2011. augusztus 23., kedd

Sue Townsend: Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverek

Nem emlékszem már arra, hogy mikor kezdték el itthon vetíteni az Adrian Mole naplóit, de arra igen, hogy még gyerek voltam és nagyon szerettem nézni. Végül valahogy a húszas éveim elején találtam rá könyvben is a sorozatra és az eddig megjelent utolsó 2 részt nem olvastam csak.

Míg gyermekként Adrian elég furcsa felfogása megmosolyogtató volt és elintéztem azzal, hogy gyerek még, majd később azzal, hogy fiatal és éretlen, valahogy ez most nem ment. Ebben a részben már 34 éves, az életében túl nagy változás nem történt 13 éves korához képest. Max. annyi, hogy van 2 fia, elvált, de még mindig a szüleinél lakik és megrögzötten "skót".
Aztán ahogy lennie kell, lakást vesz a kecsegtető hangzású Patkányrakparton, megismerkedik Marigolddal, akit kezdetben kedvel, majd menekülne tőle, de nem tud. Egyszerűen nem értettem a férfi viselkedését, miért köntörfalazott, miért nem mondta meg a nőnek egyszerűen, hogy vége? Ráadásul fura volt, hogy a spórolós viselkedését felváltja a mértéktelen költekezés, nyilván ez összefügg azzal, hogy végre kirepült a szülői fészekből.
A gyerekeit csak sajnálni tudtam, Adrian egyszerűen nem való apának, még maga is gyerek a kora ellenére, szóval nagyon fura emberke. A lassú felfogásán meg néha a fejemet vertem volna a falba.
Humoros a történet, de ugyanakkor siralmas is, hogy mindez elviekben egy 34 éves felnőtt emberrel történik meg, aki egyszerűen nem látja a fától az erdőt.

Sue Townsend fiktív naplóinak főszereplője Adrian Albert Mole 13 évesen kezd neki az első naplójának, az utolsóban (The Prostrate Years) 39 éves.
A sorozat első része 1982-ben jelent meg és még ugyanabban az évben a BBC rádióvígjátékot készített belőle. A naplókban mindig szerepet kapnak a brit események, politika is. Jelen esetben Nagy-Britannia és Irak kapcsolata.

A könyv humoros, ugyanakkor idegesítő is, mindenesetre akik eddig eljutottak a naplókkal, nehogy abba hagyják. Akik pedig még egyiket se olvasták, azok mindenképp tegyenek próbát, de az elsővel kezdjék:
  • A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója
  • Adrian Mole újabb kínszenvedései
  • Adrian Mole és a kis kétéltűek
  • A 23 és ¾ éves Adrian Mole küzdelmei
  • Adrian Mole és napi hat cappuccino
  • Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverek
  • Adrian Mole elveszett naplói 1999-2001
  • Adrian Mole: The Prostrate Years
Hogy mire számíthattok, ha elolvassátok a sorozatot? Nos, nevetésre mindenképp. Politika se nagyon fog kimaradni. A szereplők kedvelhetőek (vagy nem), a szituációk komikusak (vagy van, ahol nem). Mindenesetre Adrian Mole utánozhatatlan, ha nem lenne, ki kéne találni. :o) Én anno az ő hatására kezdtem el 13 évesen naplót írni. ;oP
A sorozat első 3 kötete a tizenéves korát dolgozza fel, így szívből ajánlom, hogy lepjük meg vele tizenéves gyermekünket, szerintem jól fog szórakozni. Utána már a fiatal felnőtt éveiről olvashatunk. Ezek is humorosok, de mint ahogy említettem, ez a rész hiába volt vicces, mégis siralmasnak tartottam Adrian viselkedését a kora miatt.
,5

Megjelenés: Adrian Mole and the Weapons of Mass Destruction (2002.)/ Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverek (2006. GABO Kiadó)
Oldalszám: 414
Ára: 2490

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése