2011. augusztus 19., péntek

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

augusztus 19, 2011 6 Hozzászólás
Hogy lehet egy könyvben ennyire ártatlanul írni a történelem egyik rettegett időszakáról? Egyáltalán egy gyermek szemén keresztül képes lehet az író átadni a holokauszt rémtetteit? John Boyne összehozta a gyermekkor ártatlanságát a haláltáborok szörnyűségeivel és egy megindító, döbbenetes ifjúsági regényt alkotott. Hogy a leírtakból mit értene meg egy 9-10 éves ifjú olvasó, azt nem tudom. Mindenesetre nekem felnőtt fejjel is döbbenetes olvasmány volt. A vége pedig? ... Nem, erre azért nem számítottam.

Az író jelenleg 40 éves és Írországban él. 2000-ben jelent meg az első regénye, amit azóta 9 és 2 novella követett. A csíkos pizsamás fiú az 5. regénye, azon belül is az első ifjúságnak szóló műve. Több, mint 5 millió példányban kelt el a megjelenése óta, 2006-ban elnyerte az "Év Gyermekkönyve" díjat és vezette a New York Times Bestseller Listáját. A történetből 2007-ben Magyarországon filmet forgattak, ami nagyon megrázó, megindító, döbbenetes lett. Potyogtak a könnyeim, ahogy néztem a kerítés két oldalán ülő kisgyereket és egyszerűen nem értettem, hogy történhetett meg mindez.

A főszereplő a 9 éves Bruno, akinek az édesapját Auschwitch-ba vezénylik, hogy az ottani haláltábort vezesse. A fiú semmit se tud az ottani szörnyűségekről, meggyőződése, hogy a kerítés mögött "tanyasiak" élnek, akik kicsit furák, mert egész nap pizsamában vannak. Aztán egy napon megismerkedik a vele egyidős Smuel-lel, aki a kerítés másik oldalán él. Összebarátkoznak, beszélgetnek. A két fiú igazán semmit se ért a történtekből, nem értik, hogy mi a különbség közöttük, ki és mi alapján dönti el, hogy melyiküknek hol a helyük. Ráadásul Bruno féltékeny egy kicsit, hisz a kerítés túloldalán annyi gyerek van, míg az ő oldalán senki sincs, akivel játszani tudna. ...

Döbbenetes olvasmány. Valahol nem értettem, Bruno hogy lehet ennyire ártatlan, hogy tudták a szülei megvédeni attól, hogy megtudja mi is az apja munkája. Hihetetlenül ártatlan, viszont nagyon jól rálát a dolgokra, megdöbbentően átlátja, hogy mi különbség lenne közte és Smuel között.
Smuel pedig. *nagy levegővétel* Nehéz szavakat találni. És főleg olvasva a történet végét. Igazán szavak sincsenek. Nem értem és sose fogom megérteni, hogy történhetett mindez meg.
Az író utolsó 2 sora, mintegy segélykiáltásként lóg a levegőben:
"Persze mindez nagyon régen történt, és soha nem ismétlődhet meg.
A mi korunkban biztosan nem."

Ne hagyjátok ki ezt a könyvet! És ha eljön az ideje, beszélgessetek róla a gyermekeitekkel, adjátok oda nekik, hogy elolvashassák, engedjétek, hogy kérdezzenek és feleljetek. Még ha úgy érzitek, hogy nem lehet róla beszélni, mégis kell. Pont amiatt, hogy ez még egyszer ne történhessen meg. ...


Megjelenés: The boy in the striped pyjamas (2006.)/ A csíkos pizsamás fiú (2007. Ciceró Könyvstúdió)
Oldalszám: 172
Ára: 2200
Az író oldala ITT.

2011. augusztus 18., csütörtök

Hupikék Törpikék filmes könyvek

augusztus 18, 2011 0 Hozzászólás
Gyermekkorom egyik kedvenc meséje volt a Hupikék Törpikék. Vasárnap délután családi programként leültünk közösen és megnéztük az újabb vetített részt. Nagyon szerettem a kis törpök kalandjait, ahogy próbáltak túljárni Hókuszpók eszén, de megmondom őszintén, sokáig nem is tudtam, hogy a sorozat egy képregénysorozat alapján készült, ami Pierre Culliford (Peyo) nevéhez fűződik.

Pierre Culliford 1928-ban született Brüsszelben. 1958-ban elkészült egy meséje, ami a középkori Európában játszódott, a főszereplője pedig egy apród és csatlósa volt. Nem sokkal később a mesében új szereplők jelentek meg, méghozzá a törpök. Maga a képregénysorozat 23 kötetből áll.
1980-ban indult hódító útjára a már ismert mesesorozat, amit többször jelöltek Emmy-díjra, de elnyerni sose nyerte el. Augusztus 25-én pedig itthon is látható lesz 3D-ben A nagy törpakaland, aminek a filmes könyvei a Manó Könyvek gondozásában jelentek meg.

A történet rövid lényege, hogy Aprajafalván a Hupihold ünnepségre készülnek a törpök, amit Hókuszpók megzavar. Előle menekülve Ügyifogyi, Törpilla, Vitéz, Okoska, Dulifuli és Törpapa egy lyukba esnek, amin keresztül a mai New Yorkban találják magukat. Természetesen az izgalom fokozása miatt Hókuszpók és a macskája is követi őket. Ahhoz, hogy a törpök vissza tudjanak jutni Aprajafalvára, a Holdat kékre kell színezniük, de ez nem olyan egyszerű ám. Mindeközben Hókuszpók sem mondott le arról, hogy elkapja őket és létrehozza a törpesszenciát, ami a világ leghatalmasabb varázslójává teszi majd....

A 3 könyv együtt ad kerek képet, de külön-külön is élvezhetőek a történetek. A téma mindegyiknél a nagy kaland.

A nagy törpkaland a film könyves verziója. Vagyis lerövidítve, a filmes kockákból könyvbe foglalva a történet. Néha a képek elmosódottak, mint amikor filmet nézünk, megállítjuk egy percre és a kidermedt mozdulatsorokat épp mozgás közben állítottuk meg, ugyanakkor még így is érezni lehet, hogy nagyon jól sikerült a grafika. Szinte a látvány miatt érezni lehet a törpök sapkájának puhaságát, Törpapa szakálla pedig döbbenetes, így képen is simogatnám legszívesebben. :o)
Oldalszám: 80
Ára: 1990

A Fantörpikus kaland pedig már mesekönyves illusztrációval készült. A történet ugyanaz elmesélve, mint a filmes könyv esetében.
A filmes épp amiatt élvezhető, mert a filmbeli kockákból épül fel, ez pedig azért, mert mesekönyves illusztrációval.
Oldalszám: 24
Ára: 790




Az Ügyifogyi meséje pedig Ügyifogyi szemszögéből elmesélve a fenti történet. Semmi extra, de mégis jó volt olvasni, Ügyifogyi hogyan látta, élte meg a történteket, hisz nagy szerepe van a törpök bajba keverésében.
Oldalszám: 32
Ára: 990

Aranyos, kedves könyvecske volt mind a három. A filmes tán azoknak tetszhet jobban, akik szeretik az ilyen könyveket, illetve a filmért teljesen odáig lesznek. A másik kettő már mesekönyv szerű, így tán a gyerekeknek jobban elnyerhetik a tetszésüket.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Manó Könyvekben azt is szeretem, hogy nem csak több ezer Ft-os "drágább" kiadványok kaphatóak, hanem elérhető áron, de ugyanolyan jó minőségű, olcsóbb könyvecskék is, mint pl. a Fantörpikus kaland és az Ügyifogyi meséje. 790 és 990 Ft egy-egy mesekönyvért tényleg nem nagy összeg, amikor már a pár oldalas könyvek is több ezer Ft-ba kerülhetnek. És tényleg aranyosak, szórakoztatóak.

Látva a képeket, nagyon kíváncsi vagyok a filmre, szerintem aranyos, izgis és humoros lesz. :o) Ugyanakkor meg döbbenetes is, hogy mivé fejlődött kb. 30 év alatt a technika. Amúgy a film sikert sikerre halmoz, Amerikában 3 hét alatt elérte a 100 millió dolláros bevételt.
Íme az előzetese:


2011. augusztus 17., szerda

Debra Dean: Leningrádi Madonnák

augusztus 17, 2011 0 Hozzászólás
Közepes, amolyan egyszer elolvashatós regényre számítottam, ehelyett kaptam egy gyönyörűen megfestett történetet, ami teljesen magával sodort.

Két idősíkon játszódik a történet. Az egyikben 1941-et írunk, Leningrádot ostromolják a németek. Marina fiatal nő, akinek a vőlegénye a fronton van, ő pedig részt vesz az Ermitázs műkincseinek megóvásában. Feladatuk összecsomagolni a műtárgyakat, amiket majd elszállítanak, hogy ne essen bántódásuk, illetve ne kerüljenek a németek kezei közé. A másik szálon Marina már a 80-as éveiben jár, a memóriája nem a régi. A családja esküvőre készül, neki pedig fel-felelevenednek a 40-es évek. A háború, az éhezés, a festmények, az első szerelem. ...

Leningrád ostromáról anno a tanulmányaimból nem sok maradt meg, így mivel képben szerettem volna lenni, kénytelen voltam utána olvasni. A németek 1941 szeptemberében körbevették a várost, mintegy 3 millió lakosával és a kiéheztetés stratégiája mellett döntöttek, miközben folyamatosan bombázták. A lakosság élelmiszerkészlete gyorsan fogyott, sokan éhen haltak, akik életben maradtak kénytelen voltak mindent megenni, amit csak találtak. Kutyát, macskát, akár még embereket is. A könyvben szereplők tapétaragasztót, fát is ettek, de rémhírek keringtek eltűnt kisgyerekekről, majd pedig feltünedező kolbászokról. Végül 1942 telén befagyott a Ladoga-tó és ezen keresztül tudtak élelmiszert becsempészni a lakóknak, kifelé pedig embereket menekíteni. Leningrád kiállta a németek ostromát, Hitlernek ez az egyik legnagyobb veresége volt az orosz fronton.

Az Ermitázsról pedig tudni lehet, hogy Oroszország legnagyobb és leghíresebb múzeuma, a világörökség része. A II. vgh. alatt a műtárgyakat evakuálták és a mai Jekatyeringburgba menekítették őket. Aki a teljes gyűjteményt meg szeretné nézni, annak mintegy 22 km-ert kéne gyalogolnia a múzeumban.
A digitális katalógusa ITT elérhető.

De visszatérve a történetre, igazán nem tudnám megmondani, hogy mi is fogott meg a regényben, egyszerűen csak olyan jó volt olvasni. Az írónő mesterien az olvasó elé festette a képeket, szinte megelevenedtek, bár pont emiatt, néha nem tudtam különbséget tenni a valóság és a képzelet között.
A történelmi szál döbbenetes, a jelen pedig valahogy fájdalmas volt.


Megjelenés: The Madonnas of Leningrad (2006.)/ Leningrádi Madonnák (2008. Geopen Könyvkiadó)
Oldalszám: 197
Ára: 2990

Richard Scarry: Sürgés-forgás Tesz-vesz Városban

augusztus 17, 2011 2 Hozzászólás
A Sürgés-forgás Tesz-vesz Városban az a könyv, ami egyszerűen nem hiányozhat egy kisgyerek könyvespolcáról sem. Hiába 1968-ban jelent meg az első kiadása, a mai napig kortalanok a kis történetek. Szórakoztat, ugyanakkor informál, tanít és nem csak a történetek, hanem az illusztrációk is.

Richard Scarry 74 éves korában, 1994-ben hunyt el. Élete során több száz története jelent meg, amiket kb. 100 millióan vettek meg a világon.

Tesz-vesz Városban mindig történik valami, a lakók sürögnek-forognak, állandóan tesznek-vesznek. De kik is a lakók? Pl. Lucerna gazda (aki egy kecske), Tüzes kovács (róka), Férc szabó (nyúl), Zeller zöldséges (cica) és még sokan mások.
A gyerekeket úgy tanítják a történetek, hogy lényegében észre sem veszik. Bemutatja, hogyan lesz pénze a lakosoknak és azokkal mit tudnak kezdeni, hogyan épül egy ház, hogy jut el egy levél a címzetthez, kik oltják el a tüzet és hogyan, hogyan készül a kenyér és persze még sok-sok okosságot osztott meg az író az olvasókkal.
Tesz-vesz Városban nincs e-mail, internet, mobiltelefon, mikrohullámú sütő és társai, de mégis aktuális és kortalan. Gyerkőcöm főleg a vonatos részre van nagyon rákattanva.
Az illusztrációk színesek, nagyok-kicsik vegyesen, nagy nyüzsgés van a lapokon is, minden kis zugban fel lehet fedezni valami érdekességet. Egyszerűen kihagyhatatlan, szóval tessék beszerezni! :o)

Megjelenés: What Do People De All Day? (1968.)/ Sürgés-forgás Tesz-vesz Városban (2004. Lilliput Kiadó)
Oldalszám: 60
Ára: 1990

Ügyesedő Porontyok & Változz te is pillangóvá!

augusztus 17, 2011 0 Hozzászólás
Amíg az ember meg nem pillantja először a gyermekét (akár az UH-n, akár a születése után), igazán bele se gondol, hogy mennyire meg fog változni az élete. Nem csak a gyerekek testi épségéért, a lelki egészségükért felel a szülő, hanem a tudásuk fejlesztéséért is.
Nyilván leginkább az első hónapokban nem nagyon lehet mit fejleszteni egy pici babán, hisz ami a legfontosabb neki, az az ölelés, a szeretgetés, a babusgatások, anyu közelsége, a szoptatás. De aztán ezek a kis pöttömök elkezdenek érdeklődni a külvilág felé. Kezdetben csak megcsodálják a fényeket, az ágyuk fölött forgó játékokat, mindent a szájukba gyömöszölnek, de ez is a tanulás, a fejlődés, a változás folyamata.
Olyan 3-4 hónapos lehetett Gyerkőcöm, amikor megvettem az Anya, taníts engem! c. könyvet. Szeretném leszögezni, hogy az ilyen "fejlesztő" könyvekkel is úgy vagyok, mint a nevelési tanácsadós könyvekkel. Arra buzdítok mindenkit, hogy olvassa őket, de ezek nem kőbe vésett szabályok. A lényegük az, hogy ötletet adnak (a nevelési tanácsadók is segíthetnek az ötleteikkel, tapasztalataikkal, de figyelembe kell venni, hogy minden gyerek más. Ami bejött Gizikének, nem biztos, hogy beválik Jolánkának. Mi ismerjük a gyerekünket és ezek alapján az adott tanácsot, amit hasznosnak tartunk, a mi életvitelünknek megfelelően ültessük át a mindennapjainkba, ha hasznosítani szeretnénk. De eltértem a témától, most nem a nevelés, hanem a fejlesztés van középpontban.), milyen játékokat lehet játszani a kicsikkel bizonyos korosztályokban. Van akiknek teljesen természetesek ezek, újat nem mondanak, de vannak (és ilyen vagyok én is), akiknek sikerül ezeket hasznosítaniuk.

Az Ügyesedő porontyokban fejlesztő és szórakoztató játékötletek vannak 0-5 éves korig.
A szerző 0-3 éves korig kitér a beszéd fejlesztésére (ami nálunk pl. nagyon aktuális); a tornára, mozgásra; a hangokra, zenére; rajzolásra; a természet és a tárgyak világára. 3-5 éves korig is ezekre tér ki, érdekes látni a fejlődést a 2 korcsoport között.
Én nagyon érdekesnek és hasznosnak tartottam, vannak benne olyan kis ötletek, amik nem jutottak volna eszembe, szóval ajánlom minden szülőnek.



Megjelenés: Das große Ravensburger Buch der Kinder Beschäftigung/ Ügyesedő Porontyok (2010. Tudatos Lépés Kft.)
Oldalszám: 112
Ára: 2450

Deákné B. Katalin az Anya, taníts engem! c. könyv szerzője. A Változz te is pillangóvá! szintén az ő nevéhez fűződik.
A könyvecske amolyan munkafüzet, amiben sok feladat található a 4-8 éves korosztály számára, a memória, gondolkodás, koncentrálóképesség és a kommunikáció fejlesztésére.
A füzetet úgy képzeljétek el, hogy az egyik oldalon szöveges feladatok vannak, a másik oldalon pedig a képesek. Színezős, számolós, stb.
Jó pár feladat található benne, amikkel biztos le lehet kötni a gyerekek figyelmét és fejleszteni őket, én hiányoltam a korcsoport nélküli beosztást. Tán, jobban áttekinthetőbb lett volna, ha életkorokra lettek volna osztva a feladatok, bár nyilván így is tudja a szülő, hogy mi az, ami a gyermeke korának megfelelő és mi nem.

Megjelenés: Változz te is pillangóvá! (2011. Tudatos Lépés Kft.)
Oldalszám: 52
Ára: 1750

Az olvasás 7 hete- 7.

augusztus 17, 2011 0 Hozzászólás
Elérkeztünk Az olvasás 7 hetének utolsó hetéhez. Olyan gyorsan elrohant az idő! Szép volt, jó volt, kár, hogy vége van. :o) Andiamonak pedig nagy-nagy köszönet az esemény levezetéséhez.
Az e heti témák ezek voltak:
Olvasási szokások változása
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?

Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)


Amiről írni fogok, az az Olvasási szokások változása.
Mint már említettem, nekem mindig korszakaim voltak olvasás tekintetében. Kisiskolásként természetesen a gyerekkönyveket bújtam, olyan 10 évesen rákattantam a pöttyös könyvekre, majd a csíkosakra. Aztán jöttek a Delfin könyvek és az ifjúsági irodalmak. Ezeken kívül persze serényen olvastam mindig a kötelező olvasmányokat, illetve amiket még ajánlottak az iskolai órákon. Gimiben jöttek a "klasszikusok", jó pár évig maradtak is. 22-23 évesen fordultam a szórakoztató irodalom felé. Ilyenkor volt, hogy hetekig, hónapokig mindig csak egy-egy műfajra kattantam rá. Orvosi krimi, történelmi regények, romantikus regények, ifjúsági regények és így tovább. Amikor meguntam az adott műfajt, jött a következő láz. Ebben az időszakban éltem a Dumas korszakomat vagy bújtam Coelho műveit, de a Harry Potterba is huszonévesen kezdtem bele. Aztán kismama lettem, jöttek a terhességgel, babákkal, gyerekneveléssel foglalkozó ilyen-olyan okoskodó (vagy okosnak tűnő) könyvek és az ehhez kapcsolódó szórakoztató irodalmak. Mikor Gyerkőcöm megszületett jó pár hónapig megrekedtem az olvasással. Az első 9 hónapban ha összesen sikerült 3 könyvet elolvasnom, akkor szerintem nem túlzok. Többre nem hogy időm, inkább energiám nem volt már. Végül 2009. őszén létrehoztuk a közös könyves blogunkat, újra lett energiám a könyvekhez, megindult a könyvfalásom. Tavaly pedig elindult a Könyvesem is. Azóta a vegyes korszakomat élem, szinte minden műfajbeli könyv megfordult a kezeim között, de leginkább a szórakoztató, romantikus, gyermek-és ifjúsági irodalom berkein belül keresgélek. És, hogy a jövő mit fog hozni? Lehet, hogy a vegyes korszakomat egyszer újra felváltja majd egy újabb láz, lehet, hogy nem. Mindenesetre remélem, hogy idős nénikeként ülök majd a karosszékemben, körülöttem serénykedni fog pár kis unoka, én pedig mesélhetek majd nekik, esténként pedig továbbra is elmerülhetek egy-egy jó történetben, míg élek. ...

Sokat agyaltam, mi is legyen az utolsó könyv, amit ajánlok nektek, végül emellett döntöttem, nagyon tetszett.

"Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak... Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma... Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza... A Jumurdzsák gyűrűje egy fantasztikus regény. Témáját tekintve ugyan azt hihetnénk, hogy elsősorban a fiatalokhoz szól, azonban az Egri csillagok, amely köré a mű épül, mindannyiunk meghatározó olvasmányélménye. A részletesen kidolgozott karakterek, az izgalmasan feszessé tett jelenetek és párbeszédek élvezhetők az ifjúság és a felnőtt olvasók számára egyaránt. A regény továbbra is hordozza mindazokat az értékeket, amelyet az interaktív filmtől megörökölt: részletesen bemutatja az egyik legszebb hazai városunkat, feldolgoz Gárdonyi Géza titokzatos személyével kapcsolatos adatokat, hiteles történelmi eseményeket, miközben a valós elemeket fiktív szállal köti össze. Ismeretterjesztő és kalandregény is egyben, amely feltétlenül tetszést válthat ki a misztikum, a történelmi nyomozások (pl. Da Vinci-kód) szerelmesei között, de a kifejezetten hazai témájú regények rajongóinál is."

2011. augusztus 16., kedd

Külföldi megjelenések- augusztus

augusztus 16, 2011 0 Hozzászólás
Majdnem elfelejtettem, hogy múlt hónapban ígértem, minden hónapban lesz "külföldi megjelenések" rovat. Nos, ezeket találtam most, amik érdekesnek tűnnek.

Ennek a könyvnek először a borítója fogott meg és csak utána a fülszövege, izgis lehet nagyon. Elég volt csak az első mondatot elolvasnom és izgatottan dörzsölgettem össze a tenyeremet, bárcsak megjelenne magyarul is: "Cas Lowood has inherited an unusual vocation: He kills the dead." Ha minden igaz, egy sorozatról van szó, aminek ez az első része és tini horror kategóriába van besorolva.





Ez a könyv pedig egy újabb trilógia első része. Úgy tűnik nem lehet Marie Antoinettel eleget foglalkozni. :o) Mindenesetre kíváncsi vagyok rá, magyarul meg fog-e majd jelenni, ígéretesnek tűnik.
"rabul ejti a fikció és a történelem szerelmeseit".- Nocsak-nocsak.







A fiatalon szülővé válás témájával se lehet eleget foglalkozni. Bár a Goodreads-en jelenleg 3,29 a könyv átlaga, emiatt nem annyira kecsegtető. A témáját viszont nagyon szeretem, minél több ilyen könyvet kéne a tizenévesek kezébe adni.








Hm. Izompacsirta Adonisz a borítón, aki serénykedik a konyhában. És nagy eséllyel még főzni is tud. ;o)
Egy újabb sorozat első részéről van szó, ami elég vegyes fogadtatást kapott, ahogy olvastam.









Ahogy nézegettem a külföldi megjelenéseket, vagy valamilyen sorozat valamely részébe botlottam többnyire vagy pedig olyan történetbe, ami szellemes, démonos, vámpíros, stb. Nos, ez a könyv tudtommal nem sorozat, de a másik fele erre is igaz. Annyira lázba nem hozott, a borítója se nagy szám, de mégis megakadt a szemem rajta.

2011. augusztus 15., hétfő

Scott Westerfeld: Szépek

augusztus 15, 2011 2 Hozzászólás
Vajon a szépség fogalma és fontossága átalakul, ha valaki csúfból széppé válik?

A Csúfok ott ért véget, hogy Tally önként visszament, hogy széppé varázsolják. A beavatkozás meg is történik, de minden bonyolódik, ugyanis a lány nem emlékszik mindenre, mi történt előtte és miért is ment önként vissza.
Aztán egy álarcosbálon feltűnik a színen egy régi ismerős és kezd minden kocka a helyére kerülni. Tally és barátai nagy kalandba vágják a fejszéjüket.

Olyan, mintha ugyanazok a cselekményszálak történnének meg, mint a Csúfokban, csak most más-más szereplőkkel a középpontban. Poént lelőni nem akarok, de ha végiggondoljátok, hogy mi történt az első részben, túl sok meglepetés igazán nem fog érni titeket, mert most is ugyanaz történik, csak egy kicsit másabb körítéssel.
Ebből kikövetkeztetve gondolhatjátok, hogy ugyanúgy tetszett, mint az első rész és ez így is van. Aranyos, kellemes ifjúsági irodalom a maga finom tanulságával. Ugyanúgy ajánlom az ifjabb olvasók figyelmébe, mint az idősebbekébe.
Az egyetlen dolog ami zavart-bár az eléggé-, hogy a felnőtteket teljesen hidegen hagyta, hogy a fiatalok reggeltől estig buliznak és annyit isznak amennyi csak beléjük fér. Mintha ez teljesen természetes dolog lenne.

Az utópisztikus világot Westerfeldnek sikerült mesterien az olvasó elé festenie, a történet továbbra is elgondolkodtató. Vajon milyen messze állunk egy ilyen jövőtől? És tényleg csak az lehet boldog aki szép? Egyáltalán mi a szépség?
Nagyon kíváncsi vagyok a Különlegesekre, vajon mit tartogat az író az olvasóinak?

Megjelenés: Pretties (2005.)/ Szépek (2009. Könyvmolyképző Kiadó)
Oldalszám: 325
Ára: 2999

Laurent Vachaud: Kémnők

augusztus 15, 2011 0 Hozzászólás
Sok könyv szól a II. vgh. alatt játszódó ilyen-olyan ellenállásokról, rajtaütésekről, eseményekről, de kevés szól arról, hogy nem csak férfiak, hanem nők is tettek azért, hogy az országuk győzedelmeskedjen. A Kémnők ezek a nők előtt akar tisztelegni, a főszereplői készek voltak feláldozni az életüket a hazájukért.

Legyen szó Lousie-ról, aki elveszíti férjét az ellenállás során. Suzy-ról a kabarétáncosnőről, Gaelle-ről a vegyészmérnökről vagy Jeanne-ről a prostituáltról. Ennek a vegyes társaságnak a célja, hogy kiszabadítsanak egy angol tisztet a németek kezei közül.

Olvasmányos, izgalmas történet volt, de valahogy nem sikerült annyira a hatása alá kerülnöm. Mivel nagyon érdekelnek a II. vgh. alatt játszódó könyvek, örülök, hogy olvashattam, nagyon érdekes volt végre ilyen szemszögből is olvasni a világháborúról.


2008-ban film is készült belőle, Sophie Marceau főszereplésével és 2009-ben a Cézár-díjat is elnyerte a legjobb jelmeztervezés kategóriában.



Megjelenés: Les femmes de l'ombre (2008.)/ Kémnők (2009. Geopen Könyvkiadó)
Oldalszám: 222
Ára: 2990

Paulette Bourgeois & Brenda Clark: Franklin és a barátság

augusztus 15, 2011 0 Hozzászólás
Van olyan, hogy szeretnénk mesekönyvet venni a gyerkőcünknek vagy épp más kisgyereknek, de egyszerűen ötletünk sincs mit is kéne. Ilyenkor tudnak nagy segítséget adni a gyerekek kedvenc mesefilmjei, köztük pl. a Franklin. A legtöbb kisgyerek biztos látta már valamely részét a kis teknős és barátai meséjének, nagy eséllyel el is nyerte a tetszését. Nos, a mesefilmnek egy-egy része könyvben is kapható.

Nem olyan rég vetítették a Minimaxon a Franklin és a barátság c. részt, amit Gyerkőcöm nem tudott kihagyni. Így elkerekedett szemekkel vette kézbe a könyvecskét és neki is kellett állni azonnal az elolvasásának. :o)
Teljesen ugyanaz, mint a mesefilm, az illusztrációk, a szöveg, minden. Aranyos, bájos, kedves történetecske. Nem hosszú, óvodás korú gyerekeknek ideális szerintem.
Ha gondban vagytok mit is kéne, bátran vegyetek Franklint a kisgyerekeknek. :o)



Megjelenés: Franklin and Otter's Visit (2002.)/ Franklin és a barátság (2007. Lilliput Kiadó)
Oldalszám: 30
Ára: 990

2011. augusztus 14., vasárnap

Jo Nesbo: Hóember

augusztus 14, 2011 0 Hozzászólás
Miután befejeztem a Három másodpercet, gondoltam maradjunk a skandináv krimiknél, így került sorra a Hóember. Még nem olvastam más regényét az írónak, de sok jót hallottam róla, ezek után pedig kíváncsi vagyok más regényére is. Egy biztos, első találkozásom Jo Nesbo krimijével maradandó nyomot fog hagyni bennem. Innentől kezdve ha hóembert látok, eszembe fog jutni a története egy ideig.

2004-et írunk, gyilkosságsorozat veszi kezdetét Oslóban. Harry Hole nyomozónak és társainak sejtésük sincs a gyilkos kilétéről, döbbenten állnak a gyilkosságok előtt, amelyeknek áldozatai családos nők, édesanyák. A legrejtélyesebb, hogy a gyilkosságok tetthelyén mindig található egy hóember, vajon miért? Miközben a rendőrség elkezdi szép lassan felgöngyölíteni az ügyet, bepillantást kapunk több család életébe és egy betegség is előtérbe kerül, de vajon ki lehet a tettes és miért? És mi köze van mindezeknek a hóembernek?

Az 51 éves író Harry Hole sorozata 1997-ben vette kezdetét Flaggermusmannen c. első részével. A Hóember, a széria 7. része, de a történetek nem folytatásosak, az előzmények olvasása nélkül is érthetőek. Leginkább Arnaldur Indridason: Hideg nyomon c. regényéhez tudnám hasonlítani. Ott is a nyomozócsoport azonos a sorozatban, de minden részben más-más bűntényről van szó.

Igazán semmi extrát nem tudok írni a regényről, egyszerűen csak egy jól felépített krimi, ami tán kicsit túlságosan el lett nyújtva épp úgy, mint a Három másodperc.
Ebben a műfajban az olyan történeteket szeretem leginkább, amikor úgy érzem, hogy együtt nyomozok a nyomozóval, van sejtésem, hogy ki lehet a tettes, majd a végén megdöbbenek, hogy mégsem ő volt az és miért is nem tudtam, hogy ő az, hisz annyira egyértelmű. Nos, a Hóemberben még csak sejteni se sejtettem, hogy ki állhat a háttérben- jobban mondva gondoltam valakire, de éreztem, hogy ő semmiképp se lehet-, de a végén annyira logikus volt minden, hogy nem értettem miért is nem láttam tisztán az események összefüggését.
Aki szereti a krimiket, ne hagyja ki ezt se!


Megjelenés: Snømannen (2007)/ Hóember (2011. Animus Kiadó)
Oldalszám: 414
Ára: 3290
Az író oldala ITT.

Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

augusztus 14, 2011 2 Hozzászólás
Amikor legelőször találkoztam a könyvvel, épp nagy Harry Potter láz égett, úgy gondoltam, biztosan csak egy egyszerű varázslós történet, ami próbálja elérni a HP sikerét. Nos, bár tényleg varázslós, de teljesen más kategória. Nem tartom olyan szórakoztatónak, annyira magával ragadónak, de mégis nagyon kellemes olvasmány volt, a fiatal tizenévesek biztos még jobban élveznék az olvasását, mint én. Ha egy szóval kéne jellemeznem a történetet, akkor a "bájos" jelző lenne az.

Nathaniel varázslótanonc, akit egy alkalommal egy nagyhatalmú varázsló megszégyenít. Bosszút akar rajta állni a fiú, ezért megidéz egy dzsint, Bartimaeust, hogy lopja el a varázslótól a szamarkandi amulettet. Hogy az izgalom fokozódjon, a varázsló rájön, ki is a tolvaj és a nyomok a kis varázslóinashoz vezetnek.

Az írónak sikerült nagyon jól felépíteni a regény világképét, rápillantást kaphattunk a varázslók életére. Nagyon tetszettek a kis lábjegyzetek, mint amolyan odavetett megjegyzések, igazán feldobták a történetet.


A Bartimaeus trilógia 35 nyelven sikert aratott, szerintem olyan 9-10 éves kortól a fiatal tizenéveseknek kedvence lehet. A sorozatot az Animus Kiadó új köntösben idén újra kiadta.



Megjelenés: The Amulet of Samarkand (2003.)/ A szamarkandi amulett (2011. Animus Kiadó)
Oldalszám: 470
Ára: 2980