Leitner Olga: Bakker, azok a csodddálatos férfiak!

Kiadta: Athenaeum (2015.)

Oldalszám: 304

Forrás: kiadó

Értékelésem:

Hát én totál tévhitben éltem ezzel a könyvvel kapcsolatban, de még mennyire! Olvasva a fülszöveget számomra totál az jött le, hogy egy humoros REGÉNYHEZ lehet szerencséje annak, aki nekikezd a Bakker, azok a csodddálatos férfiak! olvasásának. Már láttam is magam előtt, ahogy jókat nevetek majd, hogy mennyire megkedvelem a főszereplő nőt és akkor tessék. Már az előszó olvasásakor éreztem, hogy nem kicsit elkalibráltam magamat és hát igazam lett.
Lássuk akkor, hogy milyen könyv is a Bakker, azok a csodddálatos férfiak!, így 3 "d"-vel:

• nem regény. Akkor mi is? Pszichológiai könyv? Önsegítő könyv? Valahogy a kettő ötvözete. És most ne ijedjen meg senki, aki az ilyen kategóriájú könyveket nem szereti, mert annyira én se vagyok oda értük, ez viszont nagyon belopta magát a szívembe. Ráadásul az ilyen könyvekkel is úgy vagyok, mint a gyerekneveléssel foglalkozóakkal. Olvassuk őket ha kedvünk tartja, de nem kell mindent úgy megfogadni benne, ahogy le van írva. Hanem átalakítva a mi életvitelünkre, a mi stílusunkra, esélyünk van tán a siker elérésére.
• a címből kiindulva a főszereplők azok a csodálatos férfiak lennének. Mindezek ellenére viszont szerintem a középpontban mi álltunk, a csodddálatos (3 "d"-vel) nők. Mert hát mint ahogy tudjuk, minden csodálatos férfi mögött, egy csodálatos nő áll. És hogy tényleg csodálatosak vagyunk-e? Nagyon sokszor könnyesre nevettem magamat és egyáltalán nem azt éreztem, hogy olyan csodálatosak vagyunk, hanem hogy inkább egy hormonoktól duzzadó hárpiák. Akik persze nagyon-nagyon tudnak szeretni, megbecsülni, küzdeni, de akkor is csak hormonbombák vagyunk, akiket lazán bevethetne a hadsereg, amikor épp olyan napokat élünk. :oD És hogy a férfiak csodálatosak-e? Összegezve a könyvben leírtakat úgy érzem, hogy maga a párkapcsolat a csoda. Annak a szépsége, amikor két ember egymásban megtalálja az igazit. Elfogadják egymás hülyeségeit és életük végéig kitartanak egymás mellett. Ez a csodálatos.
• az írónő nagyon jól ír és nagyon-nagyon humorosan fogalmaz. Nem egyszer és nem kétszer könnyesre vihogtam magamat a röhögéstől.
• teljesen átéreztem, átéltem a benne leírtakat, mintha csak az én gondolataim köszöntek volna vissza a lapokról, így gondolhatjátok, hogy mennyire élveztem az olvasását. Olyan volt, mintha önmagammal kellett volna szembesülnöm, önmagam hülyeségeivel néha-néha. :oP
• de hogy ne csak jót írjak ám, van egy negatív észrevételem is: az írónő nagyon sokszor ismétli önmagát, ez pedig már zavaró volt, néha nem is kicsit. A legfurább, amikor elmesélt egy szituációt, majd 3 oldallal később megint elmesélte ugyanazt. Miért is?

Mint ahogy láthatjátok, tetszett ez a humoros hangvételű könyvecske, szerettem olvasni. Ráadásul néhol annyira gyönyörű gondolatok voltak benne, hogy nem a nevetéstől könnyeztem, hanem a megfogalmazott megható, elgondolkodtató és igaz gondolatoktól.

"Én még hiszek abban, hogy létezik valaki, akinek az érintésébe beleremegek. Aki úgy ér hozzám, úgy csókol meg, hogy beleszédülök, és elcsendesedik minden körülöttem. Létezik valaki, aki titokban nézi, ahogy alszom, s simogatja közben az arcomat. Akinek tényleg minden gondolata én vagyok, és várja, őrülten várja, hogy mikor ölelhet át, húzhat magához olyan szorosan, hogy összeroppant. Létezik valaki, aki ugyanúgy vágyik arra, hogy kócos fejjel odaégessük reggel a pirítóst, hogy elázzunk együtt az esőben, hogy forraltborozzunk a szakadó hóesésben, hemperegjünk a homokban a tengerparton. Aki vágyik arra, hogy levakarhatatlan vigyorral a fejünkön csak nézzük egymást hosszú-hosszú percekig. Arra, hogy egy órákig tartó dugóban összevesszünk valami baromságon, majd egymás nyakába borulva kibéküljünk, és elmondjuk századjára, ezredjére is, hogy nem tudok nélküle élni."

Amiért még sem adtam meg neki a maximális 5 csillagot az azért volt, mert a gyakori ismétlésektől úgy éreztem magamat, hogy egy olyan nő vagyok, akiről azt hiszik, hogy 88X kell elmondani neki valamit, hogy megjegyezze. Nem, nem kell. OK, ismétlés a tudás anyja, de nem minden esetben és minden mennyiségben. ;o)

És hogy így a végére mit üzenek nektek Hölgyeim? :o) Keressetek! Ne érjétek be más filmmel, mint amit megálmodtatok kislányként. Még ha nehéz és fájdalmas is, de küzdjetek érte, mert túl hamar a filmtekercs végére érünk annak ellenére, hogy megéltük volna a rajta rejtőző pillanatokat.

"Létezik valaki, aki nem akar megváltoztatni, nem kritizál, nem oktat ki, nem prédikál,hanem csak szeret, szeret és szüntelenül szeret, úgy, ahogy vagyok, olyannak, amilyen vagyok. Valaki, aki odaadja a dzsekijét, ha fázom, aki letörli a könnyemet, ha sírok, és aki velem együtt nevet, ha megbotlom és orra esek. Aki kicseréli az izzót a kocsiban, betakar éjszaka, és néha hoz egy szál kórót, akkor is, ha nincs szülinapom, mert tudja, hogy szeretem. Létezik valaki, akinek én leszek a szerelme, a lelki társa, a legjobb barátja, a szeretője, a kedvese, a párja, a cimborája, a mindene, az élete. Aki nem úgy gondol rám, mint az élet szükséges velejárójára, mert ugye nem akarunk egyedül meghalni, és nem úgy, mint egy házisárkányra, egy hisztis nőre, vagy a hátán egy púpra. Hanem úgy, hogy én jelentem neki azt a valamit, ami nélkül az ő élete üres és értéktelen lenne. Mint az enyém, ha ő nem lenne."

Uraim? Igen, ez a könyv nem csak nőknek szól, igenis olvassák el a férfiak is, hogy jobban megértsenek minket, hasznos lehet.
Igen, lehet, hogy néha hisztizünk, hárpiák vagyunk, nem értenek minket, de ismerjék el: mihez kezdenének nélkülünk? ;o)