Lauren Oliver: Szobák

Eredeti címe: Rooms (2014.)

Kiadta: GABO (2015.)

Oldalszám: 384

Forrás: kiadó

Értékelésem:

Miért is voltam annyira kíváncsi erre a könyvre? Nem kicsit értetlenkedve vettem tudomásul, annak ellenére, hogy a Delírium-trilógiának itthon mekkora rajongó tábora van/volt, ezt a könyvet eddig összesen a mai napig 3-an értékeltük a molyon. Miért ilyen kevesen olvastuk? Hisz ha egy nagy népszerűségre szert tevő könyv után a szerzőnek megjelenik egy frissebb munkája is, a rajongók már vetik is rá magukat bízva abban, hogy ugyanazt az élményt kapják, mint az előző olvasásakor még akkor is, ha a történet teljesen másról szól. Akkor a Szobák miért ilyen mellőzött jelenleg?

Mikor kézbe vettem a könyvet az első gondolatom az volt, hogy mennyire nem tetszik a borító. Túl piros, meg mi is van rajta? Egy fa vagy egy ház? Mi ez az egész? Aztán amikor befejeztem a történetet és becsuktam a könyvet, újra megnéztem a borítót, akkor már teljesen más szemmel láttam. A piros és a fa/ház annyira találó! Maximálisan visszaadja azt, amiről szólt a Szobák. De kezdjük akkor az elején.

Ahogy a fülszövegben is olvasható, meghal az elvált édesapa és megérkeznek a házba az örökösök. A nem kicsit alkoholista volt feleség, az édesanyává vált nem kicsit szexmániás lánya a kislányával, valamint a kamasz fia, aki egy baleset élt túl és eléggé magába van fordulva egy iskolai beégése után. Igen ám, de a házban két szellem is él (Alice és Sandra), akik egykor szintén a ház lakói voltak.
Szóval a család megérkezik, hogy felszámolják a hagyatékot, mindeközben Alice és Sandra élettörténetéből egyre többet tudunk meg. Aztán jön a nagy meglepetés, kiderül, hogy a kamasz fiú érzi őket és betoppan egy titokzatos lány is a történetbe. És mi lesz a vége? Tűz, a mindent megváltó tűz.

Miért is Szobák a könyv címe? Nagyon egyszerű erre a válasz, ugyanis a fejezetek a ház különböző helyiségei köré íródtak.

Nehéz lenne kiemelni, hogy ki is a történet főszereplője, mert szerintem ilyen nincs. Sőt, arra sem lenne egyszerű válaszolni, hogy a központban az élők vagy a holtak állnak. Egy biztos, én leginkább azokat az oldalakat szerettem, melyeken Alice és Sandra élete tárult fel. Izgalmas volt olvasni az életüket még akkor is, ha néha teljesen belebonyolódtam a két életbe és idő kellett, amíg át tudtam hangolódni arra, hogy most kinek a sorsát is olvasom. Az élők számomra a háttérben maradtak, ők csak egyfajta körítések voltak a történetben, ráadásul mind a hárman sérültek.
Az elvált feleség igazán sose tudott elszakadni a férjétől és bár látszólag utálja a házat, igazából imádja. Miért kell megjátszania magát?
Minna és az állandó kufircolása visszataszító volt. Ez a nő mindenkin átment, aki megjelent a házban. Legyen az tetőfedő, csőszerelő, postás, ha valaki betette a lábát a házba és férfi volt, az a következő percben már letolt gatyával állt valahol.
Trenton. Melyikőnk nem égett be tiniként a középiskolában? Ki nem tett, mondott olyat, amitől legszívesebben elsüllyedt volna és rettegett a másnapi iskolába menéstől? Na ugye! Csakhogy ami akkor hatalmas szörnyűségnek tűnik, felnőtt fejjel egy vállrándítást ér. Az egyetlen élő szereplő akit kedveltem, az Trenton volt. És természetesen Minna kislányát, de ő olyan értelemben nagy szerepet nem kapott a történetben.
És akkor jöjjön a két szellemünk, akik valamilyen oknál fogva kötődnek még a házhoz. Mind a kettőjüknek van egy-egy titka és csak akkor tudnak tovább lépni, ha a titkuk felszínre kerül és ők végre felszabadulhatnak. Vajon ez meg fog történni?

Nem hibátlan történet a Szobák, de nagyon szerettem olvasni. Magába szippantott és vártam a percet, hogy folytathassam. Annyira kíváncsi voltam Alice és Sandra titkaira! Aztán persze mikor minden kiderült, a titkok fájdalmasak voltak.

"De épp ez a szép az életben, hogy az idő a mienk, és megváltoztatható. Pár perc is elég, hogy új utat törjünk benne. Csak pár perc, és a semmi máris megfékezhető. Örökké fogunk élni ezen az új, belső úton, amely a láthatáron derengő hely felé vezet.
Ezt jelenti az élet. Nem fúj a szemünkbe a por. Az utak megmaradnak. Ez a csoda. A legrövidebb, a pillanat legmulandóbb szilánkjánál is rövidebb ideig sikerül dacolnunk a végtelennel.
Bár idővel úgyis a végtelen győz."

És miért is tökéletes a borító? A piros a tisztító tüzet juttatja eszembe. A tűz, amitől megtisztulnak a bűnösök. Központban a ház áll, melyhez a szereplőink kötődnek. És hogy ház vagy fa-e? Ha fának nézzük, akkor is tökéletes. A gyökerek a szerteágazó titkok, a múlt, az eltemetett fájdalom. A gallyak a gyermekek, a jövő, az élet.

Nem értem, hogy miért nem olvasták eddig többen ezt a történetet, így remélem sikerült hozzá meghoznom a kedveteket, ne féljetek tőle! :o) Más, mint a Delírium-trilógia, sötétebb, komorabb, kicsit tán sok benne a szexualítás, egy más oldala az írónőnek. Tegyetek vele próbát, kellemes órákat fog okozni nektek.