2010. december 4., szombat

A Manó Könyvek karácsonyi ajánlatából

Szerintem mindannyiónk fejében megfordul a gondolat így Karácsony felé közeledve, hogy milyen jó lenne egy-két könyvvel is meglepni a gyerkőcöket. Na de mik legyenek azok?
Két gyerekkönyvet mutatnék be nektek, amik a Manó Könyvek gondozásában jelentek meg és akár tökéletes ajándékok is lehetnek a fa alá. ;o)

Amikor a Téli mondókákat kézbe vettem, azonnal elkapott a nosztalgikus hangulat. Kicsinek imádtam a laporellókat, a karácsonyi versecskék mondogatásával pedig izgatottan vártam a Jézuskát. Egyszerűen kihagyhatatlan minimum 1 ilyen kis könyv a Karácsonyra várva.

A gyerekeknek ez az ünnep maga a csoda. Várják a hóesését, várják, hogy a séták során láthassák a lakásokból kiszűrődő karácsonyi fényeket, a karácsonyi hangulat megbabonázza őket. A Téli mondókák még jobban segíti ezt a varázst. Segíti, hogy a Karácsony szelleme ne hunyjon ki bennük.
Köszönhetően a vastag kartonlapoknak, egészen kicsiknek is megfelelő könyvecske lehet akár. Gyerkőc is, még csak hason tudott feküdni, és onnan szemlélgette a világot, amikor az első ilyen laporellós könyvet kinyitottam és letettem elé. Hosszú percekig nézegette a színes képeket, teljesen megbabonázta őt. Ma már a versecskéket is örömmel hallgatja. (Vagy épp "kerítést" építünk belőle, ő pedig beleáll a közepébe, és megpróbál úgy leülni, hogy a kerítés ne dőljön össze. Többfunkciós könyvek a laporellók.) :o)
A könyvecske kis téli versei rövidek, rímelnek, könnyen megjegyezhetőek, ezzel sikerélményt érve el a kicsiknél.
Gábor Emese neve pedig biztosíték arra, hogy színes, télies rajzait nézegetve, azonnal elkapja az embert a karácsonyi hangulat. Ő az, aki 2007-ben elnyerte a Szép magyar könyv díját, Gyermekkönyv kategóriában, Mikes Lajos Sanyimanó c. könyvének az illusztrációjával.

A másik könyv pedig egyszerűen csodálatos. Annyira szép, annyira karácsonyias, hogy nagyon odakívánkozik a fa alá.
Kismackók készülnek a Karácsonyra, végül jön a Mikulás és a napkeleti bölcsek. Mindegyik kis történetecske mellett pedig ott van egy-egy 48 db-os puzzle.
Gyerkőcöknek remek szórakozás lehet a képek kirakása, még én is jól elszórakoztam vele. ;o)
Továbbá kis képfelismerési gyakorlatok is találhatóak a könyvben, amik még izgalmasabbá tehetik a könyv átnézegetését.
A Karácsony Puzzle- könyv illusztrátora az a bizonyos Lee Krutop, aki több kismackós könyvnek az illusztrátora is.

Nekem személy szerint a Puzzle-könyv lett a kedvencem. ;o) Gyerkőcnek meg a mondókás.

2 megjegyzés:

  1. És lehet belőlük alagutat is csinálni:) Ha sokat teszünk egymás mögé, akkor az alagút hosszúsága is növelhető:)

    VálaszTörlés
  2. Mondom én, hogy többfunkciósak. :oD

    VálaszTörlés