Follow Us @nikikonyvesem

2018. május 6., vasárnap

A postás mindig kétszer csenget (50.)

Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.
 

Márciusban kivettem a könyvtárból a Miután meghaltam-ot és mivel végeztem vele, így április legelején elvándoroltam újra a szent helyre. 😊 A Viktória, A tél jegyesei, Nap nap után és a Pletyka vándorolt velem haza. Egyenlőre a Viktóriának az olvasását befejeztem, A tél jegyeseinek és a Nap nap utánnak nekiálltam már. A Pletyka még várat magára.

Recenzió keretében kaptam meg a Feketén, fehérent és olvastam is el. Hamarosan jön is a bejegyzés belőle.

A többi 4 könyv pedig saját szerzemény. A titkos mamára és a Szabadulj meg a pasitól!-ra a megjelenésük óta kíváncsi vagyok/voltam. Az utóbbit már el is olvastam és nem csalódtam. A Silber régi vágy volt. Bízom abban, hogy nem fogok csalódni az írónőben, mert egyaránt tetszett a YA sorozata, valamint a felnőtteknek íródott történetei is. A Fény az éjszakábanra egyértelműen az írónő miatt vagyok kíváncsi. Vajon az Eredendő bűnösök után mit alkotott?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése