Jean Mattern: Szeptember

Eredeti címe: Septembre (2015.)
Kiadta: Jelenkor (2016.)

Oldalszám: 148

Forrás: könyvtár

Értékelésem:

Milyen érdekes, hogy tudunk a müncheni olimpián történt túszdrámáról, de valahogy még sem. Egyfajta homály fedi, titok, nem is igazán beszélünk róla és gondolunk rá, pedig megtörtént.

1972-ben a nyári olimpiai játékokat Münchenben rendezték. Németországnak az 1936-os, berlini olimpiai után nagyon fontos volt, hogy megmutassák mennyire egyenlően kezelik más-más nemzetek képviselőit. Az addigi legvidámabb Olimpiának indult a müncheni. Németország igyekezett gondoskodni arról, hogy mindenki jól érezze magát.
És micsoda fintora a sorsnak, hogy pont Németországban ejtettek túszul 11 izraeli származású sportolót palesztin terroristák és ölték meg őket!

Mire is számítottam a könyv olvasása előtt? Hogy többet megtudok majd erről a túszdrámáról, hogy erről fog szólni a kötet. Nos, nem így lett.

Sebastian egy családapa, akit tudósítani küldenek Londonból a müncheni Olimpiára. Itt ismerkedik meg egy amerikai újságíróval, Sammel. A két férfi között vonzalom alakul ki, de Sebastian az, aki szinte az eszét veszti a másiktól. Csak rá tud gondolni, miért nem keresi, hol van, mit csinál, mint egy szerelmes tini.
És ekkor bekövetkezik a túszdráma, ami felforgatja az idilli kapcsolatukat.

Nos, a Szeptember nem más, mint két férfi szerelmének (bár inkább csak az egyiknek) szavakba öntése a lapokon keresztül. És hogy legyen benne valami mélység is, így a túszdráma köré van építve az egész.  
Pár nap alatt játszódik le minden és leginkább Sebastian az, aki szerelmes lett. Felkavaró számára az érzés, hogy ennyire vonzódik egy férfihoz, mert eddig ezt nem tapasztalta. Sam szerintem tapasztaltabb ebben a dologban és vonzalom ide vagy oda, ő eléggé távolságtartó. Mivel izraeli származású, így érthetően a túszdráma sokkal jobban magával sodorja, mint Sebastiant és kevésbé is tudja feldolgozni a történteket.

"Ki gondolta volna, hogy még mindig zsidókat gyilkolnak Németországban? Harminc éve a németek engedelmeskedtek, amikor azt kapták parancsba, hogy öljenek meg minket. Most, amikor arra kapnak parancsot, hogy mentsék meg a mieink életét, megtagadják az engedelmességet."

A történetben csak egy leheletnyi szerepet kap az olimpia és a túszdráma. Nem hangsúlyos, mondhatni nem is fontos, nem ez van a középpontban. Hanem inkább az, hogy Sebastian mit érez, mennyire vívódik.
Csalódást éreztem a történet befejezte után, egyáltalán nem arra számítottam, amit végül kaptam.