Follow Us @nikikonyvesem

2010. május 6., csütörtök

Fejős Éva: Hotel Bali

"Dóra, a legkedvesebb barátnője, akinek annyira drukkolt, hogy egymásra találjanak Péterrel. Még konspirált is az ügyben. ... És Szilvi. Vele még voltak elintézetlen ügyei. És Judit? Vajon vele mi lett? Ő volt a leggyengébb. Kibírta-e, ami történt?"


Mint, a régebbi Fejős Évás könyveimnél is olvasható volt, nekem bejönnek a regényei.
Igaz, az első próbálkozásnál kicsit vonakodva estem neki, igazán fogalmam se volt, hogy mire számítsák, ráadásul én leginkább a negatív kritikákba botlottam bele.
Se többek, se kevesebbek annál a regényei, mint amik: szórakoztató irodalom.
Kikapcsol arra az 1-2 napra, amíg elolvasom őket, és ennyi.
Nem ébreszt hű de nagy gondolatokat benned, egyszerűen csak úszol a sorain, pihensz.

A Hotel Balival 2 "problémám" volt:
1. Nem értem miért Hotel Bali a címe. Először azt hitem, hogy a Hotel Baliban találkoznak majd a lányok, de nem. Balihoz egyedül csak Dórának van köze.
2. Judit karakterét nem dolgozta ki annyira, mint a másik 3 nőét, így nekem "szegényke" elég furcsa szereplő lett.

A sztori lényege annyi, hogy van négy 35 éves nő, akik 17 évvel ezelőtt megfogadták egy "szörnyű" eseményből kifolyólag, hogy elhagyják az országot, külföldön váltják valóra álmaikat, majd 17 év múlva találkoznak.
Gabi így kerül Barcelonába, az unokatestvére menedzsere lesz.
Szilvi Olaszországban újságíróként dolgozik, közben a regényén ügyködik.
Dóra Bali szigetére kerül, ahol egy szállodát vezet.
Judit Magyarországon marad, 2 gyermeke születik.
És ott van egy férfi, aki összeköti a lányokat, ugyanakkor el is választja őket, Péter.

"Négy barátnő: Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Tizenévesen Budapesten, egy mámoros és tragédiába torkolló buli után fogadalmat tesznek, hogy elhagyják az országot. Máshol kezdenek új életet, ahol a múlt nem éri el őket. Megesküsznek: tizenhét év múlva újra találkoznak… A sors négyüket a négy égtáj felé veti: Dóra a földi paradicsomban, Bali szigetén köt ki, de ott is csak élete szerelmére gondol. Szilvi titokban regényt ír, melyben barátnőinek is fontos szerep jut, Gabi két sikeres férfi között őrlődik, Judit pedig megszerzi magának azt a pasit, akiről korábban csak csendben álmodozott… Tizenhét év telt el, közeledik a nagy találkozás… Vajon megtalálták a boldogságot? Elárulhatják-e egymást a barátok a szerelemért? Mit rejt a titokzatos közös múlt, és van-e feloldozás?"


Izgalmasan, jól indult. Majd amikor kiderült a "szörnyű esemény", akkor nekem valahogy leszálló ágba ereszkedett a történet.
Aztán újra felemelkedett, amikor kiderült, lehet nincs is semmilyen "szörnyű esemény".
A lezárása újra érdekes volt, az Eper reggelire c. könyvben meg folytatódik a 4 nő története.

A könyv 2008-ban jelent meg.


Olvasott könyveim még az írónőtől:
Bangkok, tranzit
Csajok

2 megjegyzés:

koalány írta...

Na most jó kíváncsivá tettél, mi ez a "szörnyű" esemény. Asszem én is beszerzem a könyvet :)

Niki írta...

A Hotel Bali tényleg jó. Viszont a folytatását nem rég fejeztem be. Na, az eléggé érdekes lett. :S Kár volt megírnia.