Könyvesem

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.

Régebben rendszeresen megmutattam nektek, hogy mely könyvek voltak a kedvenceim az előző évszakban, ezt szeretném most újra visszahozni, így íme: a tél legjobb olvasmányai. Vagyis azok a könyvek, melyeket 5 csillagra értékeltem.

Tony Ross sorozatának a főszereplője az akaratos kis királylány, aki mindig valamit akar. Most éppen egy kishúgot, miután kiderül, hogy a tornacipős királyné kisbabát vár.

A kis királylány pedig amolyan Janikovszky Éva- stílusban elmagyarázza, hogy ő miért is lányt akar és nem fiút. Mert a fiúk ilyenek, közben a felnőttek meg igyekeznek felhívni a figyelmét arra, hogy túl nagy különbség nincs is a fiúk és a lányok között.

Nagy poént nem lövök le: igen, öcsikéje fog születni, akit első körben legszívesebben kidobna a kukába, aztán persze nem teszi meg, helyette megbékél a helyzettel.

Eltekintve a furcsa illusztrációtól, egész aranyos könyvecske volt. Rövid, "komoly" problémát dolgoz fel, aminek a vége jó.

Az illusztrációval viszont volt bajom. A királyné olyan, mint egy lánctalpas tavitündér, a király meg mint egy törpe. A nőgyógyászról nem tudtam eldönteni, hogy épp bárányhimlős vagy ennyire pattanásos (esetleg egy elfuserált gyantázás eredménye) az egész teste, mindenesetre nem értettem mi az a rengeteg piros pötty rajta a lábfejétől az arcáig. De azért aranyos kis mese. 

Hű, magam se tudom mikor éreztem utoljára ilyen hülyén magamat egy könyv befejeztével. Most kb ugyanazt érzem, mint Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei befejezte után. Egyszerűen nem tudom hová tenni magamban a könyvet. Vagy csak túlkomplikálom és bele akarok magyarázni olyat, amit nem is kellene.

Szóval adva van Eleanor ​West, aki csellengő gyerekeknek ad otthont. Mármint amolyan javító intézet vagy pszichiátriai intézet, ki minek akarja elnevezni, a lényeg, hogy egy bentlakásos iskola kimondottan olyan gyerekeknek, akikkel valami hatalmas furcsaság történt.

Méghozzá ez a furcsaság az, hogy találtak egy-egy ajtót, amin keresztül mindannyian más-más világban találták magukat, ahol olyanok lehettek, amilyenek valójában voltak. Csak aztán ez a világ kivetette őket magukból valamiért és visszatérve a valóságba, egyszerűen nem találják a helyüket.

A szülők pedig lévén, hogy nem tudnak mit kezdeni a gyerekük eltűnésével majd visszakerülésével és a mesével kapcsolatban, ebbe az intézetbe dugják őket, hogy rendbe jöjjenek. 

A történet kezdetekor új lány kerül az iskolába, Nancy. Az érkezésével pedig minden a feje tetejére áll. Valaki elkezd gyilkolászni. 

Mi is volt a bajom a történettel?

Röviden annyi, hogy végig az motoszkált a fejemben, hogy fogadjam el azt, amit leírva látok vagy nézzek a sorok mögé. És mivel az utolsó betű után se jöttem rá arra, hogy mi a fene is volt ez, eléggé lehangoltan fejeztem be az olvasását.

Tényleg csak annyiról lenne szó, hogy sok gyerek, tini egy álomvilágba menekül, ahol olyanok, amilyenek lenni szeretnének? Vagy pedig igazából arról van szó, hogy mindegyik gyerekkel hatalmas trauma történt (mondjuk gyermekrablás, nemi erőszak, stb.) és azért találták ki ezt az álomvilágot, hogy életben maradjanak? Folyamatosan kerestem a jeleket, hogy aha, te azért vagy ilyen, mert szerintem nemi erőszak áldozata lettél, te meg azért, mert elraboltak és minden perverz dolgon keresztül kellett esned ... de közben mégis végig ott motoszkált bennem a kérdés: nem túl sokat akarsz belelátni ebbe a sztoriba? Lehet, hogy tényleg csak Cukorkaországban járt a csajszika és pónikon lovagolt, nem pedig a Cukrosbácsi próbálta megrontani. 

Szóval ... nagyon nem tudom mit gondoljak a történetről. Az mondjuk hatalmas előny, hogy nem volt hosszú, de mégis tartalmas tudott lenni. Bár a gyilkolászós szálat én kihagytam volna, szerintem felesleges és sok volt. Már az elég agyalni valót hagyott maga után, hogy mit gondoljak a könyvről, nekem az már túl sok volt, hogy próbáljam kitalálni ki és miért gyilkolássza a diákokat. Amin aztán igazából túlságosan meg se döbbentem.

Amúgy egy sorozatról van szó, a 4. része idén fog megjelenni vagy már megjelent. És az írónő írta az Etetést is, amiről 2013-ban írtam már. Na, az a sztori nem volt rossz! Bár ez sem, csak számomra közepes. Egyszer elment.

Kb. két éve keltette fel ez a könyv az érdeklődésemet egy értékelés hatására. Úgy gondoltam, ha egy könyv tele van csupa könyvvel, csakis szuper olvasmány lehet. Hát ... nem így lett. Halálra untam magamat. De nézzünk akkor mindent sorjában.

A történetünk főszereplője a 28 éves Sara, aki Svédországban él és egy könyvesboltban dolgozik, ami a történet kezdetekor bezárt. A lány gyerekkora óta csak a könyveknek él, igazán nincs saját élete és ezt akkor teljesen normálisnak találja. 

Levelezőtársra akad a 65 éves Amy személyében, aki viszont Amerikában él. Sok-sok levelet váltanak a könyvekről, Amy életéről, olvasmányokat küldözgetnek egymásnak, majd az idős asszony meghívja magához az épp munkanélküli lányt. Sara pedig gondol egy merészet és útra kel. Aztán megérkezve sokk éri:

⒈ a városka nem épp olyan, mint amilyennek képzelte. Kicsi, unalmas, mindenki ismer mindenkit, így már a megérkezésekor kitűnik a "tömegből", amit ő épp nem szeret.

⒉ Amy meghalt az érkezése előtt és ő erről semmit se tudott.

⒊ a városka lakói túlontúl szívélyesek. Beköltöztetik Amy házába és a saját vendégüknek tekintik őt. Lényegében a csajnak semmi dolga. ... És elkezd unatkozni.

Szóval elkezd unatkozni és ekkor kipattan a fejéből, hogy Amy rengeteg könyvéből és üresen álló boltjából egy könyvesboltot hoz létre. Könyvesboltot egy olyan kis városkának, ahol rajta kívül senki se olvas. Vajon mi fog ebből kisülni?

De persze megismerjük egyes főbb szereplők életét, egy kisváros nehézségeit a fennmaradásért és naná hogy azért egy lájtos kis lamúr is bekopogtat Sara ajtaján.

Végülis így röviden összefoglalva annyira nem is tűnhet gázosnak nektek a sztori, ugye? De ne engedjétek, hogy ez eltántorítson: a történet fullra uncsi!

① tényleg tele van könyvekkel, írókkal, de ezek mind Bivald véleménye az egyes olvasmányairól, szerzőkről. Bajom ezzel nem lenne - még akkor sem, ha valakit ajnároz, akit én meg pont nem kedvelek -, de nem tetszett ez a túlságosan sok személyes véleménye leírva. Jobban bejött volna, ha tárgyilagosan mesél egy-két könyvről, író munkásságáról, de ő ezen a határon nagyon túllépett.

② uncsi, uncsi és uncsi. Majdnem 550 oldal a könyv és pár sorban össze lehet foglalni, hogy miről is szólt. Fentebb olvashatjátok is és ennyi. Kb. 50 oldal a könyv története, a többi 500 felesleges rizsa!  Lett volna akkor inkább csak 250 oldal!

③ szerelmet, romantikát ígértem magamnak, amikor nekikezdtem a könyv olvasásának. Mármint nem amolyan Bianca stílusban, de azért bíztam benne, na. Erre meg! Szerelem? Na igen, végülis szerelembe esik Sara. Romantika? A kétpúpú tevét nagyobb romantika éri, amikor dagad a púpja a víztől, mint Sarat. (Amúgy a tévhittel ellentétben a tevék púpjában nem víz van, hanem zsírszövet, de mindegy, értitek!)

④ egyik szereplőt se kedveltem meg. Még Sarat sem, aki képes 5 órán keresztül úgy olvasni, hogy fel se néz a könyvből, csak falja. 

➪ Bivald személyes véleményeiről egyes könyvekről, szerzőkről. (Na jó, némely megjegyzésében van azért igazság.)

➪ arról, hogy egy kisváros hogyan hal ki, sajnos, mert a nagyvárosok elcsábítják a fiatalokat. (Na de ha nincs munkalehetőség, élet, mozgás, akkor mégis mit várnak az elöregedésen kívül? Ki kellett volna találniuk a falusi CSOK-ot. 😅)

➪ kapunk egy leheletnyi rápillantást arra, régen milyen volt a feketék-fehérek kapcsolata, a jelenben meg a meleg- helyzet. De mindegyik olyan leheletnyi, mintha Bivald félt volna belevágni a sűrűjébe, csak azért szeretett volna tartalmasabb tartalmat is gyártani. 

➪ hogy milyen hülyék az emberek, fordítva fogják meg a könyveket és azt se tudják ki mi fán terem. (Tisztelet a kivételnek persze mindig.)

Miért is olvastam akkor végig? Mert a fene vigye el, azt hittem fog benne valami történni! Hát a fenéket! 500 oldal nyomor, szenvedés. 

Nem is tudtam, hogy az írónő írt gyermekkönyveket is, egészen addig, amíg ez a könyvecske a kezembe nem akadt. Sajnálom, hogy nem egy népszerű, olvasott könyv a moly szerint, pedig szerintem érdekes olvasmány lehet a nagycsoportos gyerkőcöknek.

Az első pár oldallal vegyesek voltak az érzéseim. Fura volt a fogalmazás, kicsit helytelen, nyelvtanilag fura, aztán összeállt a fejemben a kép, hogy ebben a történetben egy 6 éves kislány mesél. És egy 6 éves, nem egy felnőtt kifejezőképességeivel rendelkezik. Csacsog, néha furán fogalmaz, de édes. Ahogy ez végigfutott bennem, egyből másképp kezdtem el tekinteni a könyvre és kíváncsi lettem.

Nagyon jól bemutatja azt a folyamatot, amin keresztülmennek a gyerkőcök nagycsoportban. Hogy már mások a foglalkozások; készítik őket a tanulásra, tudni kell az évszakokat, számolni, a nevüket leírni (mondjuk itt a "kell" szócskát óvatosan használnám attól függetlenül is, hogy a Nagyéknál sok kislány le tudta írni a nevét már nagycsoportban a rajzaik szélére); nagyobb feladatot kell vállalniuk a terítésnél; nem kell aludni ebéd után, csak pihenni; cipőt kell kötni, stb. Nekünk felnőtteknek sok pici apróság, viszont nekik hatalmas mérföldkövek.

Aztán eljön a nap, amikor elkezdődik a vásárlás az iskolára, majd eljön az első nap is. Mennyi félelem, mennyi aggódás! Ezt nagyon jól bemutatja ez a könyvecske.

Tudom minden nagycsoportos gyerkőc és szüleik figyelmébe ajánlani!

Jól mellényúltam ezzel a könyvvel, az már biztos.

Történt, hogy amint megláttam az írónő nevét a könyv gerincén, csak a vezetékneve villódzott a szemem előtt és a Hatalmas kis hazugságok. Igen, nem emlékeztem arra, hogy Liane Moriarty írta a Hatalmas kis hazugságokat és azzal a lendülettel emeltem le ezt a könyvet a polcról, hogy ugyanannak az írónőnek a tollából született és biztos milyen klassz lesz. Aztán elkezdtem olvasni és már az elején éreztem, hogy itt valami gubanc van, valahogy nem stimmelnek a dolgok. Aztán leesett, hogy Az ötödik levelet Nicola Moriarty írta, akinek annyi köze van csak Liane-hoz, hogy a húga. De ha már elkezdtem olvasni és kíváncsi voltam az ötödik levélre, akkor már be is fejeztem.

Szóval a sztori.

Van 4 barátnő már fiatal tini koruk óta. Sok mindent együtt vészeltek át és a barátságuk kiállta az idő vasfogát is. 

Van, akinek a férjét a másik 3 ki nem állhatja, de ezt sose tették szóvá neki.

Van, akit az édesanyja egyedül nevelt fel és ez nagyon mély nyomot hagyott benne. Bár férjnél van, elvált nők klubjába jár titokban.

Van, akinek a férjéért az egyikőjük odavan és a nő folyamatosan keresi a saját útját.

Van, az egyetlen a négyük közül, akinek nem született még gyermeke, a meddőséggel küzd.

Szóval adott 4 barátnő, akik nagy nehezen összehoznak egy közös kiruccanást férjek és gyerekek nélkül. Aztán egyikőjük fejéből kipattan, hogy írjanak mindannyian névtelenül egy-egy levelet, melyben egy-egy titkot osszanak meg magukról. Ezek a levelek megszületnek, megy a gondolkodás, hogy melyiket vajon ki írhatta, ki mit titkol. Igen ám, de valamelyikőjük írt még egy levelet, amit meg akart semmisíteni, de az egyikőjük ennek ellenére véletlenül megtalálta. És itt jön a bökkenő. Ugyanis ebben az szerepel, hogy az illető az egyikőjüket halálosan gyűlöli. Vajon ki az, kit és miért?

Így röviden összefoglalva egészen izgalmasnak tűnik a történet, de megsúgom: nem az.

Az ötödik levél nagyon klassz kis olvasmány lehetett volna, ott volt benne a lehetőség, de egyszerűen nem jött össze.

Miért is nem?

✓ Nincsenek kidolgozva a karakterek. Le van írva, hogy kiről mit kell tudni, kinek mi a terhe, de ennek ellenére folyamatosan kevertem a szereplőket. Egyszerűen nem maradtak meg bennem mélyen, nem lettek jól felépítve, hogy már a nevük felbukkanásakor azonnal beugorjon, hogy aha, az ő férjét utálják. A könyv 2/3-a után kezdtek csak derengeni, hogy ki kicsoda és kivel is van.

✓ A történet vázát az adja, hogy az egyik szereplő a kis összeröffenés után 1 hónappal elmegy egy paphoz gyónni és így meséli el a velük történteket. Gyónni. Rendben. Nem vallásos különösebben a csaj, nem is értem az egészet. Miért egy paphoz ment, mintha hatalmas bűnről lenne majd szó? Ennyi erővel írhatott volna naplót vagy kiköthetett volna egy pszichiáternél is. Miért pont pap? 

✓ Végig azt hittem, hogy a történet végén lesz egy jó nagy maflás. Erre a fenéket. Persze, megdöbben az olvasó, hogy X miért utálja Z-t, de nekem elképzelhetetlen, hogy ennyire meg tudná valaki játszani magát éveken keresztül úgy, hogy barátok és négyen vannak. Elképzelhetetlen. 

Értem én, hogy 4 különböző női sorsot szeretett volna Nicola összehozni a történetében - mint ahogy a nővére is -, de ez neki nem jött annyira össze. Unalmas volt, lassú. Csak azért olvastam végig, mert kíváncsi voltam arra, hogy ki írta az ötödik levelet és miért. Ráadásul ezek a női sorsok amikről írt, nem is olyan kiemelkedőek. Leszámítva persze azt, aki meddőségi problémával küzd. Na jó, persze, sajnálja az olvasó őket, elhidegültek a férjeiktől; nem heverte ki a szülei válását; annyira anya lett, hogy nem találja azon kívül a saját útját ... persze, a maga módján mindegyik megérinti valamilyen szinten az olvasót, de akkor sem olyan értelemben. A meddőség az már más téma.

Igazából nem is ajánlom olvasásra ezt a könyvet. Lehet jobb példánnyal is eltölteni a szabadidőnket. 

A Metropolis Media friss megjelenései közül ez a könyv keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Kíváncsi voltam arra a fülszöveg alapján, hogyan is tud működni egy olyan Világ, ahol olyan fontos dolog, mint a szex "fogyasztási terméknek" számít és egy olyan kis semmiség, mint a chili, tiltott árunak. 

Johanna Sinisalo érdekes jövőképet festett le a történetében vagy alternatív múltat, kicsit zavarban vagyok hogy is fogalmazzam meg. Maga a könyv 2013-ban jelent meg, a történet pedig 2016-2017-ben játszódik, szóval neki a közeli jövőben, nekünk a nem olyan régi múltban, de mégis a történet váza jóval korábbra vezet vissza, az 1900-as évek elejére.

Egy elég fura Finnországban játszódik a történet, ahol mondhatni valóra vált Hitler fajtiszta álma, csak mindez kimondottan a nőkre kivetítve. Lényegében a nők és az állatok között semmilyen különbség nincs a történet szerint. A "tudósok" kitalálták hogyan lehet létrehozni a tökéletes női egyedet, aki szexi, bólogató kiskutya, az ágyban fantasztikus, tökéletesen vezeti a háztartást, neveli a gyerekeket, kiszolgálja a férjét maximálisan, de buta. Szóval minden a férfiakról szól és az igényeik kielégítéséről. A nők olyanok, mint a kutyák. 

Ugyanakkor még a "legjobb családban" is előfordul, hogy bizony születik egy olyan leánygyermek, aki nem ilyen. Okos, érdeklődik a tudományok iránt és nem az az életcélja, hogy fiatalon feleség legyen. Az ilyen lányokat morlockoknak hívják és sterilizálják őket fiatalon, hogy nehogy a "hibás" gént továbbörökítsék. Tisztára, mint az állatoknál.

A történet főszereplője Vanna. A szülei meghaltak, így a húgával a nagymamájukhoz kerültek. 

Manna tökéletes feleség-jelölt. Szőke, gömbölyű, ahol kell, rendelkezik a csábítás minden fortélyával és butácska. Kiskora óta a feleség szerepére készül.

Vanna viszont más és ezt a nagymama korán észreveszi. Külsőleg olyan, mint amilyennek a rendszer elvárná, de belül viszont nem. Okos, érdekli a tudomány és egyáltalán nem érdeklődik a csajos dolgok iránt. Viszont fiatalon megtanulja, hogy szerepet kell játszania és akkor sose fog kiderülni a kis titka. Vagyis megjátssza, hogy tökéletes eloi. Hogy butácska, feleségnek készül, de közben pedig egyáltalán nem így van.

Manna az, aki először férjhez megy, majd eltűnik. A holteste nem kerül elő, de a férjét letartóztatják. Vanna pedig egyszerűen nem tud megnyugodni.

A történetben nagyon fontos szerepet kap a tiltott áru, a chili. Ebben a társadalmi rendben tilos chilit fogyasztani és eléggé ki is van fejtve, hogy miért. Tiltott áru, olyan, mint a drog. És mivel tiltott, természetesen sokan rá vannak kattanva. Vanna is a rabja lesz.

A férfi főszereplő Jare, aki Vannával a kezdetekkor furcsa kapcsolatban áll. Vigyáz a nőre, pátyolgatja, ugyanakkor ő a beszállítója is. Aztán a férfi fejéből kipattan a csúcs ötlet, termesszenek chilit, méghozzá a legtökéletesebbet a fogyasztóknak.

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. 

Egyfelől azt mondanám, hogy egy kis semmiség az egész. 

Ugyanakkor érdekes a világkép.

De még se történik lényegében semmi benne. Vanna szenved, folyamatos visszatekintést kapunk a múltba és így tudjuk meg, milyen is egy eloi élete, hogyan alakult ki ez a világrend és miért is tiltott a chili. De akkor se történik semmi bumm ebben a sztoriban, csak el vannak hintve a magok benne, amiből aztán nem kel ki semmi.

Ugyanakkor olvastatta magát, mert kíváncsi voltam, hogy ennek a kis semmiségnek mi lesz a vége. És itt jött a pofon. NEM ÉRTEM A VÉGÉT! Többször olvastam el, de egyszerűen akkor se tudom a helyére tenni magamban a dolgokat. Nagyon kurtán-furcsán zárta le a dolgokat Sinisalo.

De mégis érdekes az egész elgondolás. Mármint nem az utáljuk a chilit része, hanem a tökéletes női egyed kifejlesztése és annak a hatása a társadalomra. Ez a része érdekes és elgondolkodtató. Emiatt tudnám a könyvet a figyelmetekbe ajánlani.

Olyan érzésem van, mintha az írónő egy nagyon komoly témát és elgondolást próbált volna egy kicsit butácska köntösbe burkolni. Hisz egy nagyon elgondolkodtató elméletet dolgozott ki és vezetett le, de ebbe a chili maszlagba ültetve elveszítette az igazi varázsát és értékét. Ha kicsit más lenne a körítés, ez egy remek sztori lehetne! Így viszont csak félig az.

Forrás

Mindig olyan fura elkészíteni ezeket az összefoglalókat, mert olyan gyorsan elrepül egy-egy hónap, ez pedig rémisztő.

Március elején bíztam abban, hogy beköszönt végre a jó idő és egyenlőre úgy néz ki, hogy ez bejött. Legalábbis most hétvégén is nagyon szép idő lett annak ellenére is, hogy hétközben volt pár hűvösebb éjszaka. Mindenesetre az fix, hogy a fűtés nem kapcsolt fel olyan sűrűn, mint februárban. 😁 A bogárinvázió is egyenlőre még elkerülte a házat, de a tavalyi ősz után nem merek reménykedni már semmi jóban.
Elolvasva a tavaly márciusi összefoglalómat, most esett le, hogy teljesen elfelejtettem az idei Veszíts el egy könyvet! mozgalmat. Annyira antiszoc könyvesblogger vagyok, hogy az már felháborító még számomra is. 😡 Mindjárt itt a könyvfesztivál is és fogalmam sincs arról, hogy milyen programokkal készülnek a kiadók, mi várható ... totál gáz, hogy könyvesblogot vezetek. Na mindegy, ez van. 😀
Elolvasva a tavalyi ilyenkori szöszt, rájöttem, hogy akkor is márciusban vágattam le rövidre a hajamat, mint ahogy idén is, teljesen véletlenül. Lehet ebben a márciusban valami. 💋

3 gondolat, ami márciusban történt velem

① Levágattam a hajamat újra rövid bubira és imádom! Ha össze is ugrik, akkor is jól áll még ez a hosszúság és reggel se kell sokat bíbelődnöm a kivasalásával. És eléggé szőke vagyok jelenleg, következő alkalommal sötétíteni kell majd a melírozáskor, mert felismerni is alig lehet.
② Egy nagyon kellemes hosszúhétvégét töltöttünk el Hajdúszoboszlón újra. Imádom a fürdőt, annyira gyerekbarát, hogy hihetetlen! Kicsi, Nagy élvezte, én pedig azt élveztem, hogy végre nem kellett otthon főznöm és takarítanom. 😂
③ Jóformán minden hétvégénk a kert rendbetételével telik. Én kerítést festek hetek óta (és még fogok is vagy 2 hétig), a férjem fát pakolgat (remélem ő a héten már végez ezzel). Virágoskerttel már megvagyunk, szépen palántázunk is, bár a veteményeskert még sehogy se áll. Kíváncsi leszek lesz-e termésünk idén egyáltalán.

TOP3 könyv, amit a hónapban olvastam

6 könyv olvasását fejeztem be márciusban és hát nem mondhatom, hogy szuper hónapom lett volna.
Ugyanis egy könyvre 2 csillagot adtam, négyre pedig 3-at. Egyetlen 5 csillagom lett csak, így most nem TOP3 könyv lesz, hanem csak TOP1.
↪ Octavia E. Butler: Hajnal

És amiknek az olvasása jelenleg folyamatban van

A Hollywoodi mocsok lehet félbehagyós lesz, de még pár oldal esélyt adok neki. Egyenlőre nem sikerült megnyernie magának.
Viszont Obama-né könyve teljesen levett a lábamról, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz! Rettentően őszintének tűnik és nagyon kellemes olvasmány. Igazából olyan, mintha egy regény lenne.

Blogélet a hónapban

9 bejegyzés került közzétételre a hónapban. Tudom, nem sok, de nem sok időm van jelenleg olvasni. Hétvégente a kertben dolgozunk, hétköznap pedig már nem alszik annyit a Kicsi, mint régebben és megmondom őszintén, annyira lefáraszt estére, hogy miután elalszik, alszok inkább én is, semmi kedvem, energiám nincs olvasni. Ebből a 9 bejegyzésből viszont 6 volt könyves.
A hónapban is a legolvasottabb bejegyzésem Tomor Anita: Helló ​újra, kedves exem! volt, ami tavaly áprilisban lett közzétéve. Fogalmam sincs, hogy honnan és miért vonz folyamatosan ennyi olvasót, de örülök neki.
A hónapban közzétett könyves bejegyzéseim közül pedig Sally Christie: A ​király kurtizánjai volt a legnépszerűbb.
Ország szerint a TOP3 Magyarország, USA és Szlovákia volt a hónapban.

3 dolog, amit áprilistól remélek

① Hogy végre végzünk a kerti munkákkal.
② Hogy a Kicsi is élvezni fogja az első igazi Húsvétját.
③ Hogy marad a jó idő.

Hihetetlenül izgalmasnak találtam a könyv fülszövegét, ezért kezdtem neki az olvasásának. Egy volt osztálytárs, aki bejelöl a Facebookon még nem olyan nagy szám, de mi van akkor, ha az illető már 25 éve halott? És persze ott volt a titok, hazugságok, osztálytalálkozó ... hát, nagyon felcsigázott.

Én eléggé antiszoc vagyok a privát Facebook oldalamon. Ha nem kellene a Nagy miatt fent lennem (ugyanis sulis csoport van létrehozva és minden szir-szar információról azon keresztül lehet időben értesülni, hiába létezik üzenő füzet és ellenőrző), szerintem nem is lenne profilom. Egész egyszerűen nem érdekel, hogy kivel mi van, ki milyen képet rak ki magáról, mert lényegében ugyanazt tapasztalom, mint a könyv főszereplője is. Nagyon sokan egy mű világot vetítenek ki magukról, melyben minden csili-vili, tökéletes és közben meg nem is így van. Másrészt én nem szeretem kiadni magamat. Nem teszek ki képeket a gyerekekről, a nyaralásainkról, hol élünk és hogyan, mert nem tartozik fűre-fára. Valamilyen szinten kénytelen vagy embereket visszajelölgetni, mert sértődés lenne belőle az iskolában, a munkahelyen, de én úgy gondolom, hogy ennyi. Visszajelölök, de többet nem adok magamból. Akivel tartom a kapcsolatot rendszeresen, az képben van. Akivel meg nem, annak miért mutogassak az életemről képeket? Na, de ez az én véleményem a Facebookról.

Döbbenetes volt belegondolni abba is - olvasva a könyvet -, hogy pl 20 éve ballagtam el az általánosból, a gimiből pedig 16 lesz idén. Emlékszem sokan pityeregtek, hogy jaj, találkozzunk 5 év után, de 15 év után mindenképp és jaj, mi lesz velem nélkületek. Nos, fogalmam sincs, hogy volt-e osztálytalálkozó 15 év után, én erről hírt nem kaptam, de mivel nem különösebben izgat kivel mi van és nem a jópofizásról és a felesleges időtöltésről vagyok híres, úgy se mentem volna el. 

Na de a sztori.

Louise a középiskolában a menő csajcsapathoz csapódott annak ellenére is, hogy eléggé átlagos volt. Tudjátok, az a szitu, amikor a menő csajok körülveszik magukat átlagosakkal, mert így még menőbbnek, még szebbnek tűnnek a tömegben. Nekem kicsit ismerős a szitu. Mindig az egyik lány után loholt és egyszerűen nem vette észre tizenévesként, hogy csak kihasználja lelkileg.

Majd új diáklány érkezett az iskolában, akiről mindenféle szörnyű pletyka keringett. Ő volt Maria. 

A lényeg, hogy az évzáró bálon valami történik Mariaval és az iskola után megszűnik Louise barátsága is a menő csajokkal.

Aztán eltelik 25 év. Louise már a 40-et tapossa, belsőépítész, elvált és egyedül neveli a 4 éves kisfiát. Egyik nap pedig bejelöli Maria a Facebookon, aki 25 évvel ezelőtt meghalt ugyebár. Erre feltámad a múlt, kiderül, hogy mi is történhetett a lánnyal és közeledik a híres osztálytalálkozó. Majd pont kerül a történet végére.

Nagyon olvasmányosan indult a történet, a szerző kellőképpen lassan, de nem túl lassan adagolta az eseményeket. Jó volt, érdekelt, mindig kíváncsian folytattam. Nem volt elképzelésem arról, hogyan is halhatott meg Maria és gyilkosság vagy baleset történt-e vajon. Ráadásul a fejezetek közé nagyon ügyesen bele volt szőve egy-egy monológ, amiről nem lehetett tudni egészen a végéig, hogy kiről is van szó. Több emberre is gondoltam és ez mindig megkeverte a felvetésemet, hogy mi történhetett a lánnyal.

Aztán a vége felé minden elfuserálódott! De minden! Egyszerűen csak fejbevágta az olvasót az írónő a ténnyel, hogy itt van nesze, ő a gyilkos. És erre nem volt semmi utaló jel az utolsó oldalakig. A nyomorult olvasó meg végig jeleket keresett, összeesküvés elméleteket gyártott, majd  hozzávágják a nevet, hogy na basszus, gyilkosságról van szó és ő volt a tettes. Mi van? Hol volt az erre utaló jel? És csak ennyi? 

Átverve éreztem magamat a végére, olyan lett a sztori, mint egy szép lufi. Szépen szállt, jól mutatott ott fent, aztán nekirepült egy gólya és a helyes csőrével jól kipukkasztotta és ennyi is volt. Ha egy kicsit más lett volna a vége, ugyanolyan jó, mint a könyv 2/3-a, akkor szerintem 4 csillagot adtam volna. De így a végére hatalmas lett a csalódásom.

Ami a szereplőket illeti, kedveltem Louise-t. Sajnáltam, szántam, de basszus, megértettem. Éreztem egy kis hasonlóságot a karaktere és köztem. 

Összességében az Ismerősnek jelölt nem rossz pszichothriller, erősen, olvasmányosan, izgalmasan indult, de eléggé balfék módon lettek a szálak a végére lezárva. Azért tudom a figyelmetekbe ajánlani!

Amint elolvastam a könyv fülszövegét, azonnal tudtam, hogy nekem ezt olvasnom kell és kész. Pedig egyáltalán nem vagyok nagy sci-fi rajongó, sőt, ez az a műfaj, ami a legtávolabb áll tőlem, de mégis nagyon felkeltette az érdeklődésemet. 

Kétszázvalahány évvel ezelőtt háború dúlt a Földön és megtörtént a nagy világégés. Ekkor a földönkívüli lények megmentették a még megmenthető embereket, az űrhajójukra vitték őket; meggyógyították, akit kellett; majd hibernálták őket addig, amíg a Föld újra lakhatóvá nem vált.

Lilith az első ébredő. A feladata, hogy egy kb 40 főből álló csapatot felébresszen, megtanítsa őket a túlélésre, majd pedig visszakerülve a Földre, újra benépesítsék azt.

Persze a történet nem ilyen egyszerű. Ugyanis a földönkívüliek nem merő szívjóságból mentették meg őket.

Rettentően izgalmas volt a könyv, két nap alatt befaltam. Elkezdtem és nem akartam letenni egyszerűen.

Izgalmas és szomorú volt belegondolni abba, hogy megtörtént a világvége, de egyeseket sikerült megmenteni egy földönkívüli civilizációnak. Vajon milyenek? Hogy néznek ki? Milyen az űrhajó, milyen azon az élet? És egyáltalán miért mentették meg az embereket?

Először is, az oánkálik egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek a mozifilmek mutatják. Lilith is első körben halálra rémül tőlük, de idővel megszokja a látványukat.

Egy fiatal egyedre bízzák őt, hogy kölcsönösen tanítsák egymást, illetve a nő felkészüljön a többiek felébresztésére, majd azok tanítására, irányítására. De valahogy semmi sem úgy sül el, mint tervezve volt, a nő élete veszélybe kerül és a történet legvégén akkora csattanó volt, hogy emiatt rettentően várom a trilógia második kötetét.

A Hajnal tipikusan olyan történet, aminek jól állnak a részletek. Az űrhajú bemutatása, az űrlények testfelépítésének részletezése, stb. Butler remekül megtalálta az arany középutat a részletezés, ugyanakkor a nem túlzásba vitt részletezés között. Kapunk is belőle, de nem éreztem soknak.

Olvasmányos volt, rettentően érdekelt, hogy mi történik Lilithel, hogyan alakul a kapcsolata az oánkáliakkal, majd pedig a felébredő emberekkel. Vajon hogyan fognak reagálni arra, hogy egy űrhajón vannak, űrlények között? Természetesen úgy, ahogy sejthető. Van aki agresszívan, más elfogadóan.

Amit fontos kiemelnem, hogy semmi sem szívjóságból történik. Az oánkáliak okkal mentették meg a kihaló emberiséget és az embereknek az életben maradásért kemény árat kell fizetniük. Kemény árat, ami az olvasónak viszont nagyon izgalmas.

Egyetlen olyan dolog volt, amit nehezemre esett "befogadnom", ez pedig a nemi kapcsolat volt az emberek és az oánkáliak között. Egyszerűen még mindig nem tudom felfogni mi is történt és hogyan.

A trilógia a 80-as évek végén íródott, de ez egyáltalán nem érezhető rajta. Ha nem olvastam volna utána, meg se fordult volna a fejemben, hogy egy 30 éves történetről van szó, remekül megállja a helyét a mai ci-fi történetek között is. 

Rettentően izgalmas! Amikor eljutottam a végére és felfogtam, hogy igen, így ért véget és nincs a kezemben a második kötet, legszívesebben a falat kapartam volna. Úgyhogy nagyon remélem, hogy a kiadó gyorsan elhozza nekünk a második részt, amiben meg fogunk döbbenni, az biztos.  

A medve és a csalogány egy nagyon varázslatos könyv, amiben egyszerre keverednek a valósággal az orosz népmesék és a mítoszok. Az írónő egy másik kultúrára adott rápillantást.

A történet főszereplője Vaszilisza. Egy vadóc kislány, aki egy többgyerekes orosz földesúr legkisebb gyermeke az első feleségétől. Az imádott feleség belehalt a kislány születésébe és ezt a férfi sose tudta igazán megbocsátani a lánynak. 

Ráadásul Vaszilisza teljesen más, mint a többi kislány. Szeret az erdőben csavarogni, szőrén megüli a lovat és furcsa lényeket lát, melyeket más nem. 

Aztán egy napon az apa úgy dönt, hogy ideje új asszonyt hozni a házhoz, aki szegről-végről rokona a volt feleségének is. Igen ám, de az új asszony nagyon vallásos és ő is látja azokat a lényeket, melyeket a kislány is, de az ő szemében csak démonok.

Aztán megjelenik az új pópa is a kis faluban és mint a lavina, a falu elindul a romlás felé.

Ráadásul az orosz mítoszok, népmesék nem csak kitalációk. A Medve próbál kiszabadulni, a Tél királya a kislányt akarja és mindeközben a házakat és állatokat védő "démonok" egyre inkább gyengülnek. 

Ez a könyv egy varázslatos mese, aminek az olvasásával nagyon könnyen lehet haladni.

Minden oldala meglepetés volt, sose tudtam előre, hogy vajon mi várhat a következő oldalán. 

Semmit se tudtam eddig az orosz hiedelmekről, népmesékről, tán emiatt is volt meglepetés minden oldala, de nagyon élveztem. Különleges volt számomra Dunja meséit hallgatni, melyek aztán megelevenedtek a valóságban is. Folyamatosan őrlődtem, hogy a mítoszokban ki az igazán jó és ki a rossz, elhiggyek-e mindent amit látok, vagy nézzek a sorok mögé és kételkedjek.

Nagyon kedveltem Vasziliszát, ezt a vadóc kislányt. Annyi életbölcsesség volt benne fiatal kora ellenére, hogy hihetetlen. Ráadásul az ő szemén keresztül nem csak az orosz hiedelmek jelennek meg, hanem nagyon jól mutatja azt is, hogy mennyit jelentett egy lánygyermek akkoriban és a vallás milyen szinten tudott uralkodni az emberek fölött. 

Sőt, a történet egyik központi eleme a vallásosság kontra pogányság. Melyik a jobb és miért? A történet alapján a vallásosság nem épp pozitívan van feltüntetve. 

Kíváncsian várom a sorozat második részét, melyben Vaszilisza története folytatódik. Vajon kolostorba vonul vagy férjhez fog menni?

UH, de klassz kis olvasmány volt! Ha tudtam volna, hogy ennyire jó, nem vártam volna 2 évet az elolvasásával. Szóval, ha még nem olvastátok, akkor sürgősen pótoljátok ezt a hiányosságotokat! Olvasmányos, izgalmas történet. Nem egy skandináv krimi, inkább csak szórakoztató irodalom (ha értitek), de mégis egyszerűen befaltam. Olyan csajos, limonádés, krimi-féleség, de a jobbik fajtából. Tényleg a JOBBIKBÓL, higgyétek el. Nekem az év első kedvenc olvasmánya lett és nem adom könnyen ezt a jelzőt, tavaly is csak 3 könyv nyerhette el.

A sztori lényege, hogy van egy kisváros, mint a Született feleségekben. Mindenki nagyon rámegy a látszatra, a csillogásra-villogásra. A városkának egy iskolája van, így ugyanoda jár mondjuk a bankár gyereke és a cipőpucolóé is. Tündi bündi anyukák versenyeznek, lenézik azokat az anyukákat akik dolgoznak, állandóan pletykálnak, fúrják egymást, stb.

A történetnek 3 főszereplője van. 

Madeline, aki a kezdetekkor pont a 40. születésnapját ünnepli, az előző házasságából van egy kamasz lánya, akit sokáig egyedül nevelt, miután az apa lelépett. Most a nő boldog házasságban él, a kisfia most kezdi majd az előkészítős osztályt. A lánya viszont elkezd furán viselkedni, majd gondol egyet és az apjához költözik. De tudja még tetőzni a dolgokat, hogy az anyja feje jobban főjön.

Celeste a ragyogó szépség és luxus. Látszólag tökéletes élete van, a férjének remek állása, dől a pénz hozzájuk, nem mellesleg a nő gyönyörű, de ennek ellenére nincs elszállva magától. Az ajtó mögött komoly dolgok zajlódnak az életében, amiről viszont senki sem tud. Az ikerfiai szintén most kezdik az előkészítő osztályt.

Aztán ott van Jane, aki a fiával frissen költözött a városkába és naná, hogy a kisfiú is most kezdi az előkészítő osztályt majd. Ő a legfiatalabb anyuka, még csak fiatal 20-onéves, ráadásul apa nélkül neveli a kicsit.

Mi is a sztori lényege azon kívül, hogy a 3 nő szemén keresztül más-más életsorsba pillanthatunk bele? Nos, az iskolai bálon gyilkosság történik. Kezdetben nem tudjuk, hogy ki halt meg, azt meg főleg nem, hogy miért, de a legelején kiderül, hogy az események láncolata akkor vette kezdetét, amikor Jane megjelent a városban. Vajon mi köze van az egészhez?

Mint ahogy az elején írtam, nem egy agyafúrt krimi, viszonylag hamar sejtettem, hogy ki lesz az áldozat, a gyilkos kilétére viszont nem gondoltam egyáltalán. Az egy jó nagy fordulat és paff volt!

Nagyon szerettem olvasni a történetet, mind a 3 női főszereplő karaktere szerintem remek. Izgalmasak, jól felépítettek, mindegyiknek megvan a maga keresztje, amit kitartóan cipel.

Olvassátok el!

A könyvből amúgy a HBO saját gyártású sorozatot is készített Nicole Kidman, Reese Witherspoon főszereplésével. Jane kisfiát pl az az Iain Armitage alakítja, aki Az ifjú Sheldonban Sheldont játsza. 

Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.

A legkedvesebb szomszéd ➤ 3 hónapig volt a TOP10-ben

Egy ágyban a herceggel ➤ 1 hónapig bírta

Nagyképű öltönyös ➤ 3 hónapig

Maradj velem ➤ 5 hónapig

Órákon át kívánlak ➤ 3 hónapig

Harry Potter és a bölcsek köve ➤ most 1 hónapig

Amikor elhagytak

Gravitáció

Akarlak, Adam Connor

Így lettem

Ez a srác

Utas és holdvilág

Szárnyak és pusztulás udvara ➤ 2. hónapja

Köd és harag udvara ➤ 2. hónapja

Imádlak, Jason Thorn ➤ 2. hónapja

Tüskék és rózsák udvara ➤ 2. hónapja

A mai világban nem divat a házasság. Sokan úgy érzik, hogy ezzel megkötik a kezüket, megváltozik az életük, oda a függetlenségük, stb.
Ugyanakkor, ha már együtt élünk valakivel, akkor egyfajta elköteleződést már tettünk az irányába. (Jó esetben.) Így pedig a különbség a házasság és az együttélés között csak annyi, hogy papír formában, jogilag is elköteleződünk valaki mellett. Megértjük és felfogjuk ennek a jelentését.

Hosszú évekig azt mondtam, hogy nem fogok soha férjhez menni, nekem nincs szükségem az egész cécóra, meg amúgy is az csak egy papír. Ezért a papírért költsünk milliókat egy lagzira, hogy megvendégeljem a családot, mert persze meg kell hívni akkor mindenkit, nehogy harag legyen? Kell a fenének az a papír! Meg amúgy is, én én vagyok, nem akarok "né" lenni. Így jobban belegondolva, sugallhatta már ez a gondolatmenet is, hogy az a kapcsolat amiben akkor élten, tán nem az igazi, mégis 12 évig tartott. Aztán külön mentünk. Ha lett volna papír, az sem akadályozta volna meg a másik felet, hogy elmenjen, pusztán csak a válás procedúrája nehezítette volna meg a dolgokat. 

Aztán megismerkedtem a férjemmel. 😍 9 hónapja voltunk együtt, amikor eljött a Karácsony és egy pici dobozkát kaptam ajándékba. Azonnal éreztem, hogy lefagyok, basszus, egy gyűrű van benne tuti, jaj, most mi lesz és azon kaptam magamat, hogy mire ezek a gondolatok átsuhantak bennem, örülni kezdtem. Aztán kibontottam a dobozt és mint a hülye filmekben, a szám tátva maradt, ugyanis nem gyűrű volt benne, hanem egy fülbevaló. 😂 És akkor döbbentem rá, amikor hirtelen fájdalom lett úrrá rajtam, hogy férjhez mennék hozzá. Hiába mondtam előtte másnak, hogy én nem megyek férjhez soha és éreztem így is annak ellenére, hogy 2X kérte meg a kezemet az illető, abban a pillanatban az új kapcsolatomban mégis úgy éreztem, hogy szeretnék "né" lenni.

2016 áprilisában kérte meg a férjem a kezemet, de tipikusan hátba támadósan, a fene se gondolt arra, hogy meg fog történni. Főleg, hogy előtte akárhányszor szóba került, mindig azt mondta, hogy majd 5 év múlva, volt egy válása már, ki kell hevernie, stb. Nos, azon az áprilisi napon viszont egyszer csak térde borult előttem és én annyira megijedtem - mert azt hittem rosszul van -, fel se fogtam, hogy mi történik. Majd mikor megkérdezte, hogy "Leszel a feleségem?", nos akkora sokkot kaptam - mert tényleg azt hittem, amikor láttam, hogy térdre vágja magát, hogy rosszul van -, hogy csak azt tudtam kinyögni, hogy "Nem! Nem!". 😁 Aztán 1 évvel később persze esküvő lett belőle, méghozzá szűk körű. Egye meg a fene a milliós lagzikat és minden felesleges rokont. Voltunk kb 15-en. Márciusban volt az esküvő, de januárban kértünk csak időpontot. A ruhákat is az utolsó percre hagytuk. A menyasszonyi csokromat a szertartás előtt 1 órával csináltattuk, mert mégis kellene nem gondolod. A Nagy tartotta a gyűrűket, minden olyan csendes, meghitt volt, semmi extra, de azért mégis. Tökéletes lett! 💓

És akkor most a könyv. Miért is kezdtem el olvasni? Kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz az a 12 dolog, amiről tudnom kellett volna. Okosabb lettem-e? Őszintén szólva nem, de nem írt hülyeségeket Chapman. Kicsit elavult a nézete, nekem túlságosan is vallásközpontú, nem szexelünk a házasság előtt, legyünk vallásosak, mert ez sok problémát okozhat, stb.

Ez a könyv úgy érzem, hogy a szüleink generációjának tudott volna sokat segíteni. Ők voltak azok - meg a nagyszüleink, dédszüleink -, akik fél-1 év ismeretség után összeházasodtak anélkül, hogy együtt éltek volna. Nos igen, náluk sok probléma adódhatott az összeszokás időszakában.

A mai világban a legtöbben pár évet már lehúznak együtt élve, külön a szüleiktől. Így a mai pároknak nem okoz problémát a házasság utáni élet, hisz már tudják, hogy Petike nem hajtja le a WC tetejét és ezt vagy elfogadta Magdika vagy lefutották már emiatt a köröket.

Ez a könyv azoknak tud tényleges segítséget nyújtani, elgondolkodtatni őket, akik úgy kötik össze az életüket, hogy előtte nem éltek együtt a másikkal. Ami viszont bennem itt megfogalmazódik, hogy így nem is szabad manapság összeházasodni. Igen, össze kell költözni a másikkal, amikor komollyá válik a kapcsolat és akkor is pár év után összeházasodni. Lakva ismerszik meg ugyebár az ember.