2015. szeptember 5., szombat

Nyereményjáték!- Frissítsük fel a rovatokat!

szeptember 05, 2015 0 Hozzászólás
kép forrása
Rég volt már nyereményjáték, utoljára még 2014 márciusában, a blog 4. születésnapja alkalmából. Sok mindent lehetett volna ünnepelni, de mivel a 2014-es évben nem nagyon tudtam frissülni, így ezek elmaradtak. Most ömlesztve szeretném az elmúlt kb. másfél év nagyobb eseményeit megünnepelni egy nyereményjátékkal. :o)

Lássuk, hogy mik voltak azok a nagyobb események, melyek ünnepségre adnak okot:
-  2015 februárjában a Könyvesem blog 5 éves lett! Hihetetlen!
- Frissülések ide vagy oda, míg a 4. születésnapkor 615 FB like-olója volt a blognak, ez a mai napon már 1700 fölött van! Köszönöm nektek!
- A molyon is öregedtem, augusztusban 6 éves moly lettem! :o)

Lássuk akkor először, hogy mi lenne a nyeremény, mert gondolom leginkább ez fúrja az oldalatokat. ;o) Először könyvre gondoltam -mily meglepetés-, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább döntse el a nyertes, hogy milyen könyvet szeretne a nyereményének, vagyis amit nyerni lehet, az

     1 db 5.000 Ft értékű Alexandra vásárlási utalvány
Bővebben az utalványról ITT olvashattok.

És mi lenne a feladat? Egyszerűen csak töltsétek ki az alábbi dobozt! Persze vegyétek figyelembe a rovatokhoz szükséges tudnivalókat, mert csak akkor fogadom el az érvényes "pályázatot"! ;o)
  • A Kérdezz! Felelek!-ben olyan kérdéseket várok a bloggal, könyvekkel, olvasási szokásokkal, velem kapcsolatban, stb., melyek válaszaira kíváncsiak lennétek. 
  • A Leg-leg-leg-ben pedig olyan ötleteket várok, mely kritériumoknak megfelelően egy-egy Top10-es listát tudok létrehozni.
  • Az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! rovathoz könyvajánlókat várok. Bővebben ITT olvashattok a rovatról. Annyi most a változtatás, hogy ebben a dobozban várom az ajánlókat, nem külön e-mailben.



  • olyan e-mail címet adj meg, melyet rendszeresen nézel. Amennyiben nyersz, és 30 napig nem reagálsz a megkereső e-mailemre, abban az esetben új nyertest sorsolok.
  • a vásárlási utalványt postai úton, ajánlott levélként juttatom el a nyertes részére
  • természetesen harmadik félnek az e-mail címedet nem adom ki
  • a név amivel regisztrálsz a játékban, lehet nick név is
  • nem kell mind a 3 rovathoz kérdést, tippet, ajánlót küldened, de egyhez mindenképp!
  • minden kérdéssel, tippel, ajánlóval nő az esélyed a nyereményre! Ha 1 kérdést küldesz, akkor a neved a sorsoláskor 1X lesz a kalapban, de ha 55 kérdést, akkor 55X. Ha még azon kívül küldesz 10 könyvajánlót és 5 ötletet a Leg-leg-leg-hez is, mindegyikkel nő az esélyed!

A nyereményjáték 2015. október 3-ig tart! Sorsolás október 4-én!
Nyereményjátékra fel! ;o)

A postás mindig kétszer csenget (25.)

szeptember 05, 2015 2 Hozzászólás
Mi is az az In My Mailbox?: Ez az esemény Kristi blogjáról indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. Majd pedig linkelik a bejegyzésüket Kristi aktuális bejegyzéséhez.

Ez a hónap leginkább a könyvtári kölcsönzésekről szólt, venni csak 1 könyvet vettem, méghozzá az Alexandra nyári akciójának keretén belül a Majd újra lesz nyarat.
A könyvtárból vándorolt hozzám A fehér gyöngy, Három megszegett ígéret, A hűséges, A fájdalom szépsége, Bocsáss meg L.P.! (mindig Leonard Pockot olvasok) és az Égből lopott szerelem.
A Hajnali alkonyt és a Szerelmem Egyiptomot kölcsönbe kaptam.
A lány a vonaton pedig recenziós példány a közös könyves blogunkon, a Könyvfalókon keresztül.

A Majd újra lesz nyarat, A lány a vonatont és A hűségest már olvastam.
Ezek közül pedig épp folyamatban van a Bocsáss meg L.P.! és az Égből lopott szerelem. A Bocsáss meg L.P. eddig nagyon tetszik (kb. a felénél járok), de az Égből lopott szerelem nem varázsolt még el. Igaz, kb. csak 50 oldalt olvastam eddig, de elég nyögve nyelősen.

2015. szeptember 2., szerda

Várólistára (104.)

szeptember 02, 2015 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez. 

Várható hazai megjelenése: 2015.09.10.
Kiadja: Maxim Könyvkiadó
London, 1939. A tizennyolc esztendős csinos és ambiciózus Ada Vaughan varrónőként dolgozik a Dover Street-i nőiruha-szalonban. Divattervező pályáról álmodik - megvan hozzá a tehetsége és a tudása -, de ehhez ki kellene törnie a lambethi sivár családi környezetből.

Ada egy véletlen találkozás során megismerkedik a titokzatos Stanislaus von Liebennel, és ez a kapcsolat a szerelem és a csillogás világába repíti. Amikor a férfi felajánlja, hogy elviszi Párizsba, Ada úgy érzi, itt a nagy alkalom, és meg sem hallja a figyelmeztetést, hogy a közelgő háború miatt veszélyes a kontinensre utazni. A jóslat beteljesül, kitör a háború, ők pedig Franciaországban rekednek. A német megszállás után Stanislaus elhagyja a lányt, de az utolsó éjszakán még kezeskedik arról, hogy Ada sose felejthesse el. Ada fogságba kerül, és annak köszönhetően éli túl a háborút, amihez ért: ruhákat varr. Jelenlegi megrendelői is előkelőségek, csak éppen német előkelőségek. Ada nem is sejti, mekkora bajt hozhat ez még a fejére...

Egy történet a reményről, az élni akarásról és a bosszúról.

2015. szeptember 1., kedd

Leg-leg-leg (19.)- Top10 szerző, akiktől a legtöbb könyvet olvastam

szeptember 01, 2015 0 Hozzászólás
Mi is az a Top10 Tuesday?: a kitalálója The Broke and the Bookish blog, a lényege pedig az, hogy minden Kedden, megadott kritérium szerint egy Top10-es listát kell összeállítani. Majd a közzé tett bejegyzésedet linkelni az ötletet adó blog aktuális bejegyzéséhez.  

Top10 szerző, akiktől a legtöbb könyvet olvastam.

Lehet, hogy most fogok egy kis meglepetést okozni. ;o) Nem sorrendben vannak, de ők lennének azok:

  • Fábián Janka
  • Lőrincz L. László
  • Alexander Dumas
  • Juliette Benzoni
  • Daniel Steel
  • J.R.Ward
  • Julia Quinn
  • Leiner Laura
  • Susan Elizabeth Phillips
  • J.K.Rowling

2015. augusztus 31., hétfő

Ti kérdeztétek 59.: Változtatnál a régi bejegyzéseiden? És ha igen, akkor mit és miért?

augusztus 31, 2015 0 Hozzászólás

Még egy RÉGEBBI bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, most pedig válaszolok közülük egyre.
 
Változtatnál a régi bejegyzéseiden? És ha igen, akkor mit és miért?

forrás
:o) Szerintem kevés olyan blogger van, aki átolvasva a több éves bejegyzéseit, ne akarna változtatni rajtuk. A személyisége is fejlődik, változik az évek során, így néha egyes bejegyzéseimet másképp írnám már meg. Hosszabban (vagy épp pont rövidebben), jobban kifejteném (vagy épp ellenkezőleg, szerintem többet írtam róla, mint "kellett" volna), kitérnék még másra is, máshogy szerkeszteném meg vagy teljesen egyszerűen másképp fogalmaznék. De ez van, olyan, amilyen. Nem szoktam változtatni a régieken még akkor sem, ha olvasva azokat a homokba dugnám a fejemet. :oD

2015. augusztus 30., vasárnap

Augusztusi összefoglaló

augusztus 30, 2015 0 Hozzászólás
Hihetetlen, hogy 2 nap múlva már szeptember lesz! Véget ért a nyár és lassan kezdetét veszi az esős, hűvös időjárás. Annak ellenére, hogy néha a búsba kívántam az idei kimondottan meleg nyarunkat, olyan érzésem van, mintha csak most kezdődött volna és tessék, már vége is van.
Na de nem elkalandozni, havi zárás van. :o)

9 könyvről írtam a blogon, méghozzá róluk:


Ó, hogy én mennyire szerettem Julia Quinn Bridgerton család sorozatát!  Így kihagyhatatlan volt a lezáró kötet, az És boldogan éltek is számomra. Igaz, hogy többre, másra számítottam, hiányzik egy olyan rész, ami csak kimondottan az anyukáról szólt volna, de akkor is csillagos 5-ös volt. ;o)
Aliza Barak Ressler: Kiálts kislány, kiálts! c. kötetéről hosszan nehéz írni és nem is tudok, de mindazoknak ajánlom a figyelmükbe, akiket szintén érdekel a holokauszt időszaka.
Sylvia Day: Átverve/ Átölelve c. "remekművét" félbehagytam. Kb. még 50 oldal lett volna a végéig, de egyszerűen nem bírtam folytatni tovább és akkor ezzel mindent össze is foglaltam. :oS
A halhatatlanság elixírjétől senki ne ijedjen meg első pillantásra, mert bár néhol picit vontatott a "féltégla" méretű könyv, ennek ellenére nagyon olvasmányos és érdekes.
Michael Grant · Katherine Applegate modern kori Ádám és Évájától pont azt kaptam, amire számítottam. Egy könnyed, olvasmányos YA történetet, ami ráadásul érdekes is az olvasóban felmerülő kérdések miatt. Amiért mégis csak 4 csillag lett az amiatt van, mert a vége valahogy túl összecsapott lett.
Este volt már, amikor nekikezdtem a Rajtad áll olvasásának, de annyira elkapott a láz, hogy másnapi korán kelés ide-vagy oda, több, mint 100 oldalt faltam be, egyszerűen nem tudtam letenni. Izgalmas történet, de igazán csak addig tudta fenntartani az érdeklődésemet, amíg nem jöttem rá a „titokra” és hát bizony jóval korábban sejteni kezdtem az igazságot, mint ahogy erre Olivia rájött.
Vivien Holloway: Mesterkulcs c. regényével kapcsolatban először is amit meg kell jegyeznem: a borító teljesen elvarázsolt. Másodszor: a történet se hozott szégyent az írónő fejére. Kellemes, üde, pörgős olvasmány, amit jó olvasni. Szórakoztat, kikapcsol. Az 1 csillag levonása pedig azért történt, mert a pozitív jelzők ellenére nekem valami hiányzott. Nem tudom egyenlőre megfogalmazni, hogy mi az, tán majd olvasva a folytatást, mert sorra fog kerülni. :o)
Tiffany Reisz egy zseni, de hogy lehetett már megint így vége Az úrnőnek? :oS 
Egy délután elolvastam Mitch Albom: Még egy nap c. könyvet, teljesen magával sodort. Igazából egy kis semmiség, amire épít, az tán az olvasó érzelmei, saját életéből merített emlékek, tapasztalatok és persze egy olyan téma, ami nagyon sok embert érdekel: milyen lenne, ha kapnál még 1 napot egy elhunyt szeretteddel? Mit mondanál neki? Mit tennél?

Az értékelések alapján:
5* ►4db -Nem rossz arányt zártam ebben a hónapban sem. ;o) A halhatatlanság elixírje, És boldogan éltek, Még egy nap, Az Úrnő is megkapta tőlem az 5*-ot.
4* ► 2 db - a Rajtad áll, Eve & Adam és a Mesterkulcs is megérdemli a 4* ellenére az elismerést
3* ►
2* ►
1* ► hát igen. A hónapban legkevésbé az Átverve/Átölelve tetszett. Katasztrófa volt. :o(

Ami a blogéletet illeti:
Rendszeresen jelentkeztem a blog 3 olyan rovatával, amikkel régebben is heti szinten jöttem. Így a Kérdezz!Felelek! keretén belül válaszoltam arra a kérdésre, hogy a Kemény vagy puha fedeles borítót kedvelem-e jobban, hogy Van-e könyves blogger példaképem, Ki volt az első könyves blogger, akit olvastam és hogy Motivál-e a látogatottság.
De írtam arról is, hogy mely az a 10 könyv, melyet strandoláshoz ajánlanék (Top10 Tuesday (15.)- Leg-leg-leg), mely 10 könyv a kedvencem, melyek mesefeldolgozásból születtek (Top10 Tuesday (16.)- Leg-leg-leg), melyek az idei évben a kedvenc könyveim eddig (Top10 Tuesday (17.)- Leg-leg-leg) és mely 10 könyv került legutoljára a birtokomba (Top10 Tuesday (18.)- Leg-leg-leg).
Az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! rovattal is frissülni tudtam.
Továbbra is várok kérdéseket a Kérdezz!Felelek!-hez illetve könyvajánlókkal is bátran bombázhattok. ;o)

És mely történetekről várhattok bejegyzéseket szeptemberben?
  • Okváth Anna: Más állapotok
  • Gazdag Erzsi: Mesebolt
  • Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár…
  • Paula Hawkins: A lány a vonaton
  • Tiffany Reisz: A szent
  • Veronica Roth: A hűséges 
És ki tudja még. ;o)

2015. augusztus 29., szombat

Mitch Albom: Még egy nap

augusztus 29, 2015 0 Hozzászólás
Eredeti címe: For One More Day (2006.)
Kiadta: Könnyfakasztó (2008.)
Oldalszám: 194
Mitch Albom új könyvében bátran végére jár a vágyaknak és a csodáknak is, és feltétlenül hisz a szeretet erejében.
Egyszerű, érzelmes és mélyen igaz ez a modern amerikai mese.

A Még egy nap mosolyt csal az ember arcára, és ábrándozásra serkenti.
De az is lehet, hogy a könnyeinkkel küzdünk olvasása közben.
Leginkább azonban megerősítheti a szeretet erejébe vetett hitünket.

Ha lenne rá esélyed, hogy egyszer, egyetlenegyszer visszamenj az időben, és helyrehozz valamit, amit elrontottál az életedben, megtennéd-e?
S ha megtetted, el tudnád-e viselni a következményeit?


Nem volt betervezve ennek a könyvnek az olvasása egyáltalán -sőt, más könyvet olvastam-, de tudjátok, biztos veletek is volt már olyan, hogy jelenlegi könyv olvasása ide vagy oda, egyszerűen csak bevillan, hogy XY könyvet akarjátok MOST olvasni és akkor ennyi. Jöhet földrengés, földindulás, ti akkor is nekikezdetek, mert valahogy erre van szükségetek. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani ezt az érzést, amikor a kismamában jön a vágy, éjfélkor ugrasztja a kispapát, hogy MOST AZONNAL hozzon neki egy jégkrémet, mert él-hal érte és ha 5 percen belül nem lesz a kezében, bármire képes lesz.
Szóval jött a vágy, lekaptam a könyvet a könyvespolcról, bekucorogtam a fotelba és lényegében fel se keltem addig onnan, amíg be nem fejeztem az olvasását. Igen, egy lendülettel olvastam el.

Mitch Albom azért különleges számomra, mert olvasva a könyveit emlékeket hoz vissza az édesapámról, akit 2013 szilveszterén elveszítettem. Lényegében azt adja, amire szükségem van néha. Emlékeket hoz vissza, amik ha fájnak is, de szükségem van néha rájuk. Emlékeznem kell bizonyos időközönként, mert félek attól, hogy mi lesz majd, amikor már nem tudok vele kapcsolatban emlékeket felidézni. ...

A Még egy nap azt adja az olvasónak, amire tán mindenki vágyik, aki már veszített el hozzá közel álló embert, ráadásul hirtelen, váratlanul. Mi lenne, ha még 1 napra visszakaphatnánk őket? Mit mondanánk nekik? Mit tennénk?

A könyv elmesélésből épül fel. Egy férfi elmeséli a könyv írójának a saját történetét. Hogyan ment tönkre az élete, hogyan veszítette el a családját, hogyan akart öngyilkos lenni, majd találkozott a több éve elhunyt édesanyjával. Olvasva a könyvet újra megbizonyosodunk arról, hogy egy édesanya mi mindenre képes a gyermekéért és bizony mi gyermekek, hányszor vagyunk hűtlenek hozzájuk, ők mégis kitartanak mellettünk.

"– Mama, de hiszen te meghaltál! – csúszott ki a számon.
Széllökés fújt széjjel egy levélkupacot.
– Te egyes dolgoknak túlzott jelentőséget tulajdonítasz – felelte anyám."

Visszatérve még arra, hogy mit adott nekem a könyv. ... Nem tudtam elköszönni az édesapámtól és nagyon sok érzés, gondolat rekedt meg bennem, melyeknek a nem kimondását rettentően bánom. Így olvasva a könyvet egyfajta megkönnyebbülést éreztem, feloldozást, elengedést. ... Pont ezt szeretem a szerző könyveiben. ...

2015. augusztus 26., szerda

"Waiting On" Wednesday (103.)- Várólistára ...

augusztus 26, 2015 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez. 

Várható hazai megjelenése: 2015.08.31.
Kiadja: General Press Kiadó
Egy polgárháború, amely egy nemzetet szakít ketté, és egy nő, aki az életét és a jó hírnevét is kockára teszi egy nemes, a hazája sorsát alakító cél érdekében.
A virginiai Richmondban, a rabszolgatartó Dél fővárosában élő Elizabeth van Lew és családja más, mint a legtöbb helybéli. Meggyőződésük ugyanis, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, és mélyen ellenzik a rabszolgaságot. Amikor szülő államuk, Virginia 1861-ben az elszakadás, egyben a rabszolgaság intézményének megtartása mellett dönt, és kitör a polgárháború, Elizabeth nem várt lépésre szánja el magát: a maga eszközeivel az Unió ügyének meg segítését és a Konföderáció mihamarabbi bukását igyekszik segíteni.
De mit tehet egy törékeny nő az ádáz, véres harcok közepette? Elizabeth úgy dönt, női mivoltát, eszét és befolyását felhasználva megpróbál az ellenség soraiba férkőzni. Attól sem riad vissza, hogy kémkedéssel felbecsülhetetlen értékű információt szerezzen az Uniónak - ha kell, egyenesen a Konföderáció elnöke, Jefferson Davis irodájából...

Jennifer Chiaverini, a nagy sikerű Mrs. Lincoln varrónője című könyv írója, a New York Times bestsellerszerzője lebilincselő regényében egy nem mindennapi nő igaz történetét tárja elénk, emléket állítva egy olyan asszonynak, aki bátorsága, hazafiassága és embersége révén méltán vált az amerikai polgárháború nagy hősnőjének egyikévé.

2015. augusztus 25., kedd

Top10 Tuesday (18.)- Leg-leg-leg

augusztus 25, 2015 2 Hozzászólás
Mi is az a Top10 Tuesday?: a kitalálója The Broke and the Bookish blog, a lényege pedig az, hogy minden Kedden, megadott kritérium szerint egy Top10-es listát kell összeállítani. Majd a közzé tett bejegyzésedet linkelni az ötletet adó blog aktuális bejegyzéséhez.  

Utolsó 10 könyv, ami a birtokomba került (vásárlás, könyvtár, stb.).

Nem nehéz erre sem válaszolni, mert megegyezik a legutóbbi könyvbeszerzős bejegyzésemmel. Ezek kerültek a polcomra:


2015. augusztus 24., hétfő

Ti kérdeztétek: Motivál a látogatottság? Szeretnéd ha naponta több ezren olvasnának?

augusztus 24, 2015 0 Hozzászólás
Még egy RÉGEBBI bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, most pedig válaszolok közülük egyre.


Kicsit kényes kérdés következik most, amire úgy gondolom, hogy nem olyan egyszerű őszinte választ adni. Szerintem valamilyen szinten minden bloggert motivál a látogatottság. Hisz maga a blog mi is? Egy olyan internetes felület, amit olvashatnak mások, hacsak nem titkosítva magunknak írjuk. Elkerülhetetlen, hogy egy idő után mindenféle "hirdetés" nélkül rátaláljon valaki az adott oldalra. És ha már van 1 rendszeres olvasó, csak idő kérdése és jönnek mások is. Onnantól kezdve pedig a blog már nem magunknak íródik, hanem elkezd átalakulni és az olvasóknak szólni. Ez lenne a kezdő bloggerek átka, ami elhúzódhat évekig is. Maguk előtt se merik bevallani többnyire, de igen, motiválja őket a látogatottság. Persze nem egyformán mindenkit, de mindannyian vágynak arra, hogy többen olvassák őket.
Aztán ahogy telnek az évek, az egész átalakul bennük. A látogatottság mellékessé válik és elkezdik élvezni a saját blogjukat.

Kérdezz! Felelek! (58.)

 

Motivál a látogatottság? Szeretnéd ha naponta több ezren olvasnának?

forrás
Hm. Volt idő, amikor a blog nagyon fontos volt az életemben és időm is volt foglalkozni vele. Igen, akkor motivált a látogatottság, szerettem volna, ha minél többen olvasnak és jó volt látni, hogy mennyien kattintottak napi szinten az oldalra. Kialakult egy átlag statisztika, tudtam, hogy egy bejegyzést hányan olvasnak el, naponta hányan kattintanak az oldalra és ha ettől eltérés volt, bizony agyaltam azon, hogy ez miért következett be. De volt időm agyalni ezen és foglalkozni ezzel, ez a kulcsszó és a lényeg a "történetben". :o)
Aztán nagy változás következett be az életemben, amit ti is tapasztalhattatok 2013-2014-ben. Nem volt időm és kedvem sem a bloghoz, alig frissültem. Nyilván a látogatottság is csökkent valamennyire, hisz az oldal nem frissült, friss könyvekről nem született bejegyzés. De mivel maga a blog a háttérbe húzódott, nem érdekelt a látogatottság. Volt, hogy hetekig, hónapokig be se írtam a blog webcímét, hogy megnézzem mi van vele.
Az utóbbi 2 évben az oldal a sok-sokadik az életemben, nem érdekel a látogatottság olyan mértékben. Mármint persze, továbbra is jó látni, hogy jöttök, mely bejegyzéseket olvassátok, de már nem motivál, hogy minél többen kattintsatok rám, mert most az életemnek egy olyan szakaszában vagyok, amikor a blog mellékes. Lényegében időhiányban szenvedek. :o)

2015. augusztus 23., vasárnap

Tiffany Reisz: Az úrnő

augusztus 23, 2015 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Mistress (2013.)
Kiadta: Athenaeum Könyvkiadó (2015.)
Sorozat: Eredendő bűnösök
Oldalszám: 528
Az Eredendő Bűnösök sorozat befejező része ott folytatódik, ahol a harmadik kötet félbemaradt: Nora Sutherlin, az ünnepelt dominatrix, a híres erotikus szerző egy szobában találja magát, két férfi társaságában. Más körülmények között élvezné ezt a kis játékot, de most partnerei nem játszani akarnak.
Hamarosan megérti: ha életben akar maradni, fogvatartói Seherezádéjává kell válnia, miközben bíznia kell abban, hogy szerettei – Wesley, Kingsley, de legfőképpen Soren – rá fognak jönni, hogyan mentsék meg.
Egy halottal azonban nehéz vitázni, és Marie-Laurie, Kingsley nővére és Soren elhunytnak hitt neje minden, csak nem kompromisszumkész. Egy sértett nőnél pedig nincs veszélyesebb ellenség, és bár Nora mindezt tudja, lassacskán mindent elmesél az asszonynak arról, hogyan lett egy katolikus pap szeretője, miközben egyre mocskosabb részleteket tár fel a múltból…
A háttérben Soren, Nora és Kingsley életének minden fontos szereplője csendben várakozik, hogy aztán az összekuszált szálakat kibogozva az olvasó is megtudja, kicsoda Nora Sutherlin valójában. Vagy legalábbis elhiggye, hogy tudja…



Eredendő bűnösök #4


Tiffany Reisz az egyik kedvenc írónőm és nagyon szomorú voltam amikor úgy alakult, hogy az előző kiadója nem tudta folytatni a sorozat kiadását, így teljesen kiszámíthatatlanná vált, hogy valaha is fogjuk-e tudni olvasni a folytatásokat magyarul. Örülök annak, hogy az Athenaeum meglátta benne a lehetőséget és felkarolta az Eredendő bűnösöket.

Az írónő egyszerűen egy zseni. És nem csak amiatt ahogy fogalmaz, hanem amiatt is, mert tőlem teljesen távol álló dolgokat úgy tud megfogalmazni, leírni, hogy nem találok benne semmi megbotránkoztatót, maximálisan el tudom fogadni, megérteni. És ez szerintem hatalmas dolog!

"– Azt mondják, az ember akkor jön rá, mi van a birtokában, amikor elveszíti."

Megszokhattuk, hogy a könyv címe mindig utal arra, hogy ki lesz a kötet központi szereplője, ez most is így volt és hát ki más lenne az Úrnő, ha nem Nora.
A herceg hatalmas fordulattal ért véget és szerencsére Az úrnőben az írónő nem húzza sokáig az olvasó idegeit, gyorsan kiderül, hogy hol van Nora, mi történt vele.
Nagyon tetszett a történet felépítése, ahogy a nő Seherezádévá válik és így kapunk bepillantást a múltba. Leginkább Soren és Kingsley kapcsolatára kapunk nagyobb rápillantást ebben a részben.

"– Szeretlek – mondta Nora. Képtelen volt folytatni úgy, hogy Søren ne hallja ezeket a szavakat, hogy ő ne mondja ki ezeket a szavakat. – Mindig is szerettelek. Soha nem szűntelek meg szeretni. Valahányszor azt mondtam, gyűlöllek, soha nem gondoltam komolyan, egyszer sem. Minden részedet szerettem, minden titkodat, minden bűnödet.
Szeretem azt, ami vagy, azt, amit csinálsz, és hogy általad azt érzem, hogy egyszerre félek és egyszerre vagyok biztonságban."

Újra egy lebilincselő, izgalmas, erotikus történetre számíthat az, aki nekikezd ennek a résznek is. Reisz egyszerűen utánozhatatlan, zseni és kész!
És hát igen, már megint úgy ért véget! Komolyan törvénybe foglalnám, hogy tilos így befejezni egy részt, tilos ilyen függő véget hagyni, tilos húzni az olvasók idegeit, mert nagyon káros a hajhagymákra és az olvasók idegeire!. ;o)
Tudom, rövid voltam, de ez van. :o) Nem akarok semmit se lelőni, így pedig nem tudok hosszabban írni, meg amúgy is csak egy valami fontos: Ne hagyjátok ki!

Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! 6.

augusztus 23, 2015 0 Hozzászólás
forrás
Mi is az Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe?: külföldi minta alapján indult rovat. A lényege az, hogyha ajánlanál egy könyvet a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor "ragadj tollat" és írj egy ajánlót róla nekem. Én pedig megosztom a gondolataidat a blogomon.
Bővebben ITT olvashatsz a hogyanokról és a rovatról.

Nagyon rég jelentkeztem ezzel a rovattal, de még júliusban befutott egy könyvajánló. Igaz más, mint melyeket a rovatba várok, de úgy döntöttem, hogy ennek ellenére közzéteszem. :o)


Kedves Niki!

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani frissen megjelent misztikus fantasy regényemet, amelynek címe: A köd.

Fülszövege:
Valami történik a futószalag mellett dolgozó gyári munkásokkal. Olivér, aki maga is alvászavarokkal küzd, azt veszi észre, hogy kollégái egyre furcsábban viselkednek, és ezt már nem lehet a kimerültség, a hajtás és az embertelen rabszolgamunka rovására írni. Miközben a gyár falain belül egyre inkább diktatórikus légkört teremt a vietnámi cég helyi vezetője, a megmagyarázhatatlan esetek is egyre csak sokasodnak körülöttük. Szorul a hurok, illetve a karperec az emberek csuklóján. Egyikük hallucinál, másikuknak rögeszméje, hogy szexuális zaklatás áldozata lesz, a harmadik folyamatosan egyezést lát egy rivális gyár hátborzongató esetével, melyben végül tíz munkás lett öngyilkos rövid időn belül. Felmerül a kérdés: Ezek az emberek tudnak és éreznek valamit előre, vagy szimplán csak az őrület határán inognak? Miközben Olivér kitartóan viseli a mindennapok nyűgjét, valamiféle felsőbb erő ragadja meg, és kezdi vonzani férfi létére, munkamániás, komor főnöke felé, amely ellen hiábavaló minden ellenszegülés és tiltakozás. Mert ami a gyárban folyik, azt nem lehet irányítani. Lehet, hogy főnöke maga a Gonosz?
Olivér egy éjszaka arra ébred, hogy az asztalán egy általa írt regény hever kusza papírhalomban, melynek címe „A köd”. Álmában jegyezte le a saját lelke üzenetét, amiben mindenre ott lapul a válasz és a megoldás. Az első oldal után azonban eltűnnek a szeme elől a betűk. Az ezotériában otthonosan mozgó egyik munkatársa és barátja arra ösztönzi Olivért, járjon utána a rejtélynek és engedjen a csábításnak. A visszaszámlálás elindult, csak éppen nem maradt már hátra sok ideje…


B. Szilvia


Ha szeretnél te is egy könyvet ajánlani a figyelmembe/figyelmünkbe, akkor ITT olvasd el a rovathoz az információkat!

2015. augusztus 22., szombat

Vivien Holloway: Mesterkulcs

augusztus 22, 2015 0 Hozzászólás

Kiadta: Főnix Könyvműhely (2014.)
Sorozat: Winie Langton történetek
Oldalszám: 80
„Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”
Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről.
Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…
A Winie Langton történetek első része!

Winie Langton történetek #1


A Mesterkulcs egy steampunk hazai, rövid történetecske. Igaz, hogy nem sok ilyen műfajú történetet olvastam eddig és tán így nem hiteles annyira ha kijelentem: de kedvelem ezt a műfajt. Érdekes elképzelések vannak bennünk, érdekes jövőképpel.

Ami legelőször megbabonázott, az a borító, mert nagyon szép! Tán a rajta szereplő nő lehetne fiatalabb, hisz Winie még csak tini, a borítón szereplő nő pedig így ránézésre a 20-as éveiben tuti jár.
Aztán ami vonzott még a műfaján kívül az, hogy hazai szerző tollából született. És az sem volt elhanyagolható számomra, hogy rövid, gyorsan kivégezhető.

Olvasmányos történet, ami bájos, üde, fiatalos.
Winiet nem nehéz megkedvelni és magát az elképzelt jövőképet sem. Tolvajcsaládba született, fiús tini lány. Aki verekszik, bejut bárhová és aláissza a férfiakat is, ha ez a célját szolgálja. Aztán feltűnik a színen az eddig csak legendákból ismert mesterkulcs, ami minden zárat nyit. Naná, hogy a tolvajcsaládnak szüksége lenne erre a kulcsra, így Winie a nyomába ered. 

Mindösszesen 80 oldal a sorozat első része, így gyorsan kivégezhető. Tényleg kellemes volt olvasni, de ettől függetlenül nem az a kategória amitől eldobtam volna az agyamat. Nehéz megfogalmazni, hogy mi, de valami hiányzott. Tán majd a folytatás olvasásakor meg tudom fogalmazni, hogy mi volt az. ;o) De addig is, aki kedveli ezt a műfajt, ne felejtse el a könyv címét (vagy a borítóját) és amint lehetősége lesz rá, tegyen próbát vele!

2015. augusztus 19., szerda

"Waiting On" Wednesday (102.)- Várólistára ...

augusztus 19, 2015 0 Hozzászólás
Mi is az a "Waiting On" Wednesday"?: amolyan várható megjelenéses rovat, amit Jill hozott létre a blogjában. Minden héten 1 könyvet mutatnak be a bloggerek, amit valamiért várnak, miért, mikorra várható, stb., majd a bejegyzés linkelése Jill aktuális blogbejegyzéséhez. 

Várható hazai megjelenése: 2015.08.19.
Kiadja: General Press Kiadó
A szegénységbe született Leandro Cardetta gazdag emberként tér vissza Amerikából a szülőföldjére, Dél-Olaszországba. Felbéreli az angol építészt, Boyd Kingsley-t, hogy készítsen terveket omladozó palazzójának felújítására. A férfit elkíséri kamasz fia és visszahúzódó, bátortalan második felesége, Clare is, hogy együtt töltsék a nyarat Leandro vendégeként.
A védett palazzo biztonságot nyújtó falain kívül azonban forrong a tartomány. A napról napra élő napszámosok mind elkeseredettebbek, és bármit megtennének, hogy munkához és élelemhez jussanak. Az egyikük Ettore, Leandro unokaöccse, aki túl büszke ahhoz, hogy a nagybátyjához forduljon segítségért. Ám amikor egy nap súlyosan megsérül, nincs más választása, mint hogy az ő ajtaján kopogtasson. És amikor a nagybátyja házában találkozik Clare-rel, minden visszavonhatatlanul megváltozik...

1921 nyarán, a perzselő hőségben számtalan titkokkal terhelt életút keresztezi egymást a kietlen Pugliában. Egészen pontosan hogyan gazdagodott meg Leandro Amerikában? Miért tudja a hatalmában tartani Boydot? És ahogy eljő az éj, lassan minden titokra fény derül...


2015. augusztus 18., kedd

Top10 Tuesday (17.)- Leg-leg-leg

augusztus 18, 2015 0 Hozzászólás
Mi is az a Top10 Tuesday?: a kitalálója The Broke and the Bookish blog, a lényege pedig az, hogy minden Kedden, megadott kritérium szerint egy Top10-es listát kell összeállítani. Majd a közzé tett bejegyzésedet linkelni az ötletet adó blog aktuális bejegyzéséhez.  

Top10 könyv, melyeket idén olvastam.

Ezt a listát nem volt olyan nehéz összehozni, bár eddig csak 31 könyvet olvastam. ;o)

  • Lauren DeStefano: Hervadás
  • Kresley Cole: Poison Princess – Méreghercegnő
  • Libba Bray: The Diviners – A Látók
  • Rainbow Rowell: Eleanor és Park
  • Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
  • Lakatos Levente: Megrepedt álarc
  • Vivien Holloway: Mesterkulcs
  • Michael Grant – Katherine Applegate: Eve & Adam – Éva és Ádám
  • Tiffany Reisz: Az úrnő
  • Tiffany Reisz: A szent