Follow Us @nikikonyvesem

2010. január 29., péntek

Ángeles Caso: Sziszi- Egy császárné naplója

Nagyon szeretem azokat a könyveket, amik Szisziről szólnak. Rengeteg dokumentumregényt, regényt, naplót olvastam már, amiben így-vagy úgy, de szerepelt.
Már kiskoromban is teljesen odáig voltam érte, az egyetlen vigasz a Húsvéti locsolkodós menetben az volt, hogy évről-évre leadták a minisorozatot Romy Schneider főszereplésével.


Kislányként szent meggyőződésem volt, hogy Sziszi szerelme Ferenc Józseffel maga volt a tökéletesség, éltek-haltak egymásért, minden meseszerű és rózsaszín volt, mint a filmben.

Aztán ahogy a későbbiekben egyre többet olvastam róla, rá kellett jönnöm, hogy bár szerették egymást, kitartottak egymást mellett, de igazából külön utakon jártak.


Ángeles Caso eme könyve egy fiktív naplóregény, a császárral való eljegyzésétől egészen haláláig.

Őszintén szólva, annyira nem tetszett, ennek ellenére ajánlom mindenkinek akit érdekel Sziszi élete.
Megismerhetünk belőle egy 15 éves fiatal lányt, aki nem akart császárné lenni.

Megismerhetünk belőle egy fiatal császárnét, akit az udvar nem akart elfogadni.
Megismerhetünk belőle egy anyát, aki 2 gyermekét elvesztette, akitől elvették a gyermekeit, nem nevelhette őket. (Kivéve Valiériát.)
Megismerhetjük belőle Erzsébet, magyar királynénkat.

Megismerhetjük belőle a kor egyik legszebb nőjének tartott nőt, aki féltón óvta alakját, megszállottan fogyókúrázott, sportolt.

És megismerhetjük belőle a dédnagymamát, aki azon a végzetes napon az unokáinak vásárolt ajándékot, amikor merénylet áldozata lett. ...

Kivételes egyéniségnek tartom.


"Miközben forrongott a világ, fájdalmas társadalmi, szociális és politikai átalakulások mentek végbe Európa-szerte, a hatalmas Habsburg Birodalom császárnéjának, Ferenc József hitvesének lelkében is viharok dúltak. Az alig 16 évesen uralkodófeleséggé vált ártatlan, törékeny teremtés nem mindennapi életének mozzanatait, legtitkosabb gondolatait, érzéseit leghűségesebb társával, naplójával osztotta meg. A kora legszebb asszonyaként számon tartott császárné, a tiszta életet élő, igaztalanul mégis sokat rágalmazott magyarbarát asszony sohasem tudta megszokni az udvari élet képmutatását. Menekülésképpen bejárta, illetve -lovagolta szinte egész Európát. Bár eredeti naplója kérésére a tűz martaléka lett, a spanyol művészettörténész-írónő, Ángeles Caso jóvoltából most mégis a kezében tarthatja az olvasó. Írása hiteles korrajz, mindamellett rendkívül szórakoztató, izgalmas olvasmány is."


Ángeles Caso 1959-ben született. Spanyol újságíró, fordító, művészettörténész, író. Első sikerét 1994-ben ezzel a regénnyel aratta. További műveiben is meglátszik a történelem és a művészet iránti rajongása. 2001-ben Giuseppe Verdi halálának 100. évfordulójára jelent meg a zeneszerző életéről szóló regénye.

Nincsenek megjegyzések: