2010. november 12., péntek

Harry Potter és a Halál ereklyéi- film

Csütörtök este volt J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi c. könyvéből készült film első részének a világpremierje.

Nagyon szerettem és nagyon vártam mindig a megjelenő részeket, de azért nem azok közé a rajongók közé tartoztam, akik képesek voltak éjszakázni a könyváruházak előtt, hogy elsőként vehessék kézbe a könyvet; vagy öngyilkossággal fenyegetőztek, ha meghal Harry, és így tovább.
Mikor megjelent az utolsó rész, épp Gyerkőcöt vártam. Egy ideig húztam az olvasását, attól féltem, hogy mivel én a receptműsoroktól is sírtam abban az állapotban (a hormonok miatt persze) ;o) aggódtam, hogy ki fogja akasztani a kismama lelkemet a könyv vége. Aztán Gyerkőc megszületett, lecsillapodtam, jöhetett a könyv. :o)
Nagyon szerettem. Annak ellenére is, hogy az első részek lájtosak voltak, de a vége felé bedurvult a történet.
A filmeket viszont nem nagyon néztem meg. Jobban mondva, mivel évente 10X megismétlik a TV-ben az első 2 részt, azokat már kívülről fújom, de a többibe max. csak belenéztem.

Az új filmről azt kell tudni, hogy 2 részből áll. Az elsőt kezdték el játszani tegnap, a másodikat pedig előre láthatóan 2011. júliusában kezdik majd vetíteni a mozik.
Volt egy olyan terv, hogy 3D-ben is látható lesz, de meggondolta magát a Warner Stúdió, mert attól féltek, hogy az utólagos átalakítás tönkreteszi a minőséget. Egyelőre viszont, állítólag a 2. része látható lesz majd 3D-ben is. (Durva lesz.)
A hazai mozik 25-től kezdik vetíteni szinkronosan és feliratosan is.

A könyvekből egy becslés szerint, eddig olyan 400 millió példány kelt el. A filmek bevétele pedig meghaladja az 5 milliárd dollárt. Arról nem is beszélve, hogy az írónő, akit anno kiadók utasítottak vissza, ma már milliárdos.

A film előzetese:

6 megjegyzés:

  1. Én meg az rajongó vagyok, aki kiakadt, hogy a 7. részt filmben 2 részre vágják! Végig ültem volna, komolyan még ha 4-5 órát csináltak is volna belőle! Tudom, 2 film, dupla bevétel, de akkor is!

    VálaszTörlés
  2. :o) Majd mikor kijönnek DVD-d, megnézed egymás után őket. ;o)

    VálaszTörlés
  3. játékra hívlak :)
    http://sajtosrolo.blogspot.com/2010/11/ki-lennel-jatek.html

    VálaszTörlés
  4. DVD-n. ;o)

    sajtosrolo: Köszönöm, lesz, min agyalnom, mert most persze elsőre a HP ugrott be, mint a legtöbb bloggernak. :o)

    VálaszTörlés
  5. http://zakkantolvas.blogspot.com/2010/11/korbepostolas.html
    Én is felkértelek :P

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, hogy rám is gondoltál! :o)

    VálaszTörlés