2010. március 5., péntek

Újabb könyvtári út

Jól bekavart a Ki nevel a végén? így egy kicsit csúsztam a könyvtári könyvekkel.
Igen, végeztem vele, de egyelőre még átgondolom hogy is fogalmazzam meg, mert elég vegyesek az érzelmeim ezzel a könyvvel kapcsolatban, na de szerintem hétvégén már meglesz a bejegyzés.

Tegnap voltam könyvtárban, mert megérkezett egy előjegyzett könyvem, íme:


Most épp Jodi Picoult-tól olvasom a Tizenkilenc perc-et. Nagyon-nagyon tetszik. Így a Ki nevel a végén? után pedig igazán ütősnek tűnik, bár még nagyon az elején tartok.
Úgyhogy most szépen felhalmozódtak a könyvtári könyveim:
- Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
- Elizabeth Adler: A Villa Mimosa titka
- Lesley Downer: Az utolsó ágyas
- Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Nagy valószínűséggel jó ha időre az elsővel és az utolsóval végezni fogok, megint sikeresen elszámoltam magamat és a mohóságom csapdájába estem. ;o)

Na de hogy került a kezeim közé a Ki nevel a végén?
Történt, hogy mi most egy kisebb "lakásátalakítási" lázban égünk. Régi álmom volt, hogy legyen egy amolyan könyves sarkom, és úgy tűnik, hogy most ezt sikerül majd megvalósítanunk. Ezért az eddigi kisebb könyvespolcunkat lecseréljük majd egy nagyobbra. Igen ám, ekkor jutott eszembe, hogy köszönhetően a könyvtárak létezésének én ritkán veszek könyvet és bár a pincében még mindig vannak a költözés óta bedobozolt könyvek, de egy akkora könyvespolcon nagyon hézagosan lennének, amekkorát elterveztem. ;o)
Féktelen könyvvásárlási lázba nem kezdhetek, de úgy kalkulálgattam, hogy havi 1 könyv azért belefér.
Felmentem a kedvenc oldalamra, és teljesen véletlenül botlottam bele a könyvbe. Ránéztem, és döntöttem, nekem most te kellesz. Így lett ez erre a hónapra a meglepi könyvem és nem is bántam meg. ;o)

2 megjegyzés:

  1. Az új kolleginám, Martyna nagy Jodi Picoult rajongó, az összes művét olvasta már!
    Rokonlelkek lennétek vajon...? :)

    Olyan kíváncsi vagyok már az olvasó sarkodra! Meg a lakásátalakítás végső eredményére!

    VálaszTörlés
  2. Hát, ha szereti azokat a kis csokis rudakat, amik az én lelkemhez nagyon fontosak, akkor lehet. ;o)
    Semmi extrára ne számíts majd, ha hazajössz. Főleg, májusban lehet, hogy még neki sem álluk a festésnek, stb. ;o)

    VálaszTörlés