Szubjektíven könyvekről, adaptációkról és miegymásról

Sajtóközlemény- Fábián Janka: Az utolsó boszorkány lánya

Pár hónappal ezelőtt jeleztem már nektek, hogy alkalmanként kapok e-mailben sajtóközleményeket egyes könyvkiadóktól és úgy döntöttem, hogy ezeket alkalomadtán közzéteszem az oldalon is.
Így kerül most sorra Fábián Janka legújabb története is.


"Hangolódj az ünnepekre Fábián Jankával! Az utolsó boszorkány lánya nosztalgikus szerelmi történet valóban tökéletes program őszi estékre. Fábián Janka már fogalom, ha romantikáról és nagy érzelmekről beszélünk, mostani regényében is minden megvan, ami a kötetet a romantikus művek kedvelői számára ellenállhatatlanná teszi: szövevényes szerelmi történet, regényes, szinte meseszerű karakterek- és történetmesélés, valódi történelmi háttérrel.
A 43 éves, eredetileg magyar-történelem tanár végzettségű írónő 1973-ban született, és egy Pest megyei községben nőtt fel. Tizennégy éves korától él Budapesten. Egyetemre Miskolcon és Budapesten járt. Jelenleg angol  nyelvtanárként dolgozik.
Fábián Janka nem bízta a véletlenre írói karrierjét. Első kéziratával több kiadót is felkeresett, de nem járt sikerrel, így saját kiadásban adta ki első öt könyvét, mely minden darabja gyorsan fogyott. Az igazi áttörést az Ulpius-ház és a Libri Könyvkiadó berkei hozták.
A Libri Kiadónál most megjelent Az utolsó boszorkány lánya című, a XVIII. században a francia forradalom idején játszódó gazdag érzelemvilágú, szövevényes szerelmi történetet maradandó élmény olvasni, hiszen a magyar romantikus irodalom legkiválóbb darabjait idézik.
A kötetben Schönemann Zsófia, az utolsó bécsi boszorkány lánya szomorúan fogadja a jóképű Habsburg-trónörökös, József főherceg közelgő házasságának hírét. A lány évek óta titokban rajong Mária Terézia elsőszülött fiáért, de az ifjú jövőjét már előre megírták a társaság törvényei. Mégis Schönemann Zsófia az esküvő napján úgy érzi, valamivel fel kell hívnia magára a főrangú ifjú figyelmét. Ám ehelyett egy másik fiatalember szeme akad meg rajta; a daliás Kolosy Károly, a királynő magyar királyi testőrségének tagja még párbajozik is érte…
 Zsófia története egy szerelmi dráma súlyos következményei miatt Párizsban folytatódik, ahol az ő és a családja sorsa akarata ellenére is összekapcsolódik a Habsburgokéval – József császár után Marie Antoinette-ével is. A francia forradalom kitörése előtti években a királyi udvar látszólag fényűző élete mögött rejtett tragédiák sora húzódik meg, amelyekről csak az uralkodók bizalmasai tudhatnak. Közöttük van Zsófia is, aki hiába is próbálna kívülálló maradni, az egyre baljósabb események őt is magukkal sodorják, és hamarosan már a saját és a családtagjai életéért kell küzdenie."

Részlet a könyvből:
"A fiatal lány szándékosan lassan lépkedett, útközben mindent jól szemügyre véve, minden szembejövő járókelőt megbámulva, néhány csillogóbb vagy gazdagabb üzlet előtt lelassítva, a kiállított portékát gusztálva. Tudta, hogy amikor végül hazaér, minden bizonnyal alapos fejmosást fog kapni a késlekedése miatt, de nem bánta. Ennyit bőven megért, hogy ezen a verőfényes nyári napon egymaga sétálhatott végig a forgalmas, nyüzsgő és színpompás Grabenen, Bécs hírneves  bevásárlóutcáján, ahol lépten-nyomon akadt valami izgalmas látnivaló egy tizennyolc éves leányzó számára. Nem is beszélve arról, hogy őt is sokan megbámulták – jó érzés volt, még ha néha kissé kényelmetlen is, amikor egy-egy ficsúr vagy meglettebb uraság tetőtől-talpig végigmérte, csillogó tekintettel, néha szinte csettintve a nyelvével, vagy az orra alatt mormolva: „Ez igen!” Ha pedig az urak esetleg egy hölgy társaságában voltak, a hölgy – velük ellentétben – megvetően, elbiggyesztett ajakkal nézett végig rajta. Ám Schönemann Zsófia ezen is csak mulatott. Hiszen jól tudta, hogy se semmi kihívó vagy tisztességtelen nincsen rajta – hacsak az nem, hogy szemtelenül csinos és fiatal. És különben is… az ő szívében csakis egyetlen férfiú kaphatott helyet, másnak mindössze egy-egy  pillantást vagy mosolyt ajánlhatott fel nagylelkűen. Nem, ő soha nem lehet másé… még akkor sem, ha nyilvánvalóan őrültség ez a szerelem, amely nem teljesedhet be soha. Ámbár, ki tudja… Zsófia néha az éjszaka csendjében, amikor szobájában álmatlanul az elsötétített ablakot bámulta, a lehetetlent is megvalósíthatónak vélte. Hiszen a Teremtő miért is plántálta volna szívébe ezt az érzést, ha nem azért, hogy egy szép napon… Ámde most nem gondolkodott ezen tovább. Alig észrevehetően megvonta a vállát, majd belenyúlt a karján cipelt kosárba, és rövid kotorászás után előhalászott egy darabka kekszet, majd az édességet kecses mozdulattal a szájába dobta. Közben pedig elégedetten szemlélte magát az üzlet kirakatában, amely előtt az imént megállt. A míves legyezőket és fényesre faragott, elefántcsont gombos sétabotokat kínáló boltocska ablaka makulátlan tisztára volt pucolva, így Zsófi nagyon jól láthatta magát. Akár egy tükörben. Nem, valóban semmi kihívó nem volt rajta – éppen ellenkezőleg. Dús sötétszőke fürtjeit egyszerű, szinte apácás fehér főkötő takarta, olyan alaposan, hogy csak a homloka fölött kandikált ki alóla egy-egy huncut,  szökevény tincs. A ruhája világoszöld volt, sötétzöld csíkokkal, azokkal az árnyalatokkal, amelyekről tudta, hogy nagyon jól állnak neki, de más minta, szalag, fodor nem díszítette.…Zsófia a császárváros jómódú és iparkodó polgári rétegéhez tartozott – első ránézésre nyilvánvaló volt, hogy nem holmi szolgálólány, de nem is előkelő, magas rangú család sarja. Ennek ellenére még az  züstcsatos cipőjű, csipkés kézelős, fehérre festett arcú urak is megbámulták. A kicicomázott, felékszerezett hölgyeik pedig irigykedő pillantásokat vetettek rá. Hogy miért? Zsófi a tükörképére mosolygott: nyilvánvaló, hogy a vidáman csillogó zöld macskaszeme, fitos orra, hamvas bőre, gödröcskés arca és csábos mosolya miatt, amelyet mindenkire, kivétel nélkül mindenkire  ráragyogtatott. Még az irigykedő dámákra is."

0 megjegyzés: