 |
| Eredeti címe: The One Kiadta: Maxim (2018.) Oldalszám: 416 Forrás: könyvtár |
Kellemesen csalódtam ebben a könyvben. Már a fülszövegének az első mondata is elég ütősre sikeredett: "Meddig mennél el, hogy megtaláld az igazit?", de a folytatása se maradt le mögötte. Érdekesnek találtam az elméletet, hogy DNS alapján találják meg az emberek az "igazit", mennyivel könnyebb lehet így az életük, mint évekig keresgélni és esetleg soha meg se találni. Aztán persze befejezve a könyvet rájöttem arra lehet, hogy jobb így nekünk, hogy nem tudjuk, ki is a DNS párunk.
A történetnek 5 főszereplője van.
Ott van egy elvált nő, akinek a házassága azért ment tönkre, mert a férje megtalálta a DNS párját. Aztán ő is megkapja az üzenetet, csak hogy az ő párja a világ másik felén van. Nem úgy alakul a története, mint ahogy az olvasó első körben számítana rá.
Aztán ott van egy másik nő, aki végre megtalálja a párját, erre kiderül, hogy az meghalt. Milyen pech már, nem?
Aztán ott van egy befolyásos, gazdag nő is, aki szintén részt vesz ebben a pártalálósdiban, majd a történet végén ő maga is meglepődik, hogy kit is talált meg magának és ez mennyire folyásolta be a jövőjét.
De van a történetben két férfi főszereplő is. Az egyik már házasodni készül, amikor a menyasszonya noszogatására elvégzi a tesztet és kiderül, hogy nem egymás DNS párjai. Sőt, nem kicsit megdöbben amikor megtudja, hogy ki is az.
A másik férfi főszereplőnk pedig egy pszichopata. Mert igen, egy pszichopata miért ne találhatná meg a DNS párját? És milyen poén már, hogy egy rendőrnő az!
"– (…) Szemszín: szürke, akárcsak az enyém. Hajszín: sötét, akárcsak az enyém. – Elmosolyodott. – Magasság: egy hetven… már megint, akárcsak az enyém. Bébi, neked aztán tényleg megvan a zsánered! Ez a pasi mintha a hasonmásom lenne.
– Csak három dolog hiányzik belőle: két mell és egy hüvely."
Kicsit féltem a könyvtől az olvasása előtt, tartottam attól, hogy tinis lesz, de szerencsére erről szó sincs. Nagyon is felnőtt szereplőket alkotott meg John Marrs és azt kell mondanom, hogy remekül.
Mindegyik karaktert egésznek éreztem és egyformán hangsúlyosnak a történetüket.
Azt nem mondom, hogy a történet elején nem vesztem el, hogy ki kicsoda is, mit is tudunk eddig róluk. Nekem mindig nehézséget okoz jó ideig több főszereplő esetén a beazonosításuk. Most is sokáig el voltam veszve, amikor fejezetenként épp másik életének a folytatását olvashattam. De érdekes volt, hogy ennyire sokszínű, ennyire más szereplőket hozott létre a szerző. Más háttérrel, más múlttal, más végzettséggel, más helyszínen, más külsővel, más sorssal. Mindegyik izgalmas, mélyre ható volt. Mindegyik sorsa megérintett és bíztam abban, hogy jól fog alakulni a jövőjük.
Nem volt kedvenc szereplőm, mindegyiket egyformán megkedveltem és szorítottam nekik. Tudom, ez a pszichopata szereplő esetén furán hangzik, de bíztam abban, hogy "helyre jön majd".
És maga a történet és a DNS pár elméletéről mi a véleményem? Érdekes volt és ugyanakkor logikus. Ha tényleg a DNS-ek alapján keresgélnénk a párunkat, akkor nagy valószínűséggel tényleg azt a valakit találnánk meg, akivel a legjobban összeillünk. De hogy ez így jó lenne-e? Boldogak lennénk-e attól, hogy egyszerűen kapunk egy e-mailt, hogy Pistike az igazi vagy épp Jolánka? És nem kellene köröket futni, teperni, randizni, mert tudjuk, hogy ő az igazi? Szerintem nem lenne jó. Odalenne a varázs és az izgalom. Bár egyszerűbb lenne, kevesebb fájdalommal és szerzett sebekkel.
Olvassátok el a könyvet, tényleg érdekes és jól összehozott!
Amikor egy csillagot levontam az azért volt, mert a hűha érzés nem kerített hatalmába a befejezte után annak ellenére sem, hogy tetszett a történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése