Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Eredeti címe: The Girl on the Train (2015.)
Kiadta: XXI. század (2015.)
Oldalszám: 320
Értékelésem:
Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.
2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Crhristie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

 

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre mások értékelései alapján. Mivel már a borítón is a Holtodiglanra utalnak, így érthető, hogy egy hasonlóan jól megírt, borzongató thrillerre számítottam, ami földhöz vág majd a döbbenettől és csak tátogok majd. Nos, ez nagyon nem jött össze.

Maga a történet 3 szálon fut.
Adva van Rachel, aki elvált, egy barátnőjénél húzza meg magát, munkanélküli, alkoholista. A férje megcsalta őt, amin nehezen tudja túl tenni magát, így még többet iszik. Titkolja a barátnője előtt is, hogy elveszítette a munkáját, így minden reggel útnak indul vonattal, mintha munkába menne. A vonatról pedig nézelődni szokott. Különösen a volt lakóhelye közelében lévő ház lakóit szereti figyelni és innen adódik majd a probléma. Egy reggelen olyan dolognak lesz a tanúja, aminek nem kellett volna.

"Mennyivel jobb volt a féltékeny részegesek élete, amikor még nem volt e-mail, sms és mobiltelefon, amikor még nem volt ennyi eszköz és az általuk hagyott nyomok."
Aztán ott van Megan, aki annak a bizonyos háznak az egyik lakója. Remélem nagy poént nem lövök le, de kulcsfontosságú szereplője a történetnek.
És ott van Rachel exének az új felesége, Anna, aki megadta a férfinak mindazt, amit Rachel nem tudott. Igen ám, de Anna fél Racheltől, mert a nő úgy tűnik, hogy folyamatosan jelen van az életükben.

"Ha érted megteszi mással, veled is megteszi."
Aztán történik valami, a szálak pedig összekuszálódnak. A vége pedig? Nincs nagy hű, meg há, egyszerűen csak nyugtázza az olvasó, hogy igen, ez van.

Mire is számítottam? A Holtodiglan egy zseniálisan megírt történet, ami végig félrevezeti az olvasót, majd jól a képébe dörgöli az igazságot. Erre számítottam most is. Folyamatosan kattogott az agyam a könyv olvasása során, hogy mi is van a háttérben, mi is történt, annyi verziót lejátszottam a fejemben a megoldásra, hogy hihetetlen, de egyik se jött be. Őszintén szólva nagyon sokáig teljesen más végkifejletre gyanakodtam, aztán sejteni kezdtem, hogy mi, de leginkább ki van a háttérben. Így nagy meglepetés nem ért, sőt, inkább csalódást éreztem a végén. Túl egyszerű, túl logikus, hol van a képembe dörgölés, hogy "B.sszus, erre miért nem gyanakodtam?".

Összességében nem volt rossz a történet, jól van megírva, érdekes, hogy 3 szálon fut a történet, de én valahogy máshogy kuszáltam volna össze a szálakat. Na meg tán a karaktereken is lehetett volna kicsit többet dolgozni. Egyiket se érzem kereknek, egyik se volt különösebben szimpatikus, csak úgy lógtak a levegőben. Sőt, összességében az egész történet ilyen: egyszerűen csak van. 
Megvolt, elolvastam, lehet, hogy könnyen nem felejtem majd el, mert rossznak nem volt rossz, de újra olvasni biztos nem fogom. És hiba a Holtodiglanhoz hasonlítani. 

0 megjegyzés: