Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Johanna Adorján: Exkluzív szerelem

1940-ben ismerkedik meg egymással a zsidó származású Vera és Pista. 4 évvel később a németek megszállják Magyarországot és pár hónap alatt kb. 600 ezer zsidót deportálnak. Pista munkatáborba kerül, Vera bujdosik a kisfiúkkal. A háborút mind a hárman túlélik, próbálják az átélt élményeket megemészteni és újra kezdeni az életüket Budapesten.
1956-ban pár pillanatig azt hihette az ország, hogy győzött a forradalom, de aztán megjelentek a szovjet tankok. Vera és Pista elmenekül a két gyermekével, Dániában telepednek le.
A történet 1991-ben kezdődik, Vera 71 éves, Pista 82. Unokáik vannak, sok-sok barátjuk. Szeretik egymást, el se tudják képzelni a másik nélkül az életet, de Pista nagyon beteg ezért meghoznak egy döntést. Együtt mennek a halálba. ...

Johanna, a könyv írónője ekkor 18 éves volt.
2009-ben jelent meg Eine exklusive Liebe c.-mel ez a könyve, ami az ismerősök, rokonok és a saját emlékei alapján próbálja felvázolni a nagyszülei életét, döntését, és az utolsó napjukat.
Mi visz arra 2 idős embert, akik túlélték a holokausztot, túlélték a világháborút, hogy aztán kéz a kézben, önként dobják el az életüket? A szerelemnek tényleg ilyen nagy hatalma van vagy csak egyszerűen féltek? Miért tették? Hogyan tették? Hogyan tehették?

Az írónő mesterien lefestette fővárosunkat, láttam magam előtt a megnevezett épületeket. Fura volt elképzelnem, hogy abban az épületben laktak a nagyszülei, ami előtt évekig, minden nap eljártam. Hirtelen kiemelkedtek a történetből, kézzel foghatóvá váltak.
Néha azért megemelkedett a szemöldököm, amikor próbálta átadni, milyenek lennénk mi magyarok. Tényleg ilyenek vagyunk? Hajlamosak az öngyilkosságra, túlságosan hangoskodóak, a nők korán elhíznak, nem éppen jól neveltek, stb.?

A történet felépítésében ide-oda ugrálhatunk. Hol olvashatjuk a nagypapa szemszögéből az utolsó napot, hol a nagymamáéból, hol a múltban járunk, hol Johanna mesél a jelenben.
Nehéz a szereplőkről bármit is írni, és nem is akarok. Ez nem egy kitalált történet, kitalált karakterekkel.
Hús-vér, élő szereplőkről van szó, akik itt éltek az országunkban, akik megjárhatták a pokol egyik mély bugyrát. Nem tudok sem ítélkezni (hogyan tehetném?), sem véleményt mondani, még akkor sem, ha a nagymama karaktere kevésbé fogott meg. Nem mondhatok véleményt, hisz valakik szüleiről, nagyszüleiről van szó.

Végig döbbenetet éreztem az olvasása során. Nem potyogtak a könnyeim, csak ültem dermedten és olvastam. Mikor pedig befejeztem, becsuktam, és csak néztem magam elé.
Örülök, hogy elolvastam. Rövid történet, de nagyon jól felvázolja országunk múltját. Még akkor is, ha néhol egy kis sántítást érzek. Maga a történet pedig megdöbbentő, elgondolkodtató, egy különös és mély szerelmet mesél el.

Johanna Adorján 1971-ben született, újságíró. Ez az első regénye.
Magyarul, idén jelent meg a Park Könyvkiadó gondozásában a Könyvhétre.

7 megjegyzés:

sajtosrolo írta...

Eddig nem érdekelt, de ez most megváltozott... bár kicsit tartok a depressziós könyvektől, szerencsére rövid, úgyhogy várólistára került. Már éreztem olyan döbbenetet, ami nem hagyott sírni, igaz nem könyvnél... érdekel ez most nagyon.

Niki írta...

Nem kimondottan depressziós könyv, megnyugtatlak. ;o)
Érdekes és döbbenetes olvasmány. Kíváncsi leszek, ha elolvasd, neked mi lesz a véleményed róla. ;o)

sajtosrolo írta...

Hát, majd jövőre kiderül.:D Idén már be vagyok táblázva könyvekkel, még sok is, ami itt vár rám.

zakkant írta...

Óh O_O ez felkeltette az érdeklődésemet :)

Niki írta...

sajtosrolo: Könyvből sose lehet sok. :o) Bár, én is nehezen viselem, amikor itt hevernek szegénykék olvasatlanul. Most is vár még rám pár könyv, ilyenkor azt se tudom melyikhez kapjak. Mindig úgy érzem, cserben hagyom azt, amelyiket későbbre hagyom. :o)

zakkant: Örülök. :o)

sajtosrolo írta...

Niki, én nem érzem, hogy cserbenhagynám őket, csak legszívesebben egyszerre olvasnám az összeset. vagyis én sem tudom, melyikhez kapjak :)

Niki írta...

:o) Megnyugtató!