Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Ha nyár, akkor kötelező olvasmány


Nem tudom, ki hogy volt vele, de én mindig vártam, hogy elkezdődjön a nyári szünet és nekieshessek az új kötelező olvasmánynak. Nagy körültekintéssel választottam ki az olvasónaplónak a vonalas füzetet, a tollat, hisz nem mindegy mibe és milyen tollal írok. ;o) Díszítettem a napló fejezeteit, és mindig nagy szorgalommal írtam le az olvasottakat.

Az első kötelező olvasmányom a Vuk volt.
A keresztszüleimnél nyaraltam, de csak azzal a feltétellel mehettem el, hogy minden nap olvasok pár oldalt. Nem okozott problémát. ;o) Míg unokatesó a délutáni alvását töltötte, elvonultam a hűvös szobába és olvastam.
Már otthon voltam, mikor végeztem az utolsó oldallal. Emlékszem, milyen büszke voltam magamra, hogy elolvastam életem első könyvét, és egyedül. Büszkén vonultam be a szüleim szobájába, min egy hős, "Befejeztem!". Ők pedig büszkén mosolyogtak rám.
Innentől kezdve nem volt megállás. Megrohamoztam az otthoni könyvespolcot, a rokonoknál is garázdálkodtam, majd az iskola kezdetével bevetődtem az iskolai könyvtárba,"és ki se jöttem". :o)
Míg másnak a nyári kötelező olvasmány nyűg volt, én izgatottan vártam, és már az első napokban nekiesem az épp aktuálisnak.

Tesóm jó pár évvel később kezdte az általános iskolát, eléggé megdöbbentem, hogy neki néhány kötelező olvasmánya más volt, mint anno nekem.

Nektek mi volt?
Nekem még ezek:
3.-ban: Vuk
4.-ben: Tüskevár
5.-ben: Egri csillagok
6.-ban: A kőszívű ember fiai
7.-ben: Pál utcai fiúk
8.-ban: Légy jó mindhalálig

A gimnáziumit nem folytatom, mert magyar tagozatos voltam, volt vagy évente 50 könyv az ajánlottakkal együtt. ;o)

16 megjegyzés:

Nixyke írta...

Nekem is ezek voltak.
Az Egri csillagok és A kőszívű ember fiai volt nekem a legolyanabb, mint nem nagyon szerettem olvasni.
Pl. az Egri csillagok olvasása 2 és fél hónapig tartott (az egész nyári szünet), de mellette persze olvastam más könyvet is, csak ezt muszáj volt "pihentetni", annyira nem adta magát....
Lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, de elmondhatom magamról, hogy 99%, hogy általánosban az osztályból csak én olvastam ki a a kötelezőket!

Niki írta...

10 év után kell megtudnom, hogy nem jött be neked az Egri csillagok és A kőszívű ember fiai? :o)
Nálunk ált. suliban felsőben már voltak, akik nem olvasták el a kötelezőket, lemásolták más olvasónaplóját, vagy megnézték nagy nehezen a filmeket belőlük.

Fiorella írta...

nekem alsóban nem volt kötelezőben, de elsős voltam, amikor megvettük a Vukot. El is olvastam és nagyon megviselt, amikor meghaltak a szülei :'(. A Lassie-t negyedikben kaptam, este el is olvastam belőle kb.: 30-40 oldalt, ki is derült, hogy kimaradt belőle pár, úgyhogy másnap ki kellett cserélni. A köszívű ember fiait nagyon utáltam, az Egri csillagok viszont nagy favorit volt, egy délután elolvastam belőle egy fejezetet :D.

Móni írta...

Nekem is ezek voltak, csak más sorrendben. A kőszívű ember fiai volt 7.-ben, az Egri csillagok pedig 6.-ban. Sőt harmadikban kellett még olvasnunk a Két Lottit, amit vagy 10X elolvastam még utána. Sőt ma is megvan még a kis, szétesett kötet belőle.

Niki írta...

Fiorella: Nem volt köteleződ alsóban? És akkor a Tüskevárat mikor olvastad?
Rövid vagy hosszabb fejezetet? ;o)

Móni: Na, most azon agyalok, hogy biztos jól írtam-e, mikor volt A őszívű ember fiai és az Egri csillagok. 90/91-ben kezdted a sulit, ugye?
Nekünk a Két Lotti nem volt, de én is jó párszor olvastam már, na meg sok filmes feldolgozását is megnéztem, mit tudnak még kihozni a történetből, meddig tudják facsarni. ;o)

Fiorella írta...

Tényleg nem volt alsóban kötelezőnk, úgyhogy irulva-pirulva bevallom, hogy a Tüskevár nagy hiányosságom, pedig annak idején megvette anyukám, hogy meglegyen. De ezúton ígérem és fogadom, hogy pótolom!
A fejezet hosszú volt ;), kb.: 100 oldalas, anyukám nyúzott is, hogy elromlik a szemem, annyit olvasok.

Niki írta...

:o) helyes-helyes! nyári olvasmánynak tökéletes, tuti élvezni fogod. ;o) Aztán a Téli berek-et se hagyd ki. Most, hogy így eszembe juttattad őket, jó lenne elolvasni megint őket. :o)
Jót nevettem, mikor írtad, hogy 1 du-án 1 fejezetet, mert valamiért beugrott, hogy van benne egy pár soros fejezet is. Persze gondoltam, hogy nem erre céloztál, de ez ugrott be. :o)

Mónika írta...

Nálunk is ezek voltak, de nekünk nem kellett róla olvasónaplót írni, meg igazán ki sem kérdezték, hogy miről olvastunk, így jól el lehetett bliccelni a dolgot, lásd Mónika. ^^ Nem szerettem a kötelezőket, ezek közül csak a Pál utcai fiúkat és a Légy jó mindhaláligot olvastam el általánosban, de azokat is csak azért, mert beleestek abba az időszakba, amikor már kezdtem érezni, hogy olvasni jó. :)

Szanik írta...

Nagyjából nekünk is ezek voltak, talán a Vuk kivételével, ill. más volt a sorrend. (pl. a Pál utcait alsóban kellett olvasni.)
Szégyen, nem szégyen én az Egri csillagokat nagyon nem szerettem, ellenben A kőszívű favorit volt. Plusz 8.-ban a Légy jó... mellé a lányok kaptak egy extra feladatot, hogy még jobban megszeressük az olvasást: Bezzeg az én időmben. Az lett aztán a kedvenc.:)

Nixyke írta...

Olvasónaplót nekünk csak 4.ben a Tüskevárról kellett írni.

A könyves blogomban írtam már, hogy a nagyon nem jó könyvek közé sorolom az Egri csillagokat és a Kőszívű ember fiait. Nem tudom, miért, de nagyon nem jöttek be. Bocsi, hogy ezt eddig nem említettem.

Neked hogy tetszettek ezek a könyvek?

Bea írta...

Nálunk először a Kincskereső Kisködmön volt, aztán a Tüskevár. Erre nagyon emlékszem, egy egész nyáron olvastam, de imádtam. A Pál utcait mi 5-dikben olvastuk, az Egri Csillagokat 6-ban, a kőszívűt 7-ben, és a légy jó mindhaláligot 8-ban, de azt utáltam. (mondjuk Móricz azóta sem lett a kedvencem)

zakkant írta...

Nekem is ezek voltak kábé, bár a Tüskevár nem volt a listán, helyette Lassie és Két Lottit olvashattuk el, de a többi nálunk is hasonlóképpen alakult. Mindet szerettem, bár az Egri csillagok és A kőszívű ember fiai elég döcögős volt arra emlkészem. Viszont a Pál utcai fiúkat egy nyár alatt legalább 5x kiolvastam :)

Niki írta...

Tegnap este beugrott, hogy 5.-ben még a János vitéz is kötelező volt, bár azt még egyszer átvettük az órákon is.
Kíváncsi lennék, most milyen könyvek a kötelezők.

Egri csillagok, A kőszívű ember fiai nekem a mai napig nagy kedvencek.
A légy jó mindhalálig és a Pál utcai fiúk, annyira már nem.

elhaym írta...

Kincskereső kisködmön
Szent Péter esernyője
Egri csillagok
A kőszívű ember fiai
Pál utcai fiúk
Légy jó mindhalálig

Niki írta...

Tényleg, volt a Kincskereső kisködmön is! De mikor? :oS
A Szent Péter esernyője gimiben volt már nekünk.

elhaym írta...

Nekünk 3.ban vagy 4.ben volt a Kincskereső kisködmön. Annyi biztos, hogy ez volt az első kötelező olvasmány nálunk.