Follow Us @nikikonyvesem

2016. szeptember 2., péntek

Eduardo Sacheri: Ilyen ​a boldogság

Részlet az eredeti borítóból
Ciki vagy sem, de számomra teljesen ismeretlen volt a szerző neve és Oscar-díj, meg amerikai sztárszínészek ide vagy oda, de bizony a Szemekbe zárt titkok se mondott többet, amikor kézbe vettem a könyvet és elolvastam a szerzőről készített kis bemutatást a hátlapon. Azt viszont el kell ismernem, hogy az érdeklődésemet még jobban felkeltette az a tény, hogy az egyik korábbi regényét megfilmesítették, ráadásul az amerikai adaptációjában nem is akármilyen színészek kaptak szerepet (Julia Roberts, Nicole Kidman).

Mire számítottam az Ilyen a boldogság elolvasása előtt? Nos, a borító egyszerű szépsége azonnal megfogott. A kicsi női alak, a hatalmas tér közepén szakadó esőben, számomra magányt, önmagára maradást jelentett. Nem sokat tévedtem.

Sofia 14 éves, amikor az édesanyja meghal. A fiatal lánynak nem marad senkije, így gondol egy merészet és elutazik az édesapjához akit sose látott, sőt, aki a létezéséről se tud semmit. Igen, a 14 éves lány buszra száll, kezében az apja neve és címe, felcsönget a férfihoz, majd közli vele, hogy ő a lánya. 
Lucas a sokkot leszámítva egészen jól fogadja a hírt, bár fogalma sincs első körben, hogy mit tegyen és erre csak rátesz egy lapáttal az a tény, hogy nős és a felesége nem épp jól fogadja, hogy felbukkan a férje lánya, akinek a létezéséről mindezidáig nem is tudtak. Veszekedések, nehézségek ide vagy oda, Lucas próbálja állni a sarat és jó apukája lenni Sofianak, de természetesen semmi se olyan egyszerű.

Eredeti címe: Ser feliz era esto (2014.)
Kiadta: Agave (2016.)
Oldalszám: 208
Forrás: kiadó
Értékelésem:
Az Ilyen a boldogság nagyon különleges hangulatú könyv. Nem lelkizős, de nem is nyomott, inkább közönyös, távolságtartó. Senki se számítson mélyen szántó gondolatokra, érzelmekre a könyv elolvasása előtt, inkább olyan, mintha egy 14 éves gyerek érzelmeit élnénk át, aki valamit titkol, próbálja elnyomni a valós érzelmeit, a vele történteket és a túlélésre koncentrál.
Érzi az olvasó, hogy valami nem stimmel Sofia édesanyjának halála körül, egy rakás verziót lejátszottam magamban, hogy vajon mi történhetett az anyukával kezdve onnan, hogy nem is halt meg, csak így akarta a lány megismerni az édesapját és elszökött hozzá, folytatva egészen addig, hogy az anyuka már Sofia születésekor meghalt és a lányt a szomszédok nevelték fel. Aztán persze a történet végén kiderül minden olyan megoldással, ami számomra egy kicsit homályos maradt, de számítani semmiképp se számítottam rá.

Kedveltem a két főszereplő karakterét.
Lucas előtt kalapomat emelem, mert tényleg nagyon jól fogadta a hírt és próbált mindent megtenni, hogy egy számára még ismeretlen lánynak az édesapja tudjon lenni azonnal. Nem mondom, néha letört a tehetetlenségtől, de sose kérdőjelezte meg, hogy biztos a lánya-e Sofia, egyszerűen az első perctől kezdve próbálta tenni a dolgát.
Sofia pedig olyan, mint egy 14 éves lány, aki elveszítette az édesanyját és próbál beilleszkedni az új életébe, ami nincs megkönnyítve számára, mert bár az apja felesége nem piszkálja őt, ettől függetlenül érzi, hogy Fabiana nem örül a jelenlétének.

"Sofia kis híján nevetni kezd, de még idejében sikerül visszafognia magát, mert nem jókedvében, hanem idegességében tör rá a késztetés. Amikor vele beszél, apa néha megpróbál a 21. századi szavakat használni. Sofia nem tudja, azért van-e így, hogy ezzel mutassa, hogy érti, amit mond, vagy azért, hogy fiatalabbnak érezze magát. De amikor kétségei vannak, mindig kivár, mielőtt megszólalna. Nem csak a "jó arc", hanem egy csomó más esetében is."

A cselekmény nem bonyolult, sőt, ha csak erre koncentrálok akkor azt kell írnom, hogy nagyon egyszerű, könnyed, nagy extra nem történik. 
Megérkezik Sofia Lucashoz, próbálnak összerázódni, a lány iskolába kezd el járni, majd a végén kiderül, hogy mi történt az édesanyjával és ennyi. Közben persze letisztázódik Sofia-Lucas-Fabiana kapcsolata is.
A lényeg annyi, hogy az Ilyen a boldogság nem egy cselekményben gazdag, izgalmas történet, hanem egy lassú folyású, könnyed, különleges hangulatú regény, ami mindezek ellenére magába szippantja az olvasót és nem ereszti.
Olvasni akartam, tudni akartam, hogyan alakul Sofia sorsa és mi történt az anyukával. A lány életének a részese szerettem volna lenni, szorítottam azért, hogy minden jól alakuljon Lucas és közte.

És így a bejegyzés írásának végéhez érve úgy érzem, hogy a hazai borító telitalálat. Igen, ilyen a történet. Egy fiatal lány ott áll magányosan, az esőcseppek szimbolizálhatják a rengeteg könnyet, fájdalmat, de az a piros esernyő valahogy megragadja egyből a figyelmemet. Az esernyő védelmet ad az eső elől. A lány bár ott áll, zuhog, de védi őt. És piros. A szeretet színe. Reményt ad, hogy minden jóra fordul és így is lesz.

Nincsenek megjegyzések: