Follow Us @nikikonyvesem

2017. szeptember 14., csütörtök

Az írásról

Forrás
Szeretnék minden hónapban egy személyesebb bejegyzéssel jelentkezni a blogon, ami nem rovat, nem könyves, hanem más, egy kicsit több belőlem. Sokat gondolkodtam azon, hogy miről is szóljon az e havi bejegyzés. Többször írtam már az első olvasásom élményéről, már arról is, hogy a Nagy hogyan ismerkedett az olvasással, miről írjak nektek ebben a hónapban? Aztán úgy döntöttem, hogy most magáról az írásról írok nektek. :)

Szerintem a legtöbb esetben ha egy kisgyerek szeret olvasni, sokszor elkacérkodik a gondolattal, hogyha nagy lesz, akkor ő maga is híres, elismert író lesz majd. Elkezd kezdetben rövid kis történeteket, novellákat írni, majd folytatja kisregényekkel és az álmai egyre nagyobbra nőnek.
Szinte már látja is maga előtt, ahogy felnőttként ül egy írógép előtt (nem, nem a számítógép, laptop előtt! Írógép előtt, mert az az igazi.), körülötte a földön szétdobált papírgolyók és csak gépel. Majd a végén megszületik a MŰ és az egész világ rajongással olvassa a munkáját.

Én se különböztem kicsiként az ilyen kisgyerekektől. Harmadikban kezdtünk el fogalmazást írni. Konkrétan emlékszem egy esetre, amikor mindannyian kaptunk egy kis fénymásolt képecskét és az volt az órai feladat lényege, hogy erről a képről kellett fogalmazást írni. A képen egy halacska volt, aki épp horogra akadt. Magát a fogalmazásomat már nem tudom feleleveníteni, hogy miről szólt, de arra emlékszem, hogy az osztályfőnök nagyon megdicsért a képzelőerőmért és a fogalmazásomért, bennem ez pedig valamit megváltoztatott.
Otthon egyre több kis történetet találtam ki, majd vetettem papírra. Kezdetben ezeket gyűjtögettem, majd ahogy teltek a hónapok visszaolvasva őket túl gyerekesnek találtam és a kukában landoltak. Sajnos. Pedig mennyire izgalmas lett volna felnőtt fejjel elolvasni ezeket a kis történeteket!
Aztán a rövid kis történeteket felváltották az igazi "regények". Teljes kis füzeteket írtam tele kitalált sztorikkal, majd landoltak ugyanúgy a kukában.
Ez az "írói lelkesedésem" egészen 14-15 éves koromig megmaradt. Fogalmam sincs mennyi történetet találtam ki 9-10 éves koromtól, de nagyon sokat vetettem papírra. Tényleg kár, hogy egy sem maradt meg.
Aztán elkezdődött a gimi és valahogy minden megváltozott bennem.

Míg általános iskolában egy nagyon jó, csendes, lelkesítő magyar tanárom volt, akitől megkaptam mindazt a pozitív visszajelzést amire szükségem volt; addig a gimnáziumban egy olyan tanárt kaptam ki, aki pont a másik véglet volt. Lelombozott, megkérdőjeleztette magamban a "tehetségemet", mert szerinte a legtöbb diák hülye volt, csak ő volt az okos és azok, akik a kis körébe tartoztak. (Így 33 évesen már látom, hogy dehogy is volt okos! Azzal a tudással, élettapasztalattal rendelkezett, mint minden harmincas már. Pusztán csak fiatal tizenéves fejjel ez a tudás és élettapasztalat egyet jelent a műveltséggel, holott igazából általános dolog.) Na de ott tartottam, hogy gimis lettem, megkérdőjeleződött bennem az álmom és arra a végeredményre jutottam, hogy nőjek fel és ne álmodozzak arról, hogy író leszek, mert ezt nem nekem találták ki. És ahogy ez letisztázódott bennem, mintha egy csapot zártak volna el bennem, egyszerűen nem jöttek a történetek és nem tudtam többet írni.
Persze az élet is változott, hisz elkezdődött az igazi kamaszkor, jöttek a fiúk, a szerelem, változni kezdett bennem és körülöttem minden.

Eljött a naplók kora, amikor titokban, a kis füzetekben fejtettem ki gondolataimat, érzéseimet, titkaimat. Ezek a naplók a mai napig megvannak, aminek nagyon örülök annak ellenére, hogy akárhányszor olvasom őket újra, a fejemet a falba szeretném verni. :) A naplók kora egészen 20-21 éves koromig tartott, aztán ez is megszakadt.

És jött az újabb korszak: a blogolás.
A blogolás, ami megint egy más fajta élmény és tapasztalat. Hisz ír a blogger, de visszajelzést is kap arról, hogy másoknak mi a véleményük az írásáról.
Kezdetben ego blogot vezettem, aztán kismama, majd babablogot. Majdnem 8 éve pedig kezdetét vette a leghosszabb blogos korszak az életemben: a könyves blog, a Könyvesem korszaka.
Itt is voltak magasba szárnyalások és mélyrepülések. Volt idő, amikor nagyon rá voltam évekig kattanva a blogra és nagyon fontos volt számomra, hogy rendszeresen frissüljek és mennyien olvasnak, mennyi kiadóval van kapcsolatom. Erről szólt lényegében az első 4 év. Aztán jött az újabb változás.
Mint ahogy tapasztalhattátok, 2014-ben lényegében eltűntem 1 évre teljesen, 2015-ben próbálkoztam már a visszatéréssel, de elég vegyes sikerrel. Tán 2016-tól lehet azt mondani, hogy próbálkoztam serényebben azzal, hogy visszavegyem a gyeplőt és most kezdek újra kibontakozni. :) Amiben azért nagy szerepe van annak, hogy újra itthon babázok és több időm van így az oldallal is foglalkozni.

És, hogy meddig fog tartani a blogos korszak és ha véget ért, mi lesz a következő? Nem tudom, de addig is próbálom kiélvezni az olvasás+írás+visszajelzések kombinációját. ;)

Nincsenek megjegyzések: