2013. szeptember 16., hétfő

Julia Quinn: Rossz kor

Biztos haláli unalmas leszek már azzal, hogy: nagyon kedvelem Julia Quinn A Bridgerton család sorozatát, de mivel így van, most se tudok mást írni. Viszont azt el kell ismernem, hogy az 5. résszel hanyatlást érzékeltem a sorozatban. A Sir Phillipnek szeretettel valahogy már nem volt az igazi, és ez az érzésem a Rossz korral csak tetőzött.

Francesca az a tagja a családnak, akiről sokat nem lehetett megtudni az előző kötetekben. Sőt, olyan szinten nem került a szemem elé, hogy a létezéséről is elfeledkeztem. Így enyhén szólva zavarban éreztem magamat, amikor az 5. részben többször is láthattam a nevét a betűtengerben, de egyszerűen semmit se tudtam hozzá kapcsolni. Viszont annyi kiderült, hogy megszakítva a sort, bár fiatalabb, mint Eloise, előbb ment férjhez, de sajnos hamar megözvegyült. Kíváncsi lettem a történetére és reménykedtem abban, hátha újra felfelé ível majd a sorozat, a kis megingás után. Sajnos nem lett igazam.

Francesca fiatalon, szerelemből házasodott, majd követte a férjét Skóciába. Nagyon dúlt a lamúr köztük, így azt se vette észre, hogy a férje unokaöccse, Michael, kicsit többet érez iránta, mint kéne.
Aztán sajnos beborul az ég a szereplők feje fölött, ugyanis Francesca férje váratlanul meghal. Ott marad a fiatal nő özvegyen, lelkileg teljesen összetörve. Michael pedig ahelyett, hogy mellette állna, a világ végére menekül.
Évek télnek el, mire a férfi összeszedi magát és hazatér. Addigra a nő is összeszedte magát, elhatározta, hogy gyermeket akar, újra férjhez menni, ezért részt vesz a szezonban. Michael féltékenyen és árgus szemekkel követi minden mozdulatát, majd ahogy lenni kell, naná, hogy elcsattan köztük az, aminek kell. ;o) Erre Francesca visszamenekül Skóciába, Michael a nyomában, de most megfogadja, hogy addig nem hátrál meg, amíg a nő igent nem mond neki a házassági ajánlatára. ...

A maga egyszerű módján, elég komoly kérdést próbál feszegetni a történet. Joga van-e az egyénnek újra szerelmesnek lennie, ha meghalt élete szerelme? Viszont tán épp a kérdésből fakadóan, rettentő unalmas volt a könyv nagyon jelentős része. Szenvednek a szereplők, jaj, nem lehet köztünk semmi, mert a férjem emléke, jaj, az unokatesóm felesége, jaj így-jaj úgy. Szenvednek sok-sok oldalon keresztül és komolyan, Julia Quinn ide vagy oda, de én bizony ezt a könyvét napokig pihentettem. Nem bírtam ezt a nagy és haláli unalmas szenvedést.
Aztán persze egy kicsit felpörgött a dolog, mikor végre hajlandóak voltak engedni a vágyaiknak, de mindez kevés volt ahhoz, hogy elfeledtesse velem azt, mennyire is untam az előző oldalakat.

Igyekszem úgy gondolni az 5. és erre a részre is, hogy biztos rossz passzban írta őket az írónő, és tán majd a 7.-el újra minden a helyére kerül. Nagyon remélem. ... De azt hiszem egy ideig újra pihentetem Quinnt.
________________
Eredeti címe: When He Was Wicked (2004.)
Kiadta: GABO Könyvkiadó (2011.)
Oldalszám: 396
Sorozat: A Bridgerton család #6
Ára: 2290
Forrás: saját
Értékelésem:

2 megjegyzés:

  1. Olvasd csak tovább, hiszen Hyacinth része következik!:D És azt hiszem H. részében lesznek benne a Goreley-könyvek.:)
    De egyébként szerintem is kicsit lefelé ívelt a könyvek színvonala...

    VálaszTörlés
  2. @Johanna.: Most biztos szüneteltetem a sorozatot egy ideig, de abbahagyni végleg, tutira nem fogom. ;o)

    VálaszTörlés