2010. december 9., csütörtök

Dedikált könyvet nyerhettek Karácsonyra! 2- Frissítve

11-én éjfélkor véget ér a játék.
Aki még nem küldte el a válaszait, és szeretne részt venni a játékban, az Szombat éjfélig megteheti.
Részletek ITT.

2010. december 12.
És megvannak a szerencsés nyertesek, gratulálok nekik! Az első 3 helyezett az, a 6 játékosból. (Írtam e-mailt!)


2010. december 20.
Az írónő megkért, hogy osszam meg veletek ezt a pár sort, amit nektek ír, küld szeretettel:

"Kedves társaim az olvasásban és az álmodásban! Köszönöm Nikinek is, és Nektek is, hogy közvetlenül szólhattam hozzátok! Amióta elkapott a Zzzihlet, ez a láthatatlan zsarnok, aki telesuttogja a fülem szavakkal, és addig suttog, míg fel kell kelnem, és le kell írnom őket, azóta ritkábban olvasok. Az írás teljes embert követel magának, ahogy az olvasás is. Mégis szinte naponta elugrom ide, Niki blogjára, hogy a szemem élvezhesse a könyvek borítója mögötti ígéretek suttogását. Mert a szavak mindenkinek suttognak. Érzésekről, álmokról, reményekről, csupa olyasmiről, amitől ember az ember…

Hadd kívánjak Nektek szeretetben gazdag, ajándékokban szegény, odafigyelős-megbocsátós-kacagós karácsonyi ünnepeket az egyik versemmel!

Okfosztott öröm
Váratlan vidámság simítja el
a gyűrött elmét.
Újszülött ráncok perdülnek táncra
a szemek udvarában.
Oldott mosoly kunkorodik
a szájzug árnyaiban.
Hökkent hangok staccatójaként
buggyan ki a kuncogás.
Ne kérdezd, honnan a hirtelen jókedv.
Ne sápasszon, rosszabb lesz-e, ha múlik.
Minden kérdésed külső erőt kutat,
és eltakarja a belőled áradó fényt.

Látjátok magatok előtt, hogyan kacag egy kisgyerek? Hát, kacagjunk mi is éppen így. Hogy ne takarjuk el a fényt, amivel körbevilágítjuk magunk körül a világot...

Szabó Karmencita, nektek csak Cita"

5 megjegyzés:

  1. Na kijátszottam magam, most már elégedetten húzom fel a törpés pizsamámat :-)))

    Apropó lehet, hogy írtál már ezekről a könyvekről, most nem néztem utána, de hallottál már a Millennium Trilógiáról? Vélemény?

    VálaszTörlés
  2. :o) Megérkezett az e-mail is.

    Nem, még nem olvastam egy részét sem a sorozatnak, de eddig rosszakat nem olvastam róla.
    A közös könyvesünkben koalány írt az első 2 részről:
    http://konyvfalok.blogspot.com/2010/09/stieg-larsson-tetovalt-lany.html
    http://konyvfalok.blogspot.com/2010/11/stieg-larsson-lany-aki-tuzzel-jatszik.html

    VálaszTörlés
  3. Köszi, majd megnézem. Idáig csak olyan írásokat találtam, ahol már az első 2 mondat után éreztem, hogy lelövik a poént és nem mertem tovább olvasni :-)

    VálaszTörlés
  4. Nyertem!!!! De szuper!!! Köszi :-))

    VálaszTörlés