2016. április 5., kedd

Kitekintő 28.

április 05, 2016 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Angolul megjelent: 2016. jan.

Miért is keltette fel ez a könyv az érdeklődésemet? Megmondom teljesen őszintén csak azért, mert annyira provokatív, annyira biztosítékot kiverős, hogy egyszerűen érdekelnének a hazai vélemények is róla.

A történet főszereplője a 17 éves Mercedes. A lány olyan pasikra bukik csak, akik még szüzek és van barátnőjük. Naná, hogy ő akar lenni az első és ezért bármire képes.
Undorító viselkedés? Felháborító? Vitákat tudna elindítani? Igen.
Olvasnátok magyarul a könyvet? Szerintem igen. ;o)


2016. április 4., hétfő

Ti kérdeztétek (90.)- Ha lehetőséged lenne találkozni egy könyvszereplővel, ki lenne az?

április 04, 2016 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Ha lehetőséged lenne találkozni egy könyvszereplővel, ki lenne az?"
(uborka)

Úgy látszik, hogy a tini korszakban olvasott könyvek maradandó nyomot hagynak -legalábbis az én esetemben-, mert amint elolvastam ezt a kérdést, egyből Puskin Tatjanaja jutott eszembe.
Első komoly szerelmi csalódásomat 17 évesen éltem át és akkor volt kötelező olvasmányunk az Anyegin. Imádtam Tatjanat, annyira én voltam és a mai napig úgy érzem, hogy vele találkoznék a legszívesebben az irodalmi alakok közül.

2016. április 3., vasárnap

A postás mindig kétszer csenget (32.)

április 03, 2016 0 Hozzászólás
Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. 

Nézzük akkor, hogy márciusban innen-onnan milyen könyvek kerültek hozzám.

A Hajnali láz az utóbbi időben hívta fel magára a figyelmemet, leginkább molyos értékelések alapján. Tudjátok, a holokauszt az egyik olyan téma ami nagyon érdekel, így ez a könyv is felhívta magára a figyelmemet. Lehetőségem adódott váratlanul beszerezni, így éltem is vele. ;o) Nem bántam meg.

A Cáfolat recenziós példány volt, amiről már írtam is a blogon. Csak ajánlani tudom a figyelmetekbe, jó kis történet.
A Sötét Éden és az Én, Lívia szintén recenziós példányok, a napokban kaptam kézhez őket.

Az utolsó 3 kötet pedig könyvtári zsákmány. A pasi a szomszéd sír mellőlt már olvastam, tetszett. A másik két könyv viszont hirtelen felindulásból elkövetett kikölcsönzés volt, igazán kedvem sincs elolvasni őket így lehet, hogy olvasatlanul fognak visszavándorolni a helyükre. ;o)

2016. április 2., szombat

Márciusi összefoglaló

április 02, 2016 0 Hozzászólás
Véget ért a március is, végre beköszöntött a tavasz. Remélem az időjárás is felfogja ezt és jön/marad a kellemesen jó idő. ;o)

Az utóbbi időszakban kialakult egy rendszer a bejegyzések megjelenéseivel kapcsolatban, mely annak köszönhető, hogy csak kimondottan előre ütemezett bejegyzések jelennek meg.
Így a Hétfőké a már megszokott módon a Ti kérdeztétek, két heti váltásokban pedig Keddenként jön a Kitekintő, Szerdánként pedig az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! Pénteken jön egy gyermekirodalom és a hét valamely másik napján egy felnőtt könyvről szóló véleményem. Direkt így ütemezek, direkt alakítottam ki jelenleg ezt a rendszert.

Márciusban a Ti kérdeztétek keretében azokra a kérdéseitekre válaszoltam, hogy Gondoltam-e már arra, hogy saját könyvet írjak, Mit érzek, amikor egy könyvről az enyémmel totál ellentétes véleményt olvasok, Hogy tudok időt szakítani a blog rendszeres szerkesztésére a mindennapi teendők, a gyerkőc és más elintézendő dolgok mellett, Miért nem folytattam a Razorland trilógiát.

Az alábbi gyermek- ifjúsági irodalmakról írtam. Mindegyiket csak ajánlani tudom a figyelmetekbe.
Nógrádi Gábor: Mit jelent a piros kerek?
Friederike Wilhelmi: Miért sós a tenger? - Izgalmas kérdések és megdöbbentő válaszok a természetről
Walt Disney – Donald Kacsa szakácskönyve
Francz Magdolna, Ősz Gábor: Otthonunk, Magyarország
Sara Raasch: Hó, mint hamu

De ami a felnőtt irodalmat illeti, azok se maradtak el márciusban, íme:
Renée Knight: Cáfolat
Gárdos Péter: Hajnali láz
Guillaume Musso: Mi lesz velem nélküled? 
Holly Madison: Lenn, a nyúl üregében
Daniela Sacerdoti: Vigyázz rám
Ezek közül 5 csillagot kapott tőlem a Cáfolat, a Hajnali láz és a Vigyázz rám is. A hónap legrosszabb könyve címet pedig Holly Madison története nyerte el. De hogy Musso rövid értékelése se maradjon ki a sorból, nagyon csalódott vagyok. :o( 

Adaptációval is jöttem a hónapban, A ruhakészítőt néztem meg.

Ami pedig a blogéletet illeti, kicsit megkésve, de volt 6. blogszülinap és 6. blogszülinapi nyereményjáték is.

Hogy egy kicsit bele tudjatok kukkantani a statisztikámba, érdekesség képen megosztom kivételesen veletek ;o), hogy a hónap legolvasottabb bejegyzése a januárban közzétett Jók és Rosszak iskolája volt, de a top10-ben benne volt a 2012-ben írt véleményem is A szobáról.
És bár nekem Holly könyve nyerte el a tetszésemet legkevésbé, ti a statisztika alapján mégis erre a véleményemre voltatok leginkább kíváncsiak a márciusban közzétett könyves bejegyzéseim közül, a mai statisztika alapján.

2016. április 1., péntek

6. blogszülinapi nyereményjáték vége

április 01, 2016 0 Hozzászólás
Véget ért a 6. blogszülinap alkalmából rendezett nyereményjáték, mely során 1 szerencsés nyertes 1 példányt nyerhetett az alábbi könyvből:

Megtört szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős
Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?
TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.
Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.
Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Nagyon sokan vettetek részt a játékban, melynek nagyon örültem és mindannyian helyes megfejtést is küldtetek be.
De nem húzom tovább az idegeiteket, a szerencsés nyertes nem más, mint

Parilla-Nagy Judit
Gratulálok! :o)
Megy az e-mail. Remélem, hogy tetszeni fog a történet.

Akik pedig nem nyertek most nem búslakodni, hamarosan újabb nyereményjáték veszi kezdetét az oldalon.

Rotraut Susanne Berner: Őszi böngésző

április 01, 2016 0 Hozzászólás
Érdekes könyvecske az Őszi böngésző, de fantasztikus kötet egészen kicsi kortól, amikor a gyerkőcök elkezdenek érdeklődni a színes képek iránt.
Mindig a gyerekek korosztályának megfelelően lehet felhasználni a könyvet. Kezdetben lehet csak nézegetni, megtanulni a színeket, formákat, majd bonyolítani az egészen és megkeresni X ruhájú nénit vagy épp mit csinál a bácsi és el tudunk jutni odáig, hogy a gyerekek saját kis kitalált történetet mesélnek el a szüleinek a képek segítségével.

Mely korosztálynak szól leginkább az Őszi böngésző?: minden korosztálynak.

Mi az, ami tetszett nekem benne?: Először furának találtam, hogy egy betű se található benne, de aztán rájöttem arra, hogy mennyi lehetőséget rejt így is a könyvecske.

Mi az, ami nem tetszett benne?: nincs ilyen.

Gyerkőc véleménye a könyvről: kb. másfél éves volt, amikor beszereztük és a mai napig (7 éves) néha-néha elővesszük. Ez szerintem mindent kifejez: kedveli, szereti, érdekli.
Tényleg csak ajánlani tudom a figyelmetekbe!

2016. március 31., csütörtök

Renée Knight: Cáfolat

március 31, 2016 0 Hozzászólás
Forrás
Már akkor nagyon felkeltette a könyv az érdeklődésemet, amikor még csak a várható megjelenések közt volt. Egy titokzatos könyv, ami felbolygatja a főszereplő nő életét. A borítón olvasható alaphangulatot megadó felirat, vörössel áthúzva "Bármilyen hasonlóság élőkkel és holtakkal csak a véletlen műve", meg a gyerek, aki a kezében plüssmackót tart. Mi lehet a titok? Miről szól a történetben szereplő könyv? Egyszerűen tudni akartam. És persze az sem hagyott hidegen, hogy a Holtodiglan és A lány a vonaton méltó utódjának tartották. Az utóbbi olvasásakor megtanultam, hogy nagyon vigyázni kell az ilyen összehasonlításokkal, mert bizony nagyon nem vehette fel a versenyt A lány a vonaton a Holtodiglannal, tán ez is rátett egy lapáttal arra, hogy a trió harmadik tagját is olvasni szerettem volna.

Catherine Ravenscroft elismert dokumentumfilm rendező, akit elég "kényes" témák foglalkoztatnak. Mivel a fia már felnőtt, ezért a férjével egy kisebb házba költöznek. A költözködés során váratlanul egy titokzatos könyvet talál az ágya mellett. Nem ismerős neki, nem tudja hogy került oda, de beleolvas, majd megdöbbenve veszi észre, hogy a könyv róla szól és rettegni kezd.
Történt vele valami a múltban, amikor a fia még kicsi volt. Majdnem elveszítette, de a körülményekről mélyen hallgatott a férje előtt.

"A titok titokban tartása szinte túlnőtt a titkon."

Most viszont itt van ez a könyv és Catherine úgy érzi, hogy a múlt feltámadt. Ki írta és mi célból? Biztos minden úgy történt, ahogy le van írva benne?

A történet két szálon fut. Az egyik főszereplőnk Catherine, a másik viszont egy idős férfi, aki évekkel ezelőtt elveszítette a fiát, akinek köze volt a nőhöz. Remélem nem árulok el nagy titkot, de a könyvet ő adta ki. Bosszút szeretne állni.

"Lenyűgöző, mennyi erőt ad az embernek a düh."

Eredeti címe: Disclaimer (2015.)
Kiadta: GABO (2016.)
Oldalszám: 324
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Miközben olvastam a történetet végig ott motoszkált bennem, hogy túl egyszerű lenne, ha tényleg minden úgy történt volna, ahogy szerepel a könyvben. Valahol kell lennie egy csavarnak, egy fordulatnak, amihez eljutva az olvasó megkapja a pofonját. Ez meg is történt. 
Könnyű megoldás elfogadni, hogy minden úgy történt Catherinenel a múltban, ahogy a történt, de egy olvasó se essen ebbe a csapdába olvasva a Cáfolatot. Sejteni nem lehet a valós megoldást, amivel a szerző előrukkol majd, mert tényleg mesterien félre tudja vezetni az olvasót, de tartsa mindenki szem előtt, hogy az éremnek mindig két oldala van.

Tetszett a Cáfolat, maximálisan lekötött. Különösebben egyik szereplő se fogott meg, de szerintem ebben a műfajban ezt nálam nem is egyszerű elérni. Hisz nem a szereplők karakterei a fontosak, hanem maga a cselekmény és a történtek, azt pedig Knight mesterien összehozta. Lassanként csepegtette az információkat, így végig feszültségben tartott. A múlt kirakókból állt össze. Mindig kaptam egy-egy kis szeletet, szépen elkezdtem összerakni, majd amikor a végénél tartottam majdnem, akkor derült ki, hogy rosszul raktam össze, kezdhettem elölről. 

És hogy ténylegesen méltó utódja-e a Cáfolat a Holtodiglannak és A lány a vonatonnak? Nos először is: A lány a vonaton nem méltó utódja a Holtodiglannak. A Cáfolat? Az már igen! Nem olyan durva, sokkoló, de méltó utódja a könnyebb verzióban. Csak ajánlani tudom a figyelmetekbe.

2016. március 30., szerda

Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! 16.

március 30, 2016 0 Hozzászólás
Forrás
Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon.
Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.
A mostani könyvajánló ENNEK a bejegyzésnek köszönhetően futott be hozzám.


Kedves Niki! 

Ajánlanám a figyelmedbe Agatha Christie-től a Tíz kicsi néger című könyvet. Biztosan mások is ajánlották már neked, úgyhogy csak erősíteni jöttem ezt a tábort. Nem igazán tudom, hogy hogy állsz a krimikkel, ezt mégis bátran merem ajánlani. Nekem ő volt az első AC könyvem és azóta is rabja vagyok a történeteinek. 
10 emberről olvashatunk, akiket meghívnak egy szigetre, egy pompás villába. Ám minden igen hamar igazi rémálommá változik számukra. Rejtélyes halálesetek sorozata veszi kezdetét. Nem bízhatnak egymásban. Titkaikra lassan sor kerül. Az őrület erőt vesz az embereken. Ki vagy kik maradnak életben? Fény derül a gyilkosságok elkövetőjére? Az indítékra? A "hogyan"-ára? 
Imádtam agytekervényeimet bevetve mindenféle őrült elmélettel előállni. A könyv nem tartott nálam egy napig sem, az ember csak úgy befalja. És a vége! 
A hátborzongató, rejtélyes hangulatába könnyű beleszeretni. Remélem, sikerült valamelyest felkeltenem az érdeklődésedet :) 
Sok szeretettel ajánlom a könyvet! 

Üdv: 
Panni


Kedves Panni!

Egy időben nagy AC kedvelő voltam és befaltam az összes addig magyarul is megjelent történetét, így a Tíz kicsi néger se maradt ki a sorból. :o) Én is nagyon szerettem és szintén csak ajánlani tudom mások figyelmébe.

2016. március 28., hétfő

Ti kérdeztétek (89.)- Gondoltál már arra, hogy saját könyvet írj?

március 28, 2016 0 Hozzászólás


Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Gondoltál már arra, hogy saját könyvet írj?"
(Bedőcs Andrea)

Szerintem a legtöbb könyvmoly eljátszott már a gondolattal, milyen lenne, ha ő is híres, népszerű író/írónő lenne. Gyerekkoromban én is szerettem kitalált történeteket leírni, több ilyen "kisregényt" is összehoztam, nagyon termékeny "szerző" voltam ám. ;o) Aztán ahogy idősödtem, valahogy alábbhagyott a láng, majd végül teljesen megszűnt. Ma már egyszerűen nem tudnám papírra vetni a kitalált történeteimet -már ha lennének-. Rájöttem, hogy én olvasó vagyok, nem "író". :o)

2016. március 26., szombat

Nógrádi Gábor: Mit jelent a piros kerek?

március 26, 2016 0 Hozzászólás
Olyan könyvecskét kerestem, mellyel Gyerkőcömnek a közlekedési táblákat könnyen tudom megtanítani. Így bukkantam a Mit jelent a piros kerekre, amit csak ajánlani tudok a figyelmetekbe.
Véleményem szerint, amint a kisgyerek komolyabban biciklizni kezd, ismernie kell a táblákat. Amikor én voltam kicsi, KRESZ-parkok voltak a  városban, ahová ki voltak helyezve a fontosabb táblák és miniben megtalálható volt minden út-féle. Itt és így tanultam biciklizni, de manapság ilyen KRESZ-parkokat nem lehet találni a környékünkön. Így maradtak a könyvek és a tapasztalat.

Mely korosztálynak szól leginkább a Mit jelent a piros kerek?: nagycsoportosoknak, kisiskolásoknak.

Mi az, ami tetszett nekem benne?: Könnyedén, rövid kis versekkel mutatja be a szerző a közlekedési táblákat. Így minden annyira egyszerű, logikus, hogy a gyerkőcök könnyen meg tudják jegyezni őket.

Mi az, ami nem tetszett benne?: Nem volt olyan.

Gyerkőc véleménye a könyvről: "Anya, most már tudom, hogy mi a piros kerek, mehetek egyedül biciklizni?". Hát persze Fiam, pár év múlva. ;o)

2016. március 24., csütörtök

Gárdos Péter: Hajnali láz

március 24, 2016 2 Hozzászólás
Forrás
Egy valami biztos már a bejegyzésem írása elején: nem lesz könnyű írnom erről a könyvről. Annyi érzelem kavarog bennem még így napokkal később is, hogy befejeztem!

Holokauszt. Sok történet próbálta feldolgozni a történteket. De kevesebb olyat olvastam, ami arról szólt ami utána következett. A túlélés, a feldolgozás, az elfogadás. Az élet.
Gárdos Péter könyve erről szól. Az életről.

Meg lehet-e egy gyermeknek fogalmazni a szülei megismerkedésének a történetét? Át tudja-e adni a szerelmet, a bizakodást, a reményt? És mi van akkor, ha a szülők borzalmakat éltek át és a borzalmak után találtak egymásra, egymásba kapaszkodva és túlélni a múltat? Mert nem elég túlélni a jelent. Nem elég akkor küzdeni. A jövőben ott a múlt fájdalma, amit egyszerűen nem lehet eltemetni és azzal kell élni.

Kiadta: Libri (2010.)
Oldalszám: 282
Forrás: saját
Értékelésem:
Gárdos Péter szülei a másodig világháború után találkoztak, amikor mind a ketten Svédországban gyógyultak. Őszinte legyek? Fogalmam se volt arról, hogy hogyan kerültek Svédországba, miért gyógyultak ott és hány magyar élt ott ugyanebből az okból kifolyólag. Nem tudtam arról, hogy Svédország háborús túlélőket fogadott be és próbálta meggyógyítani őket.

Az édesapa -Miklós- haldoklik. Az orvosa fél évet ad neki. Mit tesz erre a hírre egy fiatal, huszonéves férfi, aki már megjárta a poklot? Próbál feleséget találni magának. De hogyan, amikor kórházban van, férfi betegekkel körülvéve, messze a hazájától? Hát megszerez egy listát olyan magyar hajadonok neveivel, akik szintén Svédországban gyógyulnak. 117 név. 117 levél. És ezek közül egy valaki fogja meg, Lili.
A fiatalok levelezni kezdenek, szép lassan szerelem bontakozik ki közöttük. Majd Miklós engedélyt kér és elutazik meglátogatni a fiatal lányt. Hogy elbúcsúzzon. ...

Nagyon megható valós történet a Hajnali láz. Egyszerűen nem találok szavakat. Annyi erő, kitartás, élni akarás van benne, hogy az egyszerűen hihetetlen. Miklós küzd. Nem érdekli a halálos ítélet, élni akar. Küzd. Miközben tán az olvasó is lemond róla. Én legalábbis így tettem. Feladtam helyette.

"Annyi borzalmat éltem át. Olyan sokszor feladtam. De élek. Vagyok."

A Hajnali láz maga a remény. A remény, hogy holnap jobb lesz. De addig küzdeni kell. 
Remény, hogy minden helyzetből van kiút. Még akkor is, amikor más már ebben nem hisz. Csak egy valami a fontos: hogy mi magunk miben hiszünk. Amíg mi küzdünk, addig kitartunk és élni fogunk.
Kihagyhatatlan könyv, ne feledkezzetek el róla!

2016. március 23., szerda

A ruhakészítő-film

március 23, 2016 0 Hozzászólás
Újabb film, aminek a címe annyira ismerősen csengett, de először nem tudtam hová tenni. "A ruhakészítő, A ruhakészítő, A ruhakészítő"- ismételgettem magamban, majd hirtelen beugrott, "Ez egy könyvből lesz!". Internet a jóbarátunk, gyorsan beütöttem a címet, mellé tettem a keresőben, hogy könyv és már ki is dobta, hogy igen, A ruhakészítő adaptáció, méghozzá Rosalie Ham azonos című 2000-ben (itthon tavaly jelent meg) regénye alapján.

Miről szólt a film?

Még csak tízéves volt, amikor a kis Myrtle „Tilly” Dunnage-ot elüldözték szülővárosából. Húsz év elteltével, miután a legnevesebb párizsi divatházaknál kitanulta a ruhatervező és -készítő szakma minden csínját-bínját, hazatér. Eredetileg csak egy rövid látogatást tervezett, ám aztán úgy dönt, otthon marad, hogy gondoskodhasson beteg anyjáról.
Ám Dungatar, ez a poros, isten háta mögötti ausztrál városka nem felejt: itt nem csak a bűnök, az emlékek és a vádaskodások árnyéka is messzire nyúlik. Tilly szinte számkivetettként tengeti a napjait, egyedül Farrat őrmester, a ruha- és divatbolond rendőr hajlandó szóba állni vele – és mindenki nagy döbbenetére Teddy, az ünnepelt futballsztár.
A lány saját tervezésű, extravagáns ruhái eleinte csak irigységet váltanak ki a nőkből, ám aztán megtörik a jég: Tilly egyre több megrendelést kap, és a Dungatarba tévedő utazó nem győz csodálkozni a legfrissebb divatkreációkban páváskodó kisvárosi háziasszonyok láttán. Egy tragikus baleset azonban ismét Tilly ellen fordítja a lakókat, aki ezt az igazságtalanságot már nem tűrheti, és elhatározza, hogy bosszút áll…

Véleményem?

Tetszett.  Valamiért az volt bennem, hogy II. vgh-ús történet lesz, de persze már az első képkockákon le lehetett vágni, hogy ez a történet nem a 40-es években játszódik.
Kate Winsletet szeretem (igen, a Titanic óta, bevallom, amit még tini lányként moziban láttam először), így még nagyobb érdeklődéssel néztem a filmet. Az egy kicsit fura volt, hogy a fontosabb "volt iskolás" szereplők elviekben egyidősek, de mégis a színésznő tűnt a legidősebbnek hozzájuk képest. (A történetben elviekben egy 35 éves nőt alakított -a valóságban is csak 40 éves-, mégis valahogy idősebbnek tűnt. Lehet, hogy az erős smink miatt vagy csak agyon volt vakolva az elmúlt években és a bőre emiatt megkorosodott, de mindenesetre inkább tűnt 45 évesnek, mint 35-nek.)
Maga a történet nagyon komor, szomorú hangulatú volt. Egy kisváros tele előítéletekkel, titkokkal. Majd egy fiatal lány, akit lényegében elkergetnek, de felnőve visszatér, hogy bosszút álljon azzal, amiben a legjobb. Ez pedig a ruhakészítés. És miközben ruhákat készít a lakóknak, mint a pók szövi a hálóját. Persze A ruhakészítő nem krimi, nem thriller, de nagyon mély lélektana van.
A vége pedig! Amikor mondja, hogy "Nem vagyok átkozott! Már nem vagyok átkozott!" és tudja a néző, hogy mit fog látni a következő pillanatban. ... Hát, folytak a könnyeim rendesen.

2016. március 21., hétfő

Ti kérdeztétek (88.)- Mit érzel, amikor egy könyvről a tieddel totál ellentétes véleményt olvasol?

március 21, 2016 0 Hozzászólás


Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Tavaly a rovatfrissítéseknek köszönhetően sok kérdés érkezett hozzám, így egyenlőre ezekre fogok válaszolni. De mindezektől függetlenül ne fogjátok vissza magatokat, az utánpótlásra szükség van. ;o) Így ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Mit érzel, amikor egy könyvről a tieddel totál ellentétes véleményt olvasol?"
(Zsófi)

Semmi különöset. :o) Minden ember más, így törvényszerű, hogy nem lehet olyan könyv, ami minden ember tetszését egyformán elnyerné. Mások vagyunk, máshogy gondolkodunk, érzünk, más dolgokat szeretünk. Míg más rajong a sci-fikért, én igyekszem magamat távol tartani tőlük. Ettől még lehet nagyon jó és izgalmas az adott könyv, de egyszerűen az én romantikus lelkecskémnek ez a műfaj nem jön be. El kell mindenkinek fogadni mások véleményét. Felesleges bizonygatni az igazunkat és rávenni a másikat, hogy ő is érezze ugyanazt, mint mi és gondolja ugyanazt, mert ez a másságból fakadóan lehetetlen.

2016. március 18., péntek

Friederike Wilhelmi: Miért sós a tenger? - Izgalmas kérdések és megdöbbentő válaszok a természetről

március 18, 2016 0 Hozzászólás
Szeretem az ismeretterjesztő gyerekeknek szóló könyvecskéket, főleg, ha tényleg klassz kérdésekkel foglalkoznak, nem pedig az agyonismételtekkel.

Mely korosztálynak szól leginkább a Miért sós a tenger?: óvodásoknak, kisiskolásoknak.

Mi az, ami tetszett nekem benne?: Tényleg jó kérdések vannak benne és jónak találom a könyv felépítését is. Mindegyik kérdés olyan, mint egy kis teszt. Adva van a kérdés és 3 válasz, közülük 1 a helyes. Vajon melyik lehet az? Majd a következő oldalon ott a megfejtés és a magyarázat hozzá.
Emlékeztek még azokra a kérdésekre, amikor a Gyerkőcök elkezdik a szülőket nyaggatni az élet nagy témaköreiben? Pl. "Miért kék az ég, anya?", "Isznak-e a halak?", "Miért világítanak a csillagok?" és fogjátok a fejeteket, mert nem tudjátok hirtelen, hogy mi a válasz? Nos, ez a könyvecske megadja a feletet helyettetek. Szerezzétek be!

Mi az, ami nem tetszett benne?: Nem volt ilyen.

Gyerkőc véleménye a könyvről:  "Hű, szóval ezért nem egyenes a banán! Nahát anya!" Nahát bizony. ;o) Tud ám anya jól könyvet választani. :oP

2016. március 17., csütörtök

Guillaume Musso: Mi lesz velem nélküled?

március 17, 2016 0 Hozzászólás
Több könyvét is olvastam már Mussonak, melyek elnyerték a tetszésemet. Olyannak tartom a szerzőt, mint a fiatal Coelhot, csak egy kis plusz kiegészítéssel. Vagyis egyszerre található meg a könnyed spriritualitás a történeteiben és a romantika. Így már a megjelenése után felkerült a kívánságlistámra a Mi lesz velem nélküled?, de mégis majdnem 4 évet váratott magára. Aztán jött az idei Várólista csökkentés, eszembe jutott, felkerült a polcomra és most elolvastam.
Elégedett vagyok-e? Nagyon nem. :o(

A történetünk egy fiatalkori, "nyári" szerelemmel kezdődik. Tudjátok, amikor elutaztok valahová, megismerkedtek valakivel, tisztában vagytok azzal, hogy az a szerelem csak arra az időre szól, de boldogok vagytok és minden jó. Gabrielle így ismerkedik meg Martinnal, de aztán a fiúnak vissza kell utaznia Franciaországba és a kapcsolatuk megszakad. Jobban mondva a fiú sokáig próbálkozik tartani a lánnyal a kapcsolatot, őszintén szereti, de Gabrielle még se él az utolsó lehetőséggel és hagyja a fiút elszalasztani.
Aztán telnek az évek, az ártatlan fiataljaink megedződtek. Martin nyomozó lett és a mániákusan szeretné elkapni a híres műkincstolvajt, akit eddig még senki se tudott kézre keríteni.
Gabrielle pedig éli a kiégett életét.
Természetesen főszerepet kap Gabrielle és Martin mellett a műkincstolvaj is, aki nem más amúgy, mint Gabrielle apja. (Micsoda véletlen egybeesés ugye? Essen most le az állatok rendesen!) Martin Archibald nyomába ered, aki viszont Gabrielle nyomában van, ugyanis a férfi haldoklik és a hátralevő napjait szeretné az évek óta nem látott lányával tölteni. A fiatalok persze újra találkoznak, kezdenek összekuszálódni a szálak, aztán a végére már annyi furcsaság történik, hogy teljesen kiábrándultam a történetből.

"Előfordul, hogy az ember megijed attól, hogy szeretik. Az élet bonyolult, és gyakran tréfál meg azzal, hogy a megfelelő személyt rossz pillanatban sodorja utadba."

Eredeti címe: Que serais-je sans toi? (2010.)
Kiadta: Ulpius (2012.)
Oldalszám: 316
Forrás: saját
Értékelésem:

A Mi lesz velem nélküled? kellemes, könnyed romantikával indult. Szimpatikus volt a lány és a fiú, megvolt a titokzatosság, hogy vajon a lány miért nem ment el a megadatott találkozóra, mi lehet a titok mögött. Aztán amikor kiderült, akkor annyira logikátlannak éreztem a döntését, hogy hihetetlen. Legalább írt volna a fiúnak, hogy X okból kifolyólag nem tud elmenni, de miért dobta el végleg maga mellől Martint? Tudom, mindez most elég érthetetlen azoknak, akik nem olvasták a könyvet, de a könyv egyik "poénját" nem akarom lelőni, ettől függetlenül mindez kikívánkozott belőlem.
A másik furcsaság, amit egyszerűen nem tudtam megemészteni. Kedvelem Musso könnyed spiritualitását, de most annyira "röhejesen" hozta össze, hogy kín volt olvasni. SPOILER! Jelöld ki!Történik, hogy Martin és Archibald is átkerül a túlvilágra. Igen ám, de most nem a felhőn csücsülős angyalkákat képzeljétek el, vagy épp az alagutat a fény végén, hanem egy repteret. Igen, REPÜLŐTERET! Ugyanis egy reptéren vannak az emberkéink, mindenki kap egy jegyet amin szerepel, hogy mikor kell felszállniuk X gépre, mikor indul és mikor érkeznek vissza az életbe, vagy épp halnak meg. Na kérem szépen, ez már sok volt nekem, nagyon elképzelhetetlen. Aztán még cserélgetik is a jegyeket, amikkel az egyik szereplő időt nyer, de különösen értelme nem volt az egésznek, csak pár oldallal többet tudott a szerző összehozni.
Természetesen aztán a végén minden jó és szép, csak hát összességében az egész történet elég unalmas, nem kicsit fura elemekkel és fordulatokkal tűzdelve. Jóval jobbra számítottam a szerzőtől.