Egy 14 éves lány, akit szellemek szállnak meg vagy csak őrült? Ördögűzés? És mindez megörökítve egy valóságshow keretein belül? A végén pedig egy rémisztő tragédia, melynek következtében a műsor leáll és minden anyagot eltüntetnek? Mi történt? Tudni akartam. Ráadásul az is felcsigázott, hogy 15 év elteltével a történtekre nem más emlékszik vissza, mint a megszállt lány húga, aki akkor 8 éves volt.
Mire számítottam a könyv olvasása előtt? Feszültségre, rémisztő fordulatokra, a fejemben dübörgő horrorfilmekre oly jellemző hangeffektekre, a szívem torkomban való dobogására, rémületre, sokkra, vérre és szellemekre. Mindezek közül mit kaptam meg?
- A feszültség szerintem kellőképpen a helyén volt.
- Rémisztő fordulatok annyira nem jellemzőek a történetre.
- Hangeffektek? A Szomorú Vasárnap annyira nem rémisztő, mindezek ellenére szerepet kap a történetben és megmaradt bennem is, dúdolgattam magamba többször.
- A szívem torkomban való dobogása? Bár a feszültség a helyén volt, de ettől függetlenül nem éreztem azt a fajta rémületet, készenléti állapotot, mint mondjuk King Cujo-jánál. (Ne kérdezzétek miért épp a Cujo jutott most eszembe.)
- Rémület? Nem volt.
- Sokk? Nem volt.
- Vér? Nem volt.
- Szellemek? Meghagyom a megfejtést a számotokra, olvassátok el a történetet!
 |
Eredeti címe: A Head Full of Ghosts (2015.)
Kiadta: Agave (2016.)
Oldalszám: 288
Forrás: kiadó
Értékelésem:
 |
A történet felépítését tekintve először a jelenben vagyunk, amikor is Merry találkozik egy írónővel, aki szeretné megírni a család történetét. Interjúkat ad neki, elmeséli a történteket, lényegében ebből az elbeszélésből épül fel a Szellemek a fejben.
Néha pedig beleszövésbe kerül a cselekmények közé egy bizonyos Karen blogbejegyzései, aki a fejébe vette, hogy 15 évvel a történtek után kielemzi a valóságshowt, szinte képkockáról képkockára és próbál tudományos, elfogadható magyarázatokat adni a házban történtekre.
Aztán persze a történet végén kiderül, hogy kicsoda Karen, na meg alapjáraton hogyan is zárul a történet.
A fülszöveg nagyon jól összefoglalja a történetet. Egy 14 éves lányt megszállnak a szellemek és fura, rémisztő dolgokat tesz. A szülők kezdetben pszichológushoz hordják, de semmit se használ, végül végső kétségbeesésükben az egyházhoz fordulnak. Azt ne kérdezzétek, hogy az egyházzal való együttműködés hogyan jön össze a valóságshowal, de a vége az lesz, hogy a szülők belemennek abba, hogy a hétköznapjaikat ország-világ láthassa. Természetesen az egyház meg van győződve arról, hogy a kislányt megszállta az ördög és elkezdődik az ördögűzés, amire nem írhatom azt, hogy a nem várt fordulattal folytatódik, mert a várt fordulattal fog. A poén viszont csak ezután következik majd. ...
A történetben megismert családunk a 14 éves Marjorieból, a 8 éves Merryből, a bankban dolgozó édesanyáról és a munkanélkülivé vált apából áll.
Apukát hosszú idő után elérte a leépítés, új munkahelyet nem talál, a család felélte a tartalékait, nő a feszültség a szülők közt, a valóságshowal járó összeg egyfajta mentőöv a számukra.
A két testvér amúgy a történet elején nagyon jól kijön egymással, sőt, a vége felé se változik ez meg annak ellenére sem, hogy Marjorie sokszor a frászt hozza szerencsétlen húgára aki a kora miatt nagyon befolyásolható még.
A történet csattanója? "Durva" lett a vége, de pszt, egy szót se róla. Olvassátok el a történetet, aztán érezzétek a végén ti is azt, hogy tátva marad a szátok.
"– Mondja csak. Látott – e már valaha démont? Hogy nézett ki? Átsejlett a gazdatest testén, nekipréselődött belülről? Kirajzolódtak egy karom, szárny, arc, vagy egy szörnyszülött a bőrükön? Hasonlíthat – e rám egy démon; tűnhet – e úgy, hogy egy ember szorult egy másik ember testébe? Nyomot hagynak odabent a démonok?"
Milyen is akkor összességében a Szellemek a fejben? Izgalmas olvasmány, bár nem annyira zizis, mint számítottam rá. Csütörtök este volt, amikor kézhez kaptam, péntek reggel elutaztunk a hétvégére és ezt a könyvet vittem magammal a 2-3 órás autós útra. Az odafelé vezető úton a felével végeztem is, hazafelé pedig befejeztem. Így lényegében 1 nap alatt elolvastam, kellőképpen beszippantott.
Tetszett, hogy blogbejegyzések is bele lettek szőve a történetbe, így egy kicsit más oldalról is láthattuk a "valóságot". Tudományosabban, elbizonytalanítóbban. Most akkor mi az igazság? Minden csak trükk, színjátszás? Vannak szellemek vagy nincsenek? Ki a gonosz, már ha van ilyen? És miközben a kérdések ott zakatolnak az olvasó fejében, ott vannak a tudományosnak tűnő magyarázatok, elemzések, az agy szinte sikít, hogy na de láttad, olvastad a történteket, hogy mered cáfolni azt, ami a szemed előtt lejátszódik? Kicsit olyan, mint amikor gyerekként elmegyünk a cirkuszba a csúnya bácsi karddal beleszúr a ládikába, amiben a néni fekszik, a rosszullét kerülget minket, majd széles vigyorral kiszáll a nő a ládából, sehol rajta a karcolás és egyszerűen nem értjük, hogy mi történt. Aztán elmegyünk felnőtt fejjel is és látjuk, hogy bizony az a ládikó trükkös ám, miért nem vettük észre gyerekként, hogy a néni nem tud megsérülni benne? (Bár azt továbbra se értem, hogy a fészkes fenébe lehet, amikor tizedmásodpercek alatt átöltöznek a porondon, vagy épp a pasi beszórja papírral a csajt, aztán mire a papírdarabok lehullanak a földre, a csaj már másik ruhában is van. Sebaj, majd 100 évesen ezt is megfejtem. Amúgy igen, pár hete a Fővárosi Nagycirkuszban jártunk és megnéztük az Atlantisz gyermekeit, csak kicsit vagyok még mindig a show hatása alatt. Na de kanyarodjunk vissza a történethez.)
Paul Tremblay eme története elnyerte idén a Bram-Stoker díjat, mint a legjobb horror. Úgyhogy már csak a díjazás miatt is figyelemfelkeltő lehet a történet, de én is csak ajánlani tudom a figyelmetekbe. Nem az a véres horror, de mégis van benne valami. Olvassátok el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése