Könyvesem

NIOK 2020. februári kihívása

"Egy könyv, aminek a címében a szív szó szerepel"

Most nem sokat kellett gondolkodnom azon, hogy mi legyen a választott könyvem, mert egyből beugrott A szív alakú doboz. Nem olyan rég rendezgettem a könyveket a polcon és akkor akadt a kezembe. Még végig is futott bennem, hogy szerencsétlen könyvecske lassan 10 éve hever olvasatlanul a polcon, pedig még valamelyik Várólista csökkentéses projektben is részt vett (már nem tudom melyikben), de akkor se került rá sor. Most viszont úgy gondoltam, hogy itt van az esélye, most tutira elolvasom, ez a sors keze.

A szerző - ha esetleg valaki nem tudná még -, nem más, mint Stephen King fia. Bizony, azé a Stephen Kingé. Úgyhogy piszok nehéz dolga lehetett íróvá válnia, ilyen író apukával a háta mögött. Piszkosul nagy lehetett a bizonyítási vágya, hogy kitörjön. Na meg nem is lehetett egyszerű dolga, mert első körben biztos, hogy az apja könyveihez hasonlították az övéit.
Ez a szerző első könyve, nem mellesleg.

Eredeti címe: Heart-Shaped Box (2007.) Kiadta: GABO (2018.)- én a 2008-as kiadást olvastam az Európa Könyvkiadótól Oldalszám: 404 Forrás: saját Értékelésem:

Na de akkor A szív alakú doboz.
Jude az 50-es éveiben járó rocksztár, aki szereti magát körülvenni fiatal husikkal. Szóval éli a sztárok életét. Rengeteg pénz, hírnév, fiatal nők, pia és még tudjátok mi.
Van egy elég fura hobbija, spéci dolgokat gyűjt. És most lehetősége adódott az egyik legspécibb dolog megvételére. Egy nő árverésre bocsátotta az apja szellemét. Jude nem is sokat teketóriázott, villámáron megvette a szellemet, mert jó poén. Pár nappal később meg is érkezett a küldemény, egy szív alakú dobozban az elhunyt öltönye. Jude szépen beakasztotta az öltönyt a szekrénybe, tudomást se akart róla venni, igen ám, de aztán megpillantotta a szellemet, aki itt-ott felbukkant. És nem barátságos szándékok vezérelte, a célja az volt, hogy megölje Jude-ot. Vajon miért? És meg lehet valahogy állítani őt?

A horror, thriller nem az én műfajom. Őszintén szólva nem nehéz megijeszteni, beparáztatni, ... ha szellemekről van szó, akkor meg pláne össze tudom magam gyorsan pisilni. Szóval nagyon sokszor kitágult pupillákkal olvastam a könyvet, zakatoló szívvel, hogy most mi lesz. Megadta a történet a kellő adrenalin löketet az biztos! Ugyanakkor nem ájultam el tőle.

Jól van felépítve, a szereplők kellőképpen titokzatosak, majd szépen kibontakoznak a miértekre a válaszok. Izgalmas volt olvasni, hogy vajon ki fog győzni, a szellem vagy Jude? És jól kidolgozott, nem összecsapott lett a vége sem, bár kicsit fura a műfajban.

Ha kicsit távolabbról kell nézni a történetet, akkor rém egyszerű az egész. Van egy szellem, aki ki akarja nyírni a főszereplőt, nyilván oka van rá, menekülnek, van kellő vérveszteség, majd megoldódik minden és jön a happy end. Igazából nem agyafúrt a sztori, de ha belegondolunk, hogy első könyvről van szó, na meg micsoda lelki nyomás lehetett apuka miatt jól megírni, akkor azt kell mondanom, hogy ez nagyon jó kezdés volt és kíváncsi vagyok más történeteire is Joe Hillnek. DE! egyáltalán nem tökéletes.
A karakterek titokzatosak, de írhattam volna azt is, hogy gyengén kidolgozottak. Teljesen semlegesek maradtak számomra. Nem érdekelt a múltjuk, miért olyanok amilyenek és mindez tán azért volt, mert leginkább a cselekmény a hangsúlyos. Igen ám, de a történet vége szinte sziruposra sikeredett, mint egy romantikus lányregény a keményebb verzióból és ahhoz, hogy ezt az olvasó elégedett mosollyal az arcán nyugtázza, kellett volna az, hogy a főszereplők közel kerüljenek hozzá. Így viszont elég fura lezárás lett, de végülis a helyén van. Ugyanakkor mégis jó a sztori. Borzongató, odaszegez a fotelhez, ágyhoz, ahol olvasod és igazából az olvasás közben nem is érdekelnek a hibái. Na meg ritka, ha valaki azonnal tökéletes könyvet rittyent, még ilyen felmenővel a háta mögött is. Sőt! Ilyen felmenővel a háta mögött megmutatkozott, hogy van érzéke Joe Hillnek az íráshoz, szóval azonnal keresek tőle valamit a könyvtárban.

Ha szerettek borzongani, ne hagyjátok ki!

Kezdjük akkor először a szokásos havi összefoglalóval. 😊

Januárban a Nagy a 11. születésnapját ünnepelte, ami hihetetlen számomra. Most már igazi tizenéves és egyszerűen nem értem hová rohan az idő. Mintha csak egy szemhunyásnyi lett volna ez a 11 év, holott tudom, hogy nem. És ha belegondolok, hogy még ugyanekkora szemhunyásnyi idő után 22 éves lesz és ki tudja merre sodorja majd az élet ... nem kis gombócot érzek a torkomban. 💓

A hónap vége felé elkezdtünk a Kicsivel az ovis beszoktatásra készülődni, ami február elején lett volna aktuális, de sajnos nem jött össze, ugyanis lebetegedett a Kincsem. 😞

De nézzük akkor a blogot.

12 könyv olvasását fejeztem be a hónapban. Igen, elég szépen indult az évem, de a bejegyzés vége felé meg fogjátok érteni, hogy mire is volt ez a nagy sietség.

Ezek közül csak 2 könyvre adtam 5 csillagot:

↪ Ecsédi Orsolya: Nyanyacraft

↪ Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás

Januárban 21 bejegyzést tettem közzé, amik közül 15 volt könyves.

A leglátogatottabb bejegyzésem a 2019 legjobb és legrosszabb olvasmányai volt, könyves tekintetben pedig Helen Pollard: A ​kis francia panzió, amit a NIOK januári témájához kapcsolódóan olvastam el.

A legtöbben itthonról, majd Bulgáriából és az USA-ból kattintottatok az oldalra.

Vicces keresőkifejezéssel nem tudok szolgálni, könyvekre kerestek rá és jutottak el így az oldalra.

Már említettem többször is, hogy az idei évem elég mozgalmas lesz és valószínűleg háttérbe fog húzódni egy időre az olvasás. Legalábbis erre készülök.

2017-ben másodjára is édesanya lettem, így az elmúlt 2 és fél évben itthon voltam a Kicsivel. Emiatt nyilván több időm és lehetőségem volt az olvasásra, mint egy dolgozó édesanyának. Az elmúlt években ez meg is látszott a blogon, szép számmal jelentek meg bejegyzések.

Idén viszont két változás is be fog következni hamarosan az életemben. 

⓵ Időrendi sorrendbe az első az, hogy február közepén megkezdtem az egyetemet. Keresztfélévben felvételt nyertem az egyik budapesti intézménybe, levelező tagozatra. Nem hirtelen jött ötlet volt, már a tavaly szeptemberi képzési időszakra is jelentkeztem, de akkor nem jártam sikerrel. Most viszont sikerült és emiatt egyszerre vagyok nagyon izgatott és vagyok beparázva is. 😂 

⓶ A másik dolog pedig, hogy február közepére a Kicsi megkezdte az ovit, én pedig jövő héten megyek vissza dolgozni.

Mozgalmas lesz az idei év és kicsit aggódok is hogyan fogom tudni összeegyeztetni a 2 gyereket + munkát + háztartást + egyetemet, de nyilván megoldom majd. És itt a magyarázat arra, miért is gondolom azt, hogy nem fogok tudni olvasni. Egyrészt úgy gondolom, hogy időre lesz szükségem, amíg visszarázódom a dolgozó anyuka mindennapjaiba. Kezdetben minden rohanás lesz és esténként inkább bedőlök majd az ágyba, mint olvasni fogok. Ezt már előre látom. 😅 Másrészt ha lesz szabadidőm, akkor tanulni tervezek elsősorban.

Ugyanakkor a blog nem fog bejegyzések nélkül maradni. 😊 Már csak azért sem, mert jelenleg 35 könyves bejegyzésem hever piszkozatban, amik hamarosan közzétételre kerülnek majd az átmeneti időszakban. Megtervezetten, elég nagy csúszásokkal (jelenleg 3 hónapos késéssel, kivéve a recenziós kötetek) kerülnek közzétételre a bejegyzéseim. Így oldottam meg azt, hogy a blog frissüljön akkor is, ha nem lesz időm az olvasásra olyan szinten, mint eddig.

A NIOK 2020-as kihívását tartani szeretném, vagyis havi 1 könyvet szeretnék elolvasni mindentől függetlenül és ha ez sikerül, akkor meg is lenne az erre az évre betervezett 30 könyv elolvasása. Ezért is húztam bele januárban az olvasásba, amíg volt rá lehetőségem.

Mivel arra készülök, hogy eléggé háttérbe fog kerülni a szórakozásból való olvasás az életemben (kivéve tartva a NIOK havi témáját), így egy ideig recenziós kötetek olvasását nem vállalom. Se szerzőktől, sem pedig kiadóktól kapva. Ha úgy érzem, hogy van már kapacitásom az ilyen kötetekre - mondhatni határidőre olvasni -, akkor jelezni fogom. 

Ezek lennének a blogot érintő változások. Bízom abban, hogy olvasói maradtok az oldalnak annak ellenére is, ha csak havonta 1-2X fog frissülni egy ideig. Aztán persze hamvaimból feltámadok, mert magamat ismerve egy idő után úgy is úrrá lesz rajtam az olvasási vágy, csak megfelelőnek kell lennie hozzá a körülményeimnek. 😏

A zodiákus lány egy hazai első könyves írónő sorozatának az indulókötete. Gyönyörű a könyv borítója és nagyon figyelemfelkeltő a fülszövege is.
A fülszövegből kiindulva gondolhatja az olvasó, hogy egy olyan történethez lesz szerencséje, aminek központi eleme a horoszkóp és az asztrológia, megfűszerezve némi romantikával - hisz utalás van arra, hogy a főszereplő 4 különböző csillagjegyű (Kos, Bika, Ikrek, Rák) férfival is kapcsolatba fog kerülni -. A borító pedig nekem amolyan modern ezeregy éjszakai meséi hangulatot keltett, ebből pedig női kalandregényre számítottam. ... És igazán egyik elképzelésem se jött be.

A történet főszereplője Isis, aki egyiptomi származású, de Amerikában él a szüleivel. Egyke, a szülei szeme fénye. Az unokatestvére szerepében felbukkan egy amolyan gonosz mostohatesó-féleség, de komolyabb jelentősége ennek csak a történet végére lesz.
Isis kiskamasz korában a fogadott unokatestvérébe szeret bele (Kos), aztán az egyetemen egy diáktársába (Bika), majd az egyetem után a főnökébe (Ikrek), a kötet végére pedig egy Rák jegyű férfiba. És itt véget is ér a történet erre a kötetre.
A lány a történet kezdetekor még kislány (7 éves), a kötet végére pedig a 20-as évei közepét tapossa. Lényegében az ő életéről, párkapcsolatairól szól a könyv. És ami igazán a lényeg:  A zodiákus lány számomra egy erotikus regény.

De álljunk álljunk meg egy pillanatra a horoszkópnál, hisz arra számítottam, fontos szerepe lesz a történetben. Nem vagyok az a fajta nő, aki rendszeresen, akár naponta, hetente vagy akár csak havonta is, rákukkantana arra, hogy mit jósolnak neki. Őszintén szólva nem hiszek abban, hogy a csillagokból, születési dátumokból bármit is ki lehetne olvasni, hisz a sorsunkat mi magunk, a döntéseink irányítják. Persze a döntéseket befolyásolhatják a hormonok (tudom, apály, dagály, telihold, ... azért maradjunk a realitás talaján), de akkor is mi döntünk. Szóval évente 1X olvasok horoszkópot, méghozzá az év elején, hogy az új évre mit "jósol". Ez érdekel, néha szörnyülködök (te jó ég, azt írja nyáron pénzszűkében leszek, na, akkor nem nyaralunk) vagy vidám leszek (huh, áprilisban fellobban a szenvedély, hűha, szólok is a férjemnek, hogy készüljön áprilisra), egyszer elolvasom, elfelejtem és annyi.

Rettentően zavarba ejtően kezdődik a történet, tipikusan olyan dologról szól, amiről nem akarok olvasni, zavarba ejt. Lehet prűdnek nevezni, gátlásosnak, bárminek, de az első oldalakat szeretném elfelejteni.

Azt is joggal gondolhatja az olvasó a fülszövegből kiindulva, hogy fontos, központi elemei lesznek a csillagjegyek a történetnek, erre fog épülni. De ez nem így van. Szó van bennük, kitér rá a szerző, de mindig csak akkor, amikor felbukkan egy újabb pasas a színen. Mint amolyan bevezető, amiben felvezeti pár sorban, hogy mit kell tudni mondjuk az Ikrekkel folytatott párkapcsolatról, majd színre lép az Ikrek és legközelebb akkor lesz említés a csillagjegyekre, amikor jön a következő pasas és pár sor erejéig be kell mutatni ennek a csillagjegynek is a jellemzőit. Hiányoltam ilyen téren a történetbe való belesimítását az asztrológiának. Bele kellett volna valahogy simulnia, többször felütnie a fejét, vissza és visszatérni rá, igazán hangsúlyossá tenni, ha már ennyire ki lett élezve a fülszövegben.

A könyv erotikus történet, mint ahogy fentebb már említettem. Számomra csak a szexről szólt. Ezzel ilyen volt, azzal olyan, az egyikkel langyos lábvíz, a másikkal már BDSM. Sok ágyjelent volt, ami már sokk volt és igazán nem is értem, az a BDSM beleszövése. Az írónő gondolom úgy érezte, hogy sokan szerették a Szürke 50 árnyalatát, így belecsempészte ő is a BDSM-et a történetébe, hogy dobjon a sztorin, izgalmasabbá tegye, kielégítse esetleg egyes olvasók vágyait, de így beleszőve nem nyerte el a tetszésemet. Ráadásul Isis karakterén is rombolt, ami amúgy se volt valami erős. És jön is az általánosítás akaratlanul az Ikrekkel, hogy akkor biztos minden Ikrek pasi ostorral akarja a nőt verni az ágyban. 

De térjünk ki egy picit Isisre. Nem érzek a karakterében fejlődést. Persze, teltek az évek felette, de mintha 7 évesen is felnőtt lett volna, nem éreztem fokozatos fejlődést a jellemében. Sőt, maga a jelleme is elveszik a sok erotikus jelenet között. Nem sikerült megkedvelnem a lányt, mert igazán nem sikerült megismernem sem. Ráadásul voltak olyan tettei, amiket egyszerűen nem tudtam megérteni.

A történet végén újra .... nem is tudom .... valami hasonlót éreztem, mint a BDSM beleszövésekor. Miért is kellett? MIÉRT? Újra akart valami újat beleszőni az írónő, de ez nem sült el jól. Nyilván függővéget szeretett volna, jött az ötlet és persze, izgalmas, vajon hogy fog folytatódni, ugyanakkor meg nyilvánvaló és akkor mi értelme volt?

Összességében indulásnak, első könyvnek nem rossz A zodiákus lány. Van benne fantázia, van benne lehetőség és látszik benne a sok munka. Az kitűnik belőle, hogy az írónőt tényleg érdekli az asztrológia, benne van a témában, de nem sikerült ezt kellőképpen átadnia ebben a kötetben még. Még nem kiforrott a történet, a stílus, hogy mi is lesz ebből a végére. Nagyon érezni lehet rajta az akarást, hogy tetsszen az olvasóknak. A váratlan fordulatok, a BDSM, ezek mind az olvasókért voltak. De túlságosan akaratszagú volt, nem pedig ösztönös. Az írónő tud írni, tud mesélni és biztos vagyok abban, hogy szuper hazai író lesz majd belőle, csak még forrnia kell. Indulásnak jó volt!

Ajánlom a figyelmetekbe a könyvet, ha érdekel titeket az asztrológia, kedvelitek az erotikus regényeket.

A történet folytatása A 13. csillagjegy címmel tavaly megjelent. Oroszlán, Mérleg és Skorpió férfiak fognak terítékre kerülni abban a kötetben.

Amikor megpillantottam a borítót, azonnal szerelembe estem. Gyönyörű! 

És amikor elolvastam a fülszöveget is, tudtam, hogy nekem ezt a történetet olvasnom kell!

A történet 3 szálon fut és mindegyik szálon nagyon fontos az anya-gyermek kapcsolat.

Tori édesanyja a 19. század történelmével foglalkozó professzor, akin sajnos jelentkeztek az Alzheimer-kór tünetei. Ezt persze a professzor asszony kezdetben nem tudja elfogadni, de a történet végére be kell látnia, hogy segítségre van szüksége. 

A könyv ott veszi kezdetét, hogy Tori Ausztráliából Angliába utazik, hogy egy ideig az édesanyjával legyen és közben átgondolhassa a házassága jövőjét.  Aztán talál egy levelet az édesanyja munkahelyi papírjai között, felkelti az érdeklődését, beleolvas.

A jelenen keresztül az anya-gyermek kapcsolat a hangsúlyos. Az édesanyának - aki mindig erős támasza volt a gyermekének -, el kell fogadnia, hogy a kora és a betegsége megtörte, nem tud továbbra is erős támasza maradni. Hagynia kell, hogy a gyermeke vegye át az anya szerepét. Torinak pedig döntenie kell, hogy ebben a szituációban mit tegyen? Ápolja az édesanyját vagy élje az életét tőle távol, Ausztráliában? 

A történet másik szála az a bizonyos levél, melyet Tori megtalál és elolvas. Egy édesanya írta a lányának, akiről lemondott. Feleleveníti benne az első szerelmet, a megismerkedést az édesapával. A levél tele van emlékekkel, fájdalommal, bánattal és esedezéssel, hogy megbocsásson neki a lánya a döntéséért. 

Ugyanakkor nem csak emiatt fontos ez a levél. Az 1800-as évek második felében íródott és remekül bemutatja az akkori kort és azt, hogy egy lányanyának milyen lehetőségei voltak akkoriban.

Múlt 2. / A gyermek

A harmadik szál 1874-ben fut. Agnes betölti a 19. életévét, így el kell hagynia a lelencházat, ahol felnevelkedett. A szüleiről semmit se tud, de a távozása előtt megtudja, hogy az édesanyja egy gombot hagyott hátra neki, ezt a gombot pedig összeköti egy helybeli, nemesi család lányával. Agnes, Genevieve nyomába ered, hogy kapcsolatba léphessen vele. Az ő karaktere nagyon jól megmutatja, hogy mire képes az ember, ha valamit igazán szeretne. A fiatal lány bátor és nagyon határozott. A fél világot átutazza, csak hogy megtalálja Genevievet és szembesüljön az igazsággal, amit már igazából rég megtalált. Az utazások, nyomozások közben kirajzolódik Genevieve múltja is, aki vagy szimpatikus lesz az olvasóknak vagy épp ellenkezőleg.

Nagyon szerettem olvasni a könyvet, szinte repültek a sorok. Az igazán hangsúlyos szál Agnes nyomozása. Vajon hol fogja megtalálni Genevievet? Tényleg ő az édesanyja?

Aztán ott van a levél, ami nagyon sokáig meglepetést tartogatott. Megmondom őszintén, igazából nem is sejtettem ezt a fordulatot, teljesen más megoldásra számítottam.

A jelen pedig? Emiatt vontam le az 5-ből 1 csillagot. Megközelítőleg sincs annyira kidolgozva ez a szál, mint a másik kettő. Ráadásul elég kurtán-furcsán, összecsapottan lett lezárva. Hiányérzetem maradt ezen a vonalon. Olyan szépen, olyan részletesen, jól felépítetten dolgozta ki az írónő a múltat, csempészte bele izgalomfokozásnak a levelet és közben pedig a jelen nem készült el annyira. Több kérdés is megválaszolatlanul maradt bennem a végén.

Ha kedvelitek a könnyed, olvasmányos, kicsit tán nőiesebb történeteket, akkor tudom a figyelmetekbe ajánlani! Leheletfinoman felhívja a figyelmet arra, hogy milyen szerencsések vagyunk, ha ott van/volt mellettünk egy édesanya, akire számíthat(t)unk. Illetve milyen szerencsések vagyunk akkor is, ha van gyermekünk, megadatott nekünk ez a csoda is. 

Többször említettem már a bejegyzéseimben, hogy nagyon érdekelnek azok a történeteket, melyek így vagy - úgy, de a holokausztról szólnak, dolgozzák fel. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy mindez hogy történhetett meg. Mindegyik ilyen olvasmányban a magyarázatot keresem, amit nyilván soha nem fogok megkapni, mert erre nem lehet okot találni, nem lehet megmagyarázni. 
Eddy de Wind könyve igazi különlegesség.
 
A felszabadulás után egy ideig még a táborban maradt, hogy gondoskodjon a betegekről és közben papírra vetette a visszaemlékezéseit. Emiatt sokan az egyik leghitelesebb visszaemlékezésnek tartják, hisz nem volt ideje arra, hogy megkopjanak az emlékei, hatással legyenek rá a felszabadulást követő események.

A kötet ott veszi kezdetét, hogy megérkezik a férfi Auschwitzba. Ekkor még E/1-ben írja a történetet, aztán lesz egy hatalmas "vágás" és hirtelen E/3-ban olvashatjuk tovább. Annyira fájdalmas volt visszaemlékeznie, hogy úgy érezte könnyebben tudja papírra vetni az érzéseit, a történteket, ha létrehoz egy kitalált figurát - Hansot -, akit magáról mintáz meg és az ő szemén keresztül mutatja be a történteket.

Érezni lehet a könyvön, hogy a szerző nagyon távolságtartó akart lenni, szinte gépiesen leírta a történteket. Nyilván azért, hogy ne vesszenek el az emlékek, de közben nem merte átadni magát az érzéseknek. A célja a tájékoztatás, a beszámoló volt és ezt igazán akkor lehetett érezni, amikor konkrét adatokat, számokat osztott meg, mintha riporter lett volna, aki meginterjúvolta a többi rabot. Néhol nagyon távolságtartó, csapongó a könyv stílusa, ugyanakkor pont emiatt a mondhatni ridegség miatt az olvasó még jobban át tudja érezni azt, hogy min mentek keresztül a "rabok".

Amit még fontos megemlíteni, hogy a legtöbb holokausztról szóló történet csak a szörnyűségekre tér ki. A megaláztatásokra, az éheztetésekre, a verésekre, a halálra, ritka, ha valaki bele meri csempészni mondjuk a szerelmet a történetébe, de olvastam már ilyet is. Eddy de Wind sem félt erről írni. Kitért arra, hogy a férfiak és a nők ha tudtak, igenis létesítettek "kapcsolatot", írt a férfiak vágyakozásáról, ha nőket láttak, írt az intrikákról a táboron belül. A "rabok" igenis piszkálgatták egymást a szörnyűség közepette is, keresztbe tettek egymásnak, ami akár valakinek a halálhoz is vezethetett. Ugyanakkor szerelembe is estek, ismerkedtek. Ezek mind olyan emlékek, melyek szerintem pont azért kerültek leírásra, mert még nem volt idejük megkopni és még fontosnak találta megemlíteni őket. Továbbá érdekes olvasni friss emlékekkel, hogyan is látták Mengelét, a kápókat, a blokkparancsnokokat, stb. Még nincs rajtuk a Világ nyomása - a sok kiderült szörnyűség -, még csak az alapján alkottak véleményt, amiről ők tudtak a táborok belül.

"Auschwitz valójában több volt, mint egy tömeges embernyomorgató telep. A bányákkal és gyárakkal a felső-sziléziai iparvidék fontos részét képezte, és a munkások olcsóbbak voltak, mint bárhol a világon. Nem kellett bért fizetni nekik, és alig ettek. Ha pedig kimerültek, és elnyelte őket a gázkamra, akkor volt még Európában elég zsidó és politikai ellenfél, akikkel fel lehetett tölteni a létszámot."

A könyv végén összefoglaló van arról, hogyan is alakult a férfi élete a tábor felszabadulása után, így tényleg kerek képet kapunk az életéről. Továbbá pár fénykép is található benne, amik miatt még döbbenetesebb az egész, hisz így látjuk, tudjuk, hogy kikkel történtek meg a leírtak.

A kötetet először 1946-ban adták ki és a tábor 75. évi felszabadításának emlékére magyarul is megjelent. Olvassátok el!