2019. április 12., péntek

Tomor Anita: Az ​ovinak vége, irány az iskola!

április 12, 2019 0 Hozzászólás
Megjelent: Pyrus (2015.)
Oldalszám: 26
Nem is tudtam, hogy az írónő írt gyermekkönyveket is, egészen addig, amíg ez a könyvecske a kezembe nem akadt. Sajnálom, hogy nem egy népszerű, olvasott könyv a moly szerint, pedig szerintem érdekes olvasmány lehet a nagycsoportos gyerkőcöknek.

Az első pár oldallal vegyesek voltak az érzéseim. Fura volt a fogalmazás, kicsit helytelen, nyelvtanilag fura, aztán összeállt a fejemben a kép, hogy ebben a történetben egy 6 éves kislány mesél. És egy 6 éves, nem egy felnőtt kifejezőképességeivel rendelkezik. Csacsog, néha furán fogalmaz, de édes. Ahogy ez végigfutott bennem, egyből másképp kezdtem el tekinteni a könyvre és kíváncsi lettem.

Nagyon jól bemutatja azt a folyamatot, amin keresztülmennek a gyerkőcök nagycsoportban. Hogy már mások a foglalkozások; készítik őket a tanulásra, tudni kell az évszakokat, számolni, a nevüket leírni (mondjuk itt a "kell" szócskát óvatosan használnám attól függetlenül is, hogy a Nagyéknál sok kislány le tudta írni a nevét már nagycsoportban a rajzaik szélére); nagyobb feladatot kell vállalniuk a terítésnél; nem kell aludni ebéd után, csak pihenni; cipőt kell kötni, stb. Nekünk felnőtteknek sok pici apróság, viszont nekik hatalmas mérföldkövek.

Aztán eljön a nap, amikor elkezdődik a vásárlás az iskolára, majd eljön az első nap is. Mennyi félelem, mennyi aggódás! Ezt nagyon jól bemutatja ez a könyvecske.
Tudom minden nagycsoportos gyerkőc és szüleik figyelmébe ajánlani!

2019. április 10., szerda

Nicola Moriarty: Az ​ötödik levél

április 10, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Fifth Letter
Kiadta: Művelt Nép (2017.)
Oldalszám: 320
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Jól mellényúltam ezzel a könyvvel, az már biztos.
Történt, hogy amint megláttam az írónő nevét a könyv gerincén, csak a vezetékneve villódzott a szemem előtt és a Hatalmas kis hazugságok. Igen, nem emlékeztem arra, hogy Liane Moriarty írta a Hatalmas kis hazugságokat és azzal a lendülettel emeltem le ezt a könyvet a polcról, hogy ugyanannak az írónőnek a tollából született és biztos milyen klassz lesz. Aztán elkezdtem olvasni és már az elején éreztem, hogy itt valami gubanc van, valahogy nem stimmelnek a dolgok. Aztán leesett, hogy Az ötödik levelet Nicola Moriarty írta, akinek annyi köze van csak Liane-hoz, hogy a húga. De ha már elkezdtem olvasni és kíváncsi voltam az ötödik levélre, akkor már be is fejeztem.

Szóval a sztori.
Van 4 barátnő már fiatal tini koruk óta. Sok mindent együtt vészeltek át és a barátságuk kiállta az idő vasfogát is. 
Van, akinek a férjét a másik 3 ki nem állhatja, de ezt sose tették szóvá neki.
Van, akit az édesanyja egyedül nevelt fel és ez nagyon mély nyomot hagyott benne. Bár férjnél van, elvált nők klubjába jár titokban.
Van, akinek a férjéért az egyikőjük odavan és a nő folyamatosan keresi a saját útját.
Van, az egyetlen a négyük közül, akinek nem született még gyermeke, a meddőséggel küzd.
Szóval adott 4 barátnő, akik nagy nehezen összehoznak egy közös kiruccanást férjek és gyerekek nélkül. Aztán egyikőjük fejéből kipattan, hogy írjanak mindannyian névtelenül egy-egy levelet, melyben egy-egy titkot osszanak meg magukról. Ezek a levelek megszületnek, megy a gondolkodás, hogy melyiket vajon ki írhatta, ki mit titkol. Igen ám, de valamelyikőjük írt még egy levelet, amit meg akart semmisíteni, de az egyikőjük ennek ellenére véletlenül megtalálta. És itt jön a bökkenő. Ugyanis ebben az szerepel, hogy az illető az egyikőjüket halálosan gyűlöli. Vajon ki az, kit és miért?
"Fura dolog, hogy az ember soha nem tudhat meg mindent egy másik személyről, bármennyire is közel áll hozzá. Az embereknek mindig meglesznek a maguk titkai, amiket megtartanak magunknak, ameddig csak tudnak."

Így röviden összefoglalva egészen izgalmasnak tűnik a történet, de megsúgom: nem az.
Az ötödik levél nagyon klassz kis olvasmány lehetett volna, ott volt benne a lehetőség, de egyszerűen nem jött össze.

Miért is nem?

✓ Nincsenek kidolgozva a karakterek. Le van írva, hogy kiről mit kell tudni, kinek mi a terhe, de ennek ellenére folyamatosan kevertem a szereplőket. Egyszerűen nem maradtak meg bennem mélyen, nem lettek jól felépítve, hogy már a nevük felbukkanásakor azonnal beugorjon, hogy aha, az ő férjét utálják. A könyv 2/3-a után kezdtek csak derengeni, hogy ki kicsoda és kivel is van.
✓ A történet vázát az adja, hogy az egyik szereplő a kis összeröffenés után 1 hónappal elmegy egy paphoz gyónni és így meséli el a velük történteket. Gyónni. Rendben. Nem vallásos különösebben a csaj, nem is értem az egészet. Miért egy paphoz ment, mintha hatalmas bűnről lenne majd szó? Ennyi erővel írhatott volna naplót vagy kiköthetett volna egy pszichiáternél is. Miért pont pap? 
✓ Végig azt hittem, hogy a történet végén lesz egy jó nagy maflás. Erre a fenéket. Persze, megdöbben az olvasó, hogy X miért utálja Z-t, de nekem elképzelhetetlen, hogy ennyire meg tudná valaki játszani magát éveken keresztül úgy, hogy barátok és négyen vannak. Elképzelhetetlen. 
Az írónő

Értem én, hogy 4 különböző női sorsot szeretett volna Nicola összehozni a történetében - mint ahogy a nővére is -, de ez neki nem jött annyira össze. Unalmas volt, lassú. Csak azért olvastam végig, mert kíváncsi voltam arra, hogy ki írta az ötödik levelet és miért. Ráadásul ezek a női sorsok amikről írt, nem is olyan kiemelkedőek. Leszámítva persze azt, aki meddőségi problémával küzd. Na jó, persze, sajnálja az olvasó őket, elhidegültek a férjeiktől; nem heverte ki a szülei válását; annyira anya lett, hogy nem találja azon kívül a saját útját ... persze, a maga módján mindegyik megérinti valamilyen szinten az olvasót, de akkor sem olyan értelemben. A meddőség az már más téma.

Igazából nem is ajánlom olvasásra ezt a könyvet. Lehet jobb példánnyal is eltölteni a szabadidőnket. 

2019. április 8., hétfő

Johanna Sinisalo: A ​Nap Magja

április 08, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Auringon ydin (2013.)
Kiadta: Metropolis Media (2019.)
Oldalszám: 335
Forrás: kiadó
Értékelésem:
A Metropolis Media friss megjelenései közül ez a könyv keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Kíváncsi voltam arra a fülszöveg alapján, hogyan is tud működni egy olyan Világ, ahol olyan fontos dolog, mint a szex "fogyasztási terméknek" számít és egy olyan kis semmiség, mint a chili, tiltott árunak. 

Johanna Sinisalo érdekes jövőképet festett le a történetében vagy alternatív múltat, kicsit zavarban vagyok hogy is fogalmazzam meg. Maga a könyv 2013-ban jelent meg, a történet pedig 2016-2017-ben játszódik, szóval neki a közeli jövőben, nekünk a nem olyan régi múltban, de mégis a történet váza jóval korábbra vezet vissza, az 1900-as évek elejére.

Egy elég fura Finnországban játszódik a történet, ahol mondhatni valóra vált Hitler fajtiszta álma, csak mindez kimondottan a nőkre kivetítve. Lényegében a nők és az állatok között semmilyen különbség nincs a történet szerint. A "tudósok" kitalálták hogyan lehet létrehozni a tökéletes női egyedet, aki szexi, bólogató kiskutya, az ágyban fantasztikus, tökéletesen vezeti a háztartást, neveli a gyerekeket, kiszolgálja a férjét maximálisan, de buta. Szóval minden a férfiakról szól és az igényeik kielégítéséről. A nők olyanok, mint a kutyák. 
Ugyanakkor még a "legjobb családban" is előfordul, hogy bizony születik egy olyan leánygyermek, aki nem ilyen. Okos, érdeklődik a tudományok iránt és nem az az életcélja, hogy fiatalon feleség legyen. Az ilyen lányokat morlockoknak hívják és sterilizálják őket fiatalon, hogy nehogy a "hibás" gént továbbörökítsék. Tisztára, mint az állatoknál.

A történet főszereplője Vanna. A szülei meghaltak, így a húgával a nagymamájukhoz kerültek. 
Manna tökéletes feleség-jelölt. Szőke, gömbölyű, ahol kell, rendelkezik a csábítás minden fortélyával és butácska. Kiskora óta a feleség szerepére készül.

"– Nem, soha eszembe se jutott, hogy Elenna legyen a feleségem – mondta Torsti határozott hangon, és férfias ölébe vette Nannát. Nanna megremegett Torsti erős kezének szorításától. – Te sokkal rendesebb és szebb vagy. Elenna pedig … ő nem foglalkozott az üdeségével.
– Jaj, nem! – sóhajtott Nanna.- Szegény Elenna! Nagyon sajnálom őt. Minden feminőnek tudnia kell, milyen fontos az üdeség."

Vanna viszont más és ezt a nagymama korán észreveszi. Külsőleg olyan, mint amilyennek a rendszer elvárná, de belül viszont nem. Okos, érdekli a tudomány és egyáltalán nem érdeklődik a csajos dolgok iránt. Viszont fiatalon megtanulja, hogy szerepet kell játszania és akkor sose fog kiderülni a kis titka. Vagyis megjátssza, hogy tökéletes eloi. Hogy butácska, feleségnek készül, de közben pedig egyáltalán nem így van.
Manna az, aki először férjhez megy, majd eltűnik. A holteste nem kerül elő, de a férjét letartóztatják. Vanna pedig egyszerűen nem tud megnyugodni.

A történetben nagyon fontos szerepet kap a tiltott áru, a chili. Ebben a társadalmi rendben tilos chilit fogyasztani és eléggé ki is van fejtve, hogy miért. Tiltott áru, olyan, mint a drog. És mivel tiltott, természetesen sokan rá vannak kattanva. Vanna is a rabja lesz.

A férfi főszereplő Jare, aki Vannával a kezdetekkor furcsa kapcsolatban áll. Vigyáz a nőre, pátyolgatja, ugyanakkor ő a beszállítója is. Aztán a férfi fejéből kipattan a csúcs ötlet, termesszenek chilit, méghozzá a legtökéletesebbet a fogyasztóknak.

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. 
Egyfelől azt mondanám, hogy egy kis semmiség az egész. 
Ugyanakkor érdekes a világkép.
De még se történik lényegében semmi benne. Vanna szenved, folyamatos visszatekintést kapunk a múltba és így tudjuk meg, milyen is egy eloi élete, hogyan alakult ki ez a világrend és miért is tiltott a chili. De akkor se történik semmi bumm ebben a sztoriban, csak el vannak hintve a magok benne, amiből aztán nem kel ki semmi.
Ugyanakkor olvastatta magát, mert kíváncsi voltam, hogy ennek a kis semmiségnek mi lesz a vége. És itt jött a pofon. NEM ÉRTEM A VÉGÉT! Többször olvastam el, de egyszerűen akkor se tudom a helyére tenni magamban a dolgokat. Nagyon kurtán-furcsán zárta le a dolgokat Sinisalo.
De mégis érdekes az egész elgondolás. Mármint nem az utáljuk a chilit része, hanem a tökéletes női egyed kifejlesztése és annak a hatása a társadalomra. Ez a része érdekes és elgondolkodtató. Emiatt tudnám a könyvet a figyelmetekbe ajánlani.

"Morlock spiné csalni akart,
Felhím kellett volna,
A fejére zacskót húzott,
úgy talán megdugja.
Csúfság, morlock, ne bomolj,
Lyukad sincs, te nyomorult!
Egy, kettő, kiestél!
(Az eloi-lányok körében népszerű ugróiskolai kiszámoló az 1980-as évekből)"

Olyan érzésem van, mintha az írónő egy nagyon komoly témát és elgondolást próbált volna egy kicsit butácska köntösbe burkolni. Hisz egy nagyon elgondolkodtató elméletet dolgozott ki és vezetett le, de ebbe a chili maszlagba ültetve elveszítette az igazi varázsát és értékét. Ha kicsit más lenne a körítés, ez egy remek sztori lehetne! Így viszont csak félig az.

2019. április 6., szombat

Márciusi összefoglaló

április 06, 2019 0 Hozzászólás
Forrás
Mindig olyan fura elkészíteni ezeket az összefoglalókat, mert olyan gyorsan elrepül egy-egy hónap, ez pedig rémisztő.
Március elején bíztam abban, hogy beköszönt végre a jó idő és egyenlőre úgy néz ki, hogy ez bejött. Legalábbis most hétvégén is nagyon szép idő lett annak ellenére is, hogy hétközben volt pár hűvösebb éjszaka. Mindenesetre az fix, hogy a fűtés nem kapcsolt fel olyan sűrűn, mint februárban. 😁 A bogárinvázió is egyenlőre még elkerülte a házat, de a tavalyi ősz után nem merek reménykedni már semmi jóban.
Elolvasva a tavaly márciusi összefoglalómat, most esett le, hogy teljesen elfelejtettem az idei Veszíts el egy könyvet! mozgalmat. Annyira antiszoc könyvesblogger vagyok, hogy az már felháborító még számomra is. 😡 Mindjárt itt a könyvfesztivál is és fogalmam sincs arról, hogy milyen programokkal készülnek a kiadók, mi várható ... totál gáz, hogy könyvesblogot vezetek. Na mindegy, ez van. 😀
Elolvasva a tavalyi ilyenkori szöszt, rájöttem, hogy akkor is márciusban vágattam le rövidre a hajamat, mint ahogy idén is, teljesen véletlenül. Lehet ebben a márciusban valami. 💋

3 gondolat, ami márciusban történt velem

① Levágattam a hajamat újra rövid bubira és imádom! Ha össze is ugrik, akkor is jól áll még ez a hosszúság és reggel se kell sokat bíbelődnöm a kivasalásával. És eléggé szőke vagyok jelenleg, következő alkalommal sötétíteni kell majd a melírozáskor, mert felismerni is alig lehet.
② Egy nagyon kellemes hosszúhétvégét töltöttünk el Hajdúszoboszlón újra. Imádom a fürdőt, annyira gyerekbarát, hogy hihetetlen! Kicsi, Nagy élvezte, én pedig azt élveztem, hogy végre nem kellett otthon főznöm és takarítanom. 😂
③ Jóformán minden hétvégénk a kert rendbetételével telik. Én kerítést festek hetek óta (és még fogok is vagy 2 hétig), a férjem fát pakolgat (remélem ő a héten már végez ezzel). Virágoskerttel már megvagyunk, szépen palántázunk is, bár a veteményeskert még sehogy se áll. Kíváncsi leszek lesz-e termésünk idén egyáltalán.

TOP3 könyv, amit a hónapban olvastam

6 könyv olvasását fejeztem be márciusban és hát nem mondhatom, hogy szuper hónapom lett volna.
Ugyanis egy könyvre 2 csillagot adtam, négyre pedig 3-at. Egyetlen 5 csillagom lett csak, így most nem TOP3 könyv lesz, hanem csak TOP1.
↪ Octavia E. Butler: Hajnal

És amiknek az olvasása jelenleg folyamatban van

A Hollywoodi mocsok lehet félbehagyós lesz, de még pár oldal esélyt adok neki. Egyenlőre nem sikerült megnyernie magának.
Viszont Obama-né könyve teljesen levett a lábamról, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz! Rettentően őszintének tűnik és nagyon kellemes olvasmány. Igazából olyan, mintha egy regény lenne.

Blogélet a hónapban

9 bejegyzés került közzétételre a hónapban. Tudom, nem sok, de nem sok időm van jelenleg olvasni. Hétvégente a kertben dolgozunk, hétköznap pedig már nem alszik annyit a Kicsi, mint régebben és megmondom őszintén, annyira lefáraszt estére, hogy miután elalszik, alszok inkább én is, semmi kedvem, energiám nincs olvasni. Ebből a 9 bejegyzésből viszont 6 volt könyves.
A hónapban is a legolvasottabb bejegyzésem Tomor Anita: Helló ​újra, kedves exem! volt, ami tavaly áprilisban lett közzétéve. Fogalmam sincs, hogy honnan és miért vonz folyamatosan ennyi olvasót, de örülök neki.
A hónapban közzétett könyves bejegyzéseim közül pedig Sally Christie: A ​király kurtizánjai volt a legnépszerűbb.
Ország szerint a TOP3 Magyarország, USA és Szlovákia volt a hónapban.

3 dolog, amit áprilistól remélek

① Hogy végre végzünk a kerti munkákkal.
② Hogy a Kicsi is élvezni fogja az első igazi Húsvétját.
③ Hogy marad a jó idő.

2019. április 5., péntek

Laura Marshall: Ismerősnek ​jelölt

április 05, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Friend Request (2017.)
Kiadta: XXI. Század (2018.)
Oldalszám: 350
Forrás: kölcsön kapott
Értékelésem:
Hihetetlenül izgalmasnak találtam a könyv fülszövegét, ezért kezdtem neki az olvasásának. Egy volt osztálytárs, aki bejelöl a Facebookon még nem olyan nagy szám, de mi van akkor, ha az illető már 25 éve halott? És persze ott volt a titok, hazugságok, osztálytalálkozó ... hát, nagyon felcsigázott.

Én eléggé antiszoc vagyok a privát Facebook oldalamon. Ha nem kellene a Nagy miatt fent lennem (ugyanis sulis csoport van létrehozva és minden szir-szar információról azon keresztül lehet időben értesülni, hiába létezik üzenő füzet és ellenőrző), szerintem nem is lenne profilom. Egész egyszerűen nem érdekel, hogy kivel mi van, ki milyen képet rak ki magáról, mert lényegében ugyanazt tapasztalom, mint a könyv főszereplője is. Nagyon sokan egy mű világot vetítenek ki magukról, melyben minden csili-vili, tökéletes és közben meg nem is így van. Másrészt én nem szeretem kiadni magamat. Nem teszek ki képeket a gyerekekről, a nyaralásainkról, hol élünk és hogyan, mert nem tartozik fűre-fára. Valamilyen szinten kénytelen vagy embereket visszajelölgetni, mert sértődés lenne belőle az iskolában, a munkahelyen, de én úgy gondolom, hogy ennyi. Visszajelölök, de többet nem adok magamból. Akivel tartom a kapcsolatot rendszeresen, az képben van. Akivel meg nem, annak miért mutogassak az életemről képeket? Na, de ez az én véleményem a Facebookról.

"Azt sem tudom, a kapcsolatok tekintetében létezik-e egyáltalán olyasmi, hogy igazság, vagy csak annak különböző változatai vannak, amelyeket a szerelem és a félelem formál, valamint az, ahogy magunknak és másoknak hazudunk."

Döbbenetes volt belegondolni abba is - olvasva a könyvet -, hogy pl 20 éve ballagtam el az általánosból, a gimiből pedig 16 lesz idén. Emlékszem sokan pityeregtek, hogy jaj, találkozzunk 5 év után, de 15 év után mindenképp és jaj, mi lesz velem nélkületek. Nos, fogalmam sincs, hogy volt-e osztálytalálkozó 15 év után, én erről hírt nem kaptam, de mivel nem különösebben izgat kivel mi van és nem a jópofizásról és a felesleges időtöltésről vagyok híres, úgy se mentem volna el. 

Na de a sztori.
Louise a középiskolában a menő csajcsapathoz csapódott annak ellenére is, hogy eléggé átlagos volt. Tudjátok, az a szitu, amikor a menő csajok körülveszik magukat átlagosakkal, mert így még menőbbnek, még szebbnek tűnnek a tömegben. Nekem kicsit ismerős a szitu. Mindig az egyik lány után loholt és egyszerűen nem vette észre tizenévesként, hogy csak kihasználja lelkileg.
Majd új diáklány érkezett az iskolában, akiről mindenféle szörnyű pletyka keringett. Ő volt Maria. 
A lényeg, hogy az évzáró bálon valami történik Mariaval és az iskola után megszűnik Louise barátsága is a menő csajokkal.
Aztán eltelik 25 év. Louise már a 40-et tapossa, belsőépítész, elvált és egyedül neveli a 4 éves kisfiát. Egyik nap pedig bejelöli Maria a Facebookon, aki 25 évvel ezelőtt meghalt ugyebár. Erre feltámad a múlt, kiderül, hogy mi is történhetett a lánnyal és közeledik a híres osztálytalálkozó. Majd pont kerül a történet végére.

"Elképeszt, egyesek milyen mértéktelenül képesek ide kipakolni az életüket. Ez a nő még köszönni sem szokott, amikor nagy ritkán összefutunk az iskola kapujában, mégis minden szaftos részletet ismerek a szerelmi életéről."

Nagyon olvasmányosan indult a történet, a szerző kellőképpen lassan, de nem túl lassan adagolta az eseményeket. Jó volt, érdekelt, mindig kíváncsian folytattam. Nem volt elképzelésem arról, hogyan is halhatott meg Maria és gyilkosság vagy baleset történt-e vajon. Ráadásul a fejezetek közé nagyon ügyesen bele volt szőve egy-egy monológ, amiről nem lehetett tudni egészen a végéig, hogy kiről is van szó. Több emberre is gondoltam és ez mindig megkeverte a felvetésemet, hogy mi történhetett a lánnyal.

Aztán a vége felé minden elfuserálódott! De minden! Egyszerűen csak fejbevágta az olvasót az írónő a ténnyel, hogy itt van nesze, ő a gyilkos. És erre nem volt semmi utaló jel az utolsó oldalakig. A nyomorult olvasó meg végig jeleket keresett, összeesküvés elméleteket gyártott, majd  hozzávágják a nevet, hogy na basszus, gyilkosságról van szó és ő volt a tettes. Mi van? Hol volt az erre utaló jel? És csak ennyi? 

Átverve éreztem magamat a végére, olyan lett a sztori, mint egy szép lufi. Szépen szállt, jól mutatott ott fent, aztán nekirepült egy gólya és a helyes csőrével jól kipukkasztotta és ennyi is volt. Ha egy kicsit más lett volna a vége, ugyanolyan jó, mint a könyv 2/3-a, akkor szerintem 4 csillagot adtam volna. De így a végére hatalmas lett a csalódásom.

Ami a szereplőket illeti, kedveltem Louise-t. Sajnáltam, szántam, de basszus, megértettem. Éreztem egy kis hasonlóságot a karaktere és köztem. 

Összességében az Ismerősnek jelölt nem rossz pszichothriller, erősen, olvasmányosan, izgalmasan indult, de eléggé balfék módon lettek a szálak a végére lezárva. Azért tudom a figyelmetekbe ajánlani!

2019. április 3., szerda

Octavia E. Butler: Hajnal

április 03, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Dawn (1987.)
Kiadta: Agave (2019.)
Oldalszám: 304
Forrás: kiadó
Értékekésem:
Amint elolvastam a könyv fülszövegét, azonnal tudtam, hogy nekem ezt olvasnom kell és kész. Pedig egyáltalán nem vagyok nagy sci-fi rajongó, sőt, ez az a műfaj, ami a legtávolabb áll tőlem, de mégis nagyon felkeltette az érdeklődésemet. 

Kétszázvalahány évvel ezelőtt háború dúlt a Földön és megtörtént a nagy világégés. Ekkor a földönkívüli lények megmentették a még megmenthető embereket, az űrhajójukra vitték őket; meggyógyították, akit kellett; majd hibernálták őket addig, amíg a Föld újra lakhatóvá nem vált.
Lilith az első ébredő. A feladata, hogy egy kb 40 főből álló csapatot felébresszen, megtanítsa őket a túlélésre, majd pedig visszakerülve a Földre, újra benépesítsék azt.
Persze a történet nem ilyen egyszerű. Ugyanis a földönkívüliek nem merő szívjóságból mentették meg őket.

Rettentően izgalmas volt a könyv, két nap alatt befaltam. Elkezdtem és nem akartam letenni egyszerűen.
Izgalmas és szomorú volt belegondolni abba, hogy megtörtént a világvége, de egyeseket sikerült megmenteni egy földönkívüli civilizációnak. Vajon milyenek? Hogy néznek ki? Milyen az űrhajó, milyen azon az élet? És egyáltalán miért mentették meg az embereket?

Először is, az oánkálik egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek a mozifilmek mutatják. Lilith is első körben halálra rémül tőlük, de idővel megszokja a látványukat.
Egy fiatal egyedre bízzák őt, hogy kölcsönösen tanítsák egymást, illetve a nő felkészüljön a többiek felébresztésére, majd azok tanítására, irányítására. De valahogy semmi sem úgy sül el, mint tervezve volt, a nő élete veszélybe kerül és a történet legvégén akkora csattanó volt, hogy emiatt rettentően várom a trilógia második kötetét.

A Hajnal tipikusan olyan történet, aminek jól állnak a részletek. Az űrhajú bemutatása, az űrlények testfelépítésének részletezése, stb. Butler remekül megtalálta az arany középutat a részletezés, ugyanakkor a nem túlzásba vitt részletezés között. Kapunk is belőle, de nem éreztem soknak.

Olvasmányos volt, rettentően érdekelt, hogy mi történik Lilithel, hogyan alakul a kapcsolata az oánkáliakkal, majd pedig a felébredő emberekkel. Vajon hogyan fognak reagálni arra, hogy egy űrhajón vannak, űrlények között? Természetesen úgy, ahogy sejthető. Van aki agresszívan, más elfogadóan.

Amit fontos kiemelnem, hogy semmi sem szívjóságból történik. Az oánkáliak okkal mentették meg a kihaló emberiséget és az embereknek az életben maradásért kemény árat kell fizetniük. Kemény árat, ami az olvasónak viszont nagyon izgalmas.

Egyetlen olyan dolog volt, amit nehezemre esett "befogadnom", ez pedig a nemi kapcsolat volt az emberek és az oánkáliak között. Egyszerűen még mindig nem tudom felfogni mi is történt és hogyan.

A trilógia a 80-as évek végén íródott, de ez egyáltalán nem érezhető rajta. Ha nem olvastam volna utána, meg se fordult volna a fejemben, hogy egy 30 éves történetről van szó, remekül megállja a helyét a mai ci-fi történetek között is. 
Rettentően izgalmas! Amikor eljutottam a végére és felfogtam, hogy igen, így ért véget és nincs a kezemben a második kötet, legszívesebben a falat kapartam volna. Úgyhogy nagyon remélem, hogy a kiadó gyorsan elhozza nekünk a második részt, amiben meg fogunk döbbenni, az biztos.  

2019. március 30., szombat

Katherine Arden: A ​medve és a csalogány

március 30, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Bear and 
the Nightingale (2017.)
Kiadta: Alexandra (2018.)
Oldalszám: 382
Forrás: könyvtár
Értékelésem:
A medve és a csalogány egy nagyon varázslatos könyv, amiben egyszerre keverednek a valósággal az orosz népmesék és a mítoszok. Az írónő egy másik kultúrára adott rápillantást.

A történet főszereplője Vaszilisza. Egy vadóc kislány, aki egy többgyerekes orosz földesúr legkisebb gyermeke az első feleségétől. Az imádott feleség belehalt a kislány születésébe és ezt a férfi sose tudta igazán megbocsátani a lánynak. 
Ráadásul Vaszilisza teljesen más, mint a többi kislány. Szeret az erdőben csavarogni, szőrén megüli a lovat és furcsa lényeket lát, melyeket más nem. 
Aztán egy napon az apa úgy dönt, hogy ideje új asszonyt hozni a házhoz, aki szegről-végről rokona a volt feleségének is. Igen ám, de az új asszony nagyon vallásos és ő is látja azokat a lényeket, melyeket a kislány is, de az ő szemében csak démonok.
Aztán megjelenik az új pópa is a kis faluban és mint a lavina, a falu elindul a romlás felé.
Ráadásul az orosz mítoszok, népmesék nem csak kitalációk. A Medve próbál kiszabadulni, a Tél királya a kislányt akarja és mindeközben a házakat és állatokat védő "démonok" egyre inkább gyengülnek. 

Ez a könyv egy varázslatos mese, aminek az olvasásával nagyon könnyen lehet haladni.
Minden oldala meglepetés volt, sose tudtam előre, hogy vajon mi várhat a következő oldalán. 

"A varázslat az, hogy elfelejted, hogy valami bármikor is más volt, mint az, aminek te akarod, hogy legyen."

Semmit se tudtam eddig az orosz hiedelmekről, népmesékről, tán emiatt is volt meglepetés minden oldala, de nagyon élveztem. Különleges volt számomra Dunja meséit hallgatni, melyek aztán megelevenedtek a valóságban is. Folyamatosan őrlődtem, hogy a mítoszokban ki az igazán jó és ki a rossz, elhiggyek-e mindent amit látok, vagy nézzek a sorok mögé és kételkedjek.

"Oda fogsz ellovagolni, ahol találkozik a föld és az ég. Háromszor születsz meg: egyszer káprázatból, egyszer húsból és vérből és egyszer lélekből. Hóvirágot szedsz a tél közepén, zokogsz a csalogányért és saját választásod szerint halsz meg."

Nagyon kedveltem Vasziliszát, ezt a vadóc kislányt. Annyi életbölcsesség volt benne fiatal kora ellenére, hogy hihetetlen. Ráadásul az ő szemén keresztül nem csak az orosz hiedelmek jelennek meg, hanem nagyon jól mutatja azt is, hogy mennyit jelentett egy lánygyermek akkoriban és a vallás milyen szinten tudott uralkodni az emberek fölött. 

Sőt, a történet egyik központi eleme a vallásosság kontra pogányság. Melyik a jobb és miért? A történet alapján a vallásosság nem épp pozitívan van feltüntetve. 

"Gonosz dolog Isten nevében ijesztgetni az embereket."

Kíváncsian várom a sorozat második részét, melyben Vaszilisza története folytatódik. Vajon kolostorba vonul vagy férjhez fog menni?

2019. március 27., szerda

Liane Moriarty: Hatalmas ​kis hazugságok

március 27, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Big Little Lies (2014.)
Kiadta: Alexandra (2017.)
Oldalszám: 446
Forrás: saját
Értékelésem:
UH, de klassz kis olvasmány volt! Ha tudtam volna, hogy ennyire jó, nem vártam volna 2 évet az elolvasásával. Szóval, ha még nem olvastátok, akkor sürgősen pótoljátok ezt a hiányosságotokat! Olvasmányos, izgalmas történet. Nem egy skandináv krimi, inkább csak szórakoztató irodalom (ha értitek), de mégis egyszerűen befaltam. Olyan csajos, limonádés, krimi-féleség, de a jobbik fajtából. Tényleg a JOBBIKBÓL, higgyétek el. Nekem az év első kedvenc olvasmánya lett és nem adom könnyen ezt a jelzőt, tavaly is csak 3 könyv nyerhette el.

A sztori lényege, hogy van egy kisváros, mint a Született feleségekben. Mindenki nagyon rámegy a látszatra, a csillogásra-villogásra. A városkának egy iskolája van, így ugyanoda jár mondjuk a bankár gyereke és a cipőpucolóé is. Tündi bündi anyukák versenyeznek, lenézik azokat az anyukákat akik dolgoznak, állandóan pletykálnak, fúrják egymást, stb.
A történetnek 3 főszereplője van. 
Madeline, aki a kezdetekkor pont a 40. születésnapját ünnepli, az előző házasságából van egy kamasz lánya, akit sokáig egyedül nevelt, miután az apa lelépett. Most a nő boldog házasságban él, a kisfia most kezdi majd az előkészítős osztályt. A lánya viszont elkezd furán viselkedni, majd gondol egyet és az apjához költözik. De tudja még tetőzni a dolgokat, hogy az anyja feje jobban főjön.
Celeste a ragyogó szépség és luxus. Látszólag tökéletes élete van, a férjének remek állása, dől a pénz hozzájuk, nem mellesleg a nő gyönyörű, de ennek ellenére nincs elszállva magától. Az ajtó mögött komoly dolgok zajlódnak az életében, amiről viszont senki sem tud. Az ikerfiai szintén most kezdik az előkészítő osztályt.
Aztán ott van Jane, aki a fiával frissen költözött a városkába és naná, hogy a kisfiú is most kezdi az előkészítő osztályt majd. Ő a legfiatalabb anyuka, még csak fiatal 20-onéves, ráadásul apa nélkül neveli a kicsit.
Mi is a sztori lényege azon kívül, hogy a 3 nő szemén keresztül más-más életsorsba pillanthatunk bele? Nos, az iskolai bálon gyilkosság történik. Kezdetben nem tudjuk, hogy ki halt meg, azt meg főleg nem, hogy miért, de a legelején kiderül, hogy az események láncolata akkor vette kezdetét, amikor Jane megjelent a városban. Vajon mi köze van az egészhez?

"Az anya a család érzelmi központja."

Mint ahogy az elején írtam, nem egy agyafúrt krimi, viszonylag hamar sejtettem, hogy ki lesz az áldozat, a gyilkos kilétére viszont nem gondoltam egyáltalán. Az egy jó nagy fordulat és paff volt!

"Bárkiből lehet áldozat."

Nagyon szerettem olvasni a történetet, mind a 3 női főszereplő karaktere szerintem remek. Izgalmasak, jól felépítettek, mindegyiknek megvan a maga keresztje, amit kitartóan cipel.
Olvassátok el!

A könyvből amúgy a HBO saját gyártású sorozatot is készített Nicole Kidman, Reese Witherspoon főszereplésével. Jane kisfiát pl az az Iain Armitage alakítja, aki Az ifjú Sheldonban Sheldont játsza. 

2019. március 25., hétfő

moly TOP10- 2019. február

március 25, 2019 0 Hozzászólás
Mi az a moly TOP10?: Elhatároztam, elkezdem vezetni hónapról-hónapra, hogy a molyon mely 10 könyv volt a legolvasottabb. Biztos érdekes lesz majd visszanézni a polcokat alkalomadtán, hogy mely könyvek voltak itthon a legnépszerűbbek.

Mely könyvektől búcsúztunk februárban

A legkedvesebb szomszéd ➤ 3 hónapig volt a TOP10-ben
Egy ágyban a herceggel ➤ 1 hónapig bírta
Nagyképű öltönyös ➤ 3 hónapig
Maradj velem ➤ 5 hónapig
Órákon át kívánlak ➤ 3 hónapig
Harry Potter és a bölcsek köve ➤ most 1 hónapig

Melyek lettek újak

Amikor elhagytak
Gravitáció
Akarlak, Adam Connor
Így lettem
Ez a srác
Utas és holdvilág

És amelyek tartották a helyüket

Szárnyak és pusztulás udvara ➤ 2. hónapja
Köd és harag udvara ➤ 2. hónapja
Imádlak, Jason Thorn ➤ 2. hónapja
Tüskék és rózsák udvara ➤ 2. hónapja

2019. március 23., szombat

Gary Chapman: 12 ​dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt

március 23, 2019 0 Hozzászólás
Kiadta: Harmat (2012.)
Oldalszám: 146
Forrás: saját
Értékelésem:
A mai világban nem divat a házasság. Sokan úgy érzik, hogy ezzel megkötik a kezüket, megváltozik az életük, oda a függetlenségük, stb.
Ugyanakkor, ha már együtt élünk valakivel, akkor egyfajta elköteleződést már tettünk az irányába. (Jó esetben.) Így pedig a különbség a házasság és az együttélés között csak annyi, hogy papír formában, jogilag is elköteleződünk valaki mellett. Megértjük és felfogjuk ennek a jelentését.

Hosszú évekig azt mondtam, hogy nem fogok soha férjhez menni, nekem nincs szükségem az egész cécóra, meg amúgy is az csak egy papír. Ezért a papírért költsünk milliókat egy lagzira, hogy megvendégeljem a családot, mert persze meg kell hívni akkor mindenkit, nehogy harag legyen? Kell a fenének az a papír! Meg amúgy is, én én vagyok, nem akarok "né" lenni. Így jobban belegondolva, sugallhatta már ez a gondolatmenet is, hogy az a kapcsolat amiben akkor élten, tán nem az igazi, mégis 12 évig tartott. Aztán külön mentünk. Ha lett volna papír, az sem akadályozta volna meg a másik felet, hogy elmenjen, pusztán csak a válás procedúrája nehezítette volna meg a dolgokat. 
Aztán megismerkedtem a férjemmel. 😍 9 hónapja voltunk együtt, amikor eljött a Karácsony és egy pici dobozkát kaptam ajándékba. Azonnal éreztem, hogy lefagyok, basszus, egy gyűrű van benne tuti, jaj, most mi lesz és azon kaptam magamat, hogy mire ezek a gondolatok átsuhantak bennem, örülni kezdtem. Aztán kibontottam a dobozt és mint a hülye filmekben, a szám tátva maradt, ugyanis nem gyűrű volt benne, hanem egy fülbevaló. 😂 És akkor döbbentem rá, amikor hirtelen fájdalom lett úrrá rajtam, hogy férjhez mennék hozzá. Hiába mondtam előtte másnak, hogy én nem megyek férjhez soha és éreztem így is annak ellenére, hogy 2X kérte meg a kezemet az illető, abban a pillanatban az új kapcsolatomban mégis úgy éreztem, hogy szeretnék "né" lenni.
2016 áprilisában kérte meg a férjem a kezemet, de tipikusan hátba támadósan, a fene se gondolt arra, hogy meg fog történni. Főleg, hogy előtte akárhányszor szóba került, mindig azt mondta, hogy majd 5 év múlva, volt egy válása már, ki kell hevernie, stb. Nos, azon az áprilisi napon viszont egyszer csak térde borult előttem és én annyira megijedtem - mert azt hittem rosszul van -, fel se fogtam, hogy mi történik. Majd mikor megkérdezte, hogy "Leszel a feleségem?", nos akkora sokkot kaptam - mert tényleg azt hittem, amikor láttam, hogy térdre vágja magát, hogy rosszul van -, hogy csak azt tudtam kinyögni, hogy "Nem! Nem!". 😁 Aztán 1 évvel később persze esküvő lett belőle, méghozzá szűk körű. Egye meg a fene a milliós lagzikat és minden felesleges rokont. Voltunk kb 15-en. Márciusban volt az esküvő, de januárban kértünk csak időpontot. A ruhákat is az utolsó percre hagytuk. A menyasszonyi csokromat a szertartás előtt 1 órával csináltattuk, mert mégis kellene nem gondolod. A Nagy tartotta a gyűrűket, minden olyan csendes, meghitt volt, semmi extra, de azért mégis. Tökéletes lett! 💓

És akkor most a könyv. Miért is kezdtem el olvasni? Kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz az a 12 dolog, amiről tudnom kellett volna. Okosabb lettem-e? Őszintén szólva nem, de nem írt hülyeségeket Chapman. Kicsit elavult a nézete, nekem túlságosan is vallásközpontú, nem szexelünk a házasság előtt, legyünk vallásosak, mert ez sok problémát okozhat, stb.
Ez a könyv úgy érzem, hogy a szüleink generációjának tudott volna sokat segíteni. Ők voltak azok - meg a nagyszüleink, dédszüleink -, akik fél-1 év ismeretség után összeházasodtak anélkül, hogy együtt éltek volna. Nos igen, náluk sok probléma adódhatott az összeszokás időszakában.
A mai világban a legtöbben pár évet már lehúznak együtt élve, külön a szüleiktől. Így a mai pároknak nem okoz problémát a házasság utáni élet, hisz már tudják, hogy Petike nem hajtja le a WC tetejét és ezt vagy elfogadta Magdika vagy lefutották már emiatt a köröket.

"A házasságban nem mehetünk csupán a magunk feje után. Kölcsönösen előnyös megoldásokat kell keresnünk."

Ez a könyv azoknak tud tényleges segítséget nyújtani, elgondolkodtatni őket, akik úgy kötik össze az életüket, hogy előtte nem éltek együtt a másikkal. Ami viszont bennem itt megfogalmazódik, hogy így nem is szabad manapság összeházasodni. Igen, össze kell költözni a másikkal, amikor komollyá válik a kapcsolat és akkor is pár év után összeházasodni. Lakva ismerszik meg ugyebár az ember.

"Gyakran használjuk a „szerelembe esés” kifejezést. Amikor ezt hallom, mindig egy őserdei vadászat jut eszembe: a vadászok ásnak egy mély gödröt a kiszemelt állat szokásos útvonalán a víz felé, majd befedik ágakkal és levelekkel. Aztán amikor a szerencsétlen pára arra megy, hogy igyon, beleesik a verembe, ahonnan nincs menekvés."

2019. március 20., szerda

Berg Judit: Rumini

március 20, 2019 0 Hozzászólás
Kiadta: Pagony (2006.)
Oldalszám: 2016
Forrás: könyvtár
Értékelésem:

Berg Judit ezzel az indulókötettel robbant be a hazai gyermekirodalomba még 2006-ban. Fura belegondolni, hogy a Nagy akkor még "majd egyszer lesz" gondolat volt csak, erre tessék, most 12-13 évvel később évközi ajánlott olvasmány lett náluk 3. osztályban. 

Szerencsére a Nagy könyvmolypalánta kezdemény és bár annyira még nem fal, mint én az ő korában, de ennek ellenére szép fokozatosan halad mindig az olvasmányaival és szórakozásból is olvas, sőt, cipeli magával az iskolába az aktuálisat. Szóval különösebb problémánk nem volt azzal, hogy elolvassuk ezt az évközi, nem kötelező, de nagyon ajánlott, sok plusz ötösért harcba menő olvasmányt. 
Már az első oldalakon magával sodorta és míg a Vukot - mint első kötelező olvasmányt - még együtt olvastuk a nyáron, most úgy gondoltam, hogy ráhagyom a feladatot. Olvassa el a saját ütemében, nem nyaggatom érte, majd pedig én is elolvasom, hogy ellenőrizni tudjam, helyesen tölti-e ki az iskolai feladatlapokat a könyvhöz. 
2-3 hónapig olvasta, de közben befejezett egy Minecraftos regényt is. És nagyon büszke volt a teljesítményére persze. 😊 Én pedig mint ahogy ígértem, utána szintén elolvastam a történetet.

Aranyos, bájos, nagyon olvasmányos és nagyon könnyen lehet vele haladni.
A történet főszereplője egy kíváncsi kisegér (Rumini), aki a Szélkirálynőn hajósinas. A  hajó Pelevárba tart a rakományával, de közben Rumini mindenféle kalandokba csöppen.

"– Már megint nekünk kell felmosni – dühöngött Rumini, de Balikó oldalba bökte.
– Nyugi, nem mosunk fel és kész.
Rumini csodálkozva nézett Balikóra, aki hatalmasat kacsintott.
– Nincs mivel. Vízbe dobtam a felmosó dézsát és partvisokat is."

Pl véletlenül a hajó ottfelejti egy szigeten. Aztán felszökik enni egy másikra amiről kiderül, hogy kalózhajó és elfogják őt, majd próbálják eladni rabszolgának.
Vannak fabatkák a mesében, sárkány és még sok-sok olyan kis apróság, amiért ez a korosztály, de még a szüleik is odáig lehetnek.

Nem szégyellem bevallani, élveztem az olvasását és egy nap alatt befaltam. Szóval ide nekem a második kötetet. 😇

2019. március 18., hétfő

A postás mindig kétszer csenget (58.)

március 18, 2019 0 Hozzászólás
Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.


Adhattam volna most ennek a bejegyzésnek azt a címet is, hogy "kölcsön kapott könyvek", ugyanis mindegyik kölcsön kapott példány. 😋 És hogy miért is pont ezek?
Van olyan sorozat, aminek az első része bejött, hát akkor kaptam a folytatás után is.
Van olyan, aminek a fülszövege vett meg magának.
Van olyan is, amire már régebben felhívták a figyelmemet egy blogbejegyzésben.
Van olyan, aminek a szerzőjétől már olvastam és kíváncsi vagyok egy másik történetére is.
És van olyan könyv is köztük, amit mintha mindenki olvasna mostanság, mintha csak kötelező olvasmány lenne. Így hát akkor én is. 😄

2019. március 13., szerda

Sally Christie: A ​király kurtizánjai

március 13, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Sisters of Versailles
Kiadta: Lettero (2018.)
Oldalszám: 520
Forrás: saját
Értékelésem:
Már a könyv címe is eléggé figyelemfelkeltő, de az se piskóta, amit az írónő a lapokon összehozott. Olvasmányos, érdekes, izgalmas történet volt XV. Lajos udvaráról.

Egy-két francia királyi szerető nevét tanultuk történelem órákon, de a Neslé nővérekről eddig semmit se hallottam, sajnos. Pedig lehetett volna mit mesélni róluk!
Öten voltak nővérek, közülük 4-en lettek a király szeretői. Megbotránkoztató? Fura szituáció? Mert arra tán még csak legyintenek az emberek, ha 2 testvérből lesz szerető, na de ha 4-ből! Ráadásul mind a 4-en annyira mások voltak!

A történelem ott vette kezdetét, hogy XV. Lajos lengyel feleségre tett szert. Hét évig hűségesen látogatta a királynét, nem lépett félre, sorra születtek a gyerekek is. De aztán a 7 év elkezdett meglátszani a királynén is, elkezdett odalenni a király vágya, a bizalmasai pedig szerető után néztek.
Így került a képbe az első Neslé lány, Louise. Ő volt a legnaivabb a nővérek közül, teljesen belehabarodott az uralkodóba, így boldogan lett a szeretője hosszú évekre. Nem vette észre az intrikákat maga körül és saját magának ásta meg a vermet a naivságával.
Őt a sorban Pauline követte. Hát, rá mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy naiv lett volna. Célja volt, hogy magába bolondítsa a királyt és ezt el is érte. Egy ideig bábként mozgatta, bármit elért nála. A sorsa meg ... hát, nem gondoltam volna, hogy az lesz, ami lett.
Aztán Marie-Anne jött, az okos, dörzsölt, özvegy. És nem maradt ki a sorból Diane sem, igaz, ha jól vettem se a sorok közül, csak egy menet erejéig. 

Érdekes és olvasmányos volt a történet már csak azért is, mert mind a 4 Neslé nővér annyira más volt! 
Louise elég unalmas volt számomra, Pauline unszimpatikus, de mégis tán ő volt ennek ellenére a legizgalmasabb.

"Az elemi erő olyasmi, ami megállíthatatlan. Mint az erős szél vagy a földet elárasztó nagy esők – feleli, majd árnyalt hangon folytatja: – Ezt a kifejezést használják nagyon céltudatos emberek jellemzésére is. Pauline nagyon céltudatos. És úgy vélem, a céltudatosság a legnagyobb tehetség. A szépségnél, az intelligenciánál, a fortélyos ügyességnél is nagyobb."

Marie-Anne és Diana se hozott különösebben lázba, de összességében nagyon érdekes volt olvasni, hogyan lettek a nővérek a király szeretői és mik történtek velük.

Bár az ötödik nővér nem lett a király szeretője, ennek ellenére rápillantást kaphat az olvasó az ő életére is, ami így tette kerekké a Neslé lányok történetét. És milyen fura, hogy túlélte mindannyiukat!

Olvassátok el! Könnyed, olvasmányos, izgalmas olvasmány!

2019. március 8., péntek

Jane Corry: Vértestvérek

március 08, 2019 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Blood Sisters (2017.)
Kiadta: XXI. Század (2018.)
Oldalszám: 400
Forrás: saját
Értékelésem:

Még tavaly májusban írtam az írónő egyik másik regényéről, A férjem feleségéről. Bár az a történet lassan indult be, mégis úgy fejeztem be az olvasását, hogy az írónő egy igazán izgalmas pszichothrillert hozott össze és már akkor nagyon kíváncsi lettem a Vértestvérekre. Nem is csalódtam.

Adva van két lánytestvér.
Az egyik Alison, aki rajztanárként dolgozik egy börtönben.
A másik Kitty, aki viszont egy baleset óta egy otthonban él. Elveszítette az emlékeit, nem képes beszélni, de belül mégis teljesen ép. Próbál visszaemlékezni, de egyszerűen nem megy neki.
A történet hol az egyik, hol a másik testvéren keresztül körvonalazódik. Alison élete fenekestül felfordul azzal, hogy munkát vállal a börtönben, kísérteni kezdi a múlt. Kitty viszont miközben küzd, hogy emlékezzen, társra talál az otthonban, akivel elég kurta-furcsa viszonyba kerülnek a "fogyatékosságaik" miatt.
Aztán persze a történet végén ott a csattanó és összeáll a kép az olvasóban. Mi történt, milyen balesetről van szó és hogy kapcsolódnak egymáshoz a szálak.

"A lánytestvérek közötti kapcsolat elég összetett tud lenni. Egyszerre féltékenységgel terhelt és szeretetteljes."

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, mert számomra hihetetlenül izgalmas volt. Leginkább Kitty szála. Néhány dolog felfoghatatlan volt körülötte, ugyanakkor mégis annyira hétköznapi. Ahogy szerelemre lobbant, holott az elméje börtönbe volt zárva, nagyon merész húzás volt az írónőtől. Biztos vagyok abban, hogy sok olvasót szinte sokkolt ezt a fajta szerelem és a következménye. Nekem tetszett, hogy kiemelte, a szerelem nincs feltétlenül egészségi állapothoz kötve.
Alison esetében viszont a titok volt izgalmas. Mi történt és mi köze van hozzá?

Olvasmányos, izgalmas volt a történet, tetszett, hogy két ennyire különböző karaktert alkotott meg az írónő és ennyire különböző sorsot szánt nekik. Keserédes volt az egész. 
Két testvér, akik rivalizáltak, veszekedtek, amíg be nem következett az a  bizonyos tragédia. 

"A gyerekek néha nagyon undokok tudnak lenni egymással."

Nagyon tudom a figyelmetekbe ajánlani! Lassan adagolja az információkat az írónő, több csavar is van a történetben, egyszerűen izgalmas, letehetetlen. 

2019. március 6., szerda

Februári összefoglaló

március 06, 2019 0 Hozzászólás
Forrás
Mielőtt nekikezdtem ennek a bejegyzésnek, átolvastam a tavaly ilyenkorit. Már csak ezért megéri írni ezeket a havi összefoglalókat, olyan fura egy év távlatából visszaolvasni őket. Most pl azt, hogy 1 évvel ezelőtt ilyenkor még fagyoskodtunk és szibériai hideg érte el az országot. Erre most a héten vagy hideg vagy épp meleg hőhullám érkezik az ország felé. Tegnapelőtt este olyan viharos szél volt felénk, hogy reggel azt vettem észre, a kocsifeljárón hever az emeleti erkélyajtó szúnyoghálója. Azt hittem először, hogy rosszul látok. 
Azt is fura volt újra átélni, hogy 1 évvel ezelőtt még keresgéltük az otthonunkat. Egyre inkább kezdett reménytelenebbé válni a helyzet. Olyan fura belegondolni, visszaemlékezni és látni magam előtt magamat tavaly februárban azzal a tudattal, hogy májusban meg fogjuk találni és július végén be is fogunk költözni a házunkba. 

3 gondolat, ami februárban történt velem

⑴ Tán a legfontosabb, hogy végre pont került egy 18 hónapja húzódó agyrém végére, ugyanis végre sort került a Kicsi szívműtétjére. Nagyon kemény időszak áll mögöttünk, rengeteg idegeskedéssel, aggódással, félelemmel, de végre vége. Túléltük a műtétet, a kórházi tartózkodást, most már itthon vagyunk és minden rendben lesz.
⑵ Az Insta oldalamon megtörtént az első nyereményjáték, amin nagyon kevesen vettek részt, sajnos. 😔 Azt tapasztalom, hogy a Facebookon keresztül tudom a legnagyobb tömeget megmozdítani ilyenkor. Pedig szerintem 2 egészen jó könyvet lehetett megnyerni, innen is gratulálok @durcismosolynak. 
⑶ Pont olvastam a tavalyiban, hogy ilyenkor érkezett meg a piros topánkám, amit sajnos azóta rongyossá jártam, úgyhogy be kéne szereznem még egyet. 😆

TOP3 könyv, amit a hónapban olvastam

4 könyv olvasását fejeztem be februárban, ezek közül a 3 legjobb pedig
↪ Hatalmas kis hazugságok
↪ A medve és a csalogány
↪  Rumini

És amiknek az olvasása jelenleg folyamatban van még

Az ötödik levélnek egy nagy félreértés miatt kezdtem neki, de majd erről mesélek, ha befejeztem a könyv olvasását és írok majd róla.
Olyan, mintha mindenki Obamané könyvét olvasná, ez elég volt ahhoz, hogy felkeltse az én érdeklődésemet is.
A Goodbye, Piccadilly-t pedig már a megjelenése óta tervezem elolvasni.

Blogélet a hónapban

A legolvasottabb bejegyzés a januári moly TOP10 volt, könyvesben pedig a Helló ​újra, kedves exem!, ami tavaly áprilisi bejegyzés. (Utána azért jön a sorban Az elveszett nevek füzete, aminek nagyon örülök. Olvassátok el a könyvet!)
Ország szerint a TOP3-ban Magyarország, USA, Hongkong volt.
Vicces keresőkifejezésem nagyon nincs, legtöbben könyvekre kerestek rá és jutottak el így az oldalra.

3 dolog, amit márciustól remélek

① Jó időt!
② Kevés poloskát és katicát!
③ A virágoskertemben remélem életre kelnek a virágaim!