Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Villax Richárd: Fanyűvők

Megpillantva a borítót két gondolat cikázott át a fejemen:
1. nem tetszik. Olyan semmilyen. Túl egyszerű. És hát lássuk be, mivel a legtöbb ember szereti a szépet, a különlegességet, a borító kinézete nagyon fontos.
Aztán amikor befejeztem az olvasását megnéztem újra, továbbra is ugyanaz a véleményem, de néhány dolog szemet szúrt, ami addig nem. Tetszik a fogakon végigfutó vér, mintha faágakat szimbolizálna egy erdőben. Tetszik a piros-fehér-zöld fog, mert hát mégis csak hungarikumra utal a "Nemzeti Jeti".
2. és ha már a Jetinél tartunk. Mire gondol az ember olvasva? Előttem egyből megjelenik egy fehér, hatalmas szőrös valami, amiket az amerikai filmekben nem egyszer láthattunk már. De ha "Nemzeti Jetiről" olvasunk, vajon milyen lehet a mi jetink, ha már "nemzeti"? Egy mutáns szürkemarha? Vagy egy lipicai? Vagy egy mangalica? Kíváncsi voltam. És a végén megdöbbentem-e? Nem. Túl kézenfekvő volt, túlságosan sejthető.

Miről is szól a történet? Nos, van egy kis észak-magyarországi település, ahol feltűnik a "magyar jeti". Tyúkokat, kecskéket lop el, de ami a legmegdöbbentőbb: az állatok egy idő után visszakerülnek a tulajdonosaikhoz. Mégis hogyan? Miért? És ha valaki ellopta őket, mégis miért viszi vissza? Egyáltalán hol voltak az állatok addig és mi történt velük?

A főszereplőnknek Mészáros Edvárdnak romokban hever az élete. A várandós feleségétől épp válni készül, de hogy másfelé is járjanak a gondolatai, a "nemzeti jeti" nyomába ered. Már csak azért is, mert hát eléggé pipás az apósára és úgy érzi, ha kiderül, hogy a jeti hatalmas átverés, azzal a földbe tudja tiporni após pajtást, aki a jetire alapozva szállodát nyitott a környéken.
Aztán ahogy lennie kell kiderül miféle, kiféle a magyar jeti és pont kerül a történet végére is.

"- Az istállót nem lakatolja, Józsi bácsi? - kérdezte az egyik tetthelyre érvén.
- Hát, gondoltam, ha valaki ide bejön, inkább tyúkot lop, mint hogy kecskét szöktessen a kerítésen által."

Kiadta: Ad Librum (2016.)
Oldalszám: 220
Forrás: kiadó
Értékelésem: 
Ha röviden kellene értékelnem a történetet akkor annyit tudnék mondani, hogy nem sikerült lekötnie, megfognia.
És akkor egy kicsit bővebb lére eresztem.
Azt el kell ismerni, hogy a szerzőnek van érzéke az íráshoz, de úgy gondolom, hogy a gyakorlat teszi a mestert és gyakorolnia kell még, tanulni a hibákból. Maga a történet nem rossz, de nem volt kellőképpen olvasmányos. Nem tudott lekötni és igazán az érdeklődésemet se tudta fenntartani. Persze, kíváncsi voltam a jeti kilétére, de túl sok variáció nem létezett a megoldásra, ha a mutáns állatokat és az UFO-kat nem veszem számba. De az ötlet jó volt. A megvalósítással volt problémám.

Lehetett volna olvasmányosabb, izgalmasabb és voltak benne furcsa fordulatok, amik nekem eléggé elképzelhetetlenek voltak, túlságosan olyanok, amik tényleg csak a filmekben vagy a könyvekben fordulnak elő, a való életben nagyritkán. Gondolok pl. arra, amikor a semmiből hipp-hopp, teljesen váratlanul felbukkan egy olyan szereplő, akire aztán tényleg nem számít senki, de kuszál a szálakon azért.

A karakterek kidolgozását se tartom erősnek. Senki se volt szimpatikus, mindenki távolságtartó, rideg, olyan semmilyen maradt. Ami a legfurább volt számomra, arra számítottam, hogy mivel nőből vagyok, édesanya vagyok, válás ide vagy oda, de a várandós asszonykával legalább szimpatizálni fogok. Hát nagyon nem jött össze. Persze, sajnáltam szegénykét, mert nem volt könnyű gyerekkora, na de aki elolvassa a történetet azért megérti majd, hogy miért van bennem a bizonyos DE AZÉRT.
Sajnálom, hogy egy szereplő se került hozzám közel. Legalább egy kidolgozására nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni és odafigyelni arra, hogy az olvasó közel érezze magához. Ott legyen vele, átérezze a gondolatait, megértse a cselekedeteit. És hát elviekben ennek a bizonyos szereplőnek, mint főszereplőnek, Edvárdnak kellett volna lennie.

A cselekmény fel van építve rendesen, bárcsak izgalmasabb lett volna és bárcsak lett volna a végén egy "hűha" érzésem, ami nem lett.

Összességében nem rossz a Fanyűvők, eltekintve a fentebb megnevezett észrevételeimtől. Eredeti az ötlet, ez pedig tetszett. A megvalósítása az, ami a szememben annyira már nem jött össze. Azt viszont hozzá kell még tennem, hogy tudtommal első könyves szerző Villax Richárd és ahhoz képest amit összehozott, az nem rossz. Olvastam már olyan első könyves hazai szerző munkáját, aki boldog lehetett volna, ha legalább ennek a könyvnek a nyomába ér az ő munkája.
Szerintem jó úton halad a szerző, pusztán csak kell még egy kis gyakorlat.
Ha egy hazai különlegességre vágytok, akkor adjatok esélyt a történetnek! :o)

0 megjegyzés: