Follow Us @nikikonyvesem

2013. augusztus 19., hétfő

Barangolás 12.- Camryn útvonala

J. A. Redmerski: A soha határa 

kapcsán

Mi is az a Barangolás?: a Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Én annyival egészíteném ki, hogy nálam nem csak helyszínek, hanem életrajzok, bemutatások is feltűnhetnek a bejegyzésben.

Rég írtam már ehhez a rovathoz -utoljára még március végén-, pedig eskü, az elmúlt hónapokban többször is eszembe jutott, hogy miről lehetne, de aztán mégis elfelejtődött.
Nem olyan rég viszont átnéztem a kis jegyzeteimet, amiket a számítógép billentyűzete alatt szoktam gyűjtögetni. Kis feljegyzések a könyvek olvasása közben, amiket oda teszek be, mert a bejegyzések írása közben, így jobban kézre esnek. Ez a papír viszont valahogy elbújt a többi közt, pedig azokat a városokat írtam fel rá, ahol Camryn megfordult.
Miután befejeztem a könyv olvasását, szerettem volna térképen is látni, hogy a lány milyen útvonalon utazott, mégis mekkora távolságot járt be, mert hiába röpködtek nekem az USA államnevei, hát képbe attól még nem kerültem. Így elkezdtem visszalapozni a könyvben. Remélem egy megállót se hagytam ki, de elviekben így néz ki az útvonala:






Nincsenek megjegyzések: