2017. szeptember 7., csütörtök

Kerry Drewery: 7. ​cella

szeptember 07, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Cell 7
Kiadta: Maxim (2016.)
Oldalszám: 420
Forrás: saját
Értékelésem: 4
Már a megjelenése előtt nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre a fülszövege alapján.
Egy időben nagyon szerettem a disztópikus történeteket, aztán valahogy eltávolodtam tőlük, de a 7. cellában volt valami ami afelé hajtott, hogy elolvassam. Nem csalódtam.

Miről szólt?

Egy olyan elképzelt jövőben vagyunk, melyben a társadalom két részre szakadt. 
Vannak a szegények, akik a Toronyházakban és környékén élnek. Hajléktalanok, prostituáltak, drogosok, stb. 
És vannak a jómódúak, akik távol a Toronyházaktól élik a szirupos életüket és igazán fogalmuk sincs arról, hogy a népesség másik fele hogyan él.
Az igazságszolgáltatásban is nagy változás állt be. Nincsenek bírák, igazi nyomozások, a lakosság dönt arról, hogy ki a bűnös vagy sem, de nyilván ez is pénz kérdése. Ha valaki rács mögé kerül, 7 nap alatt lefolytatják az ügyét. Minden nap újabb cellába kerül és mindegyik cellában más-más élményekkel gazdagodik. Ezekre a 7 napokra egy TV műsor is épül, mely során a lakosság szavazni tud, hogy az illető bűnös avagy ártatlan. Igen ám, de az tud szavazni, akinek van pénze, a Toronyházak lakóinak lehetőségük sincs erre pénzt költeni. A hatalmas show végén, a 7. napon kiderül hogyan szavaztak a nézők és ha bűnösnek találták az illetőt, akkor a 7. cellában kivégzésre kerül.

A cellák legújabb lakója a 16 éves Martha, aki a Toronyházak egyik lakója. Apjáról semmit se tud, édesanyját megölték, így a fiatal lány egyedül maradt és arra kényszerült, hogy ellássa önmagát, mivel nem akart intézetbe kerülni. Egy napon megöli Jackson Paige-et, aki hatalmas sztár a jómódúak között. Látszólag egy szent, aki adakozik, bűbájos, jószívű, de a valóságban teljesen más. Martha megöli és fel is vállalja a gyilkosságot, így a cellákba kerül. De biztos ő volt az? Ha igen, akkor miért tette? Mi volt az indíték? És ha nem ő tette, akkor miért vállalta fel más bűnét?
Elindul a TV show, melyben a műsorvezető azon van, hogy a szavazók el se gondolkodjanak azon, hogy esetleg a lány ártatlan. A lényeg a show és az igazságszolgáltatás kikezdhetetlensége. Igen ám, de vannak akik kiállnak a lány mellett és nem tudják elhinni, hogy bűnös lenne. 

Hogy tetszett?

Belegondolni se akarok egy olyan világ létezésébe, melyben egy show keretében dönti el a lakosság pénzesebb része, hogy ki a bűnös és ki az ártatlan. Már eleve számítani lehet az eredményekre. :( A Toronyházak lakóinak egyszerűen esélyük sincs vagy legalábbis nagyon minimális.

Már a történet legelején sejteni lehet, hogy Martha ártatlan, csak azt nem értettem, hogy miért megy önként a saját kivégzésére. Aztán persze összeáll a kép, hogy valakik a rendszert akarják megbuktatni, felhívni a figyelmet arra, hogy ez nem folytatódhat így tovább és a fiatal lány ennek a gépezetnek a része.

"Furcsa dolog az igazság; nem mindig tanácsos tudni, vagy éppenséggel kimondani."

Nem mondhatnám, hogy tökéletes a történet, én pl. minden cellát durvábbra vettem volna, hogy fokozzam a feszültséget, de ettől függetlenül is olvasmányos volt. 
Tetszett, hogy több szemszögön keresztül olvashattuk a történteket és hogy a szerző magára a TV show-ra is részletesen kitért.

Kicsit olyan a 7. cella, mint Az éhezők viadala (mármint nem az élet-halál harcra célozva, hanem a rendszer megdöntésére) és az Idegpálya (a show fontosságára gondolva) keveréke.
Olvasmányos, könnyed disztópia, melyet kellemes volt olvasni.

2017. szeptember 6., szerda

A postás mindig kétszer csenget (42.)

szeptember 06, 2017 0 Hozzászólás
Mi is az A postás mindig kétszer csenget?: Ez az esemény külföldi blogok mintája alapján indult. A résztvevő bloggerek hetente, havonta -kinek, hogy- beszámolnak egy-egy bejegyzésben arról, hogy az adott héten/hónapban milyen könyveket vettek, kaptak recenzióra, kölcsön, cseréltek, kölcsönöztek a könyvtárból, stb.


A hónapban nem tudtam befejezni időhiány miatt a nálam levő könyvtári könyveket, így azok hosszabbításra kerültek, újakat pedig nem kölcsönöztem ki.

Három új könyvvel gazdagodott a polcom, melyek saját szerzemények. Egyenlőre még egyiket se olvastam.
Az aranykalitkára azóta kíváncsi vagyok, hogy először olvastam róla a külföldi könyves blogokon.
A herceg szeretője hirtelen felindulásból elkövetett tett. Gondolom kellemes kis romantikus sztori lesz.
Az Aludj jólra pedig a fülszövege miatt figyeltem fel.

2017. szeptember 5., kedd

Kitekintő 47.

szeptember 05, 2017 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján. 

Angolul megjelent: 2017. jún.

Miről szól?

Ronni-nak három lánya van, akik az évek során nagyon eltávolodtak tőle. Most az asszony egy súlyos betegséggel küzd és hazahívja a lányait, hogy teljesítsék az utolsó kívánságát.
Bár a három lánynak megvan a saját problémájuk útra kelnek, hogy az édesanyjuk mellett legyenek. Így szembe kell nézniük a félelmeikkel, eltemetett sérelmeikkel.

2017. szeptember 4., hétfő

Ti kérdeztétek (135.)- Volt olyan meghatározó könyv(sorozat) az életedben, aminek hála ennyire szereted az olvasást?

szeptember 04, 2017 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

 "Volt olyan meghatározó könyv(sorozat) az életedben, aminek hála ennyire szereted az olvasást? Ha igen, mi volt az?"
(Dencsi Anna)

Nincs. Az olvasást velem nem egy könyv vagy sorozat szerettette meg, hanem maga az olvasás élménye volt az, ami elvarázsolt.

2017. szeptember 3., vasárnap

Dés Mihály: Ancsa ​és Pancsa meg a vadmalacok

szeptember 03, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Kolibri
Ajánlott korosztály: 3-6 év
Oldalszám: 48

Miről szólt?

Szereti-e a vaddisznó a vadalmát? Miért hívják a lányok Kriszta mamát Tiszta mamának, és mi köze ennek a papucsszabályhoz? Hogy lehet, hogy Nagyapának, aki állandóan fúr-farag, és látszólag mindig morcos, mogorva és morózus, aranyból van a szíve, és megengedi, hogy az ikrek bármikor ledöntsék a legótornyot? Vajon miért ég Ancsa és Pancsa hónapokon át vaddisznólázban, és mi történik, amikor végül tényleg szembetalálják magukat egy vadmalaccal? Ancsa és Pancsa újabb kalandjaiban mindenre fény derül – még arra is, hogy kerül a mesébe egy vízipisztoly…
Dés Mihály nevét a felnőtt olvasók már jól ismerik a Pesti barokk című regénye óta. Az Ancsa és Pancsa-sorozat második részében tovább folytatódnak a két teljesen egyforma, mégis teljesen különböző kislány izgalmas és vicces kalandjai.

Hogy tetszett?

Nem gondoltam volna, de ez nagyon aranyos kis történet volt. :)
Ancsa és Pancsa ikrek, akiket az anyukájuk egyedül nevel, mert az apukájuk egy másik lakásban él egy másik nénivel. Az ikrek sokszor vannak a nagyszüleiknél, akik közel élnek egy erdőhöz. Egy napon a kislányok vaddisznót látnak, majd amikor alkalmuk adódik rá, kiszöknek a házból és az erdőbe kóborolnak. Ott természetesen egy vaddisznóba futnak.

A könyvnek köszönhetően jó kis beszélgetéseket lehet kezdeményezni a gyerkőcökkel.
Mi van akkor, ha apa és anya külön él?
El szabad-e szökni?
Mit kell tenni, ha esetleg eltéved valahol egy kisgyerek?

2017. szeptember 2., szombat

Augusztusi összefoglaló

szeptember 02, 2017 0 Hozzászólás
Forrás
Nos ennyi volt, véget ért a nyár, méghozzá hipergyorsan. Már előre rosszul vagyok ahogy belegondolok abba, hogy hamarosan itt az esős, borongós őszi idő, aztán jön a fűtésszezon ... jaj. Nyáron az a baj, hogy túl meleg van, télen, hogy túl hideg, kár, hogy nem lehetett bezsákolni az idei nyári melegből, hogy aztán télen azzal fűtsünk. :)

3 gondolat, ami augusztusban történt velem

1. Mondom, hogy gyorsan repül az idő, a Kicsi 1 hónapos lett.
2. Újra felderenghettek a "régi szép emlékek" bennem, milyen amikor két óránként ébredned kell etetni és napi 4-5 óra alvással (nem egyben persze) kell a napokat átvészelned. Aztán persze eljött az a nap is, amikor végre a két órákat három-négy óra váltotta fel. El se tudjátok hinni micsoda mennyország 3-4 órát végigaludni úgy, hogy hetekig 2 óránként keltél.
3. Egész jól sikerül olvasnom a Kicsi mellett. ... Legalábbis egyenlőre, mert hát lássuk be a napjaink egész lájtosak még: eszik-alszik, na meg persze megy néha a nyűglődés.

TOP3 könyv, amit a hónapban olvastam

A hónapban 4 könyv olvasását fejeztem be, így nem volt nehéz választanom 3-at, melyek a legjobban bejöttek. :)
Allison Pataki: Sissi – Az ifjú császárné
David Safier: Happy Family – Szörnyen boldog család
Bihari Viktória: Tékasztorik és egyéb vikuságok

Blogélet a hónapban 

A hónapban 7 könyvről írtam, melyből 2 volt gyermekirodalom.
A legtöbbet olvasott bejegyzésem az Amikor a könyvmoly lurkója olvasni kezd lett, melyet augusztusban tettem közzé.
Forgalom tekintetében a TOP3-ban Magyarország, USA és Spanyolország van benne.

3 gondolat, amit szeptembertől remélek

1. Bízom abban, hogy az iskola kezdetével sikerül jól összehangolnom a két gyerkőcöt.
2. Remélem, hogy a szeptember időjárás tekintetében kellemes hónap lesz még és nem fog azonnal berobbanni az esős, latyakos, csúnya ősz.
3. Két olyan könyv van még nálam elolvasatlanul, melyekre nagyon kíváncsi vagyok, így bízom abban, hogy szeptemberben sikerül is elolvasnom őket.

2017. szeptember 1., péntek

Ajánlok egy könyvet a figyelmedbe! nyereményjáték újra

szeptember 01, 2017 0 Hozzászólás
Rég volt már nyereményjáték és mivel kifogytam az általatok küldött könyvajánlókból, így a kettőt megint összekapcsoltam, mint ahogy 2015-ben is. :)

Nézzük akkor először is, hogy mit lehet nyerni. Íme:


1 példányt a Több mint egy könyvből. :)

A feladat pedig? Töltsétek ki az alábbi űrlapot, ha szeretnétek részt venni a nyereményjátékban!
Ajánljatok könyveket a figyelmembe! Minden könyvajánló után a nevetek bekerül a kalapba, amiből kisorsolom majd a szerencsés nyertest október 1-jén.
A rovatról ITT olvashattok bővebben.
ITT pedig az eddigi ajánlókat olvashatjátok.

  • olyan e-mail címet adj meg, melyet rendszeresen nézel. Amennyiben nyersz, és 30 napig nem reagálsz a megkereső e-mailemre, abban az esetben új nyertest sorsolok.
  • a nyereményt postai úton, ajánlott levélként juttatom el a nyertes részére
  • természetesen harmadik félnek az e-mail címedet nem adom ki
  • a név amivel regisztrálsz a játékba, lehet nick név is
  • több könyvet is ajánlhatsz a figyelmembe! Ha 1 ajánlót küldesz, akkor a neved a sorsoláskor 1X lesz a kalapban, de ha 55-öt, akkor 55X.
A nyereményjáték szeptember utolsó napján éjfélig tart! Sorsolás október 1-jén!
Nyereményjátékra fel! ;o)

Julia Quinn: Miss ​Bridgerton miatt

szeptember 01, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Because of Miss Bridgerton
Kiadta: GABO (2016.)
Oldalszám: 374
Forrás: saját
Értékelésem: 5
Nagyon kedvelem Quinn történeteit, így természetesen a hazai megjelenése után ez a könyve is felkerült a Kívánságlistámra.

Megszoktam, hogy az írónő történelmi romantikus történetei egyszerre humorosak, ugyanakkor könnyedén romantikusak is. A főszereplői szeretnivalóak, az olvasók szívéhez könnyen közel kerülnek.

Aztán amint lehetőségem nyílt rá, azonnal el is olvastam a könyvet. Ami első pillantásra szemet szúrt, az a gyönyörű borító. Szerintem eddig ez a legszebb, de a "belsejében" se csalódtam.


Rokesby 1.

Miről szól?

"Néha ​ott találod meg a szerelmet, ahol a legkevésbé várnád…
Most nem ez történik.
Mindenki azt várja, hogy Billie Bridgerton az egyik Rokesby fiúhoz megy majd feleségül. A két család már évszázadok óta él egymás szomszédságában, és gyermekként a fiús lendületű Billie rendszerint Edwarddal és Andrew-val csatangolt. Bármelyikből remek férj válna… valamikor.
Néha pontosan abba szeretsz bele, akibe szerinted kellene…_
Vagy nem.
A Rokesby családnak csak egyetlen olyan tagja van, akit Billie ki nem állhat, és az George. Ugyan ő a legidősebb, így a hercegség hivatalos örököse, de arrogáns, idegesítő, és Billie mély meggyőződéssel hiszi, hogy a férfi megveti őt. Ami tökéletesen kényelmes felállás, mert ő maga sem bírja elviselni George-nak még a látványát sem.
De néha a sorsnak különösen kegyetlen a humora…
Mert amikor Billie és George a sors különös szeszélye folytán szó szerint egymásba kénytelen kapaszkodni, másfajta szikrák kezdenek pattogni körülöttük. És amikor a két régi ellenfél végre megcsókolja egymást, lassan felfedezik, hogy az, aki mellett képtelenek megmaradni, ugyanaz, aki nélkül élni sem tudnának."

Hogy tetszett?

Minden megvan ebben a történetben, amire a romantikus irodalomért rajongó olvasók odáig vannak.
Billie nem a szokványos, gyámoltalan hősnő, hanem lázadó, erős, makacs és segít a birtok irányításában.
Aztán ott van George, aki valamilyen oknál fogva különösebben sose foglalkozott eddig a lánnyal.
A két család évek óta egymás szomszédságában él, összejárnak, a gyerekek együtt nőttek fel. Billie legjobb barátnője George húga, de a másik két öccsével is nagyon jó a kapcsolata. Valahol tudja a fiatal nő, hogy a két család abban bízik valamelyik öcsike felesége lesz. Igen ám, de aztán minden másképp alakul.
Egy napon Billie és George fenn ragad egy háztetőn és ez mindent megváltoztat. Felnyílik Billie és George szeme is. Persze kell egy kis anyai segítség, de a vége a történetnek természetesen happy end lesz. ;)

Nagyon élveztem a Miss ​Bridgerton miatt olvasását. Romantikus, humoros volt, imádtam a főszereplők közti civakodást, majd pedig az izzó szenvedélyt.
Quinn megint klassz történetet alkotott, ajánlom a figyelmetekbe!

2017. augusztus 30., szerda

Várólistára 118.

augusztus 30, 2017 0 Hozzászólás
Kiadja: Athenaeum
Várható megjelenése: 2017.08.28.

Miről szól?

A Nicole Kidman, Colin Farrell, Kirsten Dunst és Elle Fanning főszereplésével készült, Sofia Coppola által rendezett nagyjátékfilm alapjául szolgáló regény

Javában dúl az amerikai polgárháború. Az északi hadsereg súlyos sebet kapott, fiatal tizedesére félholtan bukkannak rá a virginiai erdőben. A közeli iskolába, Miss Martha Farnsworth Leánynevelő Intézetébe viszik, ahol szinte azonnal szédíteni kezdi a három nőt és az öt tizenéves lányt, akik a kifinomult déli előkelőség eme előretolt bástyáján rekedtek. Szerelmet, félelmet, szánalmat, rajongást egyaránt kivált belőlük, és a szabadságvágytól vezérelve egymás ellen uszítja őket. De miután fény derül az ifjú és kevésbé ifjú hölgyek valódi énjére, a katonát baljós előérzet fogja el, és attól kezdve a kérdés így szól: Kit is szédítettek meg valójában?

2017. augusztus 28., hétfő

Ti kérdeztétek (134.)- Olvastad a Csillagainkban a hibát és az Útvesztő trilógiát? Ha igen mi a véleményed róluk?

augusztus 28, 2017 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

"Olvastad a Csillagainkban a hibát és az Útvesztő trilógiát? Ha igen mi a véleményed róluk?"
(Sie Réka)

A Csillagainkban a hibát igen (ITT írtam róla), nagyon mélyen érintett és nagyon sokat sírtam az olvasása közben.
Az Útvesztő trilógiát viszont még nem. Érdekel a trilógia, egyszer lehet, hogy sorra fog kerülni, de ígérni semmit se merek. Oly sok könyv van betervezve. :o)

2017. augusztus 27., vasárnap

Jodi Picoult · Samantha van Leer: Sorok ​között

augusztus 27, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Between the Lines (2012.)
Kiadta: Athenaeum (2016.)
Oldalszám: 366
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 3
Rég olvastam már Picoulttól annak ellenére, hogy kedvelem a történeteit, de ezt az anya-lánya párosítást nem tudtam kihagyni annak ellenére sem, hogy a könyv fülszövege alapjáraton nem fogott meg.

A Sorok között tényleg az, ami a fülszövegben is olvasható: tündérmese. Aztán a felnőtt olvasóra van bízva, hogy ennek ellenére képes-e átadni magát maximálisan az olvasás élményének vagy nagyon erősen zavarni kezdi a meseszerűség. Nekem valahogy kevés volt vagy csak nem a jó időpontban vettem kézbe és rágtam át magamat rajta ennek ellenére.

A főszereplőnk egy tini lány, aki teljesen odáig van egy mesekönyvért. Legnagyobb döbbenetére egy napon azt veszi észre, hogy a mesekönyv főszereplője önálló életre kel, beszélgetni kezd vele, stb. és naná, hogy szerelembe esnek egymással. A lány azon ügyködik, hogy kiszabadítsa a fiút a könyvből, a fiú meg azon, hogy valahogy bevarázsolja a lányt a történetbe. Persze ezekből kifolyólag vannak összekuszálódások.

Aranyos, bájos kis történetecske, de szerintem a célközönsége inkább az álmodozó tizenévesek, mint a korosztályom tagjai. Akármennyire is létezik az írói szabadság -könyvben, filmben bármi megtörténhet-, egyszerűen akkor se tudtam elképzelni, hogy egy könyvbéli szereplő elkezd velem beszélgetni, beleszeretek és még ki is akarom szabadítani a könyvből. Nem kicsit fura elképzelés számomra. (Bár tudom, ha vámpírok szerelembe tudnak esni emberekkel, az élőholtakról nem is szólva, akkor mit karattyolok ezen.)

"– S honnan tudod, hogy te nem egy könyv lapjain élsz? Hogy nem olvasnak éppen most is rólad?"

2017. augusztus 26., szombat

Amikor a könyvmoly lurkója olvasni kezd

augusztus 26, 2017 0 Hozzászólás
Nagyon vártam a pillanatot, amikor a Gyerkőcöm elkezd majd megismerkedni a betűkkel és az olvasással. Annyira vágytam arra, hogy ő is csodaként élje meg az egészet, ráérezzen az olvasás varázsára, ugyanakkor féltem is tőle hisz tudtam, elég egy rossz élmény és egész életében elmegy a kedve majd a könyvektől.

Aztán elkezdődött az első osztály, apránként, óvatosan, egyáltalán nem rohanva elkezdték venni az ABC-t. Majd jöttek az összeolvasások. Kezdetben értelmetlen katyvasz, melyekből ahogy egyre több betűt ismertek meg, értelmes szavak kerekedtek ki. Aztán jöttek az apró, rövid mondatok, az év vége felé pedig már a mesék. Én pedig ott lehetettem és újraélhettem ezt a csodát, ahogy egy kisember megismerkedik a betűkkel, büszkén újságolja az iskola végén, hogy "anya, ma el tudtam olvasni azt a szót, hogy ház". Én pedig büszkén mosolyogtam. Ház. Nekünk mennyire egyértelmű, könnyű, zökkenőmentesen olvasandó szó, nekik micsoda öröm, büszkeség, ahogy remegve, betűről betűre állítják össze és a végén kimondják, ház. Apró kis csoda, sikerélmény, bajnokok.

Minden este együtt ültünk az olvasókönyv fölött és gyakoroltunk. Bevallom, voltak olyan pillanatok amikor már sírni támadt kedvem, annyira döcögősen ment a mondatnak az olvasása, hisz ahogy megismerték a teljes ABC-t néha jött az elmélázás, hogy ez akkor most melyik betű is? Ültünk perceket egy mondat felett, nem, nem jól olvastad, próbáld meg újra, más van oda leírva és volt, hogy sírt, sírtam én is. Végig az zakatolt a fejemben, csak el ne rontsam.

Sokszor visszaemlékeztem az elsős emlékeimre. Anyukám áll felettem, hangosan olvastat. Türelmes volt, bár néha neki is elgurult a gyógyszere. Sírtam, mert nem értett meg. Jól akartam olvasni, de annyi-annyi betű van, nem megy még olyan könnyen a felismerésük, még idő kell. Fáradt volt, türelmetlen lett és ahogy egyre feszültebb lett, egyre nehezebben ment nekem is az olvasás, egyre többet hibáztam. Volt, hogy kiabált felettem, pedig annyira próbálkoztam.
Sose álltam olvasás közben a Gyerkőc felett, már csak azért sem. Feküdtem mellette az ágyban vagy ültem mellette a széken, de sose álltam. Próbáltam ebbe az emlékbe kapaszkodni, az akkori érzéseimbe, amikor már a sírógörcs kerülgetett, hogy nem megy gyorsabban az adott szó felolvasása és mantrázgattam magamban, hogy nyugalom, el ne rontsd.

De azért volt, hogy sírtunk.
Ő fáradt volt, csalódott.
Én fáradt, elkeseredett. Ami nekem annyira egyértelmű volt így 32-33 évesen, neki még annyira bizonytalan, új. Hogy segítsek?
Nekem ez nem fog menni! Nem olvasok! Minek olvasni?
A szívem összeszorult, ne rontsd el. Az olvasás varázslat. Át kell éreznie. Birtokába kell, hogy kerüljön ez a kincs.
Senkinek se megy azonnal, azért kell gyakorolni. Elsőben én is döcögősen olvastam, de minél többet gyakorolsz, annál folyékonyabban fog menni.
Inkább olvasd te! Ha te olvasod, az szebb.

Aztán közeledtünk az év vége felé. Döcögősen ment továbbra is néha az olvasás, de már csak nagyon ritkán, inkább figyelmetlenségből történt hibázás.
Majd egy este megjelent a könyvespolc mellett és leemelt egy könyvet. Anya, ezt elolvashatom? Én pedig nagyot nyeltem.
Harmadikba mentem amikor az első könyvemet elolvastam egyedül. Az első kötelező olvasmányomat, a Vukot. Ráment a teljes nyaram, de segítség nélkül, egyedül megcsináltam. Ugyanúgy este volt, amikor befejeztem. Büszkén mentem ki a szüleim szobájába és újságoltam nekik, hogy végeztem vele és szeretnék kérni egy könyvet, amit olvashatok. Anyukámékat váratlanul érte ez a nagy lelkesedés, hirtelen egy Delfin könyvet tudott csak a kezembe nyomni. Én pedig elolvastam.
Most huszonakárhány évvel később ott állt előttem a Gyerkőcöm, kezében egy választott könyv. Nem épp rövid, kihívás. Igen, elolvashatod. Nekem nagyon tetszett. Ő pedig bebújt mellém az ágyba és hallottam ahogy halkan nekikezd: A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje ...
Tán nem rontottam el.

2017. augusztus 25., péntek

Nyári Book tag

augusztus 25, 2017 0 Hozzászólás
Kép forrása
A moly.hu-n futottam bele ebbe a book tagba és mivel épp aktuális, mikor kapjon kedvet hozzá az olvasó, ha nem most. ;)

1.) Nyáron mindenkinek kicsivel több szabadideje van, ezért az új könyvek mellett előkerülnek a már régen olvasott regények is, egy kis nosztalgia erejéig. Te melyik könyvet olvastad a legtöbbször? 
Ritkán szoktam könyvet újraolvasni, mert valahogy nincs meg az újraolvasásban a titokzatosság, a varázs, a vajon mi lesz a vége érzés, de azért vannak olyan könyvek, melyeket ennek ellenére mégis többször olvastam el. Ilyen pl. a Harry Potter sorozat is.

2.) Ha nyár, akkor kötelező olvasmány, vagy tipikus nyári olvasmányok? Ha már nem jársz iskolába, akkor értelmezd úgy a választ, amikor még iskolába jártál!
Amikor még tanultam, akkor a kötelező olvasmányok természetesen elsőbbséget élveztek a tipikus nyári olvasmányokkal szemben. Bár hozzá kell tenni, hogy én az a fajta olvasó vagyok, aki szerette a kötelező olvasmányokat, így nem volt nyűg a nyarat ezek elolvasásával töltenem. 

3.) Szerinted tipikusan nyári olvasmány.
Tipikus nyári olvasmány szerintem nincs, de ilyenkor tán előtérbe kerülnek a könnyed, romantikus, lájtos kis sztorik.

4.) Ha nyár, akkor szerelem! Kedvenc könyves párosod? 
Hm, jó kérdés. Kedvenc nem ugrik be, de nem olyan rég olvastam a Miss Bridgerton miattot és nagyon kedveltem a két főszereplőt a történetben.

5.) Olvasmányaid alapján, te hova utaznál el legszívesebben nyaralni? 
Most így hirtelen az Alkonyatból Esme szigete jutott eszembe még akkor is, ha fiktív helyszín. :) Szívesen lennék egy lakatlan pici szigeten, melyen csak egy jól felszerelt házikó van (azért wifi legyen), süttetném magamat a homokban és néha elmerülhetnék a habokban. Csönd és nyugalom lenne. Pár napot el tudnék tölteni egy ilyen helyen. 

6.) Ez lehűt! Mondj egy borzongató könyvet, amit szerettél.
Battle Royale. Borzongató volt és imádtam.

7.) Ez felpezsdít! Mondj egy érzelmektől túlfűtött, forró szerelmi történetet, amit olvastál! 
 Forró szerelmi történet? Most egy se jut eszembe. :( Pedig régebben sok ilyet olvastam, de akkor sem. ...

8.) Idén nyáron melyik könyvet viszed magaddal a nyaralásodra? 
Idén nyáron sajnos a nyaralás elmarad, tekintettel arra, hogy mindenórás kismama lettem erre az évszakra, így nálunk tolódik a pihenés őszre majd. Nem hiszem, hogy két gyerkőc mellett lenne majd időm olvasni főleg úgy, hogy az egyik még csak pár hónapos lesz majd, így fogalmam sincs fogok-e egyáltalán olvasmánnyal készülni majd arra a pár napra.

2017. augusztus 24., csütörtök

Kötelező/ ajánlott olvasmány volt 1.

augusztus 24, 2017 0 Hozzászólás
Tavaly a költözés közben bukkantam egy rég elfeledett mappára. Még akkor is izgatottan nyitottam ki, hogy tudtam a mappa az enyém, mert nem emlékeztem arra, hogy mit tartalmaz. Aztán ahogy kinyitottam, jött a döbbenet.
Ugyanis 2005-ben készült olvasmányaim összefoglalóját tartalmazta. Nem az érzéseimet, véleményeimet vetettem papírra, hanem röviden összefoglaltam, hogy miről szólt az adott középiskolai kötelező vagy ajánlott olvasmány.

Most ebben a bejegyzésben 3 könyvet hoztam nektek. Ami érdekes lehet, hogy 2005-ben már rég leérettségiztem. :oP Vagyis anno nem olvastam el ezeket az olvasmányokat, de aztán befejezve a gimit mégis csak elolvastam őket. :oD Nem változtattam a szövegen, hisz mégis csak 12 évvel ezelőtti emlékről van szó.

Mihail Bulgakov: A ​Mester és Margarita 

olvastam: 2005.07.09. - 2005.07.13.
 
A történet Szovjetúnióban játszódik a XX. sz.-ban. Megjelenik maga a Sátán (egy bűvész képében) és a segítői is. Próbára akarják tenni a lakosokat, hogy változtak-e az évszázadok során. A vizsgálat után rájönnek arra, hogy nem. 
Az emberek ugyanolyan zsugoriak, hazudósok, mint régen. Bármerre jár a Sátán, ott felfordulás történik, mert szemfényvesztéssel sok mindenre rábírja az embereket, sok mindent ad nekik. A vizsgálata során megismerkedik Margaritával és a szerelmével a Mesterrel, aki megírta "valósághűen" Jézus történetét. 
Jézus elolvassa a regényt és arra kéri a Sátánt, hogy a Mesternek és Margaritanak adjon örök nyugodalmat. A Sátán ezt meg is teszi, örök, boldog, szép életet ad nekik a halál után.
A regény 3 síkon játszódik:
1. valóság
2. fikció
3. elvont filozófiai sík

Robert Merle: Mesterségem ​a halál 

olvastam: 2005.07.13. - 2005.07.14.
 
Rudolf Langot az apja szigorúan nevelte és papnak szánta, hogy saját bűnét így vezekelje le.  De Rudolf 10 évesen nagyon csalódott a vallásban és felekezetnélküli lett. Mikor apja meghalt teljesen megváltozott az élete. 16 évesen önként jelentkezett dragonyosnak az I. vgh.-ban. Mikor vége lett a háborúnak szomorúan látta, hogy semmihez sem ért csak a háborúhoz és semmi sem lett olyan, mint amilyennek várta. 
Később SA, majd SS tiszt lett. Az ő feladata volt Auschwitz létrehozása, a zsidók deportálása és kivégzése. Több mint 2 millió zsidót küldött gázkamrába. 
A nürnbergi perben halálra ítélték, de fanatikus náciként halt meg, aki nem bánta meg bűneit.  
 

Robert Merle: Két ​nap az élet

olvastam: 2005.07.16. - 2005.07.17.
 
A helyszín Dunkerque, 1940 júniusa. A regény egy francia katona utolsó 2 napját írja le. 
A fiatal katona a közeledő német hadsereg miatt Angliába akar menekülni, de nem sikerül neki. A barátai meghaltak, máshoz csatlakoztak. Megismerkedik egy 15 éves lánnyal, aki egyedül maradt a házában. Tán egymásba is szeretnek. Egy szó, mint száz, enged a lány unszolásának és vigyáz rá. Tudja, hogy a bombázások közepette veszélyes térségben vannak, de a lányt nem tudja rábírni, hogy hagyja el a házat. Ez is okozza a vesztüket. Bombát dobnak a házra.

2017. augusztus 22., kedd

Kitekintő 46.

augusztus 22, 2017 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján. 

Angolul megjelent: 2017. jún.

Miről szól?

Mi lenne, ha egyszer csak felfedeznél egy ősi varázskönyvet, benne kézzel írt bűbájokkal, melyekkel az elveszett dolgokat lehet helyrehozni?
Egy napon Olive, Ivy, Hazel, Rowan ilyen varázskönyvre bukkan.