Follow Us @nikikonyvesem

2013. február 2., szombat

Letye-petye-lepetye 14. (frissítve)

Január 26-án kiderült, hogy mi lesz A Szent Johanna gimi 8. kötetének a címe:

Örökké

Szerintem elég beszédes, van is elképzelésem arról, vajon mi lehet majd a vége. ;o)

Amit még az írónő hivatalos oldalán meg lehetett tudni, hogy várhatóan március 11-én kerül a boltokba (dedikálás márc. 8. és 9-én), két kötetből fog állni, de egyben lehet majd megvenni őket, egybe csomagolva, egy áron. És ami szomorú hír, hogy ez lesz az utolsó SzJG regény, szóval kár reménykedni abban, hogy nem lesz vége. :o(
Viszont jó hír, hogy augusztus végén- szeptember elején, várhatóan megjelenik az új regénye az írónőnek, ami szintén ifjúsági irodalom lesz.
2012. 01. 30.


És ma megtudhattuk, milyen lesz a 8. rész borítója, íme:

A két kötet ugyanazt a borítót kapta, pusztán csak a másodikon a 8./2. fog szerepelni értelemszerűen.
Nekem tetszik, bár az is igaz, hogy más színre számítottam. Vidámra, harsányra, ugyanakkor el kell ismernem, hogy van ebben a színben egyfajta érettség, komolyság, ami illik a befejezéshez, nyilván.

13 megjegyzés:

Leonine írta...

A lassan 27 éves fejemmel sokáig nem éreztem késztetést, hogy elolvassam, a te ajánlóid győztek meg, hogy a "mi korunkban" is szerethető ez a sorozat. :)
Ma végre sikerült megcsípnem a könyvtárban az első részt, úgyhogy hamarosan elkezdem én is!

Niki írta...

@Leonine: Jaj, nagyon remélem, hogy szeretni fogod! :o) Szerintem ha elkezded, nagyon hamar téged is magával fog sodorni és "vágyni fogsz" a folytatásokra. Nagyon aranyos sorozat, az egyik kedvencem és ami nagyon érdekes, hogy korhatár nélkül hódít. Ha körülnézel a molyon, egyáltalán nem csak tizenévesek vannak oda érte, az idősebbeket is megvette magának. ;o)

~Johanna. írta...

én a tizenéves korosztályba tartozom és természetesen engem is meghódított. egyelőre még nem merek belegondolni, hogy vége. túl nagy szomorúsággal járna, úgyhogy ezt hanyagolom a 8.kötetek kiolvasása utánra.:D remélem, hogy az fog "örökké" tartani, amire én gondolok...:D nagyon várom amúgy.!:)

Niki írta...

@~Johanna.: szerintem biztos az fog örökké tartani, amire mindannyian gondolunk. ;o) Amúgy szerintem, mivel jó vaskos rész lesz, el tudnám képzelni azt is, hogy az első kötet magáról a 4. év II. feléről szól, a második kötet pedig végigkíséri a felnőtt életüket. Esküvő, gyerekek, stb. Én legalábbis így képzelem el. ;o)

~Johanna. írta...

az nagyon jó lenne.:) mármint az kicsit érdekes lenne, ha a történet a nyár kezdetével hirtelen megszakadna, aztán mi meg gondoljunk, amit akarunk...

Niki írta...

Aha, az szó szerint gáz lenne már. Valahogy biztos megoldotta ezt az írónő. ;o)

Niki írta...

@~Niki: próba (mert, hogy eltűnt a "Válasz" opció a kommenteknél)

~Johanna. írta...

hali.!:)
hát, szomorú, de kiolvastam ezt is. utálom a sorozatok utolsó részét olvasni, az nekem mindig valahogy olyan szomorú. most is rengetegszer eszembe jutott, hogy most már nem várhatom többet a megjelenéseket és nem maradhatok fent hajnalok-hajnalán, hogy "csak még egy kicsit" olvashassak belőle. de Laura nem sokáig hagyja szomorkodni az embert, most is szokás szerint nagyon szórakoztató volt a könyv.:D de azért mégiscsak vége, szóval a mai napom ilyen búcsú az SzJG-től hangulatban telik.:D
egyébként nagyon-nagyon-nagyon jó volt.! (bár szerintem ez már természetes.:D)
xoxo.
(U.I.: bocsi, úgy éreztem ezt most meg kell osztanom valakivel.:DDD)

Niki írta...

(Na, elszállt az előző kommentem, pötyöghetem be újra.)
Szia,
örülök, hogy visszajöttél és megosztottad az érzéseidet az utolsó részről. :o) Én még nem olvastam, szóval nehogy lelőj előttem bármi poént. ;o) A lényeg, hogy neked tetszett, nagyon remélem, hogy nekem is fog majd.
Amúgy jó gyorsan kivégezted. :o) Ott voltál esetleg a dedikáláson is?

~Johanna. írta...

szombaton a vége felé elmentem, de addigra Laura már nem volt ott. a lényeg, hogy a könyvet megszereztem.:D
amúgy eddig ennek az olvasása tartott a legtovább(3nap), mert próbáltam minél tovább húzni. de így is vége lett.:(
amúgy persze, hogy nem spoilerezek, én sem szeretem.:D

Niki írta...

Ismerős érzés. :o) Én a Hp-val voltam ugyanígy. Legszívesebben befaltam volna az utolsó részt, ugyanakkor húztam volna is. Aztán amikor vége lett, olyan hiányérzetem lett.
De ha vigasztal, nem sokat kell várnunk és megjelenik Laura új könyve.

~Johanna. írta...

persze, biztos jó lesz meg minden, de... azért az mégsem SzJG. azt hiszem túlságosan megszerettem a karaktereket.:D
én a HP-nál többször is kiolvastam, hátha akkor jobban tudatosul bennem, itt a vége.:D akkor úgy éreztem semmi nem múlhatja felül és nem lesz még egy olyan könyv, amit annyira tudnék szeretni és most mégis itt van.:D vagyis volt. mert már vége ennek is.:(

Niki írta...

Ezzel én is így voltam akkor. :O) Úgy éreztem, hogy tuti nem lesz még egy olyan sorozat, amit annyira fogok szeretni és várni, mint a HP-t. És tessék, lett is, több is. :o) Meglásd, nálad is így lesz majd. ;o) Az élet már csak ilyen: valami véget ér, aztán valami új kezdődik.