Könyvesem

Érdekes, hogy kinél mikor alakul ki a saját stílus. Legyen szó öltözködésről vagy az otthon dekorálásáról, meg úgy általánosságban mindennel kapcsolatban. 

Tizenévesen majmoljuk az épp akkor népszerű sztárokat, huszonévesen keressük az utunkat és bár sokszor mondjuk, hogy megtaláltuk a saját stílusunkat, megtaláltuk önmagunkat, ez sokszor még nem igaz. 

Huszonévesen a modernre, az újra vagyunk rákattanva, a divatra és elhisszük, amit elhitetnek velünk, hogy ezek vagyunk mi, ezt akarjuk. 

Aztán jönnek a harmincas évek, eljön az ideje az otthonteremtésnek, a családalapításnak és kezdünk összezavarodni. Kezd bennünk letisztulni, hogy mit is szeretnénk, milyenek is vagyunk. Míg huszonévesen fontos, hogy a környezetünk mit mond rólunk, szeretnénk felzárkózni, a harmincas éveinkben ez már nem számít, mert kiforrott egyéniséggé válunk, akik tudják, hogy mit akarnak, mi az útjuk.

Én elég későn érőn típus vagyok annak ellenére is, hogy fiatalon letten édesanyja. Nagyon sokáig úgy éreztem, hogy megrekedtem a húszas éveim elején. Ezen sokáig nevettem, amikor mondjuk közel a harminchoz megkérdezték a koromat és reflexszerűen rávágtam, hogy 23-24 és utána gondolkodnom kellett, hogy mennyi is vagyok. Nyilván azért rekedtem meg a 20-onéves korom elején, mert akkor valami történt, ami megállásra kényszerített és megtorpantam, majd a 30-as éveim elején folytatódott az életem. Olyan volt, mintha 23 évesem álomba merültem volna és 30 évesen ébredtem fel. Így későn, ekkor kezdett el formálódni bennem az "én" képem. És most, pont félúton a 30 és 40 között jutottam el odáig, hogy tudom ki vagyok, milyen vagyok és mit akarok.

És itt jön akkor a Lagom. 

Mi is ez? A boldogság svéd titka olvasható az alcímben. A svédek az egyik legboldogabb nemzet. Milyen jó nekik, ugye? 😅 De mi a titkuk? Rettentően egyszerű: a lagom. Ez egy kifejezés, egy életstílus, aminek a lényege az, hogy elég a "pont jó". 

Nehéz megfogalmazni, hogy mi is ez a "pont jó", mert annyira más, mint a magyar mentalitás. Mi magyarok nagyon hajtunk és rá is vagyunk erre kényszerítve. Hajtunk a munkahelyünkön, mindig többet akarunk kihozni magunkból, mert féltjük a munkánkat, féltjük a megélhetésünket. Nem vagyunk elégedettek a testképünkkel: vagy túl kövérek vagyunk vagy túl vékonyak vagy ha nem az a baj, akkor az a probléma, hogy miért nem zöld szeműek vagyunk pl. Folyamatosan elégedetlenkedünk az életünkkel kapcsolatban. Miért nincs nagyobb házunk? Biztos jól neveljük a gyereket? Biztos jó a párkapcsolat amiben élünk? Folyamatosan kételkedünk önmagunkban.

És itt a lagom, ami azt mondja, hogy "minden pont jó, ahogy van". Nem kell túlórázni, a munkaidődet úgy oszd be, hogy meg tudd csinálni, amit kell. Ne azon parázz, hogy jó vagy-e, fogadd el önmagadat. Ne azért sportolj, hogy jó alakod legyen, hanem egyszerűen csak magadért, mert úgy vagy jó, ahogy vagy. Minden úgy jó, hogy "pont jó". Nem kell többnek lennie, de kevesebb se legyen. Tudom, ezt így nehéz leírni, olvassátok el a könyvet! Érdekes. Magyaroknak fura lehet ez a felfogás, de értem, hogy miért boldogabbak ettől. 

Tetszett a felépítése, amiről szólt. Nagyon tetszett a pár recept benne, tuti ki fogom próbálni az egyiket. Viszont nagyon hiányoltam még több képet az otthonokról, milyen a svéd otthon berendezése, milyen a konyhájuk, fürdőszobájuk, stb. Vagy lehet csak azért éreztem így, mert jövőre kezdjük a nappali és az étkező felújítását. 😂

Térjünk vissza akkor az "én" kialakulásához. Nagyon közel áll hozzám a svéd lakberendezés, ez vagyok én, ezt szeretném fokozatosan megvalósítani az otthonomban is. Már nem a csúcs szuper, divatosnak mondott lakberendezésre bukom, hanem tán a kicsit régiesebbekre. Fehér falak, barna parketta, fabútorok, régi tárgyak, színes anyagok, minden, ami természetes. A kertünkben pl. áll egy elég nagy köcsögfa. Lehet sokan azt se tudják mi az, de nekem ez is sokat jelent. Mint ahogy mondjuk az almafa alatt a fából készült pad. Vagy a 80-as évekből megmaradt hatalmas vázában álló virágok. Vagy az igazi fából készült tv-s komód, dohányzóasztal, étkezőasztal, tálalószekrény. Nem az ilyen-olyan funér-dolgok. Nem. Igazi fa. Erős, masszív, időtálló. Érzed rajta az életet. Olyan dolgok, amikbe beruházol egy életre. Nem szeretem a túlzsúfoltságot. Minden legyen tiszta, átlátható, pihentető. Ez az otthonom stílusa, ami fokozatosan kerül kialakításra, évről évre. Amolyan svéd módra. 😉