2017. augusztus 10., csütörtök

Júliusi összefoglaló

augusztus 10, 2017 0 Hozzászólás
Forrás
Fura belegondolni, hogy a nyár utolsó hónapjában vagyunk már. Lassan véget ér a nyári szünet és a Nagynak elkezdődik az iskola, pedig még csak most volt az évzárója!
Gyorsan elröppent ez a 3 hónap és nem szólt másról a június és a július, mint a Kicsi várásáról, a felkészülésről a nagy napra, a kánikula átvészeléséről nagy pocakkal, majd a vajon mikor fog elindulni kérdésekről. Aztán ahogy lennie kellett és számítottunk is rá, július egyik utolsó napján eljött a mi időnk és a Kicsi úgy döntött, hogy elég időt töltött pocakban, ideje lesz kintről is megszemlélnie ezt a Világot. :) Most pedig itt alszik mellettem az ágyon.

3 gondolat, ami júliusban történt velem

  1. Megszületett a Kicsi, két gyerekes anyuka lettem.
  2. A blogot igyekszem visszahozni a "hulla állapotából", így még pocakosan kicsit előre "dolgoztam", időzítettem a bejegyzéseket, hogyha a Kicsi mellett nem lenne rá időm, akkor is újra rendszeres bejegyzésekkel tudjak jönni.
  3. Újra megbizonyosodtam arról, hogy az életben sokszor lehet olyan pillanat amikor azt mondjuk, hogy nem bírjuk tovább, de közben mégis meg tudjuk csinálni.

TOP3 könyv, amit a hónapban olvastam

A hónapban 7 könyv olvasását fejeztem be, melyek közül ez a 3 tetszett a legjobban:
Julia Quinn: Miss Bridgerton miatt
Marie F. Mongan: Szülés, ahol én irányítok!
Juliet Grey: Királyné lettem

Blogélet a hónapban

7 könyves bejegyzéssel jelentkeztem az oldalon, melyek közül 1 volt gyermekirodalom. A legtöbbet olvasott bejegyzések (ugyanannyian kattintottatok rá) ezek közül Marie F. Mongan: Szülés, ​ahol én irányítok! és Helen Fielding: Bridget ​Jones babát vár volt.
A hónap legolvasottabb bejegyzése még a 2011-ben írt Jo Frost: Szuperdada- Hogyan hozzuk ki a legjobbat a gyermekeinkből? bejegyzésem lett.
Forgalom tekintetében a legtöbben természetesen itthonról olvastatok, a második helyen végzett az USA, a harmadik helyen pedig Franciaország.

3 gondolat, amit augusztustól remélek

  1. Bízok abban, hogy a hónap vége felé jó idő lesz és pár napra el tudunk menni nyaralni még.
  2. Bízom abban is, hogy a blog lassacskán, de fel fog ébredni hamvaiból. :D
  3. Szuper könyvek hevernek nálam elolvasatlanul, reménykedek abban, hogy időm és energiám is lesz a Kicsi mellett olvasni, írni róluk.

Keri Smith: Több ​mint egy könyv

augusztus 10, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: This Is Not a Book
Kiadta: Maxim (2017.)
Oldalszám: 224
Forrás: kiadó
Értékelésem: 5

Miről szól?

"Ez a pár oldal nélküled nem létezik. Általad lesz teljes ez a könyv. Légy bátor, használd a képzeleted, és engedd szabadjára a fantáziád! A feladatok mellett vicces és kreatív képek is inspirálnak. Lépj ki a hétköznapok megszokott világából, és fedezd fel magadnak ezt a páratlan lehetőséget! Olvasd el az utasításokat, és tedd, amit éppen érzel!
A végeredmény csak rajtad múlik. VIGYÁZAT! Csak gyakorlott Nyírd ki ezt a naplót! felhasználóknak."

Hogy tetszett?

Nagyon tetszett az első Nyírd ki ez a naplót kötete és a Több mint egy könyv se maradt le mögötte érdekes feladatok tekintetében.
Sokat gondolkodtam a könyv különlegességén, hogyan képes elérni azt, hogy a fiatal tizenévesek ugyanannyira odáig tudnak lenni érte, mint pl. a nálam idősebb korosztály is. Hogy hogy? Hisz csak egy könyvről van szó, melyben mindenféle fura feladatot kell teljesíteni és ne felejtsük el: ezeknek a feladatoknak a teljesítésével megrongálunk egy KÖNYVET. Hisz firkálni kell benne, leönteni, megtépni, összegyűrni, egyszerűen kinyírjuk szegényt totál.
Mégis mi a titok?
Szerintem az, hogy az olvasó megáll a feladatok fölött és elgondolkodtatják őket. Lehet szó szerint értelmezni őket, de lehet elvontabban, lelkünk mélyéről fakadóan és akkor valami olyasmi kerekedik ki a feladatból, amire első körben az olvasó nem számított volna. A könyv egy kreatív naplóvá válik, ami tükrözi a gazdája lelki állapotát, érzéseit, gondolatait. Ki tudja kapcsolni, el tudja lazítani. Ez a titok nyitja.

Bátran ajánlom korosztálytól függetlenül a figyelmetekbe ezt a kötetet is.

2017. augusztus 8., kedd

Kitekintő 46.

augusztus 08, 2017 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján.

Angolul megjelent: 2017. jún.

Miről szól?

Egy régi londoni ház lerombolásakor apró csontvázat találnak. Kate Waters újságírót nem hagyja nyugodni az ügy és nyomozni kezd, hogy ki lehetett a kis áldozat.
A nyomozása során kideríti, hogy évtizedekkel ezelőtt elloptak egy újszülöttet a kórházból. Ahogy Kate a nyomok után ered, egyre több titokra bukkan.

2017. augusztus 7., hétfő

Ti kérdeztétek (131.)- Mi volt az a könyv amire nagyon régóta vártál, de nem vetted meg, vagy ha már megvetted, nem olvastad el?

augusztus 07, 2017 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.

"Mi volt az a könyv amire nagyon régóta vártál, de nem vetted meg, vagy ha már megvetted, nem olvastad el?"
(Petróczy Tifani)

Ültem itt pár percet a fotelban, ölemben a laptoppal és agyaltam azon, hogy van-e ilyen könyvem. Aztán a szemeim a szemben levő könyvespolcra vetődtek és egyből kiszúrtam Az ördög kövét. A Jumurdzsák gyűrűje után nagyon kíváncsi voltam a szerzőpáros újabb könyvére, elég gyorsan be is szereztem, de valamiért úgy alakult, hogy azóta se olvastam el. Pedig olyan 4-5 éve tuti a polcon hever már.

2017. augusztus 6., vasárnap

Bosnyák Viktória: Mantyusok- Bátorság, Tomi!

augusztus 06, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Könyvmolyképző (2010.)
Oldalszám: 78

Miről szól?

Szeretnél kiskutyát? Lehet kutyád, sőt, manód is. A végén még talán a szüleid is örülni fognak neki. Ez történt Tomival is.

Hogy tetszett? 

Nahát, nem gondoltam volna, hogy ez a történetecske ennyire bájos lesz!

A könyvecske főszereplője az elsős Tomi, aki nem akar megszólalni. A tanító nénije aggódik miatta és egy napon ki is fakad az iskola után. A kifakadását meghallják a kis manók, akik szintén okosodni járnak az iskolába. Elhatározzák, hogy segítenek Tomin.
A mantyusok közt is van egy kis manó, aki nem akar beszélni, kutyává változik és elhatározza, hogy segíteni fog a kisfiún.

Mint ahogy említettem már, nagyon bájos kis könyvecske, bátran ajánlom a kezdő olvasó kisiskolások figyelmébe is. ;o)

2017. augusztus 5., szombat

Letye-petye-lepetye 35.

augusztus 05, 2017 0 Hozzászólás

Rég volt már pletykarovat, ideje lesz felfrissítenem. Íme az e havi hírek:


A GABO egyenlőre nem tervezi, hogy kiadja magyarul A Dorothynak meg kell halnia c. sorozat 4. kötetét.
(forrás: moly.hu)


Az Origo tette közzé, hogy az első Harry Potter kötet angol megjelenésének 20. évfordulója alkalmából két újabb kiegészítő kötet jelenik majd meg októberben.
"A Harry Potter: A History of Magic, The Book of the Exhibition azokat a tantárgyakat mutatja be, amelyeket a Roxfort varázslóiskolában oktatnak. A Harry Potter, A Journey Through a History of Magic című könyv pedig történelmi utazásra viszi az olvasót Harry Potter varázslóvilágába, beavatva az átkok, mágikus lények, varázslók és boszorkányok történetébe."
(forrás: origo.hu)


Decemberben várható angolul Rachel Gibson új regényének megjelenése, melynek a borítóját a Facebook profilján végre felfedte.
(forrás: FB)


2017. július 14-én a Gárdonyi-körön a város önkormányzata, illetve Habis László polgármester Eger Kulturális Nagykövetévé választotta Bíró Szabolcs történelmiregény-írót.
(forrás: Athenaeum Kiadó hírlevél)

Megérkezett a nyár, a szünidő, és egy nagyszerű játékkal készült a Maxim Könyvkiadó. Nincs más dolgod, mint a Nyírd ki sorozat valamelyik kötetében (Nyírd ki ezt a naplót és alkoss valami újat, Nyírd ki ezt a naplót mindenhol, Nyírd ki csajosan, Több mint egy könyv, Nyírd ki ezt a naplót színesen, illetve limitált kiadású Nyírd ki ezt a naplót) papírra vetni a legkreatívabb módon legkedvesebb nyári élményed, arról egy fényképet készíteni, és feltölteni a www.nyirdkieztanaplot.hu/jatek oldalra. A versenyben csak egy képpel indulhatsz, így ha többet készítettél, jól fontold meg, melyiket töltöd fel, mert a végeredményről a képedre beérkezett szavazatok, valamint egy szakmai zsűri dönt.
(forrás: Maxim Könyvkiadó hírlevél)

2017. augusztus 4., péntek

Juliet Grey: Királyné ​lettem

augusztus 04, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Becoming Marie Antoinette (2011.)
Kiadta: Tericum (2012.)
Oldalszám: 458
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 3

Miről szól?

"Gondtalanul ​telnek napjai a serdülő Mária Antóniának, becenevén Toinette-nek. Ám a napsütötte bécsi időszakot beárnyékolja a tudat, hogy hamarosan ennek az idillnek vége szakad. Toinette tisztában van vele, hogy anyjuk, Mária Terézia osztrák császárné milyen sorsot szán neki: Ausztria politikai érdekeinek megfelelően férjhez kell mennie Franciaország leendő királyához, a szintén kamasz XVI. Lajoshoz. A mindössze tizennégy éves hercegnő elszigetelten érzi magát a francia királyi udvarban. Versailles gyönyörű, de velejéig romlott: minden zugba befészkelte magát az intrika és az ármány. Mária Antónia nem boldog, hiába a fényűző élet, a léha udvari szórakozások, a kártya és a tánc. Juliet Grey történelmi regénye élethű képet rajzol a forradalom küszöbén álló Franciaország királyi udvaráról. A színes részletekben bővelkedő leírásoknak köszönhetően szinte magunk előtt látjuk a pazar selyemruhákat és a csillogó ékszereket, halljuk a táncra csábító muzsikát és pletykálkodó úrhölgyek suttogását. Franciaország legtragikusabb sorsú királynőjének életét megörökítő trilógia első kötete nagy sikert aratott az Egyesült Államokban, és több európai országban is megjelent. – Juliet Grey jó ismerője az európai, és kiváltképp a francia történelemnek. Történelmi témájú regényein kívül más műfajokban is alkot, emellett újságíró és színházi színésznő. Férjével New Yorkban él."

Hogy tetszett?

Kicsit össze-vissza olvastam a trilógia részeit, hisz először a második kötet került a kezeim közé, majd a harmadik és legutoljára ez, az első rész.
Mindegyik kötet elvarázsolt, de ez sajnos nem mondható el az első részről. Ha ezzel kezdtem volna az ismerkedést, előfordulhat, hogy nem is folytattam volna a trilógia olvasását. 

A Királyné lettem Mária Antónia gyermekkorát mutatja be és azt az időszakot, míg királynévá koronázzák. Elég vaskos kötet és elég részletesen bemutatja a kis Antónia mindennapjait, felkészüléseit arra, hogy egyszer Franciaország királynéja lesz. És ez volt a történet problémája is. Nagyon vontatott, nagyon száraz lett és nagyon lassan haladtunk előre a cselekményben.

Szeretem a történelmet, ez a korszak is érdekel, de történelmi szórakoztató irodalom esetében úgy gondolom, hogy a szárazságnak van egy határa. Az olvasó nem dokumentum regényt szeretne olvasni, hanem egy pörgősebb, valós eseményekre alapuló történetet, ami az első kötetben annyira nem jött össze. Ettől függetlenül a trilógiát szívből tudom ajánlani mindenkinek, akit érdekel ez a történelmi korszak.

2017. augusztus 2., szerda

Várólistára 116.

augusztus 02, 2017 0 Hozzászólás
Kiadja: Művelt Nép
Várható megjelenése: 2017.08.07.

Miről szól?

Egy testvérpár, és egy felelőtlen lépés, amely hetven esztendő múltán is kísért...

A tizennyolc éves Adele és Amelia története 1943-ban, a háború sújtotta Cornwallban kezdődik. Először az önkéntes hadiszolgálat választja szét az ikerpárt, majd egy szívet tépő árulás - ezúttal örökre...

Magával ragadó romantikus családregény veszteségről, végzetes döntésekről, régóta rejtegetett titkokról és különös barátságokról, valamint reménységről, megújhodásról az örök szerelemről.

A csodaszép cornwalli tengerparton játszódó, sírásra és nevetésre egyaránt késztető történetet ragyogó nyári olvasmány.

2017. július 29., szombat

J. K. Rowling · John Tiffany · Jack Thorne: Harry ​Potter és az elátkozott gyermek

július 29, 2017 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Harry Potter and
the Cursed Child (2016.)
Kiadta: Animus (2016.)
Oldalszám: 312
Forrás: könyvtár
Értékelésem: 4
Amikor megláttam az első híreket arról, hogy új HP kötet érkezik, azonnal felcsillantak izgatottan a szemeim. Aztán kiderült, hogy nem ám olyan kötetről van szó, mint a sorozat esetében, hanem egy színházi darab szövegkönyve lesz majd. El se tudtam képzelni, hogy fogja tudni ugyanazt az élményt nyújtani így a történet, mint regény formában, de ettől függetlenül izgatottan vártam, hogy kézbe vehessem majd.

Miről szól?

Tizenkilenc ​évvel a roxforti csata után…
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.
Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.
A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

Hogy tetszett? 

Több helyen olvastam, hogy sokan csalódtak ebben a részben. Ez szerintem egyrészt amiatt volt, mert egy szövegkönyv olvasása teljesen más, mint egy regényé. Nagyobb képzelőerő kell hozzá, hisz kevesebb a leírás, inkább a szöveg a lényeg. Több minden van bízva az olvasó fantáziájára.

Tetszett a kötet, maximálisan lekötött és nagyon örülök annak, hogy megszületett.
Érdekes volt olvasni a felnőtt Harryékről, Albusról, hogyan képes megbirkózni azzal, hogy híresség az apja, kivel köt barátságot és milyen jól össze tudja kuszálni a szálakat. :oD Az alma nem esett túl messzire a fájától. :oP

 "Harry: …. És ha tetszik, ha nem, ha így folytatod, remek varázsló lesz belőled.
Albus: Ó, nem leszek én varázsló, galambversenyeket fogok rendezni. Az nagyon bejön nekem."

Aztán persze felvonulnak a jól ismert régi szereplők is, akiknek a visszatértét imádtam.

Ha olvastátok az előző HP részeket, szerintem ezt se hagyjátok ki. De mielőtt nekikezdenétek tisztázzátok le magatokban, hogy más lesz. Nem regény, hanem egy szövegkönyv, ami teljesen más élményt tud nyújtani.

2017. július 28., péntek

Kit válasszak? Book Tag

július 28, 2017 0 Hozzászólás
Forrás
A moly.hu-n futottam bele ebbe a Book Tagba és kaptam kedvet a kitöltéséhez.

Szabályok: a tag kitöltése előtt 30 könyves karakter nevét írd fel egy-egy lapra. Dobd bele egy tálkába/sapkába. Minden kérdés előtt húzz ki két nevet, és írd meg, kit választanál az adott szituációban.

Bevallom őszintén, nem épp problémamentesen ment a 30 név összeírása, mert naná hogy alig jutottak eszembe nevek. :D

1. Már csak egy helyed van a helyesírási versenyre készülő csapatodban, kit választanál, hogy teljes legyen a csapat? 
Ambrózy Richárd (Leányrablás Budapesten) - Sophie (Jók és Rosszak iskolája)
választott: Ambrózy Richárd
miért?: nagyon magyaráznom szerintem nem is kell. Sophie csak a külsőségekre megy rá, a tanulás nem a kedvenc hobbija, Richárdról meg sok mindent el lehet mondani de azt nem, hogy ne lenne elég sütnivalója. ;)

2. Mindkét karakter meg akar ölni, kit ölnél meg először, hogy jobb túlélési esélyeid legyenek?
Katniss (Az éhezők viadala) - Leslie L. Lawrence
választott: Katniss
miért?: Leslie inkább ágyba akarja vinni a nőket, nem pedig megölni őket, Katniss viszont hidegvérrel képes bárkivel végezni, ha arról van szó. Vagyis vele szemben nagyobb veszélyben lennék.

3. Te vagy a hajadon(/agglegény) a Nagy Ő című műsorban, és döntened kell közülük. Kinek adod a rózsát?
Soren (Eredendő bűnösök) - Robert Langdon (A Da Vinci-kód)
választott: Robert Langdon
miért?: már eleve vicces elképzelni Sorent egy ilyen műsorban. :D Mivel nem vagyok oda azért a "műfajért", amit Soren űz, így inkább Robertet választanám.

4. Téged választottak ki a körzetedből, hogy részt vegyél az Éhezők Viadalán, melyik karakter jelentkezne helyetted a leginkább?
Igor (Szigor) - Rhett (Elfújta a szél)
választott: Rhett
miért?: mert ő igazi úriember, tuti hamarabb felpattant volna, mint Igor.

5. Egy elhagyott szigeten ragadtál. Melyik karaktert áldoznád fel a kannibalizmus oltárán?
Scarlett (Elfújta a szél) - Mili (Leányrablás Budapesten)
választott: Mili
miért?: annyira sajnálom mind a kettőt, elképzelni se tudom őket feláldozva a kannibalizmus oltárán. :D Végül azért Milit választottam, mert szerintem Scarlettel nagyobb esélyem lenne a túlélésre.

6. Te vagy a következő DC/Marvel szuperhős (természetesen saját tv műsorral), ki lenne a segítő társad?
Hermione (Harry Potter) - Agatha (Jók és Rosszak iskolája)
választott: Hermione
miért?: milyen menő lenne már egy olyan társ, aki tud varázsolni. :P

7. Egy Avokádó imádó céget vezetsz, kit rúgnál ki a kommunikációs képességek hiánya miatt?
Harry (Harry Potter) - Hermione (Harry Potter)
választott: Harry
miért?: Hermione egyértelműen jobban tud kommunikálni, megfogalmazni a gondolatait, érzéseit, mint Harry.

8. Épp befejeztél egy könyvet, amiben a kedvenc karaktered meghal, ki vigasztalna meg?
Christian Grey (A szürke 50 árnyalata) - Cortez (A Szent Johanna gimi)
választott: Cortez
miért?: Reni mellett biztos elég tapasztalatot szerzett már vigasztalás terén. :P

9. Ugh, egy középiskolásban vagy. Melyik karakter lenne benne a népszerűek klikkjében?
Sophie (Jók és Rosszak iskolája) - Elizabeth (Hogyan fogjunk márkit)
választott: Sophie
miért?: valahogy mindig jobban odavan a tömeg a butuska szépségért.

10. Eljött a nap, végre egy évvel idősebb lettél! Melyik karakter felejti el a születésnapodat?
Igor (Szigor) - Lucy Jorik (A nagy menekülés)
választott: Igor
miért?: mert pasi :D

11. Épp most találtál egy feltörekvő booktube sztárt, melyikük lenne az?
Becky (Boltkóros sorozat) - Rhett (Elfújta a szél)
választott: Becky
miért?: mert jobban szeret a központban lenni, mint Rhett.

12. Ottalvós buli! Sajnos csak egy embert hívhatsz át, kit választanál?
Christian Grey (A szürke 50 árnyalata) - Mili (Leányrablás Budapesten)
választott: Mili
miért?: ha Grey lenne ott egy ottalvós bulin, az vajon buli lenne? :P

13. Bumm, terhes vagy (/teherbe ejtettél valakit). Ki az apa (/anya)?
Harry (Harry Potter) - Robert Langdon (A Da Vinci-kód)
választott: Robert
miért?: tudom, hogy a sorozat végére Harry felnő, de azért nekem megmaradt gyereknek és még belegondolni se tudok. :D

14. Elküldtél egy nagyon fontos üzenetet. Ki lenne az, aki csak „látta”, de nem válaszol?
Lucy Jorik (A nagy menekülés) - Leslie L. Lawrence
választott: Leslie
miért?: mert pasi :D

15. Most ébredtél, ideje reggelizni. Az anyukádat/apukádat valaki helyettesíti, de vajon ki?
Wesley (Eredendő bűnösök) - Ron (Harry Potter)
választott: Wesley
miért?: gondoskodóbb, mint Ron. Ráadásul Ron lehet, hogy felgyújtaná a konyhát.

2017. július 27., csütörtök

Alkotóműhely 14.

július 27, 2017 0 Hozzászólás
Látom a statisztikán, hogy a legutóbb közzétett könyvjelzős bejegyzés eléggé érdekelt titeket, így ennek örömére jöttem egy újabbal. Most évszakok szerint adnék ötleteket könyvjelzők készítéséhez, ha egy kicsit alkotni szeretnétek. Képeket továbbra is szívesen fogadok. ;o)

Tavasz

Forrás: Google



Nyár

Forrás: Google
Forrás: Google

Ősz

Forrás: Google
Forrás: Google

Tél

Forrás: Google
Forrás: Google

2017. július 25., kedd

Kitekintő 45.

július 25, 2017 0 Hozzászólás
A Kitekintőben olyan könyvekre próbálom felhívni a figyelmet, melyek kis hazánkban még nem jelentek meg, de jónak tűnnek a külföldi értékelések alapján. 

Angolul megjelent: 2017. máj.

Miről szól?

Dr. Lily Dominick törvényszéki pszichiáter. Feladata, hogy az ország legveszélyesebb pszichés zavarokkal küszködő bűnözőinek szellemi állapotát vizsgálja meg. Igen ám, de az "új" ügyfele más, mint a többi.
Egyrészt azért, mert több mint 200 éves és ő inspirálta Mary Shelleyt, Robert Louis Stevensont és Bram Stokert.
Másrészt azért, mert ő Lily apja. ...

2017. július 24., hétfő

Ti kérdeztétek (129.)- Szoktál könyveket újraolvasni?

július 24, 2017 0 Hozzászólás
Mi is a Ti kérdeztétek? Külföldi minta alapján a Musing Mondays mintájára kialakult rovat, mely során kérdéseket tehettek fel és ezek közül hetente egyre válaszolok.
Ha kérdeznétek, akkor bátran írjatok nekem ERRE az e-mail címre.

"Szoktál könyveket újraolvasni?"
(Zsófi) 

Ritkán, de ha mégis újraolvasok egy könyvet, akkor nagy kedvenc volt. Ilyen pl. a Harry Potter. 3-4X tuti újraolvastam a sorozatot.

2017. július 23., vasárnap

Marék Veronika: Boribon tojást fest

július 23, 2017 0 Hozzászólás
Kiadta: Pozsonyi Pagony
Ajánlott korosztály: 0-3 év
Oldalszám: 40

Miről szólt?

Annipanni reggel azzal kelti Boribont, hogy ma van a locsolás napja! Boribon kipattan az ágyból, és kimegy locsolni a kertbe. Nem tudja, hogy húsvéthétfő van! Annipanni mindent elmagyaráz. Legalább 10 fiút vár vendégségbe, mindenkinek fest egy tojást, de Boribonnak nem engedi, hogy segítsen, mert ez a lányok feladata. Boribon mégis elcsen egy tojást, és összepacázza, aztán eldugja. Nagy szerencse, mert szegény cicát senki sem locsolta meg, és nagyon szomorú! Boribon meglocsolja, és a cica ad neki egy tojást pont azt, amit Boribon festett.

Hogy tetszett?

Nagyon rég volt már, amikor Gyerkőcöm a Boribonos korszakát élte. Olvastuk az összes kötetet, a legtöbbet be is szereztem neki, nagyon szerette, nagyon sokáig az esti mesék is ezekből tevődtek össze.
Teljesen véletlenül bukkantam erre a részre, nem is tudtam a létezéséről. Egyből végigfutott bennem, hogy hamarosan újra kezdődik a Boribonos korszak, csak már nem egy kisfiúnak fogok mesélni a kötetekből, hanem egy kislánynak. :o) Vagy épp mesél neki a bátyja. :oP

Amúgy nagyon aranyos kis kötet ez is. Elérkezett Húsvét hétfő, amire természetesen Annipanni együtt készül Boribonnal. Túl nagy dolog nem történik benne, na de annak a korosztálynak akinek szól nem is arra van szüksége, hanem a rövid, egyszerű mondatokra és a kedves, színes rajzokra. Azok pedig hibátlanok ebben a Boribon kötetben is.