2011. augusztus 13., szombat

Anders Roslund & Börge Hellström: Három másodperc

augusztus 13, 2011 0 Hozzászólás
Olvasva az ajánlást a könyv hátoldalán: "A díjnyertes újságíró, Anders Roslund és a börtönviselt Börge Hellström Svédország ünnepelt szerzőpárosa. A bűnözés világát életközelből ismerik. Sok szálon futó, sodró erejű regényükben lerántják a leplet a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás súlyos visszásságairól is.", elismerően nyugtáztam magamban, hogy izgalmas kis történetnek kell lennie, majd neki is kezdtem.

Piet Hoffmann kettős életét él. Az egyik életében példás családapa, titkosügynökként dolgozik, bár erről a felesége semmit se tud. A másik életében meg elismert maffiózó, aki drogokkal üzletel és élvezi a lengyel maffia elismerését. Feladatot kap, hogy szerezze meg a svéd börtönökön belül a drogpiacot, ügynökként meg ennek a felszámolásával bízzák meg. Pietnek a feladat miatt börtönbe is kell kerülnie, nem veszélytelen fába vágta a fejszéjét. Ha lebukik, akár meg is ölhetik.
Ugyanakkor van egy másik fontos szereplő, egy felügyelő, aki pont Piet, a maffiózó után nyomoz. ...

Összességében nézve, olvasmányos történetet hozott össze a szerzőpáros és igazán érdekes volt betekintést nyerni a börtönök működésébe. A problémám az volt vele, hogy nem sikerült mindig fenntartani a figyelmemet, úgy érzem, hogy ez az 535 oldal túl hosszú lett, túl elnyújtott. Tán jobb lett volna, ha nem ilyen hosszú, viszont akkor pörgősebb, lendületesebb a történet.

Érdekesnek tartom, hogy felhívták arra a figyelmet, hogy a svéd rendőrség sok éven át bűnözőket alkalmazott titkosügynökként, őket építették be különböző szervezetekbe. Persze ezt letagadják és az egykori bűnözőkből lett ügynökök törvényen kívül állnak.
Ugyanakkor kitér arra is, hogy a drogok hogy jutnak át a határokon, mekkora hatalma van annak, aki a börtönök drogpiacát uralja.

Érezni a rutint a szerzőpárosban, bár csak a könyv elolvasása után olvastam utánuk egy kicsit és láttam, hogy már 4 könyvük is megjelent. Csak ne lett volna ennyire elnyújtva az a mézes madzag. :o) Ettől függetlenül olvasmányos, jól megírt krimi, izgalmas betekintéssel a maffiózók és a börtönök világára.
ITT bele tudtok olvasni a regénybe.


Megjelenés: Tre Sekunder (2009.)/ Három másodperc (2011. Animus Kiadó)
Oldalszám: 535
Ára: 3490
A szerzőpáros oldala ITT.

2011. augusztus 12., péntek

Goldenblog 2011

augusztus 12, 2011 0 Hozzászólás
Tavaly még nem volt rá lehetőség, de idén részt vesz a Goldenblog versenyen a "Könyvesem" blog is Kult-szórakozás kategóriában. Aki gondolja, az szavazni tud vagy oldalt a kis widgeten, vagy ezen a linken, a Kult-szórakozás kategóriában rákeresve a "Könyvesem"-re. Előre is köszönök minden szavazatot (már ha egyáltalán lesz) :oD

Újra itt

augusztus 12, 2011 0 Hozzászólás
A másfél-2 hétből 1 hét lett végül. Érdekes volt net és Tv nélkül, magam is megdöbbentem, hogy eltelt 2-3 nap és akkor esett le, hogy léteznek a világon. Annyira pörögtünk, hogy addig nem is gondoltam rá, de azért tegnap már kezdtem érezni, hogy súlyos pötyöghetnékem van. :oP
Ennek az 1 hétnek meglett a maga gyümölcse olvasás tekintetében, 4 elolvasott könyv 7 nap alatt. Na tessék, ennyi időt tud elvenni az internet és a Tv az embertől esténként. Bár inkább a net, mert Tv-zni nem nagyon Tv-zek. A lényeg, hogy jó volt és jókat olvastam, íme:



És még kaptam kölcsönbe pár könyvecskét is:
Az időgép
Appassionata
Kipárnázott kaloda
A szótlan szultánkisasszony
A fáraó
Lydia Bailey

Az olvasás 7 hete- 6.

augusztus 12, 2011 0 Hozzászólás
Elérkeztünk Az olvasás 7 hetének utolsó előtti hetéhez. Íme:

"Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?

Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?

Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?"


Mivel úgy érzem, hogy mindegyik témához nagyon sokat lehetne írni, de hozzám legközelebb mégis az utolsó van, így azt fogom kicsit kifejteni.

Nézzük először az ideális helyzetet. Gyerkőcnek legalább az egyik szülője szeret olvasni és viszonylag rendszeresen forgat is könyvet a kezei között, vagyis a gyerek látja, hogy az apuka/anyuka élvezettel olvas a maga szórakoztatására. Az adott szülő fontosnak tartja, hogy a gyermekének is átadja az olvasás szeretetét, ezért már kicsi kora óta rendszeresen mesél neki. Vagyis a gyerkőc nagy eséllyel úgy megy iskolába, hogy várja, hogy megtanulhasson olvasni, szereti a könyveket, nem idegenkedik az olvasástól. (Persze az is benne van a pakliban, hogy a szülő tehet bármit, a gyereket egyszerűen nem kötik le a mesék és nem érdeklik a könyvek, de ettől most tekintsünk el, csak az ideális szituációt nézzük.)
Ebben az esetben fontosak-e az iskolai irodalomórák? Igen. Hiába van már elültetve az olvasás szeretete a gyerekben, erre az iskolai óra még jobban rá tud segíteni. Egy jó tanár kedvet tud hozni az olvasáshoz, fel tudja kelteni a gyerekek figyelmét egy-egy könyv irányába. Engedi, hogy beszélgetni lehessen róla az órán, mindenki elmondhassa a véleményeit, tapasztalatait, gondolatait. Egy olyan gyerek esetében, aki már eleve szeret olvasni, segíteni tud, hogy a látóköre szélesebb legyen, más könyveket is a kezébe vegyen, a régebbi olvasmányokról pedig eszmét lehessen cserélni, ezzel csak növeli az olvasás kedvét.

És akkor nézzük a másik szituációt. Szülők nem szeretnek olvasni, gyereknek se olvasnak, így lényegében úgy megy iskolába, hogy számára semmit se jelentenek a könyvek, max. csak nyűgöt, mert játszana az olvasás helyett. Vagy pedig bár szeretnek olvasni a szülők és próbálkoznak a gyereknél is, de őt nem érdekli. Ebben az esetben mi a helyzet az iskolai irodalomórákkal? Nagy felelősség hárul a tanárra, a feladata az lenne, hogy meghozza a kedvet az olvasáshoz. Nyilván ez sokkal nehezebb, mint a másik esetben, de úgy érzem tanár függő és nem elérhetetlen álom.
Bármely esetet is nézzük egyértelmű, hogy az iskolának nagy szerepe van a könyv szeretetének kialakulásában, növelésében vagy épp rombolásában. Ugyanis rombolni is tud, ha a tanár elveszi a kedvet az olvasástól, nem engedi kibontakozni a gyerekeket, unalmasan adja elő a történeteket. A cél a figyelem felkeltése, az olvasás népszerűsítése lenne.

Természetesen nem szabad azt mondani, hogy ez csak a tanár felelőssége, mert nem. Ugyanúgy a szülőké is, ez amolyan közös feladat lenne. Otthon a szülőnek, az iskolában a tanárnak kéne mindent megtennie azért, hogy az olvasást ne nyűgnek tartsák a fiatalok.

És miért olvasnak egyre kevesebbet? Csak azt tudom írni, amit tapasztalok. A mai fiatalság a menőségre hajt. Kinek van a legtrendibb cucca, ki a legmenőbb, olvasni pedig nem tartozik a menőségbe. Valahogy kialakult bennük egy olyan kép, hogy aki olvas, az csak amolyan elhízott, zsíros hajú, szemüveges kis kukac lehet, aki be van gyöpösödve, okoskodik állandóan, szóval számukra tiszta gáz. Nem menő olvasni, nem menő tisztában lenni azzal, hogy mi történik a világban, nem menő tanulni. Menő bulizni, plázákban rohangálni, menő cuccokért güriztetni a szülőket, inni, idő előtt szexelni és mindent semmibe venni. ... Sajnos. ... Hogy miért alakult ez így? Jó kérdés. Biztos sok függ a neveléstől, a körtől amiben a gyerek mozog, de a társadalom és a média is sokat tesz rá. (És persze tisztelet a kivételnek, mert hála az égnek vannak kivételek is.)

Mit olvastatnék az ifjúsággal? Nos, én gyerekként és tiniként az iskolai könyvtárba jártam előszeretettel. Akkoriban más könyvek voltak olvasottabbak, mint manapság, de azért vannak örök darabok is.
Gyermekként minden mesekönyvnek nagyon örültem, fiatal tiniként jöttek a régi csíkos és pöttyös, Delfin könyvek és bármi, ami ebbe a műfajba belefért. Gimisként pedig elkezdődtek a bevezetések a klasszikusok világába, így azokat bújtam ha akartam, ha nem. :o)
Olvassunk a gyerekeknek, a későbbiekben lepjük meg egy-egy darabbal őket! Beszélgessünk a könyvekről, esetleg olvassuk el mi is amiket olvastak, legyünk képben. Vannak olyan kiadók, amik kimondottan a gyerekekre, ifjúságra vannak specializálódva, böngészgessünk az oldalaikon. Pl.: Könyvmolyképző Kiadó (bár leginkább a Vörös és Arany pöttyös könyveik az ismertebbek, de vannak gyermek és nem csak pöttyös kategóriájú könyveik), Móra Kiadó, Pagony Könyvek, Manó Könyvek, a Vivandra Könyveknél is jó kis gyerekkönyvek találhatóak többek között. Az ifjúsági irodalom kategóriájában kiemelném a Könyvmolyképző és a Ciceró Könyvstúdió könyveit. De ezeken kívül még sok kiadó gondozásában kapható gyermek-és ifjúsági irodalom.

És hogy mely könyvet ajánlanám erre a hétre? Nehéz ügy. 4-et választottam.
1 gyermekirodalom az ovisoknak.

"Ez egy könyv, csak tedd, amit mond, és láss csodát! Élvezetes könyv vagy játék? A könyv lapjain a sárga-piros-kék pöttyöket megdörzsöljük, nyomogatjuk, rákattintunk, a könyvet rázzuk, fújjuk, jobbra-balra döntjük, és a színes pöttyök engedelmeskednek nekünk. Önfeledt, varázslatos könyv vagy játék?"


1 gyermekirodalom a kisiskolásoknak.

"Az író máig tartó népszerűségét ifjúsági regényeinek köszönheti. A Fecskék és fruskák című kötettel kezdődő 12 kötetes sorozatban két csalad, Walkerék (a "fecskék') és Blackették (a "fruskák') kalandjait írta meg, s e regényekben rendkívül érzékletesen idézte fel ezeknek a kalandoknak a helyszínét, az angol vidéket, a yorkshire-i, norfolki tájat és természetet, az angol tóvidék és tengermellék világát"


1 ifjúsági irodalom a tiniknek.

"Mindenki olyan gyönyörű lesz, mint egy szupermodell. Mi baj lehet ezzel? Tallynek hamarosan itt a tizenhatodik születésnapja, amit már alig vár. Nem a jogosítvány miatt, hanem azért, hogy széppé változhasson. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállítóan vonzó széppé változtatja, aki azonnal egy olyan high- tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint igazán jól szórakozni. Tally új barátnője Shay azonban nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben tenné kockára az életét odakint. Amikor Shay megszökik, Tally megismeri a szépek világának egy teljesen új oldalát, ami nem valami szép."


És 1 könyv a középiskolás tiniknek.

"Szerelmek és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes és lehetőleg rangos férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Elizabeth nem várt házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, és amikor Mr. Bingely váratlanul Londonba távozik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzie Mr. Darcyt teszi felelőssé a szakításért. Ám egy Lydiával kapcsolatos családi válsághelyzet hamarosan ráébreszti hősnőnket arra, hogy mindvégig balul ítélte meg ezt a büszke férfit... Eredeti hangú, máig modern, magával ragadó történet, melyben magunkra ismerhetünk."

2011. augusztus 3., szerda

Augusztusi megjelenések + szavazás + "szolgálati közlemény"

augusztus 03, 2011 0 Hozzászólás
Tudjátok, minden csak akkor biztos, amikor már a kezetekben van az adott könyv és a lista nem teljes. :o) Erre a hónapra túl sok várható megjelenést nem találtam, majd ősszel fognak a kiadók előrukkolni inkább az új könyveikkel.
Szavazni is tudtok lent: melyik könyv megjelenését várjátok leginkább? Nekem a Mindenki tudja, hol jár az eszem?, az Akit egy angyal megcsókolt 1. és a Hupikék törpikék 3D filmes könyvek hívták fel leginkább a figyelmemet. ;o) Bár, a Francia história is már jó ideje tervbe van véve, majd tán egyszer nekiállok a sorozatnak.

"Abby Lee, a bevállalós londoni szexblogger visszatér!
Egyéjszakás kalandokkal teli megszokott életét azonban radikális változások fenyegetik: blogja alapján megjelenik első, álnéven írt könyve - amellyel néhány éve a magyar olvasók is megismerkedhettek -, benne saját magánélete, valamint családja, barátai és ismerősei legbizalmasabb ügyei. A névtelenség megőrzése azonban illúziónak bizonyul... Alig telik bele néhány nap, és minden brit bulvárlapolvasó értesülhet róla, hogy Abby Leet valójában Zoe Margolisnak hívják, Harry Potter-filmek asszisztense, édesanyja pedig ismert londoni terapeuta.
Abby Lee azaz Zoe kénytelen búcsút mondani a titkos vadászatoknak, hiszen maga is celebritássá válik. És bár az ismeretlenül ismerkedés egyre nehezebb lesz, a hírességek levadászása könnyebbé válik. Egy dolog mindenesetre változatlan marad: hogy ennek az érzékeny és intelligens bloggerlánynak hol jár az esze...
Abby Lee, azaz Zoe Margolis Londonban él, többek közt a Guardian és az Observer állandó jegyzetírója. Számtalan alkalommal szerepelt a televízióban, így mások mellett a Sky News rendszeres vendége. Valós szexkalandjait feltáró honlapja több millió látogatót vonzott eddig világszerte, és elnyerte "Legjobb Brit és Ír Blog" címet."

Megjelenés: augusztus 1.

"Ezúttal, a tizedik kötetben XIII. Lajos udvarában, az 1624 és 1627 közötti években. Villanásnyi idő egy ország, egy nemzet történelmében, ám ezt a kurta három évet fontosabbnál fontosabb események fémjelzik: Richelieu bíboros kinevezése a Királyi Tanács élére, a Valtellina megmentésére indított itáliai hadjárat, a hugenották elleni ádáz harc folytatása, a király húgának, Henriette Máriának házassága Anglia uralkodójával, I. Károllyal, és a botrányok botránya, Buckingham hercegének széptevése a királynőnek, Ausztriai Annának."

Megjelenés: augusztus 4.

"A törpök majd elkékülnek a sok bajtól, ami egyszerre rájuk szakad: Hókuszpók nem adja fel régi tervét, kézre akarja keríteni ősi ellenségeit, és egy sajnálatos balesetnek (meg Ügyifogyi kétbalkezességének) köszönhetően a nyomukra is jut. A törpcsapat csapdába kerül, és csak egy váratlanul megnyíló vészkijáraton keresztül menekülhet. Ám az a járat egy ismeretlen, távoli világba vezet: New Yorkba…"

Megjelenés: augusztus 10.
A Hupikék törpikék 3D filmet augusztus 25-étől fogják játszani a hazai mozik. A Manó Könyvek gondozásában augusztus 10-én 3 Hupikék törpikék 3D filmes könyv is megjelenik majd. (Fantörpikus kaland, A nagy törpkaland, Ügyifogyi meséje)

"Joona Linna bűnügyi felügyelő ezúttal is bízik megérzéseiben, de ezeket derekas rendőri munkával alá is támasztja. Nyomokat keres, nézi, hol poros a könyvespolc, törölt e-maileket állít vissza, hogy lassanként összeálljon a történet, ami egyre inkább a svéd fegyverexport körül látszik forogni.
A "Paganini-szerződés" egyszerre igyekszik az akciódús kalandregények és az analitikus krimik rajongóinak kedvében járni. És akik "A hipnotizőr"-ben leginkább a borzongást szerették, most sem fognak csalódni."

Megjelenés: augusztus 12.

"Ivy nehéz időszakot él át: anyja újra férjhez megy, de a lány nem érzi magát otthon az új családban. Aztán megismeri Tristant, akiben megtalálni véli élete szerelmét. Mikor a fiú tragikus balesetben meghal, a lány elveszti hitét az angyalokban. Ez megnehezíti, hogy Tristan, aki a védőangyala lesz, felvegye vele a kapcsolatot. A lány nem érzi a jelenlétét, és a fiú minden próbálkozása, hogy érintkezésbe lépjen vele, balul sikerül, ami csak erősíti a lány elutasító ítéletét. Tristan egy mellészegődő, kissé bohókás angyal segítségével próbál rájönni, hogy milyen feladat vár rá új szerepében."

Megjelenés: augusztus 15.
A sorozat további 3 kötete is ezen a napon jelenik majd meg.


"Egy gyújtogató
Két kisfiú, akiket magukra hagytak az állami gondozói rendszerben, valóságos poklot él át nap nap után. Amikor az egyikük meghal, a másik bosszút esküszik azok ellen, akik felelősek mindezért.
Egy tűzvizsgáló
Reed Solliday, a Chicagói Tűzoltóság elismert tagja, elborzadva lát neki új feladatának. A boncolás szerint a robbanásban szinte teljesen megsemmisülő házban holtan talált fiatal lányt megerőszakolták és meggyilkolták, mielőtt a tűz végigsöpört volna az épületen. Solliday kénytelen együttműködni a rendőrséggel, ha meg akarják találni a gyilkost…
Egy gyilkossági nyomozó
Mia Mitchell elhatározta, hogy a munkába temetkezik, miután a társát meglőtték, de rögtön az első napon megbízzák nyomozói pályafutása legnehezebb feladatával: el kell kapnia egy pszichopatát, aki gyújtogatással kezdte, de végül nemi erőszakig és gyilkosságig jutott.
Mi történik, ha az útjaik keresztezik egymást?
Karen Rose, számos nagy sikerű romantikus thriller, a Halj meg értem, a Sikíts értem és a Gyilkolj értem írója legújabb megint csak hátborzongatóan izgalmas regényében egy különös szakma világába és egy különösen veszélyes bűnöző lelkivilágába vezeti be az olvasót."

Megjelenés: augusztus

A szavazás eredménye (aug. 12.):



És akkor én most másfél-2 hétre elköszönök tőletek, nem leszek net közelben. Kommentekre, e-mailekre, molyos üzenetekre válaszolni nem tudok majd. Az olvasás 7 hete esemény miatt előre beállított bejegyzés(ek) fog(nak) megjelenni.
Amíg újra leszek, addig is mindenkinek jó olvasást! :o)

Az olvasás 7 hete- 5.

augusztus 03, 2011 0 Hozzászólás
Az olvasás 7 hetének 5. hete. Erre a hétre a választható témakörök:

"Kedvenc műfajok
„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
Milyen könyvet írna legszívesebben?"

Úgy terveztem, hogy a második témáról fogok írni, de mivel múlt héten beleszőttem a véleményemet a bejegyzésbe, az nem nagyon változott, így inkább a Kedvenc műfajokat fogom kifejteni.

Mint már írtam, nekem inkább mindig korszakaim voltak, amikor egy bizonyos műfajú könyveket részesítettem előnyben hónapokig, hetekig. Aztán kihunyt a lelkesedésem, jött az újabb láz, újabb műfajba vetettem bele magamat.
Mióta a blogot vezetem, inkább egyveleges időszakom van, szinte minden műfajú könyv került már a kezeim közé ezalatt a kb. másfél évben. De miket részesítek előnyben?

Ha megkérdeznétek, hogy igazán milyen könyveket is szeretek, a válaszom az lenne, hogy nagyon szeretem a történelmi regényeket, a humorosabb, könnyed olvasmányokat (szórakoztató irodalom), de mivel nagyon romantikus alkat vagyok, szeretem a szőke herceges, éltek míg meg nem haltak lényegű romantikus könyveket is. Ugyanakkor nem áll messze tőlem a szépirodalom sem, bár abból is a sok klasszikus után inkább a könnyedebb ágát választom és a krimi sem. És akkor ott van az ifjúsági irodalom. Fura, mert igazán ezek a Vörös pöttyös és társai könyvek nem az én korosztályomnak szólnak, de mégis szeretem őket, jó olvasni és sajnálom, hogy amikor én voltam 15-17 éves, ilyen könyvek nem nagyon voltak (na jó, csíkos és a régi pöttyös könyvek, de azok azért eléggé mások voltak, mint pl. a mai Vörös pöttyösek). Gyerkőcöm miatt pedig sok gyermekirodalmat olvasok. Mesék, verseskötetek. Minden nap minimum 2X előkerül egy-egy könyvecske (a két alvás előtt), de napközben is ha épp kedve tartja, a kis könyvespolcáról leemel egyet és akkor meseidő van. Annyira szeretném, ha a későbbiekben szeretne olvasni. :o)

Sokat gondolkodtam, melyik könyvet ajánljam nektek erre a hétre. Végül emellett döntöttem. Sofi Oksanen fantasztikusan ír:

"1992 egyik reggelén az észt Aliide Truu egy ismeretlen csapzott fiatal lányt talál a kertjében - ezzel a jelenettel kezdődik a regény. Az asszony szigorú, szikár és mániákusan paranoiás. A lány gyűrött, valami titka van és gyanús észt szókincse. A két nő nem beszél sokat, filmszerű flashbackekből derül ki lassanként, kik ők, miért vannak ott, mit tettek. Oksanen mesterien adagolja az információkat - és velük együtt a feszültséget. Kiszámíthatatlan, mit oszt meg velünk legközelebb. Nem hiába tanult dramaturgiát a helsinki színiakadémián: az egész regény olyan, mint egy puzzle, különböző nézőpontok és különböző évtizedek kirakós darabkáit kapjuk meg lassan, fejezetenként. A két nő párhuzamosan futó emlékfoszlányaiba egy fogságban tartott férfi régi feljegyzései ékelődnek, róla is lassanként derül ki, hogyan kapcsolódik a történethez. Majd egy negyedik szólam zárja a regényt, mint egy hidegzuhany. Összeáll a kép."

2011. augusztus 2., kedd

Scott Westerfeld: Csúfok

augusztus 02, 2011 0 Hozzászólás
Már a kezemben volt Scott Westerfeld-től a Szépek, amikor rájöttem, hogy nem a sorozat első részét tartom a kezemben. Fogtam is a fejemet, hogy íme egy újabb sorozat, amit már megint nem az első részével fogok kezdeni, de aztán volt olyan szerencsém, hogy Mónika kölcsön adta a Csúfokat, köszönet érte. ;o)

A 48 éves író a sci fi műfaját részesíti előnyben az írásaikor. Az Uglies széria 4 kötetes lett, aminek az első része 2005-ben jelent meg Amerikában, az utolsó pedig 2007-ben és film is készül az elsőből.
Magyarul a második rész (Szépek) 2009-ben jelent meg, a harmadik (Specials- Különlegesek) pedig idén.



A jövőben játszódik a történet, amikor elég csak bekapnod egy fogmosó tablettát és nem kell bajlódnod a fogmosással, na meg nem kell félned a toronyházakból való leugrásoktól sem, mert a bungeedzseki megvéd a leeséstől és amúgy egy deszkán tudsz repülni a levegőben, szóval sétálni nem muszáj. Izgalmasnak tűnik ez a világ ugye? De persze itt sem minden jó és szép. A társadalom 2 részre oszlott, a csúfokra és a szépekre. Minden 16 év alatti lakos csúf, akiket a születésnapjuk után széppé plasztikáznak. Értsd úgy, hogy mindenkinek olyan külsőt varázsolnak, amilyet szeretnének. Dús haj, csillogó fogsor, nuku zsírpárna, egyenes orr, teljesen szimmetrikus arc, egyszerűen minden tökéletes rajtuk. Ki ne akarna így kinézni? Természetesen a csúfok többsége alig várja, hogy végre átessenek a beavatkozáson és elkezdhessék a teljesen új életüket szépként. Hisz a szépeknek minden sokkal könnyebb. Boldogak, buliznak, mindenki elfogadja őket és nem érik sérelmek a kancsalságuk, pattanásaik miatt.
Tally a főszereplő, akinek a legjobb barátja átesik a beavatkozáson. A lánynak még 3 hónapot várnia kell, de addig se unatkozik. Először is megismerkedik Shay-el, aki furcsa módon nem akar szép lenni és egy teljesen más világról mesél a lánynak. Végül úgy adódik, hogy Tally kénytelen felkerekedni és jobban megismerni ezt a másik világot, ahol felnyitják a szemét.

A történet vége elég ütős, így nagyon örülök neki, hogy a "Szépek" már vár rám itthon, mert különben ehetne a fene, hogyan folytatódik a lány és társai élete.


"Ez a legrosszabb, amit veletek tesznek. Mindannyiótokkal. Bármit okoz is az az agysérülés, a legnagyobb kárt már megtették, mielőtt késhez nyúltak volna: mindannyian agymosáson mentek keresztül, hogy azt higgyétek, csúnyák vagytok."

Nagyon tetszett a könyv üzenete. A mai világ túlságosan a külsőségekre épül, túlságosan a művi szépség került középpontba és nem a természetesség. Megdöbbenve hallottam nem olyan rég, hogy a mai fiatalok jelentős része érettségi ajándékba mellnagyobbítást, orrplasztikát, zsírleszívást kér a szüleitől kis hazánkban. Egészen addig a percig úgy éreztem, hogy ez külföldön előfordulhat, de itthon biztos nem. Aztán mikor szakemberek nyilatkoztak, hogy bizony nem ritka akár a 16-17 éves páciens sem, akin plasztika műtétet hajtanak végre, rendesen összeszorult a szívem.
Mit tett a világ, a média ezekkel a gyerekekkel? Miért érzik úgy, hogy csak az lehet szép, akin egy gramm felesleges zsír sincs, a mellei természetellenesen nagyok, a szájuk egy békáéra hasonlít, a hajuk meg pótolva van? Miért ez lenne a követendő példa? Hol lett elrontva minden? Az első nagyon vékony modellel, aki a kifutóra lépett vagy hol?
Tally élete nem sokban különbözik a mostani fiatalokétól. Csúfnak érzi magát, vágyik arra, hogy szép legyen és nem látja magát tisztán. ... Szomorú. ...

Olvasmányos történetet, könnyeden, jó stílusban, igényesen megírva.

Megjelenés: Uglies (2005.)/ Csúfok (2007. Könyvmolyképző Kiadó)
Oldalszám: 364
Ára: 2499
Az író oldala ITT.

Harry Potter és a Halál ereklyéi 2.- film

augusztus 02, 2011 0 Hozzászólás
Eljött az idő, hogy lezáruljon egy fejezet, megnéztük a Harry Potter és a Halál ereklyéi második részét. Jó pár papírzsepit elhasználtam, szerintem nagyon jó és megható lett a második rész. Főleg Piton jelenetén bőgtem jó nagyot a "végén".
Tetszett, szerintem méltó lezárása a sorozatnak. Egyedül a végét találtam furának, az valahogy szerintem nem sikerült annyira.

A hazai mozik július 15-én kezdték el vetíteni.



És a wikipédiáról egy kis infó, amiket az írónő elárult, de nem lettek beleszőve a könyvbe:
  • Harry auror lett, az Auror Parancsnokság vezetője. Arthur Weasley megjavította Sirius motorkerékpárját, melyet így most Harry birtokol. Ginny-vel összeházasodott. Mivel Voldemort lélekdarabkája már nincs Harry-ben, Harry nem tud párszaszóul.
  • Ronból is auror lett. Csatlakozott testvéréhez, George-hoz a csodabazáros üzletben. Felesége Hermione.
  • Hermione a minisztériumban a Varázslény-felügyeleti Főosztályon kezdte karrierjét és nagyban hozzájárult a házimanók életszínvonalának javításához. Később a Varázsbűnüldözési Főosztályra ment át, ahol már igen magas rangban van. Ronhoz ment feleségül. Megtalálta szüleit és levette róluk az emlékmódosító bűbájt.
  • Ginny a Holyhead-i Hárpiákban játszott egy darabig, majd visszavonult az aktív sporttól, hogy felnevelje Harry-vel közös 3 gyereküket. Később a Reggeli Próféta Kviddics levelező rovatának fő válaszadója lett.
  • Voldemort bűnei túlságosan súlyosak voltak ahhoz, hogy szellemként visszatérhessen. A szerencsétlen alak, akit maga Harry is látott a King's Cross pályaudvaron, ő volt.
  • George folytatta a viccbolt vezetését. Később összeházasodott egykori évfolyamtársával, Angelina Johnsonnal, akitől két gyermeke született; Fred, akit a fiú ikertestvére után neveztek el, valamint Roxanne.
  • Draco Malfoy is megházasodott: feleségül vette Astoria Greengrasst, majd később egy fiuk született, akit Scorpiusnak kereszteltek.
  • Luna Lovegood egyfajta természettudós lett, aki körülutazta a világot, furcsa és egyedi élőlényeket keresve. Házas, férje Rolf, Goethe Salmander unokája.
  • Percy Weasley feleségül vett egy Audrey nevű lányt, akitől két gyereke született: Molly és Lucy.
  • Dolores Umbridge-ot letartóztatták, majd bíróság elé állították a mugli születésűek ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Életfogytig tartó Azkaban-fogságra ítélték.
  • Neville Longbottom a Roxfortban kezdett dolgozni: miután Bimba professzor nyugdíjba vonult, McGalagony professzor felajánlotta neki a megüresedett gyógynövénytan tanári posztot. Neville feleségül vette egykori hugrabugos évfolyamtársát, Hannah Abbottot, aki a Foltozott Üst tulajdonosnője lett.
  • Billnek és Fleurnek három gyereke született: Victoire (akit a roxforti győzelem emlékére neveztek el), Dominique és Louis.
  • Voldemort uralmának megdöntése után Kingsley Shacklebolt lett az új mágiaügyi miniszter. Kingsley nem engedte, hogy dementorok legyenek az Azkaban őrei.
  • A Mardekár-ház meglehetősen felhígult, már nemcsak és kizárólag aranyvérűek járnak ide (ez persze korábban sem volt így: például Tom Denem és Perselus Piton sem voltak aranyvérűek).
  • Voldemort sötét varázslatok kivédése tanári állásra kimondott átka halála után megtört, immár egy állandó tanár tölti be posztot évek óta. Harry számos alkalommal ellátogatott az órákra, hogy előadásokat tartson a tanulóknak a sötét varázslatokról.
  • Harry és Ron nem mentek vissza az iskolába, a háború utáni tárgyalásokban és a varázslótársadalom újjászervezésében vettek részt, míg Hermione visszatért befejezni az utolsó évet.

Harry Potter és a félvér herceg- film

augusztus 02, 2011 2 Hozzászólás
Ó, hiába telnek-múlnak az évek, én még mindig odáig vagyok a Harry Potterért. Legyen szó a könyvekről, vagy a filmekről. Pl. teljesen mindegy, hogy a TV-ben már 120-adjára adják le A bölcsek kövét, én ugyanolyan izgatottan nézem meg 121-edjére is. :o)

Nem is tudom igazán miért, de először a 7. rész első feléhez volt szerencsém és csak utána néztük meg a 6 részt. Odáig vagyok!
Hogy megnőttek Herryék!
És bár olvastam az adott kötetet, mégis reménykedtem abban, hogy valami csoda történik és mégse hal meg az, aki meghalt. Nekem bizony potyogtam a könnyeim. ... Nagyon tetszett ez a rész.

A Harry Potter és a félvér herceg hazai bemutatója 2009. július 23-án volt. 154 perces.

Roxfort körül egyre szaporodnak az árnyak. Pedig a hatodik osztályba lépő Harry Potter és barátai számára a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola mindennapjai is bőven elég izgalmat jelentenek nekik: Harry különleges titkokat hordozó bájital tankönyve, Ron barátnője és Hermione szerelme is épp elég titokzatos és ijesztő. De Harrynek egyre több oka van a félelemre. A halálfalók már mindenütt ott vannak, a dementortámadások szaporodnak, és az iskola fölött megjelenik a Sötét Jegy. Dumbledore abban reménykedik, hogy védence megerősödhet, ha jobban megismeri a múltját. De van veszély, amelyre ő sem készülhet fel.



















szereplő(k):

Daniel Radcliffe (Harry Potter)
Emma Watson (Hermione Granger)
Rupert Grint (Ron Weasley)
Jim Broadbent (Horace Slughorn)
Michael Gambon (Albus Dumbledore)
Alan Rickman (Perselus Piton professzor)
Helena Bonham Carter (Bellatrix)
Robbie Coltrane (Rubeus Hagrid)
Tom Felton (Draco Malfoy)
Maggie Smith (Minerva McGalagony)
Hero Fiennes-Tiffin (Tom Riddle 11 évesen)
Frank Dillane (Tom Riddle 16 évesen)
David Thewlis (Remus Lupin)
forrás: port.hu

"Érdekesség, hogy a Lavender Brownt alakító Jessie Cave-et és a 16 éves Tom Denemet alakító Frank Dillane-t a rajongók közül választották ki, a 11 éves Tom Denemet alakító Hero Fiennes Tiffin pedig a Voldemortot játszó Ralph Fiennes unokaöccse."
forrás: wikipédia

Vincent Cuvellier: Amikor életemben először megszülettem

augusztus 02, 2011 1 Hozzászólás
"Amikor életemben először láttalak, a te szemed volt csukva és én voltam a zúgó tenger."

Ezen a könyvön én annyit bőgtem!
Láttam magam előtt, amikor először pillantottam meg a 2 csíkot a terhességi teszten. Amikor először láttam Gyerkőcöt az UH-n. 3 mm-es pötty volt és tessék. Amikor először láttam mosolyogni a monitoron, mintha integetett is volna, "Hahó anya itt vagyok!". Amikor először éreztem a kis lepkeszárny rebegtető érzést a hasamban. Amikor először csuklott a pocakban, én meg nem tudtam mit tegyek, hogy elállítsam neki. Amikor jöttek az első igazi fájások és tudtam, hogy eljött az idő. Amikor először pillanthattam meg, rám nézett és tudtam, hogy nála szebb nem létezhet. Amikor először mosolygott rám, amikor először indult el felém, amikor először mondta ki, hogy mami. Amikor először mondta, hogy "szeretlek". És amikor először hagyott ott a játszótér közepén, hogy egy kislányt megpuszilgasson és úgy éreztem darabokra hullok, de mégis örültem. ...
Mennyi először.

Hogy kiknek is szól igazán a könyvecske? A gyerekek végigkövethetik a sok "először"-t a születéstől kezdve a második születésükig. Bemutatja, hogyan lesz a kisbabából anyuka/apuka, milyen út áll addig előtte és mi kezdődik utána. A felnőttek meg? Ők meg sírhatnak rajta, mert nagyon jól össze van benne foglalva minden. Mint egy óra, amit visszapörgettek és az idő múlására emlékeztet.
"Amikor életemben először megszülettél, én másodszor is megszülettem, kicsim."

Charles Duterte illusztrációi egyszerűek, nem túlbonyolítottak, kedvesek, maximálisan harmonizálnak a szöveggel.
Ne gondoljatok "kisregényre", nem hosszú könyvecske. Egyik oldalon szöveg, másikon kép, de mégis benne van minden.

Amikor életemben először olvastam, zokogtam.
Amikor másodjára, már nevettem.
Amikor harmadjára, láttam magam előtt, ahogy egyszer a Gyerkőcöm is megérti a mondandóját.
Amikor negyedszer, akkor arra gondoltam, hogy eljön majd az az idő, amikor az örömtől én is 20 évet fiatalodok és megszületek harmadjára is.


Megjelenés: La Premiére fois que je suis née (2006.)/ Amikor életemben először megszülettem (2007. Vivandra Könyvek)
Oldalszám: 96
Ára: 2940

2011. augusztus 1., hétfő

"Barátnőm, Bori" sorozat 2.

augusztus 01, 2011 0 Hozzászólás
Tavaly novemberben már írtam a Barátnőm, Bori sorozat 6 kötetéről, most újabb 3-at szeretnék bemutatni nektek.
Már akkor is megjegyeztem, hogy leginkább azzal nyerte el a sorozat a tetszésemet, hogy mindegyik rész történetét egy-egy olyan esemény köré építették fel, amik hétköznapiak és amiknek a felolvasásával segíthetünk megértetni a gyerekekkel az őket körülvevő világot. A történetet rövidek, az illusztrációk nagyon bájosak, színesek és az óvodás korosztálynak szólnak maximálisan. Mindegyik rész lehetőséget nyújt a kicsikkel az esetleges félelmekről való elbeszélgetésre vagy épp komolyabb témák felvetésére, az ismeretek bővítésére.
A tavaly megemlített 6 kötet közül ilyen volt pl. a kistestvér érkezése, az ovi kezdete, a kis háziállatért való rimánkodás, a félelem a doktornénitől/bácsitól és a Karácsonyra készülődés.
Az újabb 3 részben Bori már ovis.

A Bori úszni tanulban, Bori szeretne úszni járni és az anyukája be is íratja egy tanfolyamra. A könyv szépen levezeti, hogy tanítják meg a gyerekeket úszni. Bori napról napra egyre ügyesebb lesz, míg a végén átveheti a csikóhaljelvényt.
Mivel szeretnénk a későbbiekben mi is Gyerkőcöt úszásra járatni, ezért nagyon érdekesnek találtuk a kis könyvecskét. Amiről tán lényeges elbeszélgetni és segítséget nyújt hozzá, az a 4. oldal volt, amin egy kisfiút és egy kislányt is megmutatnak meztelenül zuhanyozás közben. A képen nagyon jól látszik a különbség a 2 nem között, lehetőséget ad az illusztráció az elbeszélgetésre.

A Bori a strandonban Bori és a szülei a tengerhez mennek nyaralni. A csomagok közül nem hiányozhat Bori nagy, zöld, felfújhatós gumikrokodilja, ami elszabadul a tengeren.
Nyaralásra készülve vagy már a pihenés alatt kedves kis olvasmány lehet a gyerekeknek.




A Bori a tanyán pedig Gyerkőcöm kedvence lett a 3 könyvecske közül. Ebben a részben Bori és anyukája meglátogatják az anyuka egyik barátnőjét, aki tanyán él a családjával. A kislány megismerkedik sok-sok állattal és hazaérve egészen másképp látja még az étkezést is.
Gyerkőcömnek nagyon tetszett a sok állat felvonultatása, akár kisebbeknek is nagyon jó gyakorlás lehet, hogy milyen állatokat látnak a képeken.

Kisebbeknek is bátran beszerezhető, a képek biztos tetszeni fognak nekik, lehet mutogatni és magyarázni, hogy mit látnak, de inkább a történetek aktualitása miatt az ovis korosztálynak szólnak. És plusz pont még mindig, hogy 690 Ft egy-egy könyvecske, szerintem ennyit ne sajnáljunk áldozni érte, ha van rá lehetőségünk. Maximálisan megéri.

Vedd meg a 2 könyvet és nyerj 2 jegyet a film premier előtti vetítésére!

augusztus 01, 2011 0 Hozzászólás
Mely film premierjéről van szó? A Hupikék törpikék 3D-ről, amit augusztus 25-étől kezdenek el vetíteni a hazai mozik. Ahogy nézegettem a képeket, szerintem nagyon cuki mesefilm lesz, kihagyni tuti nem fogjuk. A Hupikék törpikék gyerekkorom egyik nagy kedvence volt. :o)



A filmből készült 3 könyvet a Manó Könyvek fogja kiadni augusztus 10-én, ezekről lenne szó:

"A törpök majd elkékülnek a sok bajtól, ami egyszerre rájuk szakad: Hókuszpók nem adja fel régi tervét, kézre akarja keríteni ősi ellenségeit, és egy sajnálatos balesetnek (meg Ügyifogyi kétbalkezességének) köszönhetően a nyomukra is jut. A törpcsapat csapdába kerül, és csak egy váratlanul megnyíló vészkijáraton keresztül menekülhet. Ám az a járat egy ismeretlen, távoli világba vezet: New Yorkba…" (Ára: 1990 Ft)


"Aprajafalván minden törp izgatottan várja az év legtörpösebb éjszakáját, a Hupihold ünnepét. Ám amint feljön a Hupihold, megjelenik a faluban Hókuszpók, a gonosz varázsló, és elüldözi Törpapát, Ügyifogyit, Okoskát, Vitézt, Dulifulit és Törpillát egy átjárón keresztül egy olyan világba, ahol törp még sohasem járt. Vajon sikerül a törpöknek feltalálni magukat ebben a furcsa világban? Vajon sikerül elkészíteniük a Hupihold varázsitalt, mielőtt Hókuszpók lecsap rájuk? Vajon sikerül visszajutniuk a falujukba?" (Ára: 790 Ft)


"A csúf, gonosz Hókuszpók New Yorkig kergeti a törpöket. Ügyifogyi megpróbálja épségben hazajuttatni Törpapát, Törpillát és a többieket Aprajafalvába. Vajon Ügyifogyi tényleg olyan ügyetlen? Vagy végre sikerül megmutatnia, hogy belőle is lehet hős?" (Ára: 990 Ft)


És akkor a nyereményjáték:
Vásárolj A nagy törpkaland mellé egy Fantörpikus kalandot vagy egy Ügyifogyi meséjét augusztus 14-éig. Ha az első 30 vásárló között vagy, akkor 2 mozijegyet nyersz a 3D-s film premier előtti, augusztus 17-ei vetítésére az Aréna plázába. Bővebb információ ITT.