2009. december 7., hétfő

Marék Veronika: Boribon és a 7 lufi

Imádom Marék Veronika Boribon- sorozatát.
Aranyosak, egyszerűek, színesek a rajzai, könnyű rájuk figyelni a gyerkőcöknek.
A meséi pedig szintén nagyon aranyosak, rövidek, gyorsan elolvashatóak, a kicsik is végig hallgatják anélkül, hogy megunnák és elrohannának inkább játszani.
Olvasás során érdemes közben mutogatni a rajzokon is amiről szól a mese. "Itt a kutya, ... itt a piros lufi, ... itt a süni, stb."
A szöveg nagy betűkkel van írva, a kezdő olvasó kisiskolások is könnyen el tudják olvasni, ráadásul a szöveg háttere mindig különböző színű, így a kicsikkel gyakorolni lehet a színeket is.

Munkám során az összes addig megjelent Boribon kötetet felolvastam vagy ezerszer a gyerkőcöknek, élvezettel mutogatták a rajzokon is amit kellett, majd fejből ők mesélték el nekem a történetet.

Nekünk egyelőre még csak ez az 1 Boribon kötetünk van, gyerkőc az ötödik hónapfordulójára kapta, mondván, az olvasását sose lehet korán elkezdeni. ;o)
De azóta már fejből tudom, sőt, ha szeretné, hogy olvassam neki, azt mondja, hogy "bobobobo". (10 hónapos a Kicsem.) ;o)

"Boribon bánatosan nézte a felhős eget.
- Esőre áll az idő. Milyen szomorú nap van ma!
Hirtelen Annipanni toppant elébe.
- Csakhogy megtaláltalak Boribon! Ajándékot hoztam neked: hét színes lufit. Tessék!" - kezdődik a mese.


Marék Veronika 1937-ben született, közismert gyermekkönyv-író és grafikus.
1963 óta szabadfoglalkozású, gyermeklapok külső munkatársa, rádió- és tévéjátékok, bábjátékok, valamint rajzfilm forgatókönyvek írója. 1983-ban ifjúsági díjat kapott.
Gyermekeknek szóló könyvei saját rajzaival jelennek meg.
Ő a "Kippkopp" mesék, a "Laci és az oroszlán", "A csúnya kislány", "A kockásfülű nyúl" szerzője is.

Honlapja itt található: http://www.marekveronika.hu/main.html

3 megjegyzés:

  1. Ez a kedvenc gyerekkori könyvem :)

    VálaszTörlés
  2. Nagy kedvencünk, a sok durranással :-)

    VálaszTörlés
  3. :)
    Pont h.o.era-nál olvastam erről a könyvről és ott meg is jegyeztem, hogy ismerős nekem. Mára utánajártam és tényleg megvolt ez a könyv mikor kicsi voltam, sőt ... anyu szerint nagy kedvencem volt ... és több része is a könyvespolcon lapult. Csak azok még régebbi kiadások voltak... :)

    VálaszTörlés