2010. november 11., csütörtök

Az első nem kötelező olvasmány

Múlt heti témához kapcsolódva. :o) Ott már kifejtettem/-tük, mennyire fontos lenne, hogy a gyerekek olyan kötelező olvasmányokat olvashassanak, ami érdekli őket, a korosztályuknak megfelelő, stb.
Na és mi lenne az a könyv, amit az első, nem kötelező olvasmány élményeként, örömmel adnál a 8-9 éves Gyerkőcöd kezébe?
Nyilván, olyan történetnek kell lennie, ami szórakoztatja, és megmutatja neki, hogy milyen jó dolog is belefeledkezni egy-egy könyvbe, ha ezt a kötelezővel nem sikerült elérni.

Harmadikba mentem, amikor megkaptuk az első kötelező olvasmányunkat, a Vuk-ot. Őszintén szólva, szinte az egész szünet ráment mire befejeztem.
Emlékszem, hogy a szobámban, az ágyamon feküdtem és olvastam az utolsó oldalakat. Nagyon vártam már, hogy a végére érjek. Hatalmas örömöt és büszkeséget éreztem mikor befejeztem. Igen, megcsináltam! Elolvastam egy egész könyvet, tyűűű! :o)
Büszkén vonultam át a szüleimhez és újságoltam nekik, hogy megcsináltam. Volt nagy örömködés, dicséret, stb. Annyira lendületbe voltam, hogy anyukámtól azonnal kértem a következő áldozatot.
Túlságosan felkészülve nem voltak erre a rohamra, majd a majdnem 2 sor Delfin könyv közül a kezemben tarthattam az első olyan könyvet, amit nem kötelező olvasmányként olvastam el.
Ez pedig Lester del Reytől, A szökevény robot volt.

"Abban a messzi, jövendő világban, amelyről ez az érdekes és nagyon izgalmas regény szól, a robotok már olyan mindennapos segítőtársai lesznek az embernek, mint manapság például a kutyák. Így aztán nem csoda, hogy a regény ifjú hőse, Paul és kedves robotja, Rex között őszinte jó barátság támad. Amikor a körülmények elszakítják egymástól a két pajtást, vállalnak minden veszélyt, minden megpróbáltatást és minden izgalmas kalandot, csakhogy ismét összetalálkozhassanak. E könyv írója hiszi és vallja, hogy a gépek sosem ellenségei, hanem mindig jó barátai lesznek az embereknek."


Túl nagy hatást nem tett rám, sőt, a könyv címét el is felejtettem, nem rég akadtam rá a molyon. Csak annyi marad meg bennem, hogy a jövőben játszódott és egy robot szerepelt benne.
Fura, hogy ez volt az első ilyen könyvélményem, ugyanis én nem szeretem a scifit, nagyon távol áll tőlem, egyszerűen megemészteni nem tudom a jövőben játszódó történeteket. Hogy ezt befolyásolta-e A szökevény robot? Nem tudom. Mindenesetre onnantól kezdve falom a könyveket. ;o)

A Tűzkönnynél gondolkodtam el azon, milyen olyan mai könyv lenne, amit örömmel adnék a Gyerkőcnek első ilyen élményként, ha most lenne 8-9 éves.
Túlságosan sok kimondottan ennek a korosztálynak szóló mai történetet nem olvastam (még), de én pl. a Tűzkönnyet és a Fairy Oak-ot bátran ajánlanám.

Szóval, arra lennék kíváncsi, hogy nektek mi volt az első olyan könyv, amit nem kötelező olvasmányként olvastatok? És milyen könyveket adnátok szívesen első ilyen próbálkozásra a 8-9 éves Gyerkőcötök kezébe? És a maiak közül?

15 megjegyzés:

  1. Szívesen hozzászoltam volna az előző kötelező olvasmányos bejegyzésedhez, de én ebben a témában nem vagyok otthon, csak azt látom, hogy én mennyire utáltam a kötelezők többségét és hogy igazán egyik sem hozta meg a kedvem az olvasáshoz. Így elég későn kezdtem a kezembe venni magamtól könyveket, és az nem is a 8-9 éves korosztálynak szólt, de azért leírom mi volt az: Gergely Márta - Szöszi.

    VálaszTörlés
  2. Annak idején én sose irtóztam a kötelező olvasmányoktól, mert kb mindegy volt, csak betű legyen. Most unokahúgom 9 éves és könyvmolypalánta. Nyáron nagyon bejött neki A két Lotti (ami nyugodtan mehet kötelezőnek is, akár - nálunk ajánlott volt), most pedig a Szeleburdi családot kapták kötelezőnek és szintén imádja.
    Amúgy lehetne Janikovszky Évát olvastatni ennyi idősekkel még.
    Mivel nekem is még csak 4 éves amúgy a sajátom, nem vagyok annyira járatos a kicsit idősebbeknek szóló mai könyvekben.
    De a Csoda és Kószát nagyon ajánlják pl.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos én sem vagyok igazán otthon a fiataloknak, vagyis inkább gyerekeknek szóló könyvekben.
    Azt hiszem az első igazi könyv élményem az Oz volt. Aztán mindig olvastam valamit, amit a szülők ajánlottak. Emlékszem ennyi idősen indiános könyvekkel is próbálkoztam, mert arra esküdtek. (nekem nem tetszett) Aztán jöttek az aranyos állatos történeteket- Gerald Durrell-től. Meg pöttyös, csíkos könyvek is megfordultak a kezemen, nem mindegyik jött be ezért félretettem.
    Szabadon választott, kedvemre való olvasás igazából nálam is később indult mint 9-10 év. És tuti, hogy akkor már középiskolás voltam. Azok a könyvek pedig egytől-egyig Agatha Christie könyvek voltak, mert imádtam a krimiket. Szóval bajban vagyok, mert nem tudnék ajánlani most egy 9-évesnek semmit. Bele kéne ásnom magam a témába :-)

    VálaszTörlés
  4. Mónika: Aztán még is jól belelendültél. ;o) Én a Szöszit még nem olvastam, de aranyos történet lehet. :o)

    Lobo: Jaj de jó, hogy szereti az unokahúgod a könyveket. Nekem egyik se szereti. :oS
    Igen, Janikovszky Éva nagyon jó, imádtam, sőt, a mai napig imádom a könyveit.
    Viszont erről a Csoda és Kószáról még nem is hallottam. *pirul* na, majd utánanézek. ;o)

    Timi és Blanka: Velem is minden áron el akarták olvastatni a Winnetou-t, de nem ment, nem jön be. Filmekbe se szeretem az indiánosakat.
    Pöttyös-csíkos könyvek, de jó, hogy voltak/vannak. :o) nagyon szerettem őket. Még szerencse, hogy anno anyukám gyűjtötte őket. ;o)

    VálaszTörlés
  5. Kb. 8 éves lehettem amikor ezt olvastam. Nagyon tetszett, többször is elolvastam.

    http://moly.hu/konyvek/balint-agnes-guculke-es-cimborai

    Utána olvastam a Cilike sorozatot, ami szintén gyerekkori kedvencem volt.

    http://moly.hu/konyvek/tutsek-anna-cilike-rovid-ruhaban

    3. könyvem a Ló népe volt. 10 évesen olvastam először, de ezt már nem ajánlanám gyerekeknek.

    VálaszTörlés
  6. Én egyiket se olvastam ezek közül, de a Ló népén kívül nem is hallottam róluk. Ideje lesz pótolnom így 20 év múlva. :o)

    VálaszTörlés
  7. 7 vagy 8 évesen vettem a Vukot, amit akkor el is olvastam és teljesen kiakadtam, amikor meghaltak a szülei :'(. Nekem ez volt az első könyvélményem, de a másik zsenge kori kedvencem a Disney-s Hamupipőke volt :).

    VálaszTörlés
  8. Na igen, és akkor itt újra felvetődhetne, hogy vajon a Vuk is a megfelelő korosztálynak szól-e. :oS

    VálaszTörlés
  9. A Fairy Oak szerintem is jó, és látatlanban a Tűzkönnyről is ezt gondolom.:)
    Én a Bambit olvastam először, nem emlékszem, hány évesen.
    A kötelezőket nem szerettem, épp ezért csak párat olvastam el... A két Lotti tetszett.
    Mikor nagyobb voltam, akkor pedig a HP könyvek hozták meg igazán a kedvem az olvasáshoz, mint sokaknál..

    VálaszTörlés
  10. Ha gondolod kölcsön adom a Tűzkönnyet, annyit emlegetted már. ;o)

    VálaszTörlés
  11. aranyos vagy, köszi, de bent van könyvtárban, majd kiveszem onnan :)

    VálaszTörlés
  12. OK. De amúgy, ha valami érdekel, elolvasnád, nyugodtan szólhatsz. ;o)

    VálaszTörlés
  13. és te is szólhatsz nekem :) (bár én ritkábban veszek könyvet (elsősorban a kedvenceket), inkább könyvtáras vagyok:)

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm, és amúgy én is inkább. :o)

    VálaszTörlés
  15. Niki: Szerintem mindkettő tetszeni fog neked is. :)

    VálaszTörlés