Az olvasás 7 hete- 5.

Az olvasás 7 hetének 5. hete. Erre a hétre a választható témakörök:

"Kedvenc műfajok
„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám Milyen könyvet írna legszívesebben?"

Úgy terveztem, hogy a második témáról fogok írni, de mivel múlt héten beleszőttem a véleményemet a bejegyzésbe, az nem nagyon változott, így inkább a Kedvenc műfajokat fogom kifejteni.

Mint már írtam, nekem inkább mindig korszakaim voltak, amikor egy bizonyos műfajú könyveket részesítettem előnyben hónapokig, hetekig. Aztán kihunyt a lelkesedésem, jött az újabb láz, újabb műfajba vetettem bele magamat.
Mióta a blogot vezetem, inkább egyveleges időszakom van, szinte minden műfajú könyv került már a kezeim közé ezalatt a kb. másfél évben. De miket részesítek előnyben?

Ha megkérdeznétek, hogy igazán milyen könyveket is szeretek, a válaszom az lenne, hogy nagyon szeretem a történelmi regényeket, a humorosabb, könnyed olvasmányokat (szórakoztató irodalom), de mivel nagyon romantikus alkat vagyok, szeretem a szőke herceges, éltek míg meg nem haltak lényegű romantikus könyveket is. Ugyanakkor nem áll messze tőlem a szépirodalom sem, bár abból is a sok klasszikus után inkább a könnyedebb ágát választom és a krimi sem. És akkor ott van az ifjúsági irodalom. Fura, mert igazán ezek a Vörös pöttyös és társai könyvek nem az én korosztályomnak szólnak, de mégis szeretem őket, jó olvasni és sajnálom, hogy amikor én voltam 15-17 éves, ilyen könyvek nem nagyon voltak (na jó, csíkos és a régi pöttyös könyvek, de azok azért eléggé mások voltak, mint pl. a mai Vörös pöttyösek). Gyerkőcöm miatt pedig sok gyermekirodalmat olvasok. Mesék, verseskötetek. Minden nap minimum 2X előkerül egy-egy könyvecske (a két alvás előtt), de napközben is ha épp kedve tartja, a kis könyvespolcáról leemel egyet és akkor meseidő van. Annyira szeretném, ha a későbbiekben szeretne olvasni. :o)

Sokat gondolkodtam, melyik könyvet ajánljam nektek erre a hétre. Végül emellett döntöttem. Sofi Oksanen fantasztikusan ír:

"1992 egyik reggelén az észt Aliide Truu egy ismeretlen csapzott fiatal lányt talál a kertjében - ezzel a jelenettel kezdődik a regény. Az asszony szigorú, szikár és mániákusan paranoiás. A lány gyűrött, valami titka van és gyanús észt szókincse. A két nő nem beszél sokat, filmszerű flashbackekből derül ki lassanként, kik ők, miért vannak ott, mit tettek. Oksanen mesterien adagolja az információkat - és velük együtt a feszültséget. Kiszámíthatatlan, mit oszt meg velünk legközelebb. Nem hiába tanult dramaturgiát a helsinki színiakadémián: az egész regény olyan, mint egy puzzle, különböző nézőpontok és különböző évtizedek kirakós darabkáit kapjuk meg lassan, fejezetenként. A két nő párhuzamosan futó emlékfoszlányaiba egy fogságban tartott férfi régi feljegyzései ékelődnek, róla is lassanként derül ki, hogyan kapcsolódik a történethez. Majd egy negyedik szólam zárja a regényt, mint egy hidegzuhany. Összeáll a kép."