2013. december 28., szombat

Karácsonyi örömködések #3

Az idei bejegyzéssel már harmadjára kerül sor, a karácsonyi örömködések beszámolására. 2011-ben ITT írtam erről, 2012-ben pedig ITT.

Többször hangoztattam már, hogy számomra a Karácsony, az év legszebb ünnepe. Nyilván, szülőként más értelmet nyert, mint gyerekként, de mivel próbálom megőrizni az ünnep mesés hangulatát, a varázsát Gyerkőcöm miatt, így ugyanolyan izgatottan készülök, várom, mint gyerekként, csak másképp. ;o)
Idén csendesebb, egyáltalán nem rohangálós volt az ünnepünk. Ettől nyugodtabb, meghittebb lett, kicsit elmélkedősebb. Mivel a 2013-as évünk több dolog miatt elég szomorúan telt, ezért hagy adjak nektek egy jó tanácsot: sose azt nézzétek, hogy mitek nincs, hanem azt, hogy mitek van, és a család a legfontosabb!

Gyerkőcöm nagy izgalommal várta a Jézuska érkezését, és tanulva a tavalyi év hibájából -amikor is hipersebességgel kellett a fát feldíszítenem-, visszatértünk az előtte való évek bevált módszeréhez, vagyis amikor 25-én reggelre érkezik a Jézuska. Így a fa díszítése nyugalommal telt, csak a 24-ét kellett átvészelni, mivel Gyerkőc már nagyon izgatottan várta a Jézuska megérkezését.
És ha ciki, ha nem, de amikor megláttam a fa alatt nekem készített csomagokat, rám is rám ragadt a láz. ;o)

Mónival 2011 óta tartjuk a Karácsonyt, így izgatottan vártam, hogy vajon idén mit rejthetnek a nekem készített csomagjai. ;o)
Először egy kis piros csomagot bontottam ki, amiben az egyik kedvenc csokim volt (hiába, ismer eléggé, hogy mit szeretek), teák, könyvjelzők (telitalálat volt, lévén, hogy nagyon szeretem az Egyiptommal kapcsolatos dolgokat, ha esetleg eddig nem tudtátok volna), saját készítésű karkötő és fülbevaló, és karácsonyfadíszek.
Miután kicsodálkoztam és kiörömködtem magamat, áttértem a zöldbe csomagolt nagyobb csomagra, amiről nem volt nehéz kitalálnom, hogy bizony könyvet rejt. A kérdés csak az volt, hogy vajon melyiket. ;o) Tippem volt, ami végül nem jött be, ugyanis kinyitva a csomagot, Jodi Picoult Vezeklés c. történetével néztem farkasszemet.
Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy nálam Picoult semmiképp se lehet rossz választás, ugyanis mindegyik eddig olvasott története tetszett. Ennek is már a kibontása után azonnal nekiálltam, és mint ahogy számítottam rá, nagyon gyorsan magával sodort.

Sokan tán nem is tudjátok, vagy elkerülte eddig a figyelmeteket, de bizony van nekünk egy közös könyves blogunk, a Könyvfalók, amit jelenleg 13-an vezetünk. Mindannyian mások vágyunk, más-más könyveket szeretünk, így ajánlom a figyelmetekbe ezúton is az oldalunkat, biztos vagyok abban, hogy érdekes könyvekről olvashattok bejegyzéseket ott is. ;o)
Na de visszatérve a Karácsonyra. Tavaly rendeztünk először közös Könyvfalós karácsonyozást, és természetesen idén se maradhatott ki. Indriya írt erről egy összefoglaló bejegyzést, meg tudjátok nézni, hogy mivel leptük meg egymást. Engem Adri könyvmoly húzott, aki a képen látható szépségekkel és finomságokkal lepett meg. :o)

Idén nem vettem részt a molyos karácsonyozásban, így erről molyok, ne is várjatok beszámolót. ;o) 

És bár nem számítottam arra, hogy fogok még könyveket kapni, ennek ellenére egy hármas csomag, még várt a családtól a fa alatt. Elég érdekesnek tartom a tartalmát abból kiindulva, hogy egy szóval se említettem, hogy miket szeretnék, viszont írtam ezt a bejegyzést, és biza a 3 könyvből 2 szerepel azon is. :oP Még a végén kiderül, hogy titokban olvas a család. ;o)
Szóval megkaptam A párválasztót, Láncreakciót és a Trükkös házasságot. Mindegyiket telitalálatnak tartom (még szép), bár eddig csak a Láncreakciónak álltam neki.

Remélem, hogy nektek is békésen, boldogan telt az ünnepetek! És meséljetek: kit, milyen könyvek vártak a fa alatt? ;o)
___________
illusztráció forrása

4 megjegyzés:

  1. Kellemes időtöltést az ajándékokkal :-)

    VálaszTörlés
  2. ÓH! A Párválasztó annyira szépen mutathatott a fa alatt :) Mondjuk a könyv is jó, úgyhogy szerintem tetszeni fog! Jó meglepiket kaptál, meg sok finomságot! Nálam az Amerikai istenek landolt a fa alatt, meg még lehetséges hogy kapom az egyik barátnőmtől könyvet, mivel még csak holnap ajándékozunk, úgyhogy izgulok kicsit még ezen :)

    VálaszTörlés
  3. @zakkant: jól is mutatott biza. ;o) Gyönyörű borítója van!
    Nem olvastam még az Amerikai isteneket, de az értékelések alapján nem lehet rossz. ;o)

    VálaszTörlés