2010. október 15., péntek

Libba Bray: Lázadó angyalok

"Gemma Doyle alig várja, hogy elutazzon a Spence Akadémiáról a karácsonyi szünetre, a barátnőivel töltse az időt Londonban, elegáns bálokra járjon, és ami már nem akkora mulatság, a betegeskedő apját ápolja. Miközben az 1896-os év szilveszterére készül, egy jóképű fiatalember, Lord Denby szeme akad meg Gemmán, vagy csak úgy tűnik? Mégis, a nagyvárosi forgatagban is egyre erőteljesebbek Gemma látomásai három fehérbe öltözött lányról, akikkel valami szörnyűség történt, amit csak a birodalmak tudnak megmagyarázni... "



Egyre több helyen láttam, hogy az olvasók izgatottan várják a trilógia befejező kötetének a megjelenését, így meggyorsították bennem a vágy felbukkanását, hogy elolvassam a második kötetet.

Az első kötetet így jellemeztem:
"Szó szerint borzongató volt a könyv.
Misztikum, rejtély, történelem."
Valahogy ezt a borzongást most nem éreztem. Egyszerűen nem tudott magával ragadni a történet.
Többször is félretettem, pihentettem, hátha csak nincs meg a hangulatom hozzá, de később se ragadott annyira magával. Bár tény és való, hogy a második fele pörgősebb, olvasmányosabb és a Birodalmakat is jobban meg lehet ismerni, részletesebben van ábrázolva. De még sem. ... Vagy csak rosszkor vettem a kezembe.

Nekem olyan, mintha ennek a kötetnek csak annyi lenne a jelentősége, hogy kiderült ki is Kirké. (Ezen meg is döbbentem.)

A három barátnő Londonban tölti a téli szünetét. Gemma megismerkedik Simonnal, Ann továbbra is odáig van Gemma testvéréért, Felicity lázad a szülei ellen. És mindeközben látogatásokat tesznek a Birodalmakba, ahol Pippa várja őket. Pippa, aki megváltozott, de közben még sem.
A lányoknak meg kell találniuk a Templomot, hogy a Rend-et újra helyre tudják állítani, és mindeközben Kirké a nyomukban van. ...

Tartalom: 3,5
Megjelenés: 2009/2005
Eredeti cím: Rebel Angels
Folytatása: Távoli, édes dolog

Előző része:
Rettentő gyönyörűség

3 megjegyzés:

  1. Nekem sem tetszett ez a rész annyira, mint az előző, de remélem a következő jobb lesz. :) Bár mondjuk nem nagyon tudom elképzelni, hogy mitől lesz érdekes a folytatás, talán a Kartik száltól.

    VálaszTörlés
  2. Nekem pont fordítva volt, az első rész nem volt nagy szám, ez sokkal jobban tetszett. Kirkén én is meglepődtem, de SPOILER Felicityn is...szegény :( SPOILER vége.

    VálaszTörlés
  3. Mónika: igazán nem is tudom, hogy G. Kartikkal "mutatna jól" vagy inkább Simonnal. Bár gondolom Kartik lesz a befutó.

    sajtosrolo: :o( Hát igen. Azon én is nagyon megdöbbentem. :o(

    VálaszTörlés