2020. május 31., vasárnap

Az elmúlt hónapok


Szegény blogocskám az elmúlt 4 hónapban nagyon pihenő üzemmódba kapcsolt, pedig direkt siettem a már olvasott könyvekről szóló bejegyzések megírásával, mielőtt újra munkába álltam volna, hogy legyen mit közzétennem, amíg belerázódom az új élethelyzetünkbe. Hát, nem jött össze. 😅 A bejegyzések továbbra is piszkozatban maradtak. Egyszerűen annyira elhavazódtam, hogy el is felejtettem a blogot, sok minden történt az elmúlt négy hónapban.

Március elején álltam munkába újra a GYED/GYES után. Az még akkor hagyján volt, hogy meg kellett szoknom a munka-gyerekek-háztartás kombójának az összeegyeztetését, de két héttel később bezárt az iskola és az ovi is a vírus miatt. Így hirtelen egy olyan izgalmas szituációban találtam magamat, amikor nem csak a 3-as kombót kellett összeegyeztetnem, hanem hirtelen tanár néni és óvó néni is lettem, mindezt úgy, hogy nálam a home office nem játszott túl nagy szerepet. 
Hajnali 4-kor keltem, mentem dolgozni, amikor hazaértem akkor pedig rám szakadt a háztartás, a Naggyal való tanulás, a Kicsivel való foglalkozás, stb. És akkor mindezt megfejeltem azzal, hogy ott volt az Egyetem is. Olvasni egyáltalán nem volt időm, de kedvem sem. Néha örültem, hogy élek. 😕 
Aztán hipp-hopp elkezdődött a vizsgaidőszak, ami sok meglepetést tartogatott. Van olyan tantárgy, amiből könnyebb lett szerintem így vizsgázni, mintha bementünk volna; de volt olyan tantárgy is, ahol elég kellemetlen volt, amikor 300-an rácuppantunk a Coospacre és az a túlterhelés miatt lefogyott, az addig elmentett feladatokat értékelte le (mondjuk a 30 perces vizsgából az 5. perc után lefagyott és annyi volt), került be a Neptunba a jegy. 
És akkor persze ott volt a Nagy is, akinél sehogy se működött az otthon oktatás. A tanár néni reggel felb.szarintotta az FB-re, hogy mi aznapra a lecke, csinálja meg a gyerek és kész. A szülő meg nézhette a youtube videókat, hogy is magyarázza el a gyereknek a feladatot, mert már ő maga se emlékszik rá. Úgyhogy szó szerint tanár néninek kellett lennem, aki munka után még órákig tanult a gyerekkel, hogy az ne maradjon le. (Férjemet azért mentem, nem volt ideje tanulnia vele, hisz bár ő volt itthon a gyerekekkel, de home officeban dolgozott, határidőkre itthon.) Neki sem lehetett egyszerű lévén, hogy nagyon pocsékul magyarázok, ugyanakkor haladnia kellett, sok szorgalmit is adtam fel neki, mert szeptembertől erősebb iskolában kezd, biztos alapot akartam neki biztosítani egy ilyen helyzetben is.
De ott van a Kicsi is, aki mindig azonnal megrohamoz, amint meglátja, hogy hazaértem és nyúzna-húzna, hogy most már csak vele foglalkozzak. Neki se lehetett egyszerű, hisz két és fél évig velem volt itthon, majd épp hogy 1 hónapot járt oviba, kezdte megszokni, erre bekövetkezett a vírushelyzet és apával maradt otthon, akinek dolgoznia kellett attól függetlenül, hogy itthon volt.

Úgyhogy az elmúlt hónapok így teltek. Sokszor volt nagyon elegem már, fáradt voltam, kiakadtam, néha csak sírni szerettem volna, de az se ment. Sok(k) volt egyszerre mindaz, ami történt. ... De sok mindenre rá is döbbentett ez a sok minden így egyszerre. Hol van gyenge pont az életünkben, miken kellene erősítenünk a jövőben. Lassan véget ér az iskola, egyetem, lesz egy kis nyugalom ilyen téren, aztán meglátjuk mi lesz szeptemberben.

Igyekszem most már a blogon is kicsit sűrűbben jelentkezni, mert tényleg elég sok könyvről van már megírt piszkozatom (kb. 40), így pár perc és közzé is teszem az egyiket, hogy lássátok az igyekezetemet. 😆

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése