Blue Baker tizenéves fiú, akinek maghal az édesapja, így egyedül marad az édesanyjával és a kishúgával. Már az édesapa halála elég lenne ahhoz, hogy Blue magába forduljon, de erre még jobban rásegít Hopper, aki rendszeresen csúfolja őt. A fiú iskolai tanácsadója arra ösztönzi őt, hogy írja le a gondolatait, érzéseit. Így születik meg a fejében Vadóc karaktere, a vad kölyöké.
Egy napon azon kapja magát, hogy egybeolvad a valóság és a fantázia.
Rövid könyvecske, de annál súlyosabb a mondanivalója. Nyomasztónak, sötétnek, félelmetesnek tartottam, ahogy bepillanthatunk a félárva fiú érzelmeibe, abba, hogyan bántalmazná Hoppert, mit tenne vele. Nagy elfojtott indulat volt benne és ez engem megrémisztett.
Nagyon sajnáltam, hogy elveszítette az édesapját, ezt nagyon nehéz lehet feldolgozni ilyen fiatalon. Ugyanakkor arra is felhívja a könyv a figyelmet, hogy a gyermekkori agresszió létezik. Igenis, a fiatalok is képesek lehetnek elmenni haragjukban a végletekig, akár a durva tetlegességtől se riadnak vissza, ill. megfordulhat a fejükben a gyilkosság. Az elfojtott indulat levezetéséhez egyfajta megoldás lehet a magából való kiírás, de kétlem, hogy ez mindenkinél működhetne.
Felvetődött bennem, hogy most akkor mi is történt? Vadóc létezik, vagy sem?
Amolyan jing és jang-elv. Blue a jófiú, aki mindent eltűr. Vadóc a rosszfiú, aki nem retten vissza attól, hogy kést, baltát ragadjon és gyilkolni készüljön.
A vadóc mindannyiunkban benne lakozik, a kérdés csak az, hogy engedünk-e annak, hogy előtörjön belőlünk és milyen szinten.
Nagyon sötét és borús hangulatú a történet, amire még jobban rásegít a komor illusztráció.
Felépítését tekintve Blue mesél a jelenben, hogyan élte meg a történteket és ezt fűszerezi néha a kitalált Vadóc történetével és képeivel.
Ami megfordult a fejemben az az, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek szól? Gyerekeknek nekem túl agresszív és komor. Viszont úgy gondolom, hogy nagyon sok fiatal átesik az iskolatársai, nagyobb diákok agresszióján, szeretteik elvesztésén és nekik jó lehet olvasni, hogy nincsenek egyedül, másnak is megfordulnak a fejében haragjában, félelmetes gondolatok. De fontosnak tartom, hogy átlássa a fiatal olvasó, hogy az agresszió nem megoldás.
Felnőtteknek viszont bepillantást nyújt a gyermeki érzelmekbe. Hogyan élik meg a veszteséget, azt, hogyha csúfolják őket. Üzenet az önuralomra. Arra, hogy figyeljünk a gyerekekre és nyújtsunk segítő kezet, ha kell. Ill. merjünk segítséget kérni. Akár egy beszélgetés kezdete is lehet.
David Almond 2010-ben Andersen díjat kapott. Az illusztrátor, Dave McKean pedig a The Sandman képregénysorozatban rajzolt és tervezett ill. a harmadik Harry Potter filmben is segédkezett.
Megjelenés: The Savage (2008.)/ A vadóc (2009. Pongrác Kiadó)Oldalszám: 78
Ára: 2600 Ft
Az író oldala.
Nagyon jó poszt lett!
VálaszTörlésÚgy érzem, ez a könyv egyedül nekem nem volt ijesztő, de még az illusztrációk sem..:)
Köszönöm.
VálaszTörlésLehet, hogy nálam közrejátszott az is, hogy ovi előtt állunk, így elég érzékenyen érint, ha bántják, csúfolják egymást a gyerekek. Ez most a mizériám. ;o)
Én is nemrég olvastam és én is elég ijesztőnek éreztem. Lehet, hogy akinek már gyereke van az érzékenyebb az erőszakra??? Ezt nem is kérdezem, ez így van.:)
VálaszTörlésÉn is erre gondoltam. :o)
VálaszTörlésIgazatok lehet.:)
VálaszTörlés