2019. április 6., szombat

Márciusi összefoglaló

Forrás
Mindig olyan fura elkészíteni ezeket az összefoglalókat, mert olyan gyorsan elrepül egy-egy hónap, ez pedig rémisztő.
Március elején bíztam abban, hogy beköszönt végre a jó idő és egyenlőre úgy néz ki, hogy ez bejött. Legalábbis most hétvégén is nagyon szép idő lett annak ellenére is, hogy hétközben volt pár hűvösebb éjszaka. Mindenesetre az fix, hogy a fűtés nem kapcsolt fel olyan sűrűn, mint februárban. 😁 A bogárinvázió is egyenlőre még elkerülte a házat, de a tavalyi ősz után nem merek reménykedni már semmi jóban.
Elolvasva a tavaly márciusi összefoglalómat, most esett le, hogy teljesen elfelejtettem az idei Veszíts el egy könyvet! mozgalmat. Annyira antiszoc könyvesblogger vagyok, hogy az már felháborító még számomra is. 😡 Mindjárt itt a könyvfesztivál is és fogalmam sincs arról, hogy milyen programokkal készülnek a kiadók, mi várható ... totál gáz, hogy könyvesblogot vezetek. Na mindegy, ez van. 😀
Elolvasva a tavalyi ilyenkori szöszt, rájöttem, hogy akkor is márciusban vágattam le rövidre a hajamat, mint ahogy idén is, teljesen véletlenül. Lehet ebben a márciusban valami. 💋

3 gondolat, ami márciusban történt velem

① Levágattam a hajamat újra rövid bubira és imádom! Ha össze is ugrik, akkor is jól áll még ez a hosszúság és reggel se kell sokat bíbelődnöm a kivasalásával. És eléggé szőke vagyok jelenleg, következő alkalommal sötétíteni kell majd a melírozáskor, mert felismerni is alig lehet.
② Egy nagyon kellemes hosszúhétvégét töltöttünk el Hajdúszoboszlón újra. Imádom a fürdőt, annyira gyerekbarát, hogy hihetetlen! Kicsi, Nagy élvezte, én pedig azt élveztem, hogy végre nem kellett otthon főznöm és takarítanom. 😂
③ Jóformán minden hétvégénk a kert rendbetételével telik. Én kerítést festek hetek óta (és még fogok is vagy 2 hétig), a férjem fát pakolgat (remélem ő a héten már végez ezzel). Virágoskerttel már megvagyunk, szépen palántázunk is, bár a veteményeskert még sehogy se áll. Kíváncsi leszek lesz-e termésünk idén egyáltalán.

TOP3 könyv, amit a hónapban olvastam

6 könyv olvasását fejeztem be márciusban és hát nem mondhatom, hogy szuper hónapom lett volna.
Ugyanis egy könyvre 2 csillagot adtam, négyre pedig 3-at. Egyetlen 5 csillagom lett csak, így most nem TOP3 könyv lesz, hanem csak TOP1.
↪ Octavia E. Butler: Hajnal

És amiknek az olvasása jelenleg folyamatban van

A Hollywoodi mocsok lehet félbehagyós lesz, de még pár oldal esélyt adok neki. Egyenlőre nem sikerült megnyernie magának.
Viszont Obama-né könyve teljesen levett a lábamról, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz! Rettentően őszintének tűnik és nagyon kellemes olvasmány. Igazából olyan, mintha egy regény lenne.

Blogélet a hónapban

9 bejegyzés került közzétételre a hónapban. Tudom, nem sok, de nem sok időm van jelenleg olvasni. Hétvégente a kertben dolgozunk, hétköznap pedig már nem alszik annyit a Kicsi, mint régebben és megmondom őszintén, annyira lefáraszt estére, hogy miután elalszik, alszok inkább én is, semmi kedvem, energiám nincs olvasni. Ebből a 9 bejegyzésből viszont 6 volt könyves.
A hónapban is a legolvasottabb bejegyzésem Tomor Anita: Helló ​újra, kedves exem! volt, ami tavaly áprilisban lett közzétéve. Fogalmam sincs, hogy honnan és miért vonz folyamatosan ennyi olvasót, de örülök neki.
A hónapban közzétett könyves bejegyzéseim közül pedig Sally Christie: A ​király kurtizánjai volt a legnépszerűbb.
Ország szerint a TOP3 Magyarország, USA és Szlovákia volt a hónapban.

3 dolog, amit áprilistól remélek

① Hogy végre végzünk a kerti munkákkal.
② Hogy a Kicsi is élvezni fogja az első igazi Húsvétját.
③ Hogy marad a jó idő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése