2015. november 14., szombat

Sabloncsere

november 14, 2015 2 Hozzászólás
Igen, már megint nem bírtam magammal, de nem tudok mit tenni. Egyszerűen ha beleszerelmesedek egy sablonba, addig nem nyugszom, amíg nem varázsolom rá a blogomra. :oP Első látásra szerelem volt, egyszerűen kellett. Bár hozzá kell tennem, ettől függetlenül amikor rákattintottam a feltörlésre és ezzel töröltem a régit, végigfutott bennem, hogy b.sszus, remélem nem bánom meg, mert egy-egy sablonváltoztatással sok munka van.
Szerintem jól sikerült. :o) Szerintetek? Kicsit más, mint az eddigiek, de remélem, hogy tetszeni fog nektek is.

2015. november 13., péntek

A postás mindig kétszer csenget (27.)

november 13, 2015 0 Hozzászólás
Mi is az az In My Mailbox?: Ez az esemény Kristi blogjáról indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb. Majd pedig linkelik a bejegyzésüket Kristi aktuális bejegyzéséhez.

Az október se telt el ilyen-olyan beszerzések nélkül, mint ahogy láthatjátok. ;o)

A Kedves halottak!, Korához képest és a Szigor 2. része recenziós példány volt. A Korához képest kivételével mindegyikről írtam már.

Ideje volt visszavinnem a könyvtárba a kikölcsönzött könyveimet (így is 2X hosszabbítottam már) annak ellenére, hogy sajnos nem mindegyiket sikerült elolvasnom. :o( Üres kézzel se távozhattam, jött velem az Amíg a lányod voltam és a Két kis lábnyom a homokban. Még egyiket se olvastam el.

Saját példány A babaház úrnője, A hazudósok, Madarak a dobozban és A fattyú. A babaház úrnőjét már olvastam és egyszerűen imádtam! A hazudósokat is befejeztem és őszintén szólva jobbra számítottam az értékelések alapján.

2015. november 12., csütörtök

Jessie Burton: A babaház úrnője

november 12, 2015 0 Hozzászólás
Eredeti címe: The Miniaturist (2014.)
Kiadta: Libri (2015.)
Oldalszám: 504
Forrás: saját
Értékelésem:
Teljesen véletlen, hogy ez a könyv a kezeim közé került, de micsoda véletlen volt! Már a címe megbabonázott, aztán a borítója és a fülszöveg is, olvasva pedig teljesen elvarázsolt. Beszippantott, a rabjává tett, imádtam olvasni!

Hollandiában játszódik a történet a XVII. században. Nagyon szeretem a történelmet és úgy érzem, hogy eléggé képben is vagyok világtörténelem terén, de mégis olvasva ezt a könyvet nyugtáznom kellett, hogy ez a korszak ilyen mélyen nem maradt meg bennem.
Nem éltem volna a XVII. századi Hollandiában, amikor bármilyen csipp-csupp hülyeség miatt embereket lehetett feljelenteni, elintézni a megölésüket, meg alapjáraton olyan merev szabályok közt élni, ami szinte megfújtja a lakókat. Az állandó félelem, hogy valaki valakit elárul, hogy bajba keverik, hogy nem úgy viselkednek, ahogy a többség szerint kell.
Nos, ilyen korban él a 18 éves Nella, amikor is férjhez megy egy neves és gazdag kereskedőhöz és Amszterdamba költözik vidékről. A lány ártatlan, naiv, de az élet megedzi. Semmi se olyan lesz férjes asszonyként, mint ahogy számított rá.
Először is a házban rajtuk kívül még 3-an élnek. A férje vénkisasszony húga, valamint egy néger férfi szolgáló és egy holland lány. Rajtuk kívül más nem nyerhet betekintést a házba. Elég elszigetelten élnek, a házat pedig nem más irányítja, mint a merev, vallásos, basáskodó húgocska. Nellának semmi beleszólása nincs a háztartás vezetésébe, neki lényegében valamiért csak lennie kell a férfi mellett.
Másodszor a férje nem közeledik felé, ha értitek mire gondolok. ;o)
Harmadszor, a férje meglepi egy különleges ajándékkal, egy babaházzal, mely a saját otthonukat ábrázolja élethűen. Ez tán eddig nem is lenne fura, de Nella rejtélyes ajándékokat kap egy miniatűrkészítőtől a babaházához és mintha ezek a tárgyak előre megjósolnák a jövőt. ... Vagy épp csak megmutatják mindazt, amit Nella nem hajlandó látni. ...

Végig olvasva a történetet, az annó rendszer jutott eszembe. Amikor az emberek bezárkóztak otthonaikba, félve, otthon sutyorogtak és bármikor bárkit bajba lehetett keverni egy feljelentessél, ami akár alaptalan volt, akár nem. 

Nagyon olvasmányos Jessie Burton története, imádtam minden oldalát. Nem akartam gyorsan haladni az olvasásával, sőt, szinte megrágtam minden mondatot, rettentően tetszett.
Imádtam a szereplőket, a titkaikat.
Imádtam és vártam az újabb kis miniatűröket és az egyfajta nyomozást, hogy mit jelentenek a kis tárgyak, miért kapja ezeket Nella és mihez fognak vezetni.

Ami pedig a sorsokat illeti. Mind az 5 szereplő szimpatikus volt (Nella, a férje, a sógornője és a két háztartásbeli segítő), a szívemhez nőttek.
Nagyon sajnáltam ami Johannessel történt, az egész életét, az állandó bújkálását.
De ugyanennyire sajnáltam Marint is. A sorsát pedig még inkább.

Könnyed történet, tán egy kicsit más végkifejletre számítottam, egy kis mágiára, varázslatra, de minden inkább valóságos, élethű és szomorú. Mindezek megtörténhettek a múltban, tényleg így éltek az emberek. Rettegve, elbújva, megtagadva önmagukat.

2015. november 11., szerda

A mentőexpedíció (A marsi)- film

november 11, 2015 2 Hozzászólás
amerikai sci-fi
2015.
136 perc
Ha egy könyvből adaptáció készül, azonnal előtérbe kerül újra a könyv is. Ez történt az itthon tavaly megjelent A marsival is. Szinte folyamatosan az értékeléseibe botlottam a molyon illetve a blogokon, természetesen így én is nagyon kíváncsi lettem a történetre. Végül a filmhez hamarabb lett szerencsém, mint Andy Weir könyvéhez.

Miről is szól a film?
"A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni.
Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat.
A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására.
De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban."
 
És hogy tetszett?
Nos, röviden és tömören: nagyon bejött! Tetszett az egész történet, Matt Damon alakítása, a történet humora, minden. Azt viszont szomorúan kellett nyugtáznom, hogy nekem esélyem se lett volna a Marson. Ha valami véletlen folytán kilőnének az űrbe és ott rekednék egy bolygón, nekem kampec, tuti nem jutnának olyan dolgok az eszembe a túléléssel kapcsolatban, mint a főszereplőnek.
Végig izgalmas volt a történet, csak ajánlani tudom a filmet a figyelmetekbe.

A könyvről nyilatkozni nem tudok, hogy vajon az is van-e ugyanolyan jó, mint a belőle készült film, de ami késik, az nem múlik ugyebár. ;o)

Egy problémát azért megjegyeznék: nem tetszik, hogy megváltoztatták a címét.

2015. november 10., kedd

Leg-leg-leg (25.)- 10 szerző duó, akiktől szívesen olvasnék egy közös könyvet.

november 10, 2015 0 Hozzászólás
Mi is az a Leg-leg-leg?: a kitalálója The Broke and the Bookish blog, a lényege pedig az, hogy minden Kedden, megadott kritérium szerint egy Top10-es listát kell összeállítani. Majd a közzé tett bejegyzésedet linkelni az ötletet adó blog aktuális bejegyzéséhez. 

10 szerző duó, akiktől szívesen olvasnék egy közös könyvet.

Lássuk, lássuk, kiket kéne összehozni egy kis közös munkára? ;o)
Például:
  1. Susan Elizabeth Phillips- Rachel Gibson
  2. Takami Kósun- Suzanne Collins
  3. Julia Quinn- Nicole Jordan
  4. Simone Elkeles- Stephenie Meyer
  5. Nalini Singh- Tiffany Reisz
  6. Romain Gary- Paulo Coelho
  7. C. S. Lewis- J. K. Rowling
És kifogytam az ötletekből.
Mit szólnátok a fenti párosításokhoz? ;o)

2015. november 9., hétfő

Ti kérdeztétek (69.): Mi a kedvenc pontod a bejegyzés írása közben? Gondolok a vélemény kifejtésére, vagy akár a szerkesztésre, bármi ilyesmi.

november 09, 2015 0 Hozzászólás
Még egy RÉGEBBI bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, most pedig válaszolok közülük egyre.

Mi a kedvenc pontod a bejegyzés írása közben? Gondolok a vélemény kifejtésére, vagy akár a szerkesztésre, bármi ilyesmi.

Leginkább tán azt szeretem, amikor megírtam a bejegyzést, beillesztettem a borító képét, az esetleges illusztrációt és előnézetben megnézem, hogyan is fog majd kinézni, ha közzé teszem. Ha tetszik amit látok, akkor mehet élesben is. :o)  
Szóval tán a tudat a "kedvencem", hogy írtam az adott könyvről is és megfelelőnek találom a szöszömet. Tetszik tartalmilag és szerkesztésileg is.

2015. november 8., vasárnap

Levia Anne: A múlt ára

november 08, 2015 0 Hozzászólás
Kiadta: Álomgyár (2014.)
Oldalszám: 224
Forrás: szerző
Értékelésem:
Levia Anne első könyves hazai szerző. Amikor anno kívánságlistámra tettem A múlt árát a molyon, nem tudtam, hogy hazai szerző munkájáról van szó. Aztán megkeresett az írónő, hogy elolvasnám-e a történetét, én pedig kaptam az alkalmon. ;o)

Nem tudtam elsiklani a könyv olvasása közben afelett, hogy első könyves szerző munkájáról van szó. Akaratlanul más első könyves hazai írók könyvei jutottak eszembe és akaratlanul összehasonlítást végeztem a fejemben.
Úgy érzem, hogy Levia Anne jól startolt A múlt árával. Nem hibátlan a történet, de első könyves lévén indulásnak egészen jól sikerült.

A történet főszereplője Carolina, akit baleset ér és egy kórházban tér magához. Nem emlékszik arra, hogy kicsoda, honnan jött, mi történt vele, de hirtelen emberkék bukkannak fel mellette, akik próbálnak neki abban segíteni, hogy összeszedje a kis darabkákból a múltját. A kérdés csak az, hogy ezek a darabkák igazak vagy pedig próbálják megvezetni őt?
Csakhamar Carolina rájön arra, hogy semmi sem az, aminek látszik, megszökik a kórházból és nyomozásba kezd, próbálja a múltját feltárni önmaga előtt is és elkezdenek az emlékei visszatérni.
Eszébe jut, hogy kapcsolatban állt egy maffiavezér fiával, hogy fontos titkok tudója volt és miközben kezdi felgöngyölíteni a szálakat rájön, hogy mi miért történt és igazán kire számíthat, kire nem. ...

A történetet leginkább egy brazil szappanoperaként tudnám jellemezni. Ezt most ne negatív értelembe vegyétek, egyszerűen csak olyan volt, amiből akár filmsorozat is készülhetne. Maffia, gyilkosságok, titkok, szerelmi háromszög, baleset, stb., lazán el tudnám képzelni egy brazil sorozatban.

Az írónő logikusan építette fel a cselekményt, fokozatosan bontakozott ki minden. Különösebb probléma a karakterekkel se volt, bár megelevenedni nem tudtak annyira előttem. De nem tudott mindezek ellenére maximálisan lekötni. 
A szerelmi háromszög kimondottan zavart. Egyik percben az egyik pasiért volt oda a nő, a másik percben egy másikért, de aztán csak visszatért az elsőhöz, de pár oldallal később már a másodikon gondolkodik újra, a végén annyira elveszítettem a fonalat, hogy már azt se tudtam kinek kell szimpatikusnak lennie és kinek nem és már nem szorítottam egyik pasinak sem. Beletörődtem, hogy nyer amelyik nyer, elment a kedvem a sakkozástól, hogy végül ki mellett fog dönteni. Ilyen téren a kevesebb jobb lett volna.

Összességében milyen volt akkor A múlt ára? Indulásnak első könyv lévén egész kellemes, de nem hibátlan olvasmány. Megmutatta az írónő, hogy tud írni, jól írni, tud cselekményt fordulatosan, jól vezetni, a tapasztalat és a fejlődés pedig nyilván javít majd az elkövetett hibákon a későbbiekben.

2015. november 7., szombat

"Lányom" nyereményjáték- vége

november 07, 2015 0 Hozzászólás
Forrás
Egész héten teljes havazódásban voltam -így friss könyves bejegyzésekkel se tudtam jönni-, de a nyereményjáték végét és a sorsolást nem felejtettem ám el. ;o)

A mai napon véget ért a "Lányom" nyereményjáték, mely során 1 példányt nyert az adott könyvből egy szerencsés a General Press Kiadó jóvoltából.
Rafflecopterrel sorsoltam, a nyertes pedig:

Ducsai Henrietta

Gratulálok, megy az e-mail is! :o)


Akik pedig nem nyertek ne szomorkodjanak, jövő héten újabb nyereményjáték veszi kezdetét. ;o) Figyeljétek az oldalt!



2015. november 3., kedd

Kitekintő 19.

november 03, 2015 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján. 

Angolul megjelent: 2015. aug.

My Very Best Friend 


Charlotte Mackintosh egy nemzetközileg elismert romantikus író. Az életét a munka teszi ki és magányosan él Washingtonban. 
Bridget, Charlotte legjobb barátnője, aki Skóciában él. A két nő még gyerekkorukban ismerkedett meg, de Charlotte 15 éves korában az édesapja meghalt, így a fiatal lánynak el kellett költöznie Skóciából, így kötött ki végül Amerikában. 20 éve nem találkoztak, de folyamatosan tartották a kapcsolatot levelek útján, ám a válaszok megszűntek. Charlotte-nak fáj a csend, de lehetősége nyílik megtudni, hogy Bridget miért nem ír neki.
Visszatér Skóciába, hogy eladja az apja házát, de a terve szertefoszlik, amikor megpillantja az elhanyagolt, de szép házat és Bridget testvérét.  

2015. november 2., hétfő

Ti kérdeztétek (68.): Van olyan író, akivel találkoztál már személyesen is?

november 02, 2015 0 Hozzászólás
Még egy RÉGEBBI bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, most pedig válaszolok közülük egyre. 

Van olyan író, akivel találkoztál már személyesen is?

Jó pár évvel ezelőtt teljesen véletlenül belefutottam egy dedikáláson Lőrincz L. Lászlóba. Akkoriban szinte faltam a könyveit, így naná, hogy nem hagytam ki a legújabb történetének a dedikálását. ;o) Kedves, érdeklődő, nagyon szimpatikus volt személyesen is. 

2015. november 1., vasárnap

Októberi összefoglaló

november 01, 2015 2 Hozzászólás
Eltelt egy újabb hónap. Lássuk csak mikről írtam októberben a blogon. :o)

7 könyvről írtam, méghozzá róluk:

Ava Dellaira: Kedves halottak!
Kiera Cass: The One – Az Igazi
Lakatos Levente: Feltörő ösztönök
Jane Shemilt: Lányom
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam
Paula Bomer: 9 hónap
S. J. Watson: A másik én

Az értékelések alapján:

5*►1 db- Feltörő ösztönök
4*►6 db- Kedves halottak!, A másik én, Mengele boncolóorvosa voltam, 9 hónap, Lányom, Az igazi
3*►0 db
2*►0 db
1*►0 db

Ami a blogéletet illeti:

"Leg-leg-leg" bejegyzései:

Leg-leg-leg (24.)- 10 könyv, melyeket félbehagytam 
Leg-leg-leg (23.)- 10 könyv, melyet szeretnék ősszel elolvasni

"Ti kérdeztétek" bejegyzései:

Ti kérdeztétek (67.): E/1 vagy E/3 személyben íródott könyveket szereted jobban?
Ti kérdeztétek (66.): Nem nagyon kommentelsz más blogokon, ahogy látom. Ez miért van így? Nem olvasol másokat?
Ti kérdeztétek (65.): Mennyi idő alatt írsz meg egy bejegyzést?
Ti kérdeztétek (64.): Olvasol recenziós példányokat? Hogy kerültél kapcsolatba a könyvkiadókkal?

"Várólistára" bejegyzései:

Várólistára (109.)
Várólistára (108.)

"Kitekintő" bejegyzései:

Kitekintő 18.
Kitekintő 17.

És még:

Jelentkeztem egy új rovattal a hónapban, mely a Borítóleleplezés lenne. (Borítóleleplezés (2.)- Anne-Charlotte Voorhoeve: Liverpool Street , Borítóleleplezés (1.)- Kylie Scott: Lick- Taktus)
Díjat kaptam, melyet köszönök újra. :o) (Liebster Blog Award)
Igyekeztem felhívni a figyelmet arra, hogy a General Press Könyvkiadó romantikus könyvklubot indít.
Véget ért a "Frissítsük fel a rovatokat!" nyereményjáték és sorsoltam is.
Jelenleg a "Lányom" nyereményjáték folyik. November 7-én lesz a sorsolás, szóval ha még nem vettetek részt rajta és szeretnétek megnyerni a Lányom c. regény 1 példányát, akkor hajrá!
Ebben a hónapban volt az Olvasás Éjszakája III. is. Részt vettetek valahol a rendezvénysorozaton?

És mely történetekről várhattok bejegyzéseket novemberben?

Erre a 2 könyvre biztosan számíthattok:
  • A babaház úrnője
  • A múlt ára




2015. október 28., szerda

Ava Dellaira: Kedves halottak!

október 28, 2015 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Love Letters to the Dead (2014.)
Kiadta: Cicero (2015.)
Oldalszám: 270
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Aki már veszített el váratlanul hozzá nagyon közel álló szerettét az tudja, hogy a ki nem mondott szavak mennyire tudnak fájni. Nem csak azok, melyeket mi nem mondtunk ki, hanem azok is, melyeket nem hallhattunk.

Laurel a fülszöveg elolvasása közben belopta magát a szívembe. Egy fiatal lány, aki elveszítette a nővérét, nem tudja feldolgozni a hirtelen halálát, majd egy irodalom dolgozatnak köszönhetően elkezdi papírra vetni a gondolatait, a vele történteket. Ami egy kis plusz dolog a történetben, hogy ezek a levelek nem a nővérének, Maynek szólnak, hanem tragikus halált halt zenészeknek, színészeknek, hírességeknek. Mindegyikben megtalál valamit önmagából, mindenki ad neki valamit és így elindul egy olyan úton mely ahhoz vezet, hogy fel tudja dolgozni a vele történteket és elfogadni szeretett nővére halálát. ...

Most így hirtelen nem is tudom hol kezdjem a történet mesélését. Tán ott, hogy volt egy család. Apuka, anyuka, az idősebb lányuk és a 2-3 évvel fiatalabb másik lányuk. A legidősebb lány volt a család csillaga, aki a jelenlétével próbálta összetartani azt, ami széthullóban volt már, de végül veszített. A szülők elváltak, a gyerekek pedig ingázni kezdtek a két otthon között. Tán lehetne mindennek ez az induló alapja, a földrengés, ami elindítja a lavinát, de jobban belegondolva a problémák jóval mélyebben gyökereznek. May gyerekkorában, az állandó megfelelési vágyának, hogy összetartsa a családját. Ez vezetett tán a halálához.
May mindenhol hamar a figyelem középpontjába tudott kerülni. Fiatal, szép, okos volt, csillogó. De aztán jött egy idősebb fiú és elindult a lejtőn lefelé, majd pedig bekövetkezett az, aminek nem kellett volna.
Az édesanya elmenekült a családjától, így Laurel és az édesapja egyedül maradtak a bánatukkal. A lány elkezdte a középiskolát, barátokra tett szert, sőt, szerelmes lett, az emlékek pedig elkezdtek feltörni. ...

Bár Laurel nagyon szimpatikus volt a fülszöveget olvasva, a történetben elmélyülve már elég közömbös lettem vele szemben, de ugyanezt tapasztaltam az összes karakterrel szemben is. Egyszerűen egyik se fogott meg, nőtt közel a szívemhez. Persze maga a történtek felkavartak, tudni akartam az igazságot, de valahogy a történet stílusa annyira .... nem is tudom kellőképpen megfogalmazni .... olyan távolságtartó, rideg, olyan semmilyen, ami gátolta bennem azt, hogy igazán élvezni tudjam a Kedves halottak!-at. Pedig annyira szerettem volna ha kedvenc születik belőle, de nem így lett.

Szerettem olvasni, kellemes, megható olvasmány volt, de néhol mégis el tudott juttatni arra a pontra, amikor már untam. Olvastam a leveleket, de nem kaptam semmilyen fontos információt. Titkok tudója akartam lenni, de ezek a titkok olyan lassan bontakoztak ki, hogy emiatt néhol unatkoztam. És hogy végül az történt-e, amire számítottam? Nos nem. Mást sejtettem, másra tippeltem volna. Ennek ellenére még se döbbentem meg, valahol mélyen tán felkészültem erre a verzióra is a történtek terén, csak tán szerettem volna a tudatom mélyén elfojtani, hogy ne, ne ez történjen a szereplőkkel, mert az ilyet nagyon nem szeretem. :o(

Összességében kellemes olvasmány a könyv, melyet csak ajánlani tudok mindenki figyelmébe, de nem vagyok maximálisan elégedett. Látom benne a szépséget, a szép, felkavaró gondolatokat, de én mégis többre számítottam vagy csak túlságosan imádni szerettem volna.

2015. október 27., kedd

Leg-leg-leg (24.)- 10 könyv, melyeket félbehagytam

október 27, 2015 1 Hozzászólás
Mi is az a Leg-leg-leg?: a kitalálója The Broke and the Bookish blog, a lényege pedig az, hogy minden Kedden, megadott kritérium szerint egy Top10-es listát kell összeállítani. Majd a közzé tett bejegyzésedet linkelni az ötletet adó blog aktuális bejegyzéséhez. 

10 könyv, melyeket félbehagytam.

Nagyon ritkán hagyok félbe könyvet, mert imádom magamat kínozni. :oP (Na persze, tök egyszerűen csak nem vagyok normális és szakítanom kéne ezzel a "ha már elkezdtem egy könyvet, akkor tessék is befejezni!" hülye szokással.) Így csak 4 ilyen könyv jutott eszembe most:

2015. október 26., hétfő

Liebster Blog Award

október 26, 2015 4 Hozzászólás
Díjat kaptam Beától és Zsófitól, az Egy könyvfüggő vallomásai blogtól és Shanaratól, amit még egyszer köszönök. :o)

A díjról néhány fontosabb információ: 

A kezdeményezés Németországból indult, amelyet bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.
A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Award-ot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.  

A díj kötelezettséggel jár, amelynek itt vannak a szabályai. Fontos, hogy a szabályok változhatnak, és maguk a bloggerek is alakítanak rajta: 

- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
- Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
- Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
- Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
- Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

Mivel 3X kaptam meg a díjat, így 3X10 dolog, amit tán eddig nem tudtatok rólam. ;o)

  1. utálom a pókokat
  2. nem tudok úszni
  3. nem tudok palacsintát sütni
  4. szeretem a pacalt
  5. nagyon szeretem a tejfölös ételeket
  6. a kedvenc színem a kék
  7. egy törpe hörcsögünk van háziállat címén, akit Pihének hívnak 
  8. szőkére és vörösre melírozott hajam van
  9. szőlő volt a jelem a bölcsiben
  10. nem szeretem a tömegnyomort
  11. évvesztes vagyok
  12. oviban hajó volt a jelem
  13. kislányként tanító néni szeretem volna lenni, majd orvos
  14. fontosnak tartom a hagyományőrzést
  15. szeretem a Colat, de a Pepsit utálom
  16. kislányként a saját szórakoztatásomra "regényeket" írtam
  17. nagyon szeretem a pipere cuccokat, kisebb vagyont képes vagyok elkölteni mindenféle szépészeti szerekre
  18. rosszul vagyok a cigi szagától és a füsttől
  19. a kedvenc ünnepem a Karácsony
  20. szeretek sütni, főzni
  21. télen többnyire csak teát iszom
  22. imádom a mogyorós csokit
  23. 156 cm "magas" vagyok
  24. 35/36-os a lábam
  25. szemüveges vagyok
  26. műkörmöm van, ami jelenleg halvány rózsaszín annak ellenére, hogy nem szeretem ezt a színt
  27. irodában dolgozom
  28. a kedvenc téli gyümölcsöm a mandarin. Kiló számra meg tudok enni belőle egy ültő helyemben.
  29. nyáron születtem és leginkább ezt az évszakot is szeretem
  30. télen zokniban alszom

Forrás
 Bea és Zsófi kérdéseire a válaszaim:

  • Egy könyv elolvasása után azonnal megírod az értékelésed, vagy vársz egy-két napot, hogy kialakuljon a véleményed, letisztuljanak a dolgok? 
Csak hétvégente van időm leülni a gép elé és a bloggal foglalkozni, így napok eltelhetnek, mire meg tudom írni egy könyvről a bejegyzésemet. 
  • Olvasol-e két, esetleg több könyvet egyszerre? 
Igen, sokszor előfordult már, hogy egyszerre több könyvet is olvastam. 
  • Az első könyves kérdést nem hagyhatjuk ki. Mi volt az első (saját olvasatú) könyved? 
Az első kötelező olvasmányom, a Vuk. 
  • Kedvenc meséd? Könyvben és filmben is szeretnénk tudni. 
Hű, nem egyszerű kérdés. Mesét ma már csak a kisfiamnak olvasok, azok közül tán a leg-leg-leg a Boribon kötetek. Filmben ritkán szoktam nézni, de a klasszikusok a kedvenceim. Hófehérke, Hamupipőke, stb. 
  • Mi a kedvenc zenéd és zenei stílusod? 
Ritkán hallgatok zenét, így erre a kérdésre nem tudok megfelelő választ adni. Ha hallgatok, akkor pedig műfajtól függetlenül, bármi jöhet.
  • Van-e olyan családtagod, aki kifogásolja, hogy túl sok időt töltesz blogolással, olvasással? (Mert nekünk van.:)) 
Nem, nincs.
  • Van-e hozzád hasonló könyvmoly a családban? 
Nincs. A mamám volt nagy könyvmoly, de ő lassan 20 évvel ezelőtt sajnos elhunyt. 
  • Milyen filmet néztél legutóbb? Tetszett-e? 
Nem nagyon van időm filmeket nézni, így ritkaságszámba megy, ha van időm és le tudok ülni megnézni egyet és végig is tudom nézni. De tán legutóbb a Jurassic Word-öt láttam és tetszett is. 
  • Kedvenc íróid? 
Sok van. :o) Susan Elizabeth Phillips, Julia Quinn, Rachel Gibson, J. K. Rowling, stb. 
  • Van-e valami babonád? 
Nem vagyok babonás, de ettől függetlenül biztos, ami biztos, nem szeretem, ha fekete macska átszalad előttem az úton, ha kéményseprőt látok, megfogom a gombomat és a varjúk károgását se szeretem.


Forrás

Egy könyvfüggő vallomásai blog kérdéseire a válaszaim:

  • Melyik az az egy könyv, amit soha nem fogsz elfelejteni?
Harry Potter bármely kötete. Annyira szerettem és vártam az újabb megjelenéseket és persze annyiszor láttam a filmeket is, hogy kétlem, hogy valaha is elfelejteném a történetet.
  • Szoktál más könyvesblogokat olvasgatni? Ha igen, melyek a kedvenceid?
Igen, amikor az időm engedi akkor végigböngészgetem azoknak a blogoknak a bejegyzéseit, melyeket itt oldalt kilinkelve láthattok. Ők az én rendszeresen olvasott könyves blogjaim. Kedvencem pedig nincs, mindenkiét okkal kedvelem. :o)
  • Van valami sablon, ami alapján felépíted a bejegyzéseidet?
Többnyire pár sorban igyekszem leírni a bejegyzés elején, hogy miért olvastam el az adott könyvet, majd összefoglalom, hogy miről szólt, utána a véleményemet írom le.
  • Szoktál valamit gyűjtögetni/jelölgetni a könyvekben? Például idézeteket, irodalmi utalásokat, stb.
Ritkán, de előfordult, hogy idézeteket megjelölök, ha nagyon megfogtak.
  • Melyik az a három könyv, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
Nehéz kérdés, mert hát minden könyvet meg lehet unni egy idő után. Tán az egyik a Biblia lenne. Na nem azért, mert annyira vallásos lennék, hanem pont azért, mert még nem olvastam és ellenék vele egy darabig. ;o) A másik 2? Jó kérdés, nem tudnék dönteni.
  • Melyik könyvvel volt a legrosszabb élményed?
A nekrofil tutira benne van a Top10-ben. :oS
  • Gondolkoztál már azon, hogy más témában blogolj, mint a könyvek világa?
Régebben vezettem kismama majd babablogot, de jelenleg nem szándékozok más műfajba belekezdeni.
  • Szerinted az olyan olvasók, akik egy nyereményjáték miatt kezdik el követni a blogodat, később be fognak még nézni?
Van rá esély, ha megkedvelik a blogot.
  • Ha egyszer törlődne a blogod az összes bejegyzéssel együtt, mit tennél?
ITT válaszoltam már erre a kérdésre. ;o)
  • Ha egy olyan embernek kéne könyvet ajánlanod, akiről nem tudsz semmit, melyik az a könyv, ami szerinted olyan jó, hogy mindenkinek tetszene, és azt ajánlanád neki? 
Nem tudnék olyasvalakinek könyvet ajánlani, akiről nem tudok semmit. Egy picike információra azért szükségem lenne, hogy ne bukjam be a dolgot. ;o) 

Forrás

Shanara kérdéseire a válaszaim:

  • Ha mélyponton vagy, akkor mivel szoktad vigasztalni magad?
Gyors segítség a mogyorós csoki. ;o) Minél nagyobb és több benne a mogyoró, annál jobb.
  • Miért kezdtél el blogolni?
Én már a Könyvesem előtt is vezettem blogot. Kezdetben ego, majd kismama, majd babablogot. Miért kezdtem el? Jó kérdés. Tán írni akartam, új emberkéket megismerni, kiadni magamból amit akartam vagy csak valami újdonságra, kalandra vágytam. 7-8 év távlatából ezt már nem olyan könnyű megfogalmazni.
  • Mit teszel, ha egy könyvvel kapcsolatban nehezen jönnek a gondolatok: félreteszed a regényt és majd később írsz róla vagy hanyagolod az egészet és inkább írsz másról?
Hanyagolom egy ideig.
  • Könyvvásárlás: webáruház vagy könyvesbolt?
Mind a kettő. Idő függő. Ha van időm, akkor könyvesbolt, de ha nincs, akkor webáruház.
  • Kacérkodsz azzal, hogy saját történetet vess papírra?
Nem. Kislányként volt egy olyan álmom is, hogy híres író leszek majd, de aztán rá kellett döbbennem, hogy én olvasó vagyok.
  • Olvasol idegen nyelven? Ha igen, akkor mennyit?
Igen, az utóbbi időben elég aktívan olvasok idegen nyelven is. Havonta lecsúszik pár ilyen történet is.
  • Egy műfaj, amiről biztosan tudod, hogy soha többet nem fogsz olyat olvasni.
Szerintem nincs ilyen műfaj, mindenevő vagyok ilyen téren. A sci-fi pl. nagyon nem az én műfajom, de ettől függetlenül nem zárkózom el előle és pár ilyen könyv is lecsúszott az évek során. ;o)
  • Sorozat vagy önálló kötet? Melyiket kedveled jobban?
Inkább az önálló kötetet.
  • Hogy viszonyulsz a magyar szerzőkhöz? Szívesen írsz a blogodon a regényeikről?
Persze, nincs problémám a hazai szerzők munkáival.
  • Könyvfesztivál vagy könyvhét? Melyik helyen érzed jobban magad?
Nem vagyok túl aktív egyik könyves rendezvényen sem, így nekem mindegy. :o)


A labdát pedig nem dobom tovább senkinek, mert akiknek adnám, már közzé tették a bejegyzésüket ezzel kapcsolatban vagy épp nem szeretnének ebben részt venni. :o)

Ti kérdeztétek (67.): E/1 vagy E/3 személyben íródott könyveket szereted jobban?

október 26, 2015 0 Hozzászólás
Még egy RÉGEBBI bejegyzésben kértelek titeket, segítsetek abban, hogy fel tudjam éleszteni a Kérdezz! Felelek!-et, vagyis kérdezzetek. Jöttek is kérdések, most pedig válaszolok közülük egyre. 

 E/1 vagy E/3 személyben íródott könyveket szereted jobban? 

Számomra lényegtelen, hogy milyen szemszögből olvasom a történetet, nem ezen múlik, hogy tetszeni fog avagy sem. Ha egy történet jól van megírva, ugyanúgy bele tudom magamat képzelni, ha a "saját" szememen keresztül látom a történteket, mintha másén keresztül. :o)