Follow Us @nikikonyvesem

2012. december 30., vasárnap

In My Mailbox (10.)- A postás mindig kétszer csenget

Nézzük akkor, hogy mikkel gazdagodtam decemberben.

könyvtárból
Ebben a hónapban szokásomtól eltérően csak egyszer jártam meg a könyvtárat. Jobban mondva kétszer kellett volna, ugyanis 27-én kellett volna visszavinnem a könyveket, de a várólista csökkentés miatt, meg amúgy is, hosszabbítottam, így majd 17-én zarándokolok el.
Ekkor landolt a kosaramban a World War Z, amiről már írtam is a blogban, a másik 3 könyvhöz még nem volt szerencsém.
A Tripla koktél igazán annyira nem hoz lázba még ma sem, de mivel a Kelly 2+2 akciójában többször is megakadt a pillantásom a borítóján, így gondoltam, ha már megvan a könyvtárnak, inkább onnan vegyem ki, mint megvegyem. A Kapzsiság és az És alszom, alszom el ... pedig pótlistásak a várólista csökkentésben. A Changeless után a Kapzsiságnak tuti nekiállok, így remélhetőleg már januárban 1 könyv lekerül majd a listáról, de az És alszom, alszom el ...-el még nem tudom mi lesz a helyzet. Most annyira nem vagyok ráhangolódva, na meg ugyebár 17-én vissza is kell vinnem a könyveket, addig végeznem kéne azokkal, amikkel szeretnék.

recenziók
Recenziók tekintetében ebben a hónapban aztán el voltam látva rendesen, amit ezúton is köszönök még egyszer a kiadóknak. Sok könyvre nagyon vágytam és még szebbé tették az ünnepemet, hogy meg is kaptam őket.
A Könyvmolyképző Kiadótól a nagyon-nagyon várt Smaragdzöld, A vonzás szabályai és a Changeless futott be. Az első kettőt már olvastam és beváltották az elképzeléseimet -nagyon tetszettek-, az utóbbit pedig jelenleg olvasom és ebben se kellett csalódnom.
A GABO Könyvkiadótól Hidasi Judit újabb regényét kaptam meg, amire szintén nagyon kíváncsi voltam és nem kellett csalódnom. Ráadásul a Kilenc a jelenlegi élethelyzetemben olyan volt, mintha csak nekem írták volna.
A Corvina Kiadótól a Családom naplóját és a Háztartás könyvet kaptam. Mind a két kötetecske gyönyörű kivitelezés. Tán legjobban a Háztartás könyvért vagyok oda, nagyon hasznos könyvecske, jobban átláthatóbbá teszi az anyagi helyzetet minden hónapban, szerintem.
Az Amit csak ő akar a Hangoskönyv Kiadótól érkezett és sajnos csalódnom kellett benne, nem is kicsit. :oS
A Véráldozat és a Rico, Oscar és a nagy nyomozás pedig az Animus Kiadó meglepetéskönyvei. Még nem olvastam őket, de hamarosan sorra fognak kerülni.

Karácsonyra kaptam őket
A karácsonyi örömködéseimről már ITT írtam, de akkor egyben, hogy miket kaptam.
A szabadság ötven árnyalatával a párom lepett meg. A Kapzsiság után tervbe van véve, hogy neki is esek. ;o)
Az Éjszakai cirkusz és a Delírium, Móni meglepetése volt.
A Mária Terézia és kora, valamint Joanne Rowling életrajza pedig egy barátnőmé.
A Könyvfalós ajándékozás során Timi kapott engem, aki a Szonyecskával lepett meg.
A molyos ajándékozás során pedig @Kati81 lepett meg a Lotti örökségével.
Még egyik könyvet se olvastam a 7-ből, de ami késik, az nem múlik ugyebár. ;o) Ráadásul Móni mind két könyvét feltettem a várólista csökkentésbe is, szóval nem menekülhetnek.

vettem
Venni ebben a hónapban csak a Menedéket vettem, de nem bántam meg, hogy a Részben ember helyett ez landolt a kosaramban. Ugyanis, mint írtam, aközött a két könyv közt gondolkodtam, de a Részben ember is tuti jövőre a kosaramban fog landolni. ;o)

A tervek pedig januárra? Őszintén szólva így Karácsony után nem szándékozok könyvet venni, főleg, hogy még Gyerkőcöm születésnapja is abban a hónapban lesz, de tervezek egy kis összesítést majd, hogy miknek a vásárlását terveztem be jövőre, szóval nem fogok ezzel a kérdéssel se adósotok maradni. :o)


Nincsenek megjegyzések: