Jodi Taylor: Visszhangok ​szimfóniája

Eredeti címe: A Symphony of Echoes (2013.)
Kiadta: Metropolis Média (2018.)
Oldalszám: 336
Forrás: kiadó

Tavaly decemberben írtam az Egyik átkozott dolog a másik után-ról, a sorozat pedig ezzel a kötettel folytatódik. 

Eléggé vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban és nem tudom azért-e, mert a költözés miatt nagyon elhúzódott az olvasása vagy pedig azért, mert alapjáraton ennyire kettős érzelmeket keltett volna bennem. 

Továbbra is azt mondom, hogy aki szereti, érdeklődik az időutazásos történetek iránt, az ne hagyja ki a sorozat olvasását, de most nagyon vegyesek az érzéseim. 

A történet ott folytatódik, hogy Maxék Hasfelmetsző Jack nyomába erednek, ez pedig majdnem a vesztüket okozza.
Aztán hipp-hopp előugranak az időben és Max megtapasztalja, hogy micsoda felelősség is az Intézetet irányítani. És itt éreztem a történet gyengeségét. Úgy érzem, hogy Max semmit se fejlődött az előző kötet óta. Nem érzem azt, hogy felnőtt volna, inkább csak sugallni próbálja az írónő, hogy de de, Max már nagylány, mindennel megbirkózik. Közben meg azt érzem, hogy nem nem, Max továbbra is egy kislány, aki felnőtt ruhákba van öltöztetve és megpróbál felnőttként viselkedni. Ráadásul ő lenne a történet főszereplője, de egyszerűen nem éreztem annak.

Na de térjünk vissza a történetre. Miután visszakerülnek a jelenükbe, újabb fordulat következik be. Kiderül, hogy nagyon csúnyán bele lett avatkozva a múltba és Maxéknek ezt helyre kell hozniuk. Így nem csak az ókori Ninivébe kalauzol el minket az írónő, hanem Stuart Mária korába is.

"Egy esemény kivált egy másikat, ami előidéz valami mást, és az elágazó szálak szétfutnak és behálózzák az egész Történelmet. Minden tett végigvisszhangzik az évszázadokon. Egyre gyengébb és gyengébb lesz, de sosem hal el teljesen. Szoktunk beszélni a szférák zenéjéről, de a Történelem a visszhangok szimfóniája. Minden apró tettnek elsöprő erejű következményei vannak. Ezek nem mindig láthatóak, és néha, a mi játszmáinkban, a hatás megelőzi az okot, nem pedig fordítva."

A könyv első fele nagyon lagymatag volt számomra, de lehet, hogy csak azért érzem így, mert a költözés miatt ez a fele volt az, amit vagy 120 megszakítással olvastam. Nem volt igazán sem időm, sem energiám belemerülni. Gondolkodtam azon, hogy elkezdem az elejéről, amikor végre volt lehetőségem folytatni komolyabb megszakítások nélkül az olvasását, de annyira élt még bennem a történet eleje, hogy úgy éreztem ez nem lenne jó döntés. 

A második fele viszont végre izgalmas és fordulatos volt. Először Ninive, majd Stuart Mária kora, mind a két kor kellő izgalmat ad az olvasónak. Fordulatosak voltak, izgalmasan megírva.

A történet cselekményei, a fordulatok, minden ilyen téren a helyén van, a szereplőket nem érzem eléggé kidolgozottnak. Így számomra a Visszhangok szimfóniájában a történtek voltak a hangsúlyosabbak, nem pedig mondjuk Max szenvedése, hogy mikor dobja le magáról a törülközőt a Főnök előtt és az miért nem ugrik azonnal rá vagy hogy milyen szinten vak és nem veszi észre, hogy a munkatársaival mi a helyzet. Nem egyszerű egy nő, az biztos.

A lényeg a lényeg, hogy a szereplők kidolgozásától függetlenül, ez egy nagyon jó, izgalmasan és fordulatosan megírt történet. Olyan, amikor a szereplők gondolnak egyet és hipp-hopp, ott teremnek valahol, az írónő pedig remekül az olvasó elé tudja festeni, hogy mit látnak, tapasztalnak az adott korban.

Kíváncsi vagyok a folytatásra, mert nagyon izgalmas sejtés lett a könyv végén, hogy hová fognak utazni a harmadik részben. Remélem, hogy addigra Max is megérik a korának megfelelően.