Könyvesem

Márciusban teljesen feledésbe merült a blog. Sem energiám, sem kedvem nem volt írni, bejegyzéseket közzétenni, ... enyhén szólva lemerültem. 

A hónap elején majdnem 3 év után visszatértem a munkahelyemre, ott is idő volt, amíg sikerült újra felvennem a fonalat, visszarázódni a dolgozó édesanya munkanapjaiba. Munka után rohanni az oviba, na meg úgy egyáltalán összeegyeztetni a munkát, a két gyerkőcöt és az otthoni teendőket. ... Aztán jött az egész jelenlegi vírushelyzet még ugyanabban a hónapban (ahogy elkezdtem dolgozni, 1 hétre rá már itthon is volt fertőzött) és minden összekuszálódott. Bezárt az ovi, iskola, meg kellett oldanunk a gyerekek felügyeletét - végül a férjem maradt itthon velük home officban, én dolgozom továbbra is -. Márciusban teljes munkaidőben, minden nap be kellett mennem az irodába, áprilistól már csak heti 2 napot és persze ez is sok gondot, aggodalmat von maga után. Kimondottan nem egyszerű a jelenlegi helyzet. Olvasni se tudtam, próbáltam munkába menet és hazafelé jövet, hisz másfél órát utazok oda, ugyanannyit vissza, de többnyire csak néztem ki a fejemből, gondolkodtam és egy könyv se tudott lekötni. Aztán március utolsó napjaiban valami történt velem és újra elkapott a láz, azóta a 3. olvasmányomat nyúzom és időm is volt újra visszanéznem, hogy mi is volt a NIOK márciusi témája. Bevallom őszintén, hogy nem kis megkönnyebbülést éreztem, ugyanis ez a téma számomra mindennapi. 😀 Nagyon sok mesekönyvről tudnék írni, naponta több új és több régi megfordul a kezeink között, de most egy olyannal jöttem, ami igazán aktuális lehet a kisgyerekeseknek.

Mind a két gyerkőcöm nagyon szerette/szereti a Boribon köteteket. Mondhatom, hogy a Nagy is azon nőtt fel, bár egy kis túlzással, hisz még csak 11 éves, de kiskorában nagy fan volt, ugyanakkor a Kicsi is odáig van Boribonért, többnyire valamelyik kötetet kéri az alvásai előtt a felolvasáshoz.

A Boribon tojást fest, nekem annyira nem kedvenc. Érezni lehet, hogy valahogy más ez a kötet, mint a régiek. Valahogy nincs meg benne a varázs, kicsit tán jobban tekerve is van a történeten a régebbiekhez képest, valahogy olyan más. Ugyanakkor most aktuális és épp emiatt a Kicsinek egy kedvence jelenleg. Nekem már a fülemen jön ki, szerintem amúgy neki is, de most ez a mese a favorit nálunk, ez van.

Amúgy egész jól bemutatja, próbálja megértetni a húsvéti hagyományokat a legkisebbekkel. Tojásfestés, locsolás, vendégek ... de én kicsinek is utáltam a Húsvétot, sőt, ez enyhe kifejezés, a víz is kivert a szenvedő, makogó, locsolós kisfiúktól és a hócipőm televolt, hogy a Kinder tojást oda kellett nekik adnom ahelyett, hogy én ettem volna meg, na meg olyan büdi volt a pacsuli ... na mindegy, a mai napig rühellem ezt az ünnepet, nem is igazán tartjuk. Nem járunk locsolkodni, nem fogadunk locsolókat sem - most meg pláne - , de azért éreztetjük a gyerekekkel, hogy egy hangyányit más ez az időszak. Díszítünk, kapnak ajándékot, van tojáskeresés - idén már a kertben -, lesz meglepi könyv mind a kettőjüknek, de alapjáraton nem vagyok oda érte. 

NIOK 2020. februári kihívása

"Egy könyv, aminek a címében a szív szó szerepel"

Most nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy mi legyen a választott könyvem, mert egyből beugrott A szív alakú doboz. Nem olyan rég rendezgettem a könyveket a polcon és akkor akadt a kezembe. Még végig is futott bennem, hogy szerencsétlen könyvecske lassan 10 éve hever olvasatlanul a polcon, pedig még valamelyik Várólista csökkentéses projektben is részt vett (már nem tudom melyikben), de akkor se került rá sor. Most viszont úgy gondoltam, hogy itt van az esélye, most tutira elolvasom, ez a sors keze.

A szerző - ha esetleg valaki nem tudná még -, nem más, mint Stephen King fia. Bizony, azé a Stephen Kingé. Úgyhogy piszok nehéz dolga lehetett íróvá válnia, ilyen író apukával a háta mögött. Piszkosul nagy lehetett a bizonyítási vágya, hogy kitörjön. Na meg nem is lehetett egyszerű dolga, mert első körben biztos, hogy az apja könyveihez hasonlították az övéit.
Ez a szerző első könyve, nem mellesleg.

Eredeti címe: Heart-Shaped Box (2007.) Kiadta: GABO (2018.)- én a 2008-as kiadást olvastam az Európa Könyvkiadótól Oldalszám: 404 Forrás: saját Értékelésem:

Na de akkor A szív alakú doboz.
Jude az 50-es éveiben járó rocksztár, aki szereti magát körülvenni fiatal husikkal. Szóval éli a sztárok életét. Rengeteg pénz, hírnév, fiatal nők, pia és még tudjátok mi.
Van egy elég fura hobbija, spéci dolgokat gyűjt. És most lehetősége adódott az egyik legspécibb dolog megvételére. Egy nő árverésre bocsátotta az apja szellemét. Jude nem is sokat teketóriázott, villámáron megvette a szellemet, mert jó poén. Pár nappal később meg is érkezett a küldemény, egy szív alakú dobozban az elhunyt öltönye. Jude szépen beakasztotta az öltönyt a szekrénybe, tudomást se akart róla venni, igen ám, de aztán megpillantotta a szellemet, aki itt-ott felbukkant. És nem barátságos szándékok vezérelte, a célja az volt, hogy megölje Jude-ot. Vajon miért? És meg lehet valahogy állítani őt?

A horror, thriller nem az én műfajom. Őszintén szólva nem nehéz megijeszteni, beparáztatni, ... ha szellemekről van szó, akkor meg pláne össze tudom magam gyorsan pisilni. Szóval nagyon sokszor kitágult pupillákkal olvastam a könyvet, zakatoló szívvel, hogy most mi lesz. Megadta a történet a kellő adrenalin löketet az biztos! Ugyanakkor nem ájultam el tőle.

Jól van felépítve, a szereplők kellőképpen titokzatosak, majd szépen kibontakoznak a miértekre a válaszok. Izgalmas volt olvasni, hogy vajon ki fog győzni, a szellem vagy Jude? És jól kidolgozott, nem összecsapott lett a vége sem, bár kicsit fura a műfajban.

Ha kicsit távolabbról kell nézni a történetet, akkor rém egyszerű az egész. Van egy szellem, aki ki akarja nyírni a főszereplőt, nyilván oka van rá, menekülnek, van kellő vérveszteség, majd megoldódik minden és jön a happy end. Igazából nem agyafúrt a sztori, de ha belegondolunk, hogy első könyvről van szó, na meg micsoda lelki nyomás lehetett apuka miatt jól megírni, akkor azt kell mondanom, hogy ez nagyon jó kezdés volt és kíváncsi vagyok más történeteire is Joe Hillnek. DE! egyáltalán nem tökéletes.
A karakterek titokzatosak, de írhattam volna azt is, hogy gyengén kidolgozottak. Teljesen semlegesek maradtak számomra. Nem érdekelt a múltjuk, miért olyanok amilyenek és mindez tán azért volt, mert leginkább a cselekmény a hangsúlyos. Igen ám, de a történet vége szinte sziruposra sikeredett, mint egy romantikus lányregény a keményebb verzióból és ahhoz, hogy ezt az olvasó elégedett mosollyal az arcán nyugtázza, kellett volna az, hogy a főszereplők közel kerüljenek hozzá. Így viszont elég fura lezárás lett, de végülis a helyén van. Ugyanakkor mégis jó a sztori. Borzongató, odaszegez a fotelhez, ágyhoz, ahol olvasod és igazából az olvasás közben nem is érdekelnek a hibái. Na meg ritka, ha valaki azonnal tökéletes könyvet rittyent, még ilyen felmenővel a háta mögött is. Sőt! Ilyen felmenővel a háta mögött megmutatkozott, hogy van érzéke Joe Hillnek az íráshoz, szóval azonnal keresek tőle valamit a könyvtárban.

Ha szerettek borzongani, ne hagyjátok ki!

A fene se gondolta volna, hogy a NIOK első kihívása ennyire gondolkodóba fog ejteni, napokig agyaltam azon, hogy mit is olvassak, aminek a szerzője francia vagy Franciaországban játszódik vagy csak bármi köze is van hozzá. (A közös olvasás nem hozott lázba, hisz A kis herceget már olvastam és nem nagyon akartam újra annak ellenére sem, hogy szeretem.) Ami eszembe jutott, azt már vagy olvastam vagy nem lehettem abban biztos, hogy köze lesz hozzá. Végül eszembe jutott ez a kötet és nagyon örültem neki, hisz Franciaországban játszódik, megfelel a kihívásnak. Hogy megbántam-e az elolvasását? Igazából nem, de nem is ✘eltem be az Olvasónaplómban, hogy újraolvasandó. 😌

SPOILER található a bejegyzésben!

Sorozat első kötetéről van szó.

Emmy a 30-as évei elején jár, Angliában lakik és menedzserként dolgozik. A munkahelyén a felettese kihasználja a tudását, a magánélete meg jobban hasonlít a langyos lábvízre, mint a szenvedélyes kapcsoltra. Nathannal évek óta élnek együtt, de a kapcsolatuk eléggé ellaposodott. 

Ezért Emmy kitalálja, hogy utazzanak el nyaralni Franciaországba, mert ⒈ annyit dolgoztak mostanság, hogy megérdemelnek egy kis lazítást és ⒉ bízik abban, hogy sikerül visszahozniuk a szenvedélyt a kapcsolatukba. Csakhogy ez a nyaralás nem épp jól sül el. Ugyanis ⑴ a pasi összefekszik a panzió tulajdonosának a feleségével, ⑵ aztán gondolnak a nővel egyet és le is lépnek közösen. 

Emmy rettentő sajnálja kezdetben önmagát, de Rupertet is - az idős tulajdonost -, így úgy dönt, hogy amíg a férfi lábra áll, addig segít neki a panzió körül. Ezzel pedig az uncsi élete kicsit mozgalmasabbá válik, ráadásul a szenvedély is bekopogtat az ajtaján.

Összességében egy aranyos, csajos történet A kis francia panzió, a baj csak az vele, hogy hosszabb lett, mint lennie kellett volna. Kb. a felénél tartottam, amikor végigfutott bennem, hogy most már le is lehetne zárni a kötetet, mi a fene fog történni a következő 200 oldalban akkor? Nos, nem túl sok és kicsit zavart az időhúzás és a lappocsékolás. Ez a történet lazán 250 oldal, a többi már csak szócsépélés.

Szimpatikus volt Emmy, bár nem túlzottan értettem mi a fenéért is vár magyarázatot a megcsalás miatt Nathantól, úgy dobtam volna ki azonnal a pasit, mint macskát sz@rni, nem még futkosni utána, hogy na de miért tette. 😠

Nathan meg egy kis suttyó. Akiben annyi nincs, hogy egy kérdésre válaszoljon, ha már csúnyán lebukott, inkább elkezdi kerülni a csajt, no comment ehhez is.😤

Örültem annak, hogy Emmy maradt a panzióban és örültem annak is, ahogy folytatódott ott az élete. Mivel utánaolvastam a második kötetnek, így tudtam, hogy végül hogyan fog dönteni, de azért érdekes volt az ehhez vezető út annak ellenére is, hogy szerintem rövidebben kellett volna összehoznia az írónőnek.

Egy szó, mint száz, számomra nem újraolvasandó történet, jelenleg a folytatásra se vagyok kíváncsi, ez a rész is egyszer elment, holnapra nagy eséllyel elfelejtem, de azért aranyos volt. Ha kedvelitek a könnyed, csajos történeteket, akkor adjatok neki egy esélyt! 😏