2016. február 21., vasárnap

Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag

Hm. Az Ezüst Csillag tipikusan olyan könyv az életemben, mely igazán nem keltette fel az érdeklődésemet, de olvasva mások véleményét hagytam, hogy befolyásoljanak. Így amikor bóklásztam a könyvtár polcai közt és megláttam ezt a könyvet, azonnal beugrottak a róla szóló pozitív értékelések és úgy gondoltam, ha már van bent szabad példány, akkor tán most jött el az ideje annak, hogy elolvassam.

A történet a 70-es években játszódik Amerikában, de szerintem teljesen be lehetne építeni a cselekményt a jelenbe is, mert kortalan problémát ábrázol.
Adva van két lánytestvér, a 15 éves Liz és a 12 éves Jean. Az édesanyjuk egyedül neveli őket, de amikor kedve szottyan, hogy egyengetni tudja a nem létező karrierjét és az álmait, képes a lányait hátra hagyni és hetekre elutazni a siker érdekében. Ilyenkor a lányok úgy tesznek, mintha az anyjuk nem lépett volna le. Iskolába járnak, gondoskodnak magukról, stb. Aztán ahogy lennie kell, természetesen feltűnik anyuka hiánya egyik alkalommal a "szomszédoknak", akik értesítik a gyámhatóságot. Kiszáll a rendőrség, stb., a lányok pedig elmenekülnek, de vajon hová? Igazán nincs hová menniük, csak az anyjuk testvéréhez, Virginiába.


A nagybácsi persze befogadja a lányokat és viszonylag jól el is lennének együtt, ha a lányok a nagybácsi háta mögött nem vállalnának állást Jerry Maddoxnál.
A pasi és a nagybácsi nem kedvelik egymást, ráadásul Maddox egy uralkodós állat. Uralkodik a felesége, a gyerekei és az alkalmazottai felett. Ahogy számítani lehet rá, bepróbálkozik Liznél. A lánynak viszont nem hisznek a város lakói és elkezdik kiközösíteni a testvéreket. De vajon a rossz valaha elnyeri a büntetését vagy a hatalom és a pénz minden rosszat elfedhet?

Eredeti címe: The Silver Star (2013.)
Kiadta: Maxim (2014.)
Forrás: könyvtár
Oldalszám: 300
Értékelésem:
Mint ahogy említettem már, akár a jelenben is játszódhatna a történet. Idősebb férfi kikezd a fiatal lánnyal, de a férfinak van pénze, hatalma, vajon ki fog a dologból győztesen kiszállni? Nyilván nem az igazát hangoztató fiatal lány. És miért nem? Mert sajnos olyan Világot élünk manapság is, amikor a hatalom és a pénz az úr. :o( Úgy látszik, hogy ez semmit se változott az elmúlt 40 évben. :o(

A történettel alapjáraton problémám nem volt. Szimpatikusak voltak a lányok, becsültem a bátorságukat, a kitartásukat, de különösebben egyikőjük se hatott meg. Egyszerűen az írónő olyan karaktereket alkotott, akik addig velem voltak, amíg a történet tartott, de aztán könnyek nélkül el tudtam engedni őket.
Maga a történet központi eseménye természetesen felháborított, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy ez a könyv jóval könnyedebb annál, mint amilyen súlyos ruhát sokan rájuk húztak. Tipikusan olyan, amit ameddig olvasod, addig vele vagy, de hatást nem gyakorol rád, nem rágódsz rajta, jut eszedbe napokkal később is. Egyszerűen csak elkönyveltem magamban, hogy elolvastam, nem volt rossz, de nem hatott meg és a Világ nem változik. 
A könnyedebb, de elgondolkodtató történetre vágyóknak tudom a figyelmükbe ajánlani. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése