Follow Us @nikikonyvesem

2010. május 21., péntek

Anna Gavalda: 35 kiló remény

"Minden alkalmat megragadok, hogy odamehessek. ...
...
Csak az örömért hogy úgy érezhetem, a helyemen vagyok."


Anna Gavaldáról nagyon sokat olvashattam mások bejegyzéseinél, kíváncsian vártam az alkalmat, hogy a kezembe kerüljön az egyik könyve.
Igazából a Vigaszágot szerettem volna kivenni a könyvtárból, de nem jártam szerencsével. Viszont úgy voltam, ha már végre találtam egy Anna Gavalda regényt, akkor jöjjön.

Ifjúsági regény, összesen 79 oldal, fél-egy óra alatt elolvasható.
Egyszerű történet, de ami mögötte van, az üzenete nagyon elgondolkodtató. (Tán, mégis inkább felnőtteknek szólna.)

Egy 13 éves fiú a főszereplő, akinek egy részt a szülei között se stimmel minden, a nagypapája beteg, ráadásul nem szeret iskolába járni, rosszul tanul.
Egészen pontosan a probléma az, hogy nem azt tanulja, ami igazán érdekli.
És akkor itt jönne egy elég nagy társadalmi probléma.

"A 35 kiló remény egy francia kiskamasz története, akinek remek a kézügyessége, hatalmas a szíve, de iskolába járni nagyon nem szeret, hiszen nem igazán tud megfelelni az ottani követelményeknek. Grégoire, bármit megszerel, szívesen segít barkácsolni imádott nagypapájának, de a matekkal és a szüleivel hadilábon áll. A helyzet napról napra romlik, kicsapják az iskolából, és senkinek sincs ötlete, hogyan tovább."


Úgy gondolom, egyáltalán nem túlzok, ha azt írom, gyártjuk a diplomásokat. Ezzel semmi probléma nem lenne, ha a kikerülő végzősök minőségiek lennének, de sajnos nem minden esetben van így.
Szinte elvárás, hogy mindenkinek legyen diplomája, egyes szülők erőltetik is, így bizony egyre kevesebben mennek szakmunkásnak.
De kérdezem én: ki fogja kicserélni a házunkon a tetőt? Ki fogja megjavítani az elromlott dolgainkat, ha ők nem lennének? És még sorolhatnám. ...
A jó szakmunkásra mindig is szükség lesz.
Gyártjuk a diplomásokat, de elhelyezkedni nem tudnak. Vagy ha tudnának (inkább az eü dolgozók), a jobb megélhetésért külföldre mennek dolgozni. (Megdöbbentem, mikor láttam a statisztikát, hogy tavaly hány orvos és ápoló helyezkedett el külföldön. Ki marad itthon? Ki fog minket gyógyítani és ápolni?)
Jó szakmunkásokra szintén nagy igény lenne, egyre kevesebben tanulnak tovább mégis ilyen iskolákban, mert a szülő erőlteti, ciki neki egy ilyen iskola, tanuljon a gyerek tovább máshol, ami számára jobban elfogadható.

Számomra a szülőség egyik alapelve az, hogy nem én irányítom a gyerekem életét, max. csak rávilágítok a helyes útra. De az ő élete, az ő élete. Amíg nem árt magának, nem szólhatok bele.
Miután befejeztem a könyv olvasását, elbeszélgettünk itthon róla. Bár tény és való, hogy elég messze vagyunk még attól, hogy a Gyerkőc továbbtanuljon. :o) Mindkettőnk álláspontja az volt, ha Gyerkőc majd elénk áll és közli, hogy ő kőműves akar lenni, akkor "Jól van fiam legyél!". Nem mondhatom neki, hogy "Felejtsd is el fiam, mert ügyvéd leszel, ők jobban keresnek!". Mi értelme lenne? Tanulna, csinálna valamit, amit nem szeret, valószínűleg jó se lenne benne, mert a szíve nem ezt diktálná. Arról nem is beszélve hogy boldogtalan lenne. Ami meg a fizetést illeti, sokszor a szakmunkás többet keres, mint egy diplomás. (Főleg, ha a diplomás arra kényszerül, hogy a diplomáját nem használva helyezkedjen el.)

Természetesen nem azt mondom, hogy most mindenki menjen szakmunkásnak, hanem csak azt, hogy minden gyerek azon a vonalon tanuljon tovább, ami igazán érdekli, amit szeret csinálni, amiben benne lenne a szíve.
Egyszer egy tanárom azt mondta, hogy úgy tanuljunk tovább, hogy a hivatásunkat találjuk meg. Mert akkor többet nem kell majd dolgoznunk, örömmel fogjuk végezni a munkánkat.

Ami meg a társadalmi hozzáállást illeti. Meg kell becsülni a szakembereket, ugyanúgy, mint a jó diplomásokat, mert mindkettőre igény van.
Semmivel se ér kevesebbet egy tetőfedő, mint egy bankszakember. ... Ő tesz tetőt a bankszakember feje fölé.

Tartalom: *****
Borító:
*** Annyira nekem nem jött be ez a legó-fej. Az eredeti jobban tetszik.
Megjelenés:
2009/2002
Eredeti cím:
35 kilo d'espoir
A cím magyarázata:
a főszereplő fiú súlya, ugyanennyi reményben, hogy felveszik abba az iskolába, ahová menni szeretne
Az írónőről:
Anna Gavalda 1970-ben született Franciaországban. Ez a második regénye.

4 megjegyzés:

Melinda írta...

Anna Gavalda: Együtt lehetnék c. regényét, és a Valhol valaki várna rám c. kisregényét olvastam. A pálmát nálam az első vitte el. A Vigazság-gal szemezek, bár a kedvenc könyvátos nénim azt mondja, a könyv utolsó egy negyede érdekes, a többit végig kell küzdeni, de megéri elolvasni, bár nem hozza szerinte a hozzá fűzött reményeket. Ezt a regényt még nem olvastam, de ha a kezembe kerül nem fogok mellette elmenni.:)

Timi és Blanka írta...

Érdekes történet lehet ez a könyv.

De amit utána írtál azzal 100%-ban egyetértek. Azt csinálja a gyerek majd amihez kedve van, amit szeret.
Bár ma már könnyebb átképezni magunkat, mint az anyáink idejében, ezért volt régen annyira fontos, hogy ránk "erőltessék" az úgymond "jó", megbecsült szakma választását.

Timi és Blanka írta...

Ja igen, az összes fodrász, kozmetikus és műkörmös ismerősöm 10x jobban keres, mint én az asztalos öcsémről nem is beszélve :-(

Niki írta...

Melinda: Az Együtt lehetnénk a másik, amiről még jókat hallottam. :o)

Timi: Na ugye, hogy ugye. :o) Egyik ismerősünknél házfelújítás van, kőműves napi bére 15.000 Ft.