Könyvesem

Márciusban teljesen feledésbe merült a blog. Sem energiám, sem kedvem nem volt írni, bejegyzéseket közzétenni, ... enyhén szólva lemerültem. 

A hónap elején majdnem 3 év után visszatértem a munkahelyemre, ott is idő volt, amíg sikerült újra felvennem a fonalat, visszarázódni a dolgozó édesanya munkanapjaiba. Munka után rohanni az oviba, na meg úgy egyáltalán összeegyeztetni a munkát, a két gyerkőcöt és az otthoni teendőket. ... Aztán jött az egész jelenlegi vírushelyzet még ugyanabban a hónapban (ahogy elkezdtem dolgozni, 1 hétre rá már itthon is volt fertőzött) és minden összekuszálódott. Bezárt az ovi, iskola, meg kellett oldanunk a gyerekek felügyeletét - végül a férjem maradt itthon velük home officban, én dolgozom továbbra is -. Márciusban teljes munkaidőben, minden nap be kellett mennem az irodába, áprilistól már csak heti 2 napot és persze ez is sok gondot, aggodalmat von maga után. Kimondottan nem egyszerű a jelenlegi helyzet. Olvasni se tudtam, próbáltam munkába menet és hazafelé jövet, hisz másfél órát utazok oda, ugyanannyit vissza, de többnyire csak néztem ki a fejemből, gondolkodtam és egy könyv se tudott lekötni. Aztán március utolsó napjaiban valami történt velem és újra elkapott a láz, azóta a 3. olvasmányomat nyúzom és időm is volt újra visszanéznem, hogy mi is volt a NIOK márciusi témája. Bevallom őszintén, hogy nem kis megkönnyebbülést éreztem, ugyanis ez a téma számomra mindennapi. 😀 Nagyon sok mesekönyvről tudnék írni, naponta több új és több régi megfordul a kezeink között, de most egy olyannal jöttem, ami igazán aktuális lehet a kisgyerekeseknek.

Mind a két gyerkőcöm nagyon szerette/szereti a Boribon köteteket. Mondhatom, hogy a Nagy is azon nőtt fel, bár egy kis túlzással, hisz még csak 11 éves, de kiskorában nagy fan volt, ugyanakkor a Kicsi is odáig van Boribonért, többnyire valamelyik kötetet kéri az alvásai előtt a felolvasáshoz.

A Boribon tojást fest, nekem annyira nem kedvenc. Érezni lehet, hogy valahogy más ez a kötet, mint a régiek. Valahogy nincs meg benne a varázs, kicsit tán jobban tekerve is van a történeten a régebbiekhez képest, valahogy olyan más. Ugyanakkor most aktuális és épp emiatt a Kicsinek egy kedvence jelenleg. Nekem már a fülemen jön ki, szerintem amúgy neki is, de most ez a mese a favorit nálunk, ez van.

Amúgy egész jól bemutatja, próbálja megértetni a húsvéti hagyományokat a legkisebbekkel. Tojásfestés, locsolás, vendégek ... de én kicsinek is utáltam a Húsvétot, sőt, ez enyhe kifejezés, a víz is kivert a szenvedő, makogó, locsolós kisfiúktól és a hócipőm televolt, hogy a Kinder tojást oda kellett nekik adnom ahelyett, hogy én ettem volna meg, na meg olyan büdi volt a pacsuli ... na mindegy, a mai napig rühellem ezt az ünnepet, nem is igazán tartjuk. Nem járunk locsolkodni, nem fogadunk locsolókat sem - most meg pláne - , de azért éreztetjük a gyerekekkel, hogy egy hangyányit más ez az időszak. Díszítünk, kapnak ajándékot, van tojáskeresés - idén már a kertben -, lesz meglepi könyv mind a kettőjüknek, de alapjáraton nem vagyok oda érte.