Follow Us @nikikonyvesem

2015. október 28., szerda

Ava Dellaira: Kedves halottak!

Eredeti címe: Love Letters to the Dead (2014.)
Kiadta: Cicero (2015.)
Oldalszám: 270
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Aki már veszített el váratlanul hozzá nagyon közel álló szerettét az tudja, hogy a ki nem mondott szavak mennyire tudnak fájni. Nem csak azok, melyeket mi nem mondtunk ki, hanem azok is, melyeket nem hallhattunk.

Laurel a fülszöveg elolvasása közben belopta magát a szívembe. Egy fiatal lány, aki elveszítette a nővérét, nem tudja feldolgozni a hirtelen halálát, majd egy irodalom dolgozatnak köszönhetően elkezdi papírra vetni a gondolatait, a vele történteket. Ami egy kis plusz dolog a történetben, hogy ezek a levelek nem a nővérének, Maynek szólnak, hanem tragikus halált halt zenészeknek, színészeknek, hírességeknek. Mindegyikben megtalál valamit önmagából, mindenki ad neki valamit és így elindul egy olyan úton mely ahhoz vezet, hogy fel tudja dolgozni a vele történteket és elfogadni szeretett nővére halálát. ...

Most így hirtelen nem is tudom hol kezdjem a történet mesélését. Tán ott, hogy volt egy család. Apuka, anyuka, az idősebb lányuk és a 2-3 évvel fiatalabb másik lányuk. A legidősebb lány volt a család csillaga, aki a jelenlétével próbálta összetartani azt, ami széthullóban volt már, de végül veszített. A szülők elváltak, a gyerekek pedig ingázni kezdtek a két otthon között. Tán lehetne mindennek ez az induló alapja, a földrengés, ami elindítja a lavinát, de jobban belegondolva a problémák jóval mélyebben gyökereznek. May gyerekkorában, az állandó megfelelési vágyának, hogy összetartsa a családját. Ez vezetett tán a halálához.
May mindenhol hamar a figyelem középpontjába tudott kerülni. Fiatal, szép, okos volt, csillogó. De aztán jött egy idősebb fiú és elindult a lejtőn lefelé, majd pedig bekövetkezett az, aminek nem kellett volna.
Az édesanya elmenekült a családjától, így Laurel és az édesapja egyedül maradtak a bánatukkal. A lány elkezdte a középiskolát, barátokra tett szert, sőt, szerelmes lett, az emlékek pedig elkezdtek feltörni. ...

Bár Laurel nagyon szimpatikus volt a fülszöveget olvasva, a történetben elmélyülve már elég közömbös lettem vele szemben, de ugyanezt tapasztaltam az összes karakterrel szemben is. Egyszerűen egyik se fogott meg, nőtt közel a szívemhez. Persze maga a történtek felkavartak, tudni akartam az igazságot, de valahogy a történet stílusa annyira .... nem is tudom kellőképpen megfogalmazni .... olyan távolságtartó, rideg, olyan semmilyen, ami gátolta bennem azt, hogy igazán élvezni tudjam a Kedves halottak!-at. Pedig annyira szerettem volna ha kedvenc születik belőle, de nem így lett.

Szerettem olvasni, kellemes, megható olvasmány volt, de néhol mégis el tudott juttatni arra a pontra, amikor már untam. Olvastam a leveleket, de nem kaptam semmilyen fontos információt. Titkok tudója akartam lenni, de ezek a titkok olyan lassan bontakoztak ki, hogy emiatt néhol unatkoztam. És hogy végül az történt-e, amire számítottam? Nos nem. Mást sejtettem, másra tippeltem volna. Ennek ellenére még se döbbentem meg, valahol mélyen tán felkészültem erre a verzióra is a történtek terén, csak tán szerettem volna a tudatom mélyén elfojtani, hogy ne, ne ez történjen a szereplőkkel, mert az ilyet nagyon nem szeretem. :o(

Összességében kellemes olvasmány a könyv, melyet csak ajánlani tudok mindenki figyelmébe, de nem vagyok maximálisan elégedett. Látom benne a szépséget, a szép, felkavaró gondolatokat, de én mégis többre számítottam vagy csak túlságosan imádni szerettem volna.

Nincsenek megjegyzések: