2011. december 6., kedd

Nevada Barr: 13 1/2

Ahány véleményt olvastam már erről a könyvről, szinte mindegyikben szerepelt így vagy úgy megfogalmazva, hogy másra számítottak. A történet megdöbbentette, sokkolta őket és nem olyan kis ártatlan, mint amilyennek első körben gondolni lehetne.
Én először azt hittem, hogy egy sima kis ifjúsági regényecske lesz, ami majd előre ugrál a jövőbe. Olyan kis lájtos, egy kicsit sokkoló, hogy azért mégis csak, de semmi extra. Erre pedig mit kaptam? Thrillert, a szó szoros értelmében. Borzongató, félelmetes. Az idén olvasott könyvek közül a legnagyobb pozitív csalódás.

Megjelenés: 13 1/2
Magyarul: 13 1/2
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Oldalszám: 323
Ára: 2990
Az írónő oldala ITT
Értékelésem: 5*
Érdeklődve kezdtem neki az olvasásának, de semmi extrára nem számítottam. Viszont már az első oldalakon érezni lehetett, hogy erre a könyvre bizony figyelni kell.
Kezdődött minden egy fiatal lány életének a bepillantásával. Polly 15 éves, egy lakókocsiban él a 28 éves, alkoholista anyjával és a ki tudja hanyadik nevelőapával. Egy napon megunja a kilátástalan jövőt, fogja magát és elszökik.
Aztán a következő oldalon már arról olvashatunk, hogy egy bizonyos John List, hogyan ölte meg a feleségét, anyját és három gyerekét. Itt hirtelen elkerekedett a szemem, hisz annyira nem illett Polly életének alakulásához. Úgy éreztem, mint aki elveszítette a fonalat.
A következő oldalon meg sokkot kaptam, ugyanis arról olvashatunk, hogy a 11 éves Dylan egy baltával lemészárolta a teljes családját, kivéve a 14 éves bátyját. A fiút persze elkapják, de ő semmire se emlékszik a történekből, mindenesetre számítani lehet arra, hogy mi lesz a sorsa.
A következő fejezetben már 2007-ben vagyunk (a gyilkosság 68-ban történt), Polly elvált, 2 gyerekes anyuka, aki megismerkedik Marshallal és bizony egymásba szeretnek. De a hátborzongatós jelenetek újra kezdetüket veszik. ...

Nagyon jól felépített, borzongatós történet. Nem volt egyszerű elaludnom, miután befejeztem az olvasását.
Igazán a borító nem harmonizál a történettel, amikor először rápillantottam, megerősítette bennem, hogy ez ifjúsági irodalom (nem az, ne lepjük meg vele a 11-14 éves gyerekünket!). Valahogy nem adja vissza ezt a nagyon komoly, véres, sokkoló hangulatot. Inkább olyan, mint valami árnyékos profibb gyerekrajz.
A történet viszont zseniális! Ha borzongásra vágysz, ne hagyd ki, nem fogsz csalódni! Tőlem megkapta az év legnagyobb meglepetése és legnagyobb pozitív csalódása díjat. ;o)

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Mennyire félelmetes?
    Vagy esetleg megkérhetlek (persze, ha van időd,kedved), hogy egy kicsit elspoilerezd nekem? (sprwmnnmbr1@gmail.com)

    VálaszTörlés
  2. Szia, olyan értelemben nem félelmetes, inkább borzongató az egész. Lelkileg hat inkább szerintem az olvasóra.:o)

    VálaszTörlés